Megválaszolatlan kérdések - félremagyarázott tények...

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is táncocoknak gondolom őket, ahogy telaci mondja. Ezekből a rajzokból több dolog is következik. Tudtak elvontan gondolkodni és ábrázolni. Másrészt mivel az egyiptomi társadalom befogadó volt, a népesség nemcsak a Nílus völgyén dél felöl, hanem a környező sivatagi népek beáramlása/befogadása kapcsán is gyarapodott! Pont a Tassili környékén élő népről olvastam valamiben, hogy vorös bőrüek voltak,ők az atlantiszi nép maradékai. A lényeg,hogy a prehisztorikus kor emberei nagyságrandekkel fejlettebbek voltak mint amit tanítottak nekünk.
Valaki felvetett, hogy ha ismerjük Thot-t akkor sok mindent, pl. A piramis épitéséről is több információnk lehet. Én nem emlékszem, hogy bármit olvastam volna a tudás istene és a piramis építés között. Abban nem hiszek, hogy földönkívüliek voltak az istenek, de azt símán el tudom képzelni, hogy egy korábbi civilizácio maradék em erei lehettek. Több fáraó családjának hosszú koponyája volt, a Föld több pontján találtak ilyen koponyákat.
Az a bizonyos valaki.. vagyok, kedves Maatkare.

A magyarázat Drunvalo Melchizedektől hallgatható/látható itt:
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
A Fuente Magna egy olyan nagyobbacska kőedény, ami egy tálra hasonlít. Véletlenségből fedezte fel 1958-ban egy farmer, aki épp a bolíviai Titicaca-tó közelében dolgozott. A tárgyi leletet a La Paz-i városházára szállították.
A leletet több mint 40 évig a Museo de los Metales Preciosos-ban („Nemesfémek Múzeumában”) tartották, mielőtt két bolíviai kutató, Argetine Bernardo Biados és Freddy Arce archeológus meg nem próbálta alaposabban megvizsgálni a tárgyat és annak eredetét.

1.24.jpg

Egy idős helybéli, aki látta a leleltről készített fotót, azt mesélte, hogy valaha az övé volt és disznóetetésre használta az edényt. Nyilvánvalóan lövése sem volt a tárgy jelentőségéről, de vajon miként került a Fuente Magna később a Titicaca-tó közelébe? Ez egyelőre rejtély.

Amikor May Portugal Zamora, bolíviai régész, tudomást szerzett erről a különös tárgyról, többször is megpróbálkozott a szöveg megfejtésével, ám mindhiába, mivel nem fedezte fel, hogy tálon egy csaknem 5000 évvel ezelőtti ékírásfajta található. A Fuente Magna beható vizsgálatát követően Dr. Clyde A. Winters, a lineáris írás szakértője, kimutatta, hogy ez valószínűleg ős-sumér írás.

1.35.jpg

„Miképpen lehetséges, hogy a proto-sumér szövegek egy olyan tálon tűnnek fel, amit a Titicaca-tó környékén fedeztek fel, 3800 méterrel a tengerszint felett, több ezer kilométer távolságra attól a térségtől, ahol a sumér nép hajdanán lakott?” – teszi fel a kérdést Yuri Leveratto író, aki az ősi történelmet kutatja.
A Fuente Magna semmiképpen sem az egyetlen olyan tárgyi lelet, amely bizonyítékot szolgáltat az ősi transzatlanti kapcsolatokra.

A Pokotia-i Monoliton található enigmatikus (rejtélyes) szöveg bizonyítja, hogy a sumérok már több ezer évvel ezelőtt átszelték az óceánt és nyomot hagytak maguk után az amerikai kontinensen is.
3206813_orig.png

potoki17.jpg

fordítás: Száraz György

forrás http://boldognapot.hu/blog/a-fuente...tortenelmet-amerika-rejtelyes-rosette-i-kove/
 
Utoljára módosítva:

Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
"......Alapelv
A modern világ „nem szereti” azokat a gondolatokat, amelyek kizökkentik a komfort zónájából. Ezért a sumer történelmet mitoló-giának nevezi. Az ősi indián történelmet, mely szerint az égből fénylovagok szálltak alá és párosodtak a földön élő nőkkel, folklórnak nevezi. Míg a napi életet érintő, a világot alapjaiban megrengető kérdéseket összeesküvés elméleteknek nevezi. Ezt a sorsot nem kerülhette el Móricz János sem. Ezért az a kevés hivatalos újságcikk, amelyik róla szólt, legendának nevezi az ő felfedezését......"

http://maga-a-valosag.com/?page_id=3850
 
Ez így van. Már régóta érdekelnek ezek az "anomáliák", amelyek köszönő viszonyban sincsenek a mai napig belénk sulykolt történelemmel és annyira érdekes párhuzamokra bukkanhat az ember különböző források ismerete révén. Rengeteg érdekes története van a Titicaca tónak, geológiailag, régészetileg is, de most nekem a legendás Cousteau jut az eszembe.

jacques-cousteau.jpg

Ő is lemerült a Titicaca tó mélyére és azt mondta, hogy "az emberiség még nem érett arra", hogy nyilvánosságra hozza azt, amit ott látott. Hát persze, hogy nem, legalábbis az emberiségnek az a része, ami az akadémikus történelemtudomány képviselőiből, meg a puhatestűekből evolválódott politikusainkból tevődik össze... (Efike után szabadon:D)

Ami meg a Móricz János és Taios barlang ügyet illeti: ha a mormon egyháznak sikerült volna megszerezni azt az ismeretet amivel ő rendelkezett - ahogy azt minden áron, pénzt, még az amerikai hadsereget a NASA-t is bedobva - ma már az egész világ tudná, hogy az amerikai mormon egyház az istenek kiválasztottja, mert megtalálták azokat az aranylemezeket, amelyeket nekik Moroni, a saját különbejáratú prófétájuk ígért...

6-moroni_bedroom.jpg

Ez nem vicc! Már ilyen próbálkozások mennek. Ők szeretnének a jövő "kiválasztott népe lenni". Az egyik földönkívüli civilizációkról szóló cikkben olvastam. Nem tudnak új receptet, csak a régi jól beváltat, mint ahogy ez a politikájukban is látható. Az emberek meg majd ennek is behódolnak. Nem baj, addigra én már valamelyik felhő sarkáról lóbálom a lábamat és jól szórakozom azon a sok marhaságon, amit összekutyulnak az emberiség megvezetésére.
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
"Cremo az egész világot beutazta, hogy információkat gyűjtsön ezekről a cseppet sem képbe illő leletekről, és megállapításait a "Tiltott régészet: Az emberi faj rejtélyes eredete" című népszerű könyvében írta le.

1984-ben, miközben a gömböket vizsgálta, felvette a kapcsolatot Roelf Marx-al, a dél-afrikai, Klerksdorp-i Múzeum (1) kurátorával, ahol néhányat ezen gömbök közül tartottak. Marx a gömböket 2,8 milliárd évesnek írta le, amiknek egy nagyon kemény felülete van, és rostos a belső szerkezetük. Ő is elég furcsának és rejtélyesnek találta a gömböket."

A részlet innen:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/28-milliard-eves-gomboket-talaltak-del.html#.VEk0GtJdXfI
 
M

magdusis

Vendég
Szóba kerültek a mormonok.
Ők filmezték le valamikor a 60-as években a legtöbb anyakönyvet Magyarországon is ,más országokban is.Nagyon fontos nekik a család,a családfa-kutatás .Egész sok adatot lehet teljesen ingyen is találni a weboldalukon,a templomjukban mikrofilmeken lehet keresni adatokat nem is sok pénzért.Ha valaki hajlandó ,segíthet is az anyakönyvek indexelésében,de nem csinálja elég ember,nagyon lassan halad.Az állami anyakönyvekből még csak a keleti sarokban tartanak.
Bár most nem erről van szó,csak fölmerültek a mormonok.
 
yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
Írnom kellene egy könyvet, amiben a családom lesz a kiválasztott nép....legalább annyira hiteles lenne, mint a többi.
 
miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.
A Fuente Magna egy olyan nagyobbacska kőedény, ami egy tálra hasonlít. Véletlenségből fedezte fel 1958-ban egy farmer, aki épp a bolíviai Titicaca-tó közelében dolgozott. A tárgyi leletet a La Paz-i városházára szállították.
A leletet több mint 40 évig a Museo de los Metales Preciosos-ban („Nemesfémek Múzeumában”) tartották, mielőtt két bolíviai kutató, Argetine Bernardo Biados és Freddy Arce archeológus meg nem próbálta alaposabban megvizsgálni a tárgyat és annak eredetét.

1.24.jpg

Egy idős helybéli, aki látta a leleltről készített fotót, azt mesélte, hogy valaha az övé volt és disznóetetésre használta az edényt. Nyilvánvalóan lövése sem volt a tárgy jelentőségéről, de vajon miként került a Fuente Magna később a Titicaca-tó közelébe? Ez egyelőre rejtély.

Amikor May Portugal Zamora, bolíviai régész, tudomást szerzett erről a különös tárgyról, többször is megpróbálkozott a szöveg megfejtésével, ám mindhiába, mivel nem fedezte fel, hogy tálon egy csaknem 5000 évvel ezelőtti ékírásfajta található. A Fuente Magna beható vizsgálatát követően Dr. Clyde A. Winters, a lineáris írás szakértője, kimutatta, hogy ez valószínűleg ős-sumér írás.

1.35.jpg

„Miképpen lehetséges, hogy a proto-sumér szövegek egy olyan tálon tűnnek fel, amit a Titicaca-tó környékén fedeztek fel, 3800 méterrel a tengerszint felett, több ezer kilométer távolságra attól a térségtől, ahol a sumér nép hajdanán lakott?” – teszi fel a kérdést Yuri Leveratto író, aki az ősi történelmet kutatja.
A Fuente Magna semmiképpen sem az egyetlen olyan tárgyi lelet, amely bizonyítékot szolgáltat az ősi transzatlanti kapcsolatokra.

A Pokotia-i Monoliton található enigmatikus (rejtélyes) szöveg bizonyítja, hogy a sumérok már több ezer évvel ezelőtt átszelték az óceánt és nyomot hagytak maguk után az amerikai kontinensen is.
3206813_orig.png

potoki17.jpg

fordítás: Száraz György

forrás http://boldognapot.hu/blog/a-fuente...tortenelmet-amerika-rejtelyes-rosette-i-kove/

A sumer kultúra a Föld minden részén fellelhető, mint ahogy az egyiptomi írás és még sok-sok minden, ami egy nagyon - nagyon ősi
egyetemes kúltúrára utal.
Az ősi kultúrákra milliónyi bizonyíték van, még annak ellenére is, hogy butaságból, anyagi érdekekből, egyházi és politikai érdekekből
rengeteget megsemmisítettek, letagadtak.
A valódi választ soha nem kapjuk meg, ameddig a tudomány nem szabadul meg a politikától és az egyháztól.

Azt hiszem ezért is fáradtam bele az itteni szélmalom harcba, mert valahogy ide is beépült....na ne részletezzük....

A topikban azt szerettem volna elérni, hogy -lévén hatalmas közösség - hozzon mindenki olyan infót, ami az
élőhelyéhez közel van, és lát-hall dolgokat, amit a média netán nem közöl, vagy mondjuk mások szája íze szerint
tálal.

És valóban jóval több dolgok vannak égen és földön...de hogy mik, ez soha nem fog kiderülni addig, amíg
nagy-nagy változás nem lesz ...
 
miragem

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyelőre a régészek sem találják a magyarázatot az 1920-as években felfedezett óriás körök létrejöttére Jordániában.
Az alakzatok a Földről szinte észrevehetetlenek, ám a légi felvételek jól kivehetőek.

big-circles-mideast-2.jpg

big-circles-mideast-1.jpg

http://www.livescience.com/48529-aerial-images-reveal-mysterious-big-circles.html

big-circles-mideast-4.jpg

2002-ben már zajlott egy nagyobb volumenű kutatás a körök eredetének magyarázatára, most pedig egy újabb vizsgálatot végeztek.
Az ideutazó ausztrál régészek Jordániában összesen 11 óriás kört számoltak össze, de találtak néhányat Szíria területén is.
A legkisebb átmérője nagyjából 220 méter, míg a legnagyobb eléri a 455 métert.
Akad olyan, amely kissé aszimmetrikus, de a többségük szabályos kör alakú.

korok4_2014.jpg

medium_image-54525d814170703e3ba10300-coalesced

Kik és miért/mikor építették ?

A kutatók által egyelőre csak Nagy Köröknek nevezett alakzatok már a korai bronzkorban létrejöhettek, ám erre egyelőre nincs bizonyíték és az is előfordulhat, hogy jóval később, a 7. században készítették őket.
A kövek bevizsgálása után egyelőre csak ennyit lehet megállapítani az eredetükről, így még az is kérdés, hogy kik és miért építették ezeket.

big-circles-mideast-3.jpg

A légi felvételek azt sugallják, hogy létrejöhettek legalább 2000 évvel ezelőtt, de keletkezésük visszanyúlhat a történelem előtti időkre.

http://www.delhidailynews.com/news/Middle-Easts-ancient-Big-Circles-puzzle-scientists-1414825310/

***
 
Nézegettem Petra városát. Azt mondják, kézzel faragták ki kb. kétezer éve. Egyiket sem hiszem. A mai gépekkel sem csinálnák meg. Mikor ilyeneket mondanak, miért nem faragnak ki egyet.......?

A mai építményeket a technikánkkal együtt felejtenék el kétezer év alatt. Még a beton is elporladna....

petra-jordania.jpg

http://www.erdekesvilag.hu/petra-jordania-varazslatos-romvarosa/
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
-
A sumer kultúra a Föld minden részén fellelhető, mint ahogy az egyiptomi írás és még sok-sok minden, ami egy nagyon - nagyon ősi
egyetemes kúltúrára utal.
Az ősi kultúrákra milliónyi bizonyíték van, még annak ellenére is, hogy butaságból, anyagi érdekekből, egyházi és politikai érdekekből rengeteget megsemmisítettek, letagadtak.
A valódi választ soha nem kapjuk meg, ameddig a tudomány nem szabadul meg a politikától és az egyháztól.

Azt hiszem ezért is fáradtam bele az itteni szélmalom harcba, mert valahogy ide is beépült....na ne részletezzük....

A topikban azt szerettem volna elérni, hogy -lévén hatalmas közösség - hozzon mindenki olyan infót, ami az
élőhelyéhez közel van, és lát-hall dolgokat, amit a média netán nem közöl, vagy mondjuk mások szája íze szerint
tálal.

És valóban jóval több dolgok vannak égen és földön...de hogy mik, ez soha nem fog kiderülni addig, amíg
nagy-nagy változás nem lesz ...

Ebben a cikkben érdekes, amit az aztékokról írnak, de az is, hogy Mexikóban a kormány engedélyezte a nyilvánosságra hozatalt....a kormányok felesküdnek megalakulásukkor, hogy "ezeket és ezeket" titokban fogják tartani? És a kormányoknak ki tiltja meg a nyilvánosságot......?

".......Az Aztékok jóval később éltek, mint a Maják, mintegy 500 évvel ezelőtt. Nemrég a mexikói kormány beleegyezett abba, hogy nyilvánosságra hozzanak több régészeti leletet, melyek rejtve maradtak évtizedeken keresztül attól a pillanattól kezdve, hogy megtalálták őket. A leletek Ojuelos de Jalisco-ban, Mexikóban kerültek elő az elmúlt fél évszázad során......"

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Alul pedig egy dzsinn a csodalámpából...

Inkább az a bizonyos égi kígyó, amelyről olyan sokszor beszéltek aztékok, maják, inkák. Kérdés, hogy mi lehet az a korong a farka végén...

Ő a Tollaskígyó (Quetzalcoatl) a La Ventában talált domborművön. Azt hiszem olmék. Nézzétek meg a szkafandert a fején, egy az egyben olyan, mint amilyent a "dzsinnre" véstek.

la_venta_sarpe_kozepamerikaban_1499282_9139_n.GIF

Ja! És a kezében a "kistáska", az én fixaideám...
clear.png
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
... hát az a csörömpölő kígyó farkán a csörömp ... azzal csörömpöl ...

Ez a csörgőkígyó ráadásul Isten is, mert csak az isteneknek van az összes vallásban ilyen kistáskájuk.

Én már olyan sokszor idemásoltam Jézustól Oannészen, a sumér dingireken át, egészen a Göbekli tepéig ezeket a kistáskákat, hogy nem teszem meg ismét, de keress rá. Az összes istennek ez van a kezében.

Jó lenne, ha már nem csak mi adnánk magyarázatot, laikusok, hanem előállna a sok okoska is. Nincs bennük annyi bátorság, hogy meg merjék reszkírozni a következtetéseket? Nekik papirjuk van arról, hogy hülyék lehessenek.
clear.png
 
Oldal tetejére