Menekult statusz Canadaban

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
„Magyarország nem biztonságos a romák és zsidók számára”



A magyar cigányság és zsidóság helyzetéért aggódnak a bevándorlási és menekültügyi törvényének szigorítására készülő Kanadában. Karl Nerenberg kanadai újságíró és parlamenti tudósító blogjában azt írja, hogy az európai neonácik többnyire a muzulmánok ellen lépnek fel erőteljesen, míg Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában és legfőképp Magyarországon gyűlöletüket leginkább a romák ellen fordítják.
Karl Nerenberg kanadai parlamenti tudósító legfrissebb blogbejegyzésében azt kifogásolta, hogy az új kanadai menekültügyi törvény kidolgozását megelőző meghallgatásokra nem „szemtanúkat”, hanem az Európai Unió kanadai nagykövetét, Bernhard Matthias Brinkmannt hívták meg, aki egy szót sem szólt a romák európai „diszkriminálásáról és üldözéséről”, hanem csak arról a vonzó jólétről beszélt, amely a romákat Kanadába vonzza. Brinkmann hasonlóan nyilatkozott Helyes Imréhez, az ottawai konzuli hivatal vezetőjéhez, aki – ahogy azt korábban megírtuk – arról számolt be a kanadai parlament Bevándorlási Bizottsága előtt, miszerint a magyar kormány mindent megtett azért, hogy megszüntesse a szélsőjobboldal utcai megnyilvánulásait.

Ennek némileg ellentmond – idézi magyar forrásait a kanadai újságíró – hogy néhány héttel ezelőtt került sor egy újabb gárdaavatásra a Hősök terén, amelyet a rendőrség tétlenül szemlélt. Nerenberg szerint ennek tükrében hiba lenne Magyarországot „biztonságos országnak” nevezni az új menekültjogi törvényben.

Csányi-Robah Gina, a torontói Roma Közösségi Központ munkatársa – akit szintén meghallgatott a parlamenti bizottság – még május elején azt mondta, hogy „Magyarország már jó ideje nem biztonságos ország, és most egész biztosan nem az.” Csányi-Robah szerint az ország nem biztonságos a romák számára, és nem biztonságos más, nem roma csoportok számára sem, beleértve a zsidókat. Hogyha tovább romlik a helyzet, amit a legtöbb szakértő állít, akkor Kanada felelős lesz amiatt, hogy nem biztosít menedéket a roma menekülteknek a válság és felfordulás idején.

A roma vezető kifogásolta, hogy Kanada még mindig annak megállapításán fáradozik: éri-e üldöztetés európai országokban a cigányokat, holott ez szerinte világosan kiderül abból a jelentésből, amelyet idén februárban tett közzé Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Hangsúlyozta: a helyzetet több európai országban elemző Hammarberg-jelentés külön kitért arra, hogy Magyarországon a romaellenes gyűlöletet és a gyűlölet-bűncselekményeket „az ultrajobboldali Jobbik párt és a hadserege” ösztönzi.

Nerenberg felhívja a figyelmet, miszerint, bár a kanadai hírek tele vannak azzal, hogy a görög választásokon a helyi szélsőjobboldali párt hét százalékot ért el, a kanadai politikai és média elit mégsem veszi figyelembe, hogy a magyar Jobbik nem csak „egy populista, rasszista párt” amely hasonló a francia Nemzeti Fronthoz. Hiszen – Nerenberg szerint – Vona Gábor „nyílt csodálója Adolf Hitlernek” és a 20-as, 30-as évek fasiszta pártjaihoz hasonlóan a Jobbik a politikában és az utcákon is működik. Az újságíró a gárdistákat Mussolini feketeingeseihez és Hitler barnaingeseihez hasonlította, akik „hagyományos magyar náci színekbe öltöznek, és roma közösségeken masíroznak keresztül, inzultálva őket, esetenként ablakokat törnek be és félelmet keltenek.”
Kanadai Magyar hirlap
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Igen ti aztán nagyon tudtok valamit.... remélem nem ijen emberekkel van tele kanada mert akkor nem megyek ki.
A magyaroktol már nagyon sok "pofont" kaptuk talán egyel többet is mint amit kellene. A sztorim amivel kimegyek az nem nyilvános és hála istennek nem is ezen az oldalon fogják elbirálni ha neked sikerült akkor örülj neki.
Ha Te azt hiszed, hogy akik ideírnak, azok mind korábbi "menekültek Kanadából", akkor óriásit tévedsz.
Én speciel még csak Kanadába kivándorolt sem vagyok (ami nem jelenti azt, hogy nem éltem még külföldön, többek között a tengeren túl is).
Az itteni tucatnyi kormányos közül is csupán 2-3 aki kanadai. A többiek a világ más tájairól segítik a CH munkáját - így otthonról is.
ettől még lehetünk szakértői bizonyos területeknek (persze mi sem vagyunk tévedhetetlenek).
viszont van a hozzászólók között olyan tagunk is aki kanadai szociális munkás, vagy bevándorlási kérdésekkel foglalkozó szakember.
Ami pedig a "sztoridat" illeti, a Te dolgod. Ha megosztod velünk, megosztod, ha nem, el vagyunk nélküle
És nem vagyok patrióta csak nem érzem jol magam a saját hazámban ,...ez talán nem bün.
Ez nem bűn de akkor milyen alapon kéred másokon számon?:confused::
Nektek nincs HAZÁTOK nincs HONFITÁRSAITOK nincs semmi a baráti/rokoni kapcsolataitokon kivül .......Gyakoroljátok a szót: HONFITÁRSAM.
Na és téged itt vajon ki akart megölni hogy veszélybe került az életed mert itt te azt mondod hogy itt csak ez a menö duma nekem van egy teoriám de kérlek ne vedd magadra nem rolad beszélek csak ugy a levegöbe elmélkedem...........
Annyira azért magamra vettem, hogy elárultam neked, hogy én bizony ugyanott élek, ahol (még jelenleg) Te is.
Sőt a testvéreim zöme pont Borsodban él ...
Volt egyszer egy ember aki egy nagyobb vállalatnál pénzközelbe került és hol volt hol nemvolt egyszercsak lenyulta a nagy dohányt ezért megakarták ölni.........szoval akinek veszélybe van az élete itt MO-n annak van valami nyomós oka ami nem igazán a hatályos jogszabályok mentén tehetne elbirálni vagy nem igy van???????????????????????????????????????????? Vagy te csak ugy sétálgattál a miskolci sétálón és egyszer csak hirtelen pisztolyt fogtak rád naaaaaaa ejnye bejnye sztorit csinálni nem nagy kuncst 2 szer jol odacsapom a kezemet vagy lábamat a falhoz eltörik látlevél aztán jön a skin head stori mega romák voltak meg a kitudja ki volt én nem is láttam semmit olyan hirtelen történt.........mese
Én nem tudom és nem is akarom megítélni, hogy az általad elmondottak mennyire hitelesek, de Magyarország sem csupán Miskolcból áll.
 

tamko4

Állandó Tag
Állandó Tag
Annyira azért magamra vettem, hogy elárultam neked, hogy én bizony ugyanott élek, ahol (még jelenleg) Te is.
Sőt a testvéreim zöme pont Borsodban él ... akkor pedig látnijuk kell mi folyik itt borsod ba
:( söt neked is látnod kell. Ha magyar vagy azért félhetsz a romáktol , ha roma vagy azért félhetsz a szélsö jobb tol ez a 22-es csapdálya
 

kicsilaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziaztok!
Kis tájékoztatásra lenne szükségem!
Magyarországon élek de sajnos azt látom hogy kis országunk kezd tönkre menni el lehetetlenitik itt az életett!
Különbözö nép csoportok és politikusok!
Abban kérnék segitséget hogyan lehet kijutni Kanadába .Milyen munkalehetöségek vannak és mennyi az átlag kereset:
Mennyibe kerül egy ingatlan !
Sajnos ha igy folytataja Magyarország innen a becsületes dolgozo embernek menni kell !
Itthon megvan mindenem munka lakás de a közbiztonság és a megélhetés havi 240 ora munkábol annyi fizetést kap az ember hogy éppen meg tud élni és az élett egyre drágább itthon !
Ezért azon gondolkodom hogy Itthon felszámolok mindent eladok és kint egy ujj életett kezdek!
Ha valaki tudna ebben segitséget tájékoztatást adni azt nagyon megköszönném!
 

tamko4

Állandó Tag
Állandó Tag
kicsilaci :( akinek egy csöpp jozan esze van és van pénze a kiutazásra az megprobálja. NEM LESZ EGYSZERÜ. de nem is lehetetlen én 6 honapja probálom öszeszedni a pénzt a jegyekre :( de nekem szinte reménytelen. de ha öszejön valami csoda fojtán akkor 1 percig sem fogok gondolkozni. Nincs jövöje itt a becsületes embereknek itt csak a korrupcio araszizmus a lopás a nemzeti vagyon kifosztása az emberek ellehetetlenitése folyik
 

tamko4

Állandó Tag
Állandó Tag
Eleg rossz megkozelites a felelemmel valo egyutt eles.
Igen melisza bizony de nem tudunk mit csinálni ellene sokmindent elmondanék neked amiket itt nem irok le de egyrészt hoszu másodsorban meg nem biztos hogy érdekel skyp-on elmondtam volna neked de én már abba sem vagyok biztos hogy te egyáltalán kanadába vagy ;) már bocs ha bizalmatlan vagyok de mindegy hagyjuk 40 éves vagyok nem ma jöttem le a falvédöröl én sem;)
 

Sheamus

Állandó Tag
Állandó Tag
Hi!

En egy valamit nem ertek abbol amit a Melitta bemasolt.Ugyan is mindig azt mondjak uldozik a romakat jaj szegenyek stb...
Eddig okes is van ra pelda biztosan.Na de lenne egy igen erdekes kerdesem:Mi van azokkal a szegeny nyugdijas idos nenikkel,bacsikkal akik ezek a szegeny romak elvernek kifosztanak?Es ezert vonult ki a garda?Errol hogy hogy nincsen szo sohasem?Es megkerdeznem a kedves Csanyi-Robah-t ha ugyan ezt megcsinaljak itt akkor is felemeli a hangjat,hogy azonnal utasitsak ki oket innen?Termeszetesen TISZTELET A NAGYON KEVES KIVETELNEK!Nem allitom,hogy mindegyik ezt csinalja.De pl engem ez nagyon zavar o rolluk miert nincsen szo sohasem???:confused:
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
MI nem foglalkozunk politikaval sem kriminallal. Amirol te irsz az kriminal ugy es rendorsegre tartozik es ez Mo-i belpolitika.
Mi itt a menekult ugyrol beszelunk canadai vonatkozasban.
CSak halkan jegyzem meg, hogy a rendorseg dolga demokratikus orszagban megfekezni es bunteto eljarast kezdemenyezni ha valakit bantanak akar fizikailag.
A gardara semmi szukseg, nem csak itt hivatkoznak ra hanem egesz europaba nem szalonkepes, van is eleg kellemetlensege nemzetkozileg az orszagnak vele.
KAr hogy a tortenelem oran szelektive vettek sokan reszt.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kedves Tamko
En elhiszem ,hogy van otthon sok gond, es sok attrocitas is.
26 eve elek kint. A skypen fent vagyok majdnem egesz nap. Meg idaig nem hivtal, igy nem ertem a reklamaciod se.
 

tsz

Állandó Tag
Állandó Tag
Tessék mondani, ha beidézünk hétmérföldes, neolib-populista baromságokat egyetlen kritikai megjegyzés nélkül,

az asztat jelenti, hogy megegyezik a véleményünk -- és ezzel automatice a Canadahun hivatalos véleménye a beidézettel???
 

tamko4

Állandó Tag
Állandó Tag
TISZTELET A NAGYON KEVES KIVETELNEK! ÉN kivételvagyok......... és azon kevés kivétel érdekében dolgozgatom it és máshol is hogy egy lapon se emlegessenek minket a nyugdijjas verö romákkal. A törvány által leg szigorubb büntetést érdemlik az ijen emberk aki egy öreg aszonyra támad undoritó fárgek akik nem társadalomba valók. De a becsületes romákat viszont kérlek hogy tiszteld mert ök nemtehetnek rola hogy vannak ojan "kissebbségi" társaiakik ijenekre vetemednek. Én sem azonositok minden magyart tolvajnak aki a saját hazáját szétrabolja eladja el kotyavetyéli LÁSD: Háboru a nemzet ellen....you tube on fenn van na ott igazi bünözökre találsz a saját nemzetedböl akibe anyira megbizol. már bocs ha kicsit erösen fogalmazok de nem találok jobb szavakat minden jót kivánok neked üdv
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Egy canadai oldal lett beidezve , semmi koze az otthoni baromsagokhoz. Mi a baromsag a garda avatasa vagy masirozasa?
Nem kapok toluk rohogo gorcsot, valahogy nem megy az en torkomon se le a XXI.szazadban.
 

Sheamus

Állandó Tag
Állandó Tag
Es en egy rohadt szoval nem irtam,hogy helyes vagy hurra a gardara!Mar elnezest!ES MINT IRTAM NEM MINDEN ROMARA ERTETTEM!!!Ja es nem kiabalok mert nem vagyok ideges.:p
Amikor valmirol eldontik,hogy biztonsagos vagy sem (orszag)nem kellokeppen van comunikalva az egesz szerintem.Miert csak akkor lehet nem biztonsagos egy orszag ha csak az van feltuntetve,hogy a roma szarmazasu embereket uldozik?Miert csak rolluk van szo???
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Majdnem biztos vagyok, hogy Canada minden lehetoseget megvizsgalt mielott dontott ill. dontesre adta a Mo-i helyzetet a parlamentbe.
Ok is megkapjak a Mo-i sajtot a parlamenti vitakat, a CA kovetseg is referal stb. Nem csak a romakrol van szo, hanem mar a zsidokrol is, akiket atrocitasok ernek.Pl /Szekely muvesz ur Eger/van pelda boven canadaban a magyar nagykovet ur, is szelektive olvas. Igaz tobb reklamalo szervezet es sajto hatasara elnezest kertek.....
Itt mar sokszor leirtuk nem ulti modjara lehet bemondani ,hogy valakit uldoznek, hanem valamilyen bizonyitekot is kell mutatni bizonyitani a kerelmezo vadjait az immigration bironak.
A sok kerelmezo kozott nagy letszamban vannak magyarok is akik ugy gondoljak igy probaljak meg a canadai eletet.
 

Sheamus

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem csak a romakrol van szo, hanem mar a zsidokrol is, akiket atrocitasok ernek.Pl /Szekely muvesz ur Eger/van pelda boven canadaban a magyar nagykovet ur, is szelektive olvas. Ez a szomoru sajnos nagy a rasszizmus oda at!
Itt mar sokszor leirtuk nem ulti modjara lehet bemondani ,hogy valakit uldoznek, hanem valamilyen bizonyitekot is kell mutatni bizonyitani a kerelmezo vadjait az immigration bironak.
A sok kerelmezo kozott nagy letszamban vannak magyarok is akik ugy gondoljak igy probaljak meg a canadai eletetEz meg egyenlo a felelotlenseggel es persze a mindent az utolso pillantara hagyni es hirtelen felelotlenul elindulni utanna meg kullogni haza...[/QUOTE]
 

utolsolovag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Fórumtársak!
Naponta olvasom a fórumot, sajnálom, hogy szinte csak ez a téma pörög…
Viszont szeretném megköszönni Melittának, Franknak és a többi kormányosnak, illetve segítőkész fórumosoknak a kitartó örök segíteni akarást, sokszor rácsodálkozom, hogy a "nehéz" embereknek is tudtok, akartok segíteni jó szándékkal. Tehát köszönöm a segítőkészséget!
Statisztikák szerint:
150e polgár, hagyta el az országot a közelmúltban a jobb élet reményében…
Minden második általános iskolás roma…
Véleményem szerint a menekült ügy egy lufi, ami idővel kipukkad…
OFF
Nem akarom az afganisztáni és az afrikai menekülteket előnyben részesíteni hányatott sorsuk végett…, de érdemes lenne a Kanadai kormánynak is készíttetni egy dokumentum filmet, hogy X,Y mitől is menekült (meg) Kanadába, hátha önértékelést lefuttatnak azok akik meglovagolják a menekült hullámot...
u.i. nem bírtam megállni könyörgöm az ilyen ly jééé!
 
Oldal tetejére