Hírek Megszólalt Ruszin-Szendi Romulusz az 1 milliárdból felújított szolgálati villája ügyében

928 millió forintért újítottak fel egy szolgálati villát Dunakeszin a volt vezérkari főnök számára – írta meg korábban az Index.

Az Index értesülései szerint a volt vezérkari főnök 2022 decembere és 2023 szeptembere között lakott az ingatlanban, amelyet 244 millió forintért vásároltak, majd 683 millió forintért újítottak fel, többek között 6 millió forintért masszázsmedencét építettek.

A portál szerint a dunakeszi lakás hatszor annyiba került, mint a korábbi vezérkari főnökök szolgálati ingatlanjai, és Ruszin-Szendi utódja nem is vette birtokba.
Ruszin-Szendit az Index megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke közleményében hangsúlyozta, hogy az ingatlan továbbra is állami tulajdonban van, és a beruházást nem a vezérkari főnök, hanem a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye rendelte meg.

„Érdekes, hogy eddig sem az Indexnek, sem a kormánynak nem volt azzal problémája, hogy a mindenkori vezérkari főnök számára építettek egy rezidenciát. Ez az épület, ellentétben a korábbi honvédelmi vezetők számára készült ingatlanokkal, nem került piaci ár alatt a leköszönő vezérkari főnök tulajdonába”

– mondta Magyar, hozzátéve, hogy „az a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vádolja most a hazaszerető altábornagyot visszaéléssel, aki tízmilliárdos hasznot húzott a Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréből.”

1740242126940.jpeg
 
Most akkor az egy hír hogy volt egy szolgálati ingatlan ami ismét az államé?
Újabb hír...
Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről (NKE) – olvasható Magyar Péter friss bejegyzésében.
 
Most akkor az egy hír hogy volt egy szolgálati ingatlan ami ismét az államé?
Újabb hír...
Azonnali hatállyal kirúgták Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről (NKE) – olvasható Magyar Péter friss bejegyzésében.
Megy az adok kapok
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

bbea69 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Hálás köszönet az új fordításért, a rengeteg belefektetett munkáért!
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a új fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm a Deamonica fordítást, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Szuper lett a 36. Könyv is. Várom a továbbiakat
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !

Statisztikák

Témák
38,715
Üzenet
4,931,888
Tagok
623,936
Legújabb tagunk
Michaeldow
Oldal tetejére