Megvette szupermenő sportautóját, 10 perc múlva már el is kobozták tőle a rendőrök

Tíz perc. Mindössze ennyi ideig élvezhette egy kanadai férfi méregdrága játékszerét, egy különleges McLaren sportautót, miután átvette azt a szalontól. Ugyanis alig gurult ki vele az utcára, a rendőrök máris lekapcsolták gyorshajtásért – jelentette a helyi sajtó.

A Vancouver közelében található Coquitlam városában élő férfit az egész Kanadát átszelő egyes számú autópályán állították meg a rendőrök, mi másért, mint gyorshajtásért. A 39 éves férfi a rendőrség közlése szerint 161 kilométer per órás sebességgel haladt egy olyan szakaszon, ahol 90 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben – közölte a CTV kanadai televízió.

Miután megállították, a férfi a rendőröknek elárulta, hogy mindössze tíz perccel korábban hozta el a járművet a kereskedésből. Az autót a rendőrök szállították el a helyszínről, és hét napra lefoglalták. A sofőrre emellett 368 kanadai dolláros (80 ezer forint) pénzbüntetést róttak ki.

Az autó egyébként egészen pontosan egy nagyjából 60 millió forintba kerülő McLaren 600LT volt. A Top Gear brit autós magazin oldalán található leírás szerint a gép 2,9 másodperc alatt van százon, és mindössze 8,2 másodpercre van szüksége a kétszáz kilométer per órás sebesség elérésére. A végsebessége pedig 328 kilométer per óra.



mclaren-e1561701761649-1024x577.jpg
 
Ehhez persze nem kell McLaren sportautó... mondjuk az életkoron kicsit meglepődtem, mert nem ez lehetett az első gyorshajtása, de hát az úriember iskolázódásának idejében ezek szerint még Vancouverben nem terjedt el a homloklebeny-tréning...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére