Megváltozik Agatha Christie klasszikusának címe

Agatha Christie Tíz kicsi négerének új francia fordítása már más címet fog kapni.


Agatha Christie Tíz kicsi néger című népszerű krimijének francia fordításából eltűnik az egyik szó. A könyv címe ezentúl Ils étaient dix (Tízen voltak) lesz. A világhírű regényíró hagyatékát gondozó dédunokája, James Prichard szerint amikor a könyv íródott, "Más volt a nyelv. Olyan szavakat is használtunk, amelyeket ma már elfelejtettünk".

A néger szó az eredeti szövegben 74-szer szerepelt. "Agatha Christie mindenekelőtt szórakoztatni akarta az olvasóit és mi sem állt volna tőle távolabb, hogy akár egyiküket is megbántsa" - indokolta meg az új fordításról hozott döntését Prichard. A regényt, amely eredetileg a Ten Little Niggers címet kapta, Christie 1938-ban írta, a francia fordítás pedig 1940-ben jelent meg. Az Egyesült Államokban a krimit évtizedekig az And Then There Were None címmel adták ki. Magyar fordításban Tíz kicsi katona vagy
Tíz kicsi indián címmel is megjelent.
A könyvben szereplő Néger-sziget elnevezését is megváltoztatták, az új francia fordításban már a Katona-sziget meghatározás szerepel. A krimiből, amelyet mintegy százmillió példányban adtak el világszerte, számos film és tévés feldolgozás is készült, köztük 1974-ben Charles Aznavourral az And Then There Were None (Tíz kicsi indián).
A regény címének megváltoztatása

vitát váltott ki a közösségi médiában. "Néhány hónapja sok ezren könnyű szívvel csak nevettünk azon, hogy műveletlen emberek felháborodtak a cím miatt. Mostantól ez a kulturálatlanság ül diadalt és uralkodik" - fogalmazta meg véleményét a Twitteren Raphaël Enthoven francia filozófiatanár, rádiós személyiség.

upload_2020-8-30_11-58-59.jpeg
 
))))) a polkorrekt fetrengés felső határai)))) A könyvnek ez a címe.. és hogy bántja az önérzetüket na bumm... megcirógatni szegény fekete thugok piciny buksiját amikor épp a diszkrimináció ellen küzdve boltokat rabolnak ki, szobrokat döntenek le, vagy épp fehéreket lincselnek.... óh bocsánat" jogosan javakat visszavesznek, a múlt sötét árnyait rombolják és jogos igazságtételt hajtanak végre ....." és persze mindenkit aki nem sodródik a mainstreammel jól "helyretesznek" vagy lehetőséget adnak számukra egy jobb életre az azonnali reinkarnáció lehetőségének megadásával.... röhej, éppúgy mint ez a hatalompolitikai narratíva amely COVID19 ként híresült el l'fsz a nyugati kormányok károkozó hátsójába.... ja és hát lássuk milyenek a Social Justice Warriorok a való életben:
 
Olyan mélységesen megvetendő, hogy már évtizedek óta a fogalom megnevezésén vitáznak, nem azon amit jelent. Hiába híják őket akár angyaloknak is, attól még a jelentős részük fizikai munkát végző alacsonyan képzett emberke marad. Az oktatást kellene erősíteni a "gettósab" részeken. M. Obama életrajzi könyve is bemutatja, milyen kevesen múlott, hogy jobb osztlyba került még elemi iskolában talán. Persze ez nem egy két ciklus lenne, így inkább az elnevezésen lovagolnak a politikusok. A másik gond, hogy nagyon alacsony a vagyonuk átlagosan. Most pedzegetik, hogy fizesenek nekik kárpótlást a rabszolgaságért, de mint fentebb írtam sokan nem túl magasa képzettek, simán kiforgatják majd a többségüket a pénzből, ha nem betonbiztos megoldást választanak.

A rabszolgakereskedelem már jóval a gyarmatosító hatalmak megjelenése előtt működő dolog volt Afrikában, és vajon ki adta el a rabszolgákat az európai hatalmaknak? Egy másik törzsbeli néger törzsfő.... kárpótlást fizetni? Okay de akkor csináljuk következetesen először Ghánától Dél Afrikától kezdve Kamerunon át majd minden Afrikai ország szerepét vizsgálják ki minden esetben és a kárpótlásból kapjanak domináns részt
 
A tortenelemben romaiak, egyiptomiak a bibliabol es az osszes haboruban a gyoztesek nem csak a terulet hanem rabszolgakka valtak a leigazott nepek, ha egyaltalan tuleltek az oldoklest.
 
Utoljára módosítva:
Vagyis a problémát nem a bőrszínben kell keresni, hanem a kereslet-kínálat témakörben.
Hozzá kell tenni, hogy az emberkereskedelem mindig is földrészfüggetlen tevékenység volt, és a mai napig is az...
Igen igaz, bár a BLM elsősorban csak a negroid érintettségével foglakozik, nem a középkori arab karavánok vagy a Római birodalom e-fajta tevékenységével
 
Ha egy könyvnek az a címe ami...akkor miért is kell megváltoztatni?
Valakit sért?
Vagy attól tartanak hogy nem lesz akkora bevétel mint amit kiszámoltak?
Miért kell másért megváltoztatni a múltat?
Ezzel csak azt érik el hogy szép lassan erősödni fog a fehér büszkeség mozgalom...már ha van ilyen.
 
))))) a polkorrekt fetrengés felső határai)))) A könyvnek ez a címe.. és hogy bántja az önérzetüket na bumm... megcirógatni szegény fekete thugok piciny buksiját amikor épp a diszkrimináció ellen küzdve boltokat rabolnak ki, szobrokat döntenek le, vagy épp fehéreket lincselnek.... óh bocsánat" jogosan javakat visszavesznek, a múlt sötét árnyait rombolják és jogos igazságtételt hajtanak végre ....." és persze mindenkit aki nem sodródik a mainstreammel jól "helyretesznek" vagy lehetőséget adnak számukra egy jobb életre az azonnali reinkarnáció lehetőségének megadásával.... röhej, éppúgy mint ez a hatalompolitikai narratíva amely COVID19 ként híresült el l'fsz a nyugati kormányok károkozó hátsójába.... ja és hát lássuk milyenek a Social Justice Warriorok a való életben:

Nekem úgy tűnt, az általad megosztott videóban fehér bőrű emberek rugják szét egymás fejét. Ez valóban jó példa arra, hogy az agresszivitás bőrszíntől független.
 
igen bár ezen eltávolított videók már nem képeznek vitaalapot, ettől függetlenül bizony amit én linkeltem abban látható amiről beszéltem(és nem fehérek voltak hacsak át nem rakták a linkeket, vagy látásproblémád van), az agresszió bőrszíntől független, a BLM egy fekete rasszista mozgalom és ez meg gondolkodásfüggő , már maga a név is szeparáló és megkülönböztető (kizárólagos) de parancsolj ha tényleg úgy gondolod, hogy itt fehérek rugdalnak fehéreket. akkor szerintem a percepciód felül lett írva a szoftvered (gondolkodásmódbeli direktívával ) ami meghamisítja vagy modifikálja a szemen át még jól de az képformáló funkciója által érzékelt adatot, azaz jó volt beszélgetni, minden jót.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,660
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére