Megtudtuk, mennyi lenne a nyugdíjasokra is kivetett egészségügyi alapdíj

Egy szerdai konferencián hangzott el, hogy mindenkinek fizetnie kellene az egészségügyi ellátásért. Az időseknek is.

A Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója, Lantos Gabriella érdekes megoldást ismertetett a hazai egészségügy égető kérdéseiről tartott konferencián kedden. Eléggé felborzolta a kedélyeket többek között azzal, hogy egészségügyi alapdíj bevezetését javasolta, amit még a nyugdíjasoknak is kellene fizetniük. A részletekről azonban, például hogy milyen gyakran, és mennyit kellene fizetni, nem sokat tudtunk meg a konferencián. Ezért kértünk telefonos interjút Lantos Gabriellától.

egeszsegugyi-konferencia-5-masolat-660x440-1-660x440.jpg

Lantos Gabriella
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás
Hogyan képzeljük el az egészségügyi alapdíjat? Úgy, mint a vizitdíjat? Úgy, mint a járulékot?

Nem úgy kell elképzelni, mint az anno rövid időt megélt vizitdíjat (alkalmanként kellett 300 forintot fizetni az orvosnál). Az alapdíj egy havonta fizetendő összeget jelentene.

Konkrétan a jelenlegi bérminimumból (161 ezer forint) levont 7 százalékos egészségbiztosítási járulék összegével, havi 11 270 forinttal egyezne meg.


Összehasonlításul: az egészségügyi szolgáltatási járulék összege jelenleg havi 7110 forint – ezt azoknak kell fizetniük, akiknek egyébként más módon nincs egészségbiztosításuk. Egészségügyi szolgáltatási járulékot a nyugdíjasoknak pl. nem kell fizetniük.
És tényleg mindenkinek meg kellene fizetnie?

Igen, ez a havi 11 270 forint egy olyan összeg, amit egészségügyi alapdíjként minden felnőtt magyar állampolgárnak be kellene fizetnie. Legalább 6 milliónak. Cserébe pedig egy alapcsomag-szolgáltatásban részesülnének. Amihez pontosan meg kellene határozni minden betegségre, hogy mi tartozik bele az alapszolgáltatásba, pl. a járó-, és fekvőbeteg ellátásba, diagnosztikába, rehabilitációba. Viszont azok, akik nagyon alacsony jövedelemből élnek, és vagyontalanok éves mentességet kapnának a társadalmi szolidaritás jegyében.

Miért van szükség az alapdíjra?

Ma a nagyon alacsony jövedelmű közmunkások és minimálbéresek fizetéséből is levonják a 7 százalékos járulékot. És vannak olyan jobb anyagi körülmények között élők, például az őstermelők, nyugdíjasok vagy ismeretlen eredetű jövedelmet élvezők, akik egyáltalán nem fizetnek. Úgy gondolom, hogy ez nem igazságos. Az az igazságos, ha az igazán szegény emberek nem fizetnek. Akik pedig a létminimum felett élnek, mindnyájan fizessenek, egyforma összeget.

Fekete, szürke foglalkoztatás, kreatív adóelkerülés mellett hogyan állapítja meg, hogy kik élnek a létminimum alatt?


Aki minimálbérre van bejelentve, az még a létminimum alatt van, ő nem fog fizetni. A hatóság azonban látni fogja, ha a minimálbérre bejelentett ember meglehetősen jól él – neki nem kell megadni a mentességet. Ezért mondtam, hogy jövedelmi és vagyoni helyzet alapján dőlne el, ki fizet, ki nem. Én is ismerek jó pár embert, aki minimálbérre van bejelentve, és egyébként jól menő vállalkozást visz. Nem gondolom, hogy rájuk ki kellene terjeszteni a mentességet.

Az adóhatóságnak most sincs arra kapacitása, hogy kiszűrjön minden adóelkerülőt.

Ezért gondoltam, hogy alacsony szinten, a létminimumnál kellene meghúzni a határt. Vagyis mindenki fizessen, aki a minimálbérnél magasabbra van bejelentve. Ez nem jelent többletterhet a dolgozóknak.

A 11 270 forintos egészségügyi alapdíj a 7 százalékos egészségbiztosítási járulék felett lenne, vagy helyette?

Helyette lenne. Vagyis a 7 százalékos járulékot nem szedném be, mert nem igazságos, és nem méltányos. Például azért sem, mert Magyarországon a jövedelmek egy részét nem legálisan fizetik ki, vagyis nem fizetnek rá járulékot. Ma csak azok fizetik a 7 százalékos egészségbiztosítási járulékot, akik állami alkalmazottak, vagy nagyvállalatoknál dolgoznak, és emiatt nem tudják kikerülni a járulékfizetést. Ezért igazságtalan szerintem a járulék beszedése.

korhaz_3-660x440.jpg

Fotó: Kummer János
És mi lenne az eltörölt járulékkal?


Annyival nőne a nettó bér, amennyi járulékot most levonnak a fizetésből. Sőt, a nettó fizetéshez hozzáadnám még a szociális hozzájárulási adó egészségügyi kasszába szánt részét is. A 2017-es költségvetés a szocho 20,5 százalékát szánta az egészségügyi alapba – ez nettóban további 7 százalékos bérnövekedést jelentene. Ilyen úton jelentősen, érdemi módon megnövelném az alkalmazásban állók nettó bérét. És azt mondanám, hogy mindenki fizesse be (aki létminimum felett él) az egészségügyi alapdíjat. Aki pedig megteheti, rendeljen kiegészítő egészségügyi csomagot.

Ön szerint elfogadtatható, hogy akik a bérminimumnál (jóval) többet keresnek, azok se fizessenek 11 270 forintnál több alapdíjat havonta?

Akik többet keresnek, nyilván fognak kiegészítő biztosítási csomagot vásárolni. A fiatalok valószínűleg kevésbé, ők lehet, hogy inkább a lakásszerzésre koncentrálnak, De a középkorúak, idősebbek, akiknek jobban szükségük lehet rá, ők biztosan nagyobb összegű kiegészítő csomagot vesznek majd.

Azt mondja, mindenki fizetné. Vagyis nem vonnák le a bérből?

Nem, nem vonnák le a bérből, hanem mindenkinek magának kellene befizetnie az alapdíjat. Ez fontos. Határozottan úgy gondolom, hogy csak akkor tudatosul az emberekben, hogy az ő pénzükről van szó, amiért meghatározott szolgáltatást várhatnak el, ha nekik saját maguknak kell fizetniük.

Akár egy jómódú nyugdíjasról van szó, akár egy közepes keresetű alkalmazottról, akár egy nagyon jómódú vállalkozóról. Ugyanúgy, ahogy a telefonja díját, vagy a villanyszámláját is mindenki a jövedelméből fizeti, és tisztában van vele, hogy milyen szolgáltatást várhat el cserébe. Ma kb. 4,5 millió ember fizet – ehelyett körülbelül 6 millió felnőttnek kellene fizetnie. És akkor az alapdíjkasszában nagyjából ugyanannyi lenne, mint most az egészségügyi kasszában.


Vagyis még csak nem is lenne belőle több pénz?

Azt gondolom, hogy az egészségügyi alapdíjból nem folyna be több pénz, mint amennyi most jut az egészségügyi kasszának. De a kiegészítő biztosításokból igen. Ezt pedig arra lehetne fordítani, hogy az állami ellátásban jelentősen megemeljék az orvosok és a szakdolgozók bérét. Mindaddig fogyni fog a személyzet, amíg a jelenlegi két-háromszorosára nem emelik a béreket. Ez tehát kulcskérdés. Már nem kell ahhoz Stockholmig vagy Londonig menniük az orvosoknak vagy nővéreknek, hogy jól keressenek. Mert már Csehországban is megkaphatnak kétszer, háromszor annyit, mint nálunk.

Miért tartja potyautasnak a nyugdíjasokat, a kismamákat, és a vállalkozókat?

Az igazi potyautas az, aki nem fizet semmit: a gyesen lévők, az őstermelők, a nyugdíjasok, és így tovább.

A nyugdíjasok aktív korukban fizették a járulékokat. Úgy gondolja, hogy ezzel nem váltották meg idős korukra az egészségügyi ellátásukat?

Miért váltották volna meg? Hiszen a nyugdíj és az egészségügyi járulék felhasználása teljesen más. Nyugdíjra 40 évig fizet az ember, és csak utána kap szolgáltatást. Egészségügyre is 40 évig fizet, de a szolgáltatást ez alatt a 40 év alatt is igénybe veszi (veheti) a kezdetektől fogva. Ez pedig óriási különbség. Vagyis nem képződik egészségügyi tartalék, amiből ki lehetne fizetni a nyugdíjasok ellátását. Ezt ma a dolgozók állják, azok, akik járulékot fizetnek. (Tudjuk, ez a nyugdíjnál is így van, de akkor is érthető a különbség.) Egy elöregedő társadalomban a jelenlegi rend biztosan fenntarthatatlan. És mivel az alkalmazottak kénytelenek állni a költségeket, alacsony a nettó fizetésük, ergó elmennek külföldre. A nyugdíjasoknak ma nem a között kell választaniuk, hogy fizetni akarnak az egészségügyért, vagy nem. Abba kell belegondolniuk, hogy ha nem fizetnek, akkor elveszítik az unokáikat meg az orvosaikat is.


Az alapcsomag hogyan viszonyulna a ma kapott szolgáltatásokhoz?

Nyilván kevesebb lenne, de nem lényegesen. Jól meghatározott lenne, mi tartozik bele, és hogy például hányszor lehet orvoshoz menni. Ma az OECD országok közül Magyarországon a legmagasabb a kórházban eltöltött napok száma és az orvos-beteg találkozások száma is. Nálunk átlagban minden magyar évi 12 alkalommal találkozik orvossal, miközben Németországban, ahol 5-8 évvel magasabb az átlagéletkor, mindössze 5 orvos-beteg találkozás van.

Magyarországon nagyon sokan járnak feleslegesen orvoshoz, és ezért az igazán beteg emberek nem jutnak be. Ez nem is véletlen, hiszen ami ingyen van, annak nincs értéke. Azt gondolom, hogy az alapcsomagban a nem életet veszélyeztető kisebb szolgáltatások igénybevételét nagyon erősen korlátozni kellene, hogy az életet veszélyeztető esetekre legyen kellő kapacitás. Valahogy úgy kellene rögzíteni az alapcsomag tartalmát, mint a magán-egészségügyi szolgáltatási csomagoknál. Vagy ahhoz hasonlóan, mint ahogy a telefon- és internetszolgáltatásnál is adott, hogy X díjért mi jár.

Igen, de ha valaki túllépi mondjuk a havi internetkeretét, akkor csak lassítják az adatforgalmát. Mi lesz azzal, akinek nem elég az egészségügyi alapcsomag? Meghalhat, ha nincs külön kiegészítő egészségbiztosítása?

Nem. Pont azt mondtam, hogy a kicsi, életet nem veszélyeztető betegségekkel kapcsolatos orvos-beteg találkozások számát kell limitálni. Más országokban ilyen esetekben nem is mennek orvoshoz.

Arra gondol, hogy például Angliában nem kell orvosi igazolás, ha valaki náthás?

Így van. Nem kell egy kis náthával vagy hasmenéssel orvoshoz rohangászni. Ha az emberek megtanulják, hogy az orvosnak is ára van, akkor egy idő után természetessé válik, hogy csak akkor veszik igénybe a szolgáltatást, ha már saját maguk nem boldogulnak. A pénz valószínűleg mindig kevés lesz az egészségügyben. Arra van szükség, hogy abból a kevésből maradjon annyi, amiből a szívbetegeket, rákosokat, vesebetegeket stb. meg lehessen gyógyítani. Ehhez az kell, hogy ne legyenek feleslegesen többedszer elvégzett vérvételek, laborvizsgálatok, ultrahangok.

Tehát az alapdíj nem növelné a bevételeket, hanem igazságosabbá tenné a befizetéseket és tudatosabbá az egészségügyi szolgáltatások felhasználását.

Így van.

Az alapdíj bevezetésén kívül min változtatna?

Ma Magyarországon túl sok helyen folyik rossz minőségű egészségügyi ellátás. A nagyon széttagolt, sok kicsi, és rossz minőségű ellátóhelyből (kórházból) álló hálózatot koncentrálni kellene. A kisebb, gyenge minőségű egységeket kórházként be kellene zárni, és ha arra alkalmasak, szakrendelőként, ápolási otthonként vagy egynapos centrumként továbbüzemeltetni. Ezzel jelentős forrásokat lehetne megtakarítani. A szociális jellegű ellátásokat pedig (pl. krónikus belosztály) ki kell venni az egészségügy alól és áttenni a szociális ellátásba. És bűncselekménnyé kell nyilvánítani a hálapénzezést.

Van olyan vélemény, hogy összeomlana a rendszer, ha betiltanák a hálapénzt. Ön szerint fenyeget ilyen veszély?

Egyáltalán nem. Teljesen szét kellene választani az állami rendszerben dolgozó orvosokat és a vállalkozó orvosokat. Vagyis aki marad állami alkalmazott, az nem vállalkozhat. Viszont ahogy mondtam, az állami orvosok bérét két-háromszorosára kellene emelni. Ennyiért már maradnának, akkor is, ha nem fogadhatnának el hálapénzt.

Egy Indexen megjelent cikkében azt írta, a hálapénzből 10-100 millió forint jöhet össze évente. Ehhez képest havi nettó 1-2 millió forintos bért adna az orvosoknak. Aki eddig százmilliót tett zsebre, hogyan elégedne meg 20 millióval?

Egészséges kompromisszum. 100 milliót talán 500, 20 milliót másik 1500 orvos keres. A többségnek közel sem jut ennyi. Ha a szakorvosok képzettségüktől, szakmai tapasztalatuktól és a pályán eltöltött idejüktől függően sávosan havi nettó 1-2 millió forint között keresnének, akkor ezzel a legtöbbjük elégedett lenne, és nem gondolnák azt, hogy hálapénzre van szükségük. Az 5-6 ezer orvosbárót pedig, akiknek irgalmatlanul magas a jövedelmük, úgysem lehet rávenni, hogy beálljanak a sorba. Ők maradjanak csak vállalkozók, éljenek meg a piacon.

Azt mondta, az egészségügy ismert problémáit egy év alatt megoldhatná a kormány. Hogyan, milyen lépésekben?

Meg lehetne hirdetni az alapcsomagot, meghatározni az alapdíjat, a kiegészítő csomagokat, azok díjait, kriminalizálni lehetne a hálapénzt. És el lehetne kezdeni az ellátórendszer átalakítását. Utóbbit nem lehetne egy év alatt befejezni, de sürgősen neki kellene fogni.

Eljuttatták az illetékesekhez a koncepciót?

Nincs többesszám. Ez az én magántervem. És nem juttattam el sehova.

Akik most nyugdíjasok, abban a tudatban éltek, dolgoztak, hogy idős korukban sem kell majd fizetni nekik azért, hogy az orvos ellássa őket. Nem lenne kevésbé ellenszenves a terve, ha csak fokozatos lenne a bevezetés? Ha csak a jövő nyugdíjasainak kellene fizetniük?

Persze, politikailag mindet fel lehet puhítani. A krízis azonban ma van. És most kell megoldani a problémákat. Ha nem változtatunk, magától nem fog felszámolódni a krízis.

Az egészségügy viszont szépen össze fog omlani. Magától.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) felmérése szerint negyedannyi orvos dolgozik ma a sürgősségi ellátásban, mint amennyire szükség lenne. Lehet, hogy ódzkodnak a reformtól az emberek. És ahhoz mit szólnak, ha nincs orvos? Nem az a kérdés, hogy hozzá kell-e nyúlni a rendszerhez, hanem az, hogy hogyan nyúljunk hozzá, hogy sokkal jobb legyen.

Mit szólnak hozzá, amikor előadja az ötletét?

A fiatalok, illetve azok, akiknek még nem sok tapasztalatuk van az egészségügyről, de az is rossz, mind azt mondják, hogy jó, és bátor gondolat. A nyugdíjasok számára pedig én vagyok az Antikrisztus.


Tamásné Szabó Zsuzsanna

korhaz1.jpg
 
Annak meg a POLITIKUSNAK KELLENE LENNIE

Nem tudom! Nem végeztem olyan hejj de nagyon fontos munkát, de vannak akik igen! Ők többet érdemelnek a létminimumnál!
Már biztos nem fogok élni, amikor tisztességes becsületes emberek fogják ezt az országot vezetni, olyanok akiknek elég a fizetésük, nem tömik a zsebüket a végtelenségig, és hagyják élni azokat akiknek a pozíciójukat köszönhetik!
 
Penz az nincs, volt mar ilyen kezdemenyezes de pont Orbanek nepszavazasa elkaszalta, pedig nem egy nagy osszeg volt az a 300Ft. Most mar nem ezres hanem tizezres szamokrol almodozik hogy onkent dalolva mindenki befizeti neki.

Nem, a 300 forintos vizitdíj MARHASÁG volt. Hogy miért? Nos:

- az volt a részbeni ideológia, hogy így, aki nem fizet semmit, legalább fizet 300 forintot. De én fizettem mindig járulékot! Akkor miért is fizessek vizitdíjat? Olyan, mintha előfizetnék egy újságra, de ha el akarom olvasni, akkor menjek le az újságoshoz, és vegyem meg pénzért, mint bárki más, aki nem fizetett elő.
- aki csak a 300 forintot fizeti ki, de nem fizet járulékot, az verheti a mellét, hogy jár neki, hisz KIFIZETTE! Lóizét fizette ki! Én fizettem ki helyette is!
- miért is fizessen bárki járulékot, ha egyébként esetenként 300 forintért ellátják?
- úgy lett volna igazságos, hogy jó, 300 ft a vizitdíj, de aki fizet járulékot, annak ingyen van.
- az eredmény az lett, hogy minden betegnél megnőtt a rendelési idő az adminisztráció időtartamával: az orvos vagy a nővér írogatta a számlát (kézzel, névre, lakcímre szólóan!!), majd guberálta a visszajárót, ment pénzt váltani, stb. Vagy elküldeni a beteget, szerezzen valahol pénzt, mert éppen nem tudnak visszaadni, majd várni rá, hogy visszajöjjön. Ettől hosszabb lett a sor. Az orvos és a nővér gyógyítson, ne pénztárost játsszon.
- valószínűleg kellett nekik pénztárkönyvet is vezetni. Az egyben azt is jelenti, hogy a nap végén kasszát kell zárni, összeadni a bizonylatok szerinti bevételt, megszámolni a pénzt, ha hiány van, vagy nem stimmel, újra számolni, majd címletezni (beírni, hogy milyen címletből mennyi van, pl. 20 db 5 Ft-os, 32 db 10 Ft-os, stb.). Ez kb. 15-20 perc naponta a rendelési időn kívül. Én vezettem pénztárkönyvet, higgyétek el, ennyi.
- ha vége a napnak, le kell adni a pénzt valahol. Remélem nem postára kellett menniük, és feladni sárga csekken, hanem pl. az intézeti pénztárba. Itt, mivel máshol is kb. akkor végeznek, lehetett sorba állni, majd befizetni a pénzt, leadni az elszámolást.
- ez az egész móka, beleértve az egyes betegek befizetéseinek adminisztrálását 2-3 óra munka volt naponta, ami nem gyógyítással ment el, abból 2 óra a rendelési időből hiányzott. Ha volt 20 beteg naponta, akkor az 6.000 Ft bevétel volt. Szerintem az az idióta, aki az orvos és a nővér munkaidejéből napi 2 órát elvesz, és 1 óra túlórára kényszeríti őket, egy rövidlátó, idióta.
 
Utoljára módosítva:
egyébként nem mond hülyeséget a hölgy , mert ugye azt mondja, hogy a nettó bérhez csapná a 7+7 % -os mostani egészségügyi hozzájárulást a 100.000 Ft bérnél ugye már pozitívan jönne ki az ember mert ugye ez ott ,már 14.000 ft (máris van 3000 ft a külön biztosításra ) . Itt az egyedüli kérdésesek a mostani nyugdíjasok mert ugye azok nem ezek a szabályok szerint mentek nyugdíjba. nálam ez például még a fizetési kedvet is növelné, mert hiába tolom be az egészség biztosításba ennek az összegnek a többszörösét havonta, az orvosi ellátásom pontosan ugyan az mint annak aki egy büdös vasat nem , vagy csak a töredékét fizeti. Tehát nem találnám ördögtől valónak egy ilyen vagy ehhez hasonló rendszer bevezetését valamiféle fokozatossággal.

Szuklatokoru a felvetesed, es kispalyas. 3000 Ft kulonbiztositas LOL.
Mivel ez foleg a mostani nyugdjasokat erintene, igy a fokozatossag nem jatszik, egyebekben nem csak ez az oldala van. Gondolj utana kicsit, mert ez az otlet kib*ik rengeteg emberrel. A szocialis allamhoz pedig nem sok koze van.
 
300Ft melle nem adtak halapenzt mert ugy ereztek az emberek ezzel letudtak.
Mind az orovosknal korhazaknal maradt fejlesztesre berjavitasra stb
Nem vett belole el a kormany egy centet se.
MA is fizetik a Tb nem is keveset 11000Ft csak tobb a 300Ft nal es a beka segge alatt minden szerviz.
Akkor se tudott tobbet betenni az allam, de Orbanek meg azt a keveset is csokkentettek.
Nem lett tobb beteg mert a potyautasok kiestek azaz el se mentek, mert sajnaltak a 300Ft-ot.
Lehet, lett volna jobb megoldas is de az akkori ellenzek semmilyen megoldast nem tamogatott.
Nem baj most onkenet dalolva fizetnek az akkor nemet szavazok . kedves egeszsegetekre.
 
Szuklatokoru a felvetesed, es kispalyas. 3000 Ft kulonbiztositas LOL.
Mivel ez foleg a mostani nyugdjasokat erintene, igy a fokozatossag nem jatszik, egyebekben nem csak ez az oldala van. Gondolj utana kicsit, mert ez az otlet kib*ik rengeteg emberrel. A szocialis allamhoz pedig nem sok koze van.


nem tudsz számolni , a mostani minimálbér az 127,500 ft (ami a munkáltatónak 154,763ft-ba kerül) annak az egészségbiztosítási része 17,850 ft . A hölgy szerint az alap biztosítás 11.000 ft-al lehetne megváltani tehát ma minimálbérnél is egyből keletkezne egy 6000 ft plusz. 200000 ft bruttó bérnél pedig 28.000 ft fizet be a szerencsétlen és pontosan azt kapja mint aki semmit .

egy ilyen rendszer még a járulék fizetést is fehérítheti mert érdekelté teszi az embereket a befizetésbe , most ugyan azt kapja aki semmit nem fizet meg aki 50.000 fizet havonta , aztán csodálkoznak, hogy az eberek ott lógnak meg a kötelezettség elől ahol csak tudnak.

a 300 ft-ről pedig csak annyi, hogy mint ahogy most se küldenek el senkit azért mert nem fizeti a tb a 300 ft aki nem fizette azt ugyanúgy ellátták, tehát arra volt jó , hogy akik egyébként is fizették a tb és nem volt pofájukon bőr az orvosnak azt mondani, hogy nincs 300 ft na azok fizették. Nem beszélve , hogy tényleg nagyon meghúzta az adminisztrációt amire a kormányzati válasz az volt, hogy vegyenek fel a dokik +1 asszisztenst , ja annyi meg nem jött össze a vizitdíjakból. Kb akkora ötlet volt mint a kötelező páncélszekrény a betegeknek, naponta fúrták a feleségemnél a kórházba a páncélkazettákat mert elveszett a kulcs... próbálkoztak számzárassal , ott ugye a beteg beállította magának , majd el is felejtette , a jobbak azok pedig ráírták ...
 
Ez a liba biztosan nem normális.
Tessék egy kicsit "nézelődni" itt:
https://www.hrportal.hu/berkalkulator_2017.html

Lehet szürnyűlködni, hogy mennyi marad az embereknél az elvonások után. Erre még szeretnének egy kicsit.... MAAAAARRRGÍÍÍÍÍÍT!!!! NÓÓÓÓÓÓMÁÁÁÁÁÁLÍÍÍÍÍS?

na akkor még egyszer utoljára , nem rá rakna , azt mondja , hogy megszüntetné a 7+7 % -os egészségbiztosítási járulékot azt megkapnák a dolgozók. Az egészségbiztosítást pedig többlépcsősé tenné , egy alap ellátást 11.000 ft-al lehetne megváltani. (minimálbéres is 17.850 ft fizet már most is) az alap ellátás gondolom kb úgy működne mint most a fogorvosnál. Vegyük a feleségemet aki egy túlfizetett nővér ő több mint 56.000 ft tol havonta az egészségügyi kasszába , nála ugye 45.000 ft maradna havonta egy külön biztosításra úgy , hogy a járulék fizetése nem lenne több. Orvosi ellátást pedig ugye semmilyen formába nem vesz igénybe , csak nőgyógyászt azt viszont csak is magánnál , mert az állami ugye az olyan, hogy nem akar egészségesen bemenni , és betegen kijönni. mi ketten olyan 1,3 -1,8 millió forintot tolunk bele az egészségügyi kasszába évente ,( ez 6-7 év alatt a mi környékünkön egy olyan háznak az ára amibe most lakunk) de ha véletlenül valamire szükségünk lenne akkor pontosan ugyanúgy a várólista végén vagyunk mint az akinek az a legfőbb munkavégzése, hogy estére összelopjon 2 liter kannás borra valót.Vagy deltázunk vagy az államnak a soronkívüliségért, vagy egy magánklinikán.

Na ez nem a NORMÁLIS a véleményem szerint.

avval viszont egyetértek, hogy rohadtul sok a jövedelmeken a járulék, de hát olyan a magyar kormány hogy azt a lovat üti amelyik húz ...
 
"Viszont azok, akik nagyon alacsony jövedelemből élnek, és vagyontalanok éves mentességet kapnának a társadalmi szolidaritás jegyében."

szerintem itt bukik meg az egész...vagy mindenki vagy senki - ha mindenáron ezt akarják, állapítsanak meg olyan összeget, amit a legszegényebb is ki tud fizetni (az a nagy helyzet, hogy van Mo-on olyan ember, aki ennek az összegnek a duplájából kell megéljen egy teljes hónapon keresztül - ha ezt is elveszik tőle...?)
vagy fizessen az és akkor aki és amikor igénybe veszi az eü. ellátást

de tuti, hogy semmi nem lesz belőle, a vizitdíj is akkora bomba volt, hogy kénytelenek voltak elvetni egy idő után - pedig soha olyan "jó" nem volt orvoshoz menni, mint akkor - nem ült ott egy csomó olyan ember, aki csak időtöltésre használta az orvosi rendelőt, az orvost, más valóban beteg ember idejét
 
300Ft melle nem adtak halapenzt mert ugy ereztek az emberek ezzel letudtak.
Mind az orovosknal korhazaknal maradt fejlesztesre berjavitasra stb
Nem vett belole el a kormany egy centet se.
MA is fizetik a Tb nem is keveset 11000Ft csak tobb a 300Ft nal es a beka segge alatt minden szerviz.
Akkor se tudott tobbet betenni az allam, de Orbanek meg azt a keveset is csokkentettek.
Nem lett tobb beteg mert a potyautasok kiestek azaz el se mentek, mert sajnaltak a 300Ft-ot.
Lehet, lett volna jobb megoldas is de az akkori ellenzek semmilyen megoldast nem tamogatott.
Nem baj most onkenet dalolva fizetnek az akkor nemet szavazok . kedves egeszsegetekre.

Dehogynem adtak...
 
Dehogynem adtak...
Lehet aki duskal az tovabbra is ad halapenzt.
A tobbseg nem, igy tisztult a gazdasag is , hisz meg mindig a halapenz adomentes a tarsadalom egy egy csoportjanal.
az orvos lehajolt a 300Ft ert is es rendesen ellatta a beteget , mert sok kicsi sokra ment es neki is jobb volt tisztan keresni ezt a penzt.
MAr nem lehet ujbol bevezetni a 300Ft-ot, elment a hajo ezzel, csak nem kell azt mondani hogy utolag foleg hogy rossz kezdemenyezes volt.
 
Lehet aki duskal az tovabbra is ad halapenzt.
A tobbseg nem, igy tisztult a gazdasag is , hisz meg mindig a halapenz adomentes a tarsadalom egy egy csoportjanal.
az orvos lehajolt a 300Ft ert is es rendesen ellatta a beteget , mert sok kicsi sokra ment es neki is jobb volt tisztan keresni ezt a penzt.
MAr nem lehet ujbol bevezetni a 300Ft-ot, elment a hajo ezzel, csak nem kell azt mondani hogy utolag foleg hogy rossz kezdemenyezes volt.
Melitta, lehet, hogy az elv nem volt rossz, de az, hogy ott az orvosnál, az asszisztensnő két injekció, meg egy vércukor mérés közt rohant váltópénz után, kifejezetten rossz volt.
 
nem tudsz számolni , a mostani minimálbér az 127,500 ft (ami a munkáltatónak 154,763ft-ba kerül) annak az egészségbiztosítási része 17,850 ft . A hölgy szerint az alap biztosítás 11.000 ft-al lehetne megváltani tehát ma minimálbérnél is egyből keletkezne egy 6000 ft plusz. 200000 ft bruttó bérnél pedig 28.000 ft fizet be a szerencsétlen és pontosan azt kapja mint aki semmit .

egy ilyen rendszer még a járulék fizetést is fehérítheti mert érdekelté teszi az embereket a befizetésbe , most ugyan azt kapja aki semmit nem fizet meg aki 50.000 fizet havonta , aztán csodálkoznak, hogy az eberek ott lógnak meg a kötelezettség elől ahol csak tudnak.

a 300 ft-ről pedig csak annyi, hogy mint ahogy most se küldenek el senkit azért mert nem fizeti a tb a 300 ft aki nem fizette azt ugyanúgy ellátták, tehát arra volt jó , hogy akik egyébként is fizették a tb és nem volt pofájukon bőr az orvosnak azt mondani, hogy nincs 300 ft na azok fizették. Nem beszélve , hogy tényleg nagyon meghúzta az adminisztrációt amire a kormányzati válasz az volt, hogy vegyenek fel a dokik +1 asszisztenst , ja annyi meg nem jött össze a vizitdíjakból. Kb akkora ötlet volt mint a kötelező páncélszekrény a betegeknek, naponta fúrták a feleségemnél a kórházba a páncélkazettákat mert elveszett a kulcs... próbálkoztak számzárassal , ott ugye a beteg beállította magának , majd el is felejtette , a jobbak azok pedig ráírták ...

Nos hat, hmm "szakikaam" LOL fuss neki megegyszer, mert aki nem tud szamolni, azt te vagy. Ertem en, amit mondasz, csak eppen egyoldalu, szuklatokoru. Ha te komolyan gondolod, amit irtal, es hogy egy ilyen barbar megoldasnak letjogosultsaga van, akkor szerintem nezz korul egy kicsit meg, majd rajossz, hogy az amugy joszandeku okfejtesed miert nem alljameg a helytt.
 
Kedves Beepeeter talan meg annyit, hogy elegansan elfeledkezel az alapcsomag kitetelrol, ami alapjaiban hatarozza meg a venasszony elmebajos otletet. Azt is gondold at, utana nem hiszem, hogy akkor is erre szavaznal.
 
Lehet aki duskal az tovabbra is ad halapenzt.
A tobbseg nem, igy tisztult a gazdasag is , hisz meg mindig a halapenz adomentes a tarsadalom egy egy csoportjanal.
az orvos lehajolt a 300Ft ert is es rendesen ellatta a beteget , mert sok kicsi sokra ment es neki is jobb volt tisztan keresni ezt a penzt.
MAr nem lehet ujbol bevezetni a 300Ft-ot, elment a hajo ezzel, csak nem kell azt mondani hogy utolag foleg hogy rossz kezdemenyezes volt.

Nem aki dúskál. A kisnyugdíjasok is adnak. Sőt, ők igazán.
Jaj de naiv vagy...
Akkor:
Egy hónapban van 23 munkanap. jön naponta 20 beteg. Az 23*20*300=138.000 / hó. Ebből adózás után marad kb. 60 ezer ft = 180 EUR.
Hát igen, az orvos ezért tutira lemond a hálapénzről! Micsoda vagyon!!! 60 ezer / hó! Igaz, aki adott, az legalább 5 ezret adott. Ha a havi 460 betegnek csak a 10%-a adott hálapénzt, átlagosan 5 ezret akkor az mennyi is?
 
Ez az elgondolás úgy rossz ahogy van. Ad választ az orvos elvándorlásra?, nem egyáltalán. Nőni fognak az egészségügyben a bérek? Ugyan miből, azt mondta ugyanannyi pénz folyna be a költségvetésbe.
Túl sokat járunk orvoshoz a németekhez képest, még jó, sokkal jobb életszínvonalon élnek mint mi, nem tűnt fel hogy mennyi pénzből él egy átlag magyar nyugdíjas és egy átlag német? Kíváncsi vagyok milyen más lehetősége van az anyagin túl egy német nyugdíjasnak ,ha nem orvoshoz akar szaladgálni, biztos több mint egy magyarnak....egyáltalán milyen más egészségügyi szolgáltatást tud igénybe venni ami nem orvos.....erről egy kumma szó nem esett...hát persze.
Hogy jut eszébe összehasonlítani a kettőt?
Potyautas a nyugdíjas? Egy cseppet sem, szerintem az a potyautas aki a jelenlegi helyzetet kihasználva privát kórházat üzemeltet.
Jobb anyagi körülmények között élő nyugdíjasok? Tengernyi van belőlük csókolom, tengernyi, mit jelent önnek a jobb anyagi körülmény havi nettó 200-300-400 ezret?
Jajj az fel sem tűnik , hogy költségvetési szinten hiányzik x száz milliárd forint az egészségügy finanszírozásából, de nem baj, fizesse csak meg a pazarló plebs....csak hányszor,meg minek ,ha nem arra használják az adót, a járulékot,amire beszedik?...
Ez sem tűnik fel a magánkórházból ,ahol minden szép és jó és vszínűleg a felső tízezer csikkzsebből kifizeti a költségeket....
És a folyton újra- és újratermelődő adósságból/a rendszer alulfinanszírozásából kifolyólag/ hogyan fogja a néni nagyszerű ötlete megszabadítani az egészségügyet?
Befizethető a 11ezer forint, majd ha 200 ezer lesz a nettó minimálbér.
De ha jól értem ott van a hamisan feltüntetett bruttó/azt senki nem kapja kézhez, amolyan lózung/ 161000 forint, ami nettó 107065 forint, ehhez jönne még a 7110 forint, úúú akkor kapna az egyén 114175 forintot, ebből ugye lejönne a királyul kitalált húzzuk be/le a melóst járulék ,ami 11270 forint és maradna 103445 forint
ami máris kevesebb mint a 107065
,na kérdem én aztat, hogy ha ez nem adóemelés, akkor mi a fene?
Ráadásul mi van akkor, ha bizonyos kórházak csak úgy szerződnének bizonyos betegekkel, ha kiegészítő csomagot/ szolgáltatást is igénybe vesz , mert mondjuk dohányzik, vagy az anyja rákos volt, vagy csak így éri meg a kórháznak kezdetű duma? Az még több mínusz a fantasztikus 107065 forintos, bőséges , garantált bérminimumból...
"Megemelem kalapom mélyen", igen jól ki van ez találva csókolom.
 
Micsoda vagyon!!! 60 ezer / hó! Igaz, aki adott, az legalább 5 ezret adott.

A szülészorvos nekünk szemrebbenés nélkül közölte, hogy 120.000 ft lesz ha nála akarunk szülni, ha nincs ez a pénz akkor náluk nincs hely , és átutalnak máshova. Az is igaz, hogy szemrebbenés nélkül visszaadta a pénzt mikor megtudta, hogy a feleségem is az egészségügyben dolgozik, és átrakta VIP szobába . Mindenesetre , ha egy szülészorvos egy szülésért kér 120.000 ft akkor nem hiszem, hogy 300 forintél lemond róla.

nem beszélve arról, hogy a hálapénzt általában azért adják a betegek mert jobb ellátáshoz akarnak jutni, ezen a 300 forint semmit nem segített .
 
Nem aki dúskál. A kisnyugdíjasok is adnak. Sőt, ők igazán.
Jaj de naiv vagy...
Akkor:
Egy hónapban van 23 munkanap. jön naponta 20 beteg. Az 23*20*300=138.000 / hó. Ebből adózás után marad kb. 60 ezer ft = 180 EUR.
Hát igen, az orvos ezért tutira lemond a hálapénzről! Micsoda vagyon!!! 60 ezer / hó! Igaz, aki adott, az legalább 5 ezret adott. Ha a havi 460 betegnek csak a 10%-a adott hálapénzt, átlagosan 5 ezret akkor az mennyi is?

Nagyon is lattam ezt a 300Ft mukodeset mert abban az idoben honapokat voltam otthon mert Anyukam beteg volt.
Ez nem fizetes gyanant ment az orvosokhoz korhazakhoz rendelokoz hanem kiegeszites arra amire ugy gondoltak szukseg van es a kormany nem tud tobb penzt per pillanat betenni erre.
Az elso ev utan valamelyik napilapban minden korhaz es nagy forgalmu intezetek beszamoltak mire ment a penz , volt ott festes, ejjelipotlek kiegeszites, gep vasarlas, csempezes, furdok kialakitasa, beazas megszuntetese computerekre stb. Biztos meg a neten valahol fent van ez a lista.
Sok embernek nem tetszett a 300Ft, gondolod hogy meg megfejeltek halapenzzel ?es meg tiltakoztak elmentek nepszavazni es leszavaztak azok osztogatjak a penzt az orvosoknak mikor a 300Ft ot sajnaltak....... Raadasul tobbsegbe ilyen emberek voltak mert ervenyesen szavaztak a nepszavazason.
En vagyok naiv? nem hiszem te vagy elvakult a propagandatol.
 
A szülészorvos nekünk szemrebbenés nélkül közölte, hogy 120.000 ft lesz ha nála akarunk szülni, ha nincs ez a pénz akkor náluk nincs hely , és átutalnak máshova. Az is igaz, hogy szemrebbenés nélkül visszaadta a pénzt mikor megtudta, hogy a feleségem is az egészségügyben dolgozik, és átrakta VIP szobába . Mindenesetre , ha egy szülészorvos egy szülésért kér 120.000 ft akkor nem hiszem, hogy 300 forintél lemond róla.

nem beszélve arról, hogy a hálapénzt általában azért adják a betegek mert jobb ellátáshoz akarnak jutni, ezen a 300 forint semmit nem segített .

Rendben majd a tizenezer Ft fog segiteni , egeszsegetekre.
A szules ingyenes ha kertek 120 ezret az maszekorvos vagy legalabbis maszek betegnek kezeli a pacienset.

En is sok penzt fizettem a szulesznek, de privatbetegkent kezelt. Minden vizitnel ahanyszor elmentem hozza perkaztam es + a szulesnel.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére