Menekult statusz Canadaban

burgum

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne haragudj tenyleg nem kotoszkodni akarok de oszinten nezz magadba es mond meg szerinted aki canadaba jott mas orszagbol nem csak magyarokat beleertve 10 - bol hany ember jott ilyen modon amit most leirtal? mert szerintem jo ha 10 bol 3 .
Tudomásom szerint 10-ből (legalább) 8. Vagyis, az évi 250-ezerből az a 200-ezer, amely megfelel az igényeknek; a maradék 50-ezer (fele-fele családegyesités-, illetve menekültek) nem feltétlenül.
Küllön pechje a magyarságnak, hogy (történelmi okokból) nem tud angolul, de a bevándorlók nagy töbsége a nyugati országokból, meg a volt angol gyarmatokról jön. Pl. India, Hong-Kong, Pakisztán, afrikai országok. Azt se mondhatod hogy "sipirc", és ezek már el is foglalták a helyüket, azért nem látod őket.
 

moroder65

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudomásom szerint 10-ből (legalább) 8. Vagyis, az évi 250-ezerből az a 200-ezer, amely megfelel az igényeknek; a maradék 50-ezer (fele-fele családegyesités-, illetve menekültek) nem feltétlenül.
Küllön pechje a magyarságnak, hogy (történelmi okokból) nem tud angolul, de a bevándorlók nagy töbsége a nyugati országokból, meg a volt angol gyarmatokról jön. Pl. India, Hong-Kong, Pakisztán, afrikai országok. Azt se mondhatod hogy "sipirc", és ezek már el is foglalták a helyüket, azért nem látod őket.

ebben teljesen igazad van , akkor megiscsak leszukitenem a magyarokra vagy kelet europaiakra .
 

moroder65

Állandó Tag
Állandó Tag
Valahol bosszant hogy sokan itt ugy irnak mintha mindegyikuk tudott volna angolul es diplomasok lettek volna mielott idejottek es ezeket a felteteleket csepelik egyfolytaban olyan emberekmnek es nem csak romakrol van szo, akik ennek a kriteriumnak nem felelnek meg, ezert probaljaK meg a menekult utat meg ha eleg keves is az eslyuk megkapni de adnak egy eselyt az eletuknek, nem ertem mi rossz van ebben, es aki mar itt el en ertem hogy az o adojuk es banja ezt, de csak a honfitarsaink nem de .
 

tsz

Állandó Tag
Állandó Tag
Ne haragudj tenyleg nem kotoszkodni akarok de oszinten nezz magadba es mond meg szerinted aki canadaba jott mas orszagbol nem csak magyarokat beleertve 10 - bol hany ember jott ilyen modon amit most leirtal? mert szerintem jo ha 10 bol 3 .

http://www.cic.gc.ca/english/department/media/releases/2010/2010-11-01a.asp


ezek a bunkó nem-romákok mindent csak elcseszni képesek:
2011-re beterveznek 7-8000 menekültet a total 240-260 ezer bevándorlóra oszt tessék--- egy romáknak kell jobban tudni, mik az igazi számok:
240-260 ezer total-bevándorlóból 170 ezer a menekütt (10-ből 7, ahogy a fenti nagytudású csak úgy séróból ki tudta nyomni...
Nem tudnak ezek semmitse...

ha leűné vele maradauer, fővilágosítnád kissé, neki is jól esne biztos, -- itten van a neve (fussá össze vele a parlament hillen):
Alykhan Velshi
Minister’s Office
Citizenship and Immigration Canada

(ahogy elnézem a nevét, lehet hogy anyanyelveden is tuttok kommunikálni...)
 

moroder65

Állandó Tag
Állandó Tag
http://www.cic.gc.ca/english/department/media/releases/2010/2010-11-01a.asp


ezek a bunkó nem-romákok mindent csak elcseszni képesek:
2011-re beterveznek 7-8000 menekültet a total 240-260 ezer bevándorlóra oszt tessék--- egy romáknak kell jobban tudni, mik az igazi számok:
240-260 ezer total-bevándorlóból 170 ezer a menekütt (10-ből 7, ahogy a fenti nagytudású csak úgy séróból ki tudta nyomni...
Nem tudnak ezek semmitse...

ha leűné vele maradauer, fővilágosítnád kissé, neki is jól esne biztos, -- itten van a neve (fussá össze vele a parlament hillen):
Alykhan Velshi
Minister’s Office
Citizenship and Immigration Canada

(ahogy elnézem a nevét, lehet hogy anyanyelveden is tuttok kommunikálni...)

ezzel a kijelenteseddel es hozzaszolasoddal is csak megerositetted az eddig sem nivos szinvonalad also hatarat ! ennel bovebb valaszra nem is meltatlak !
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ne haragudj tenyleg nem kotoszkodni akarok de oszinten nezz magadba es mond meg szerinted aki canadaba jott mas orszagbol nem csak magyarokat beleertve 10 - bol hany ember jott ilyen modon amit most leirtal? mert szerintem jo ha 10 bol 3 .
Nem tudom meddig kivansz visszamenni, 1956-ban menekultek az emberek es befogadta Canada oket.
A Kadar eraban nem igen volt lehetoseg hivatalosan "bevandorolni" csak lelepni, szerencsevel,mert meg a gondolatert is sittre lehetet menni.
Canada reszerol meg visum volt kotelezo , turista szinte teljesen kilove mert $50 lehetet hivatalosan az meg semmire nem volt eleg, vagy meghivo levellel rokonokhoz lehetet kijoni, ez sem volt sok embernek, maradt a lagerekbe valo bekoltozes es az eveig valo varakozas.
MA is teljes gozzel uzemelnek a lagerek. Evente tobb ezer ember jon a vilag tajarol akit befogad Canada.

Valtoztak az idok, es Canada is a bevandorlast az igenyeihez alakitotta.
A pont rendszert eleg regen kitalaltak, es 65 pont -ot kell elerni.
 

Sheamus

Állandó Tag
Állandó Tag
AAA budos a munka sokaknak am egyszerubb es konyebb hazudozni nah de ez legalabb megszunik!Amugy szakacskent miert nem lehet kijonni csak meg kell megtanulni es dolgozni benne?Ha jol tudom amig tanuljak addig kozben dolgoznak is, azt bele lehet szamitani a pontrendszerben? Vagy csak azt miutan megvan a szakma es utanna abban dolgozik az illeto?
 

moroder65

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom meddig kivansz visszamenni, 1956-ban menekultek az emberek es befogadta Canada oket.
A Kadar eraban nem igen volt lehetoseg hivatalosan "bevandorolni" csak lelepni, szerencsevel,mert meg a gondolatert is sittre lehetet menni.
Canada reszerol meg visum volt kotelezo , turista szinte teljesen kilove mert $50 lehetet hivatalosan az meg semmire nem volt eleg, vagy meghivo levellel rokonokhoz lehetet kijoni, ez sem volt sok embernek, maradt a lagerekbe valo bekoltozes es az eveig valo varakozas.
MA is teljes gozzel uzemelnek a lagerek. Evente tobb ezer ember jon a vilag tajarol akit befogad Canada.

Valtoztak az idok, es Canada is a bevandorlast az igenyeihez alakitotta.
A pont rendszert eleg regen kitalaltak, es 65 pont -ot kell elerni.

Rosszul fejeztem ki magam, arra gondoltam hogy igen keves ember felel meg magyarorszagrol annak a feltetelnek hogy angolul megfelelo szinten beszeljen mielott idejon es meg diplomaja is legyen.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Rosszul fejeztem ki magam, arra gondoltam hogy igen keves ember felel meg magyarorszagrol annak a feltetelnek hogy angolul megfelelo szinten beszeljen mielott idejon es meg diplomaja is legyen.
Ha arra célzol, hogy kevesen kaphatják meg a maximális pontszámot, valószínűleg igazad van, mivel kevés magyar beszéli jól az angol és a francia nyelvet egyaránt.
Azonban ez az elérhető 100 pontnak max a negyede és ha jól emléxem 67 pontot kell elérni, tehát szélső esetben akár nyelvtudás nélkül is lehet az elért pontszám 67 felett...
Az persze más kérdés, hogy felsőfokú végzettség nélkül csak akkor van esélyed a ponthatár elérésére, ha fiatal vagy és jól beszéled a hivatalos kanadai nyelv(ek)et.
A diplomaval a nyelvtudas is parosul, anelkul nem igen lehet diplomat szerezni.
Sajnos ebben nincs igazad. Előfeltétele a diplomának a nyelvvizsga, de a nyelvvizsga nem jelenti a nyelvtudást is.
Márpedig az IELTS (?)-en a tudást nézik nem a papírt.
mostanaban erkezett egy jo par ,,diplomas '' akinek epp a nyelvtudas miatt nincs meg a diplomaja , ok is menekultek :) jottek nyelvet tanulni
Ez viszont jó nagy ellentmondás.
Valakit üldöznek a hazájában, de diplomát azért szerezhet (egyetemre járhat)?:confused:
 

&&&&&

Kitiltott (BANned)
Láttam a shelterben a hirdető táblára kitéve valami felhívást, hogy mindenkit hívnak demonstrálni, tüntetni aki menekült, a juni 30.-ától életbe lépő változások miatt.
Nem is ez az érdekes, hanem az a probléma, hogy magas a vérnyomásom, a koleszterinszintem és cukorbeteg vagyok, amit tablettával és inzulinnal kell kezelni.
Valami olyat láttam kiírva, hogy a
refugee-k nem fognak ingyen inzulint és egyéb gyógyszereket kapni. Nekem nagyon nagy szükségem van ezekre a gyógyszerekre, főleg az inzulinra. Tudnál esetleg ezekről a dolgokról írni valamit? Most akkor jól olvastam, vagy valamit félre értelmeztem?

Az inzulin pedig mint írtam, az életben maradáshoz kell.

ez a HIVATALOS ALLASPONT


"A törvénybe foglalt egészségügyi szigorítás értelmében a jövőben oda érkező, és a már Kanadában tartózkodó menekültek sem kaphatnak egészségügyi ellátást "nem-sürgős" esetekben. Például olyan krónikus betegségekre vonatkozik a szigorítás, mint a cukorbetegség vagy az asztma."
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
[h=1]Vélemény: Megélhetési illózó-rablók[/h]Varga Iván



A könnyebb megélhetés miatt meg, nem „emigrál” az ember, hanem külföldre távozik, jobb estben külföldön talál több megbecsülést szakmájában.
A kanadaiak nem a romákból lett elegük, egyszerűen csak rájöhettek, valószínűleg nem úgy van az, ahogy azok zöme állítja, menedékjogot (és megélhetésük biztosítását) kérve a velük toleráns észak amerikai államtól: nem „üldözik” őket, hanem ők menekülnek ide, önszántukból, jobbára a kilátástalanság elől megfutamodva. Persze nem csak romák látják kilátástalannak a helyzetüket, sokan keresnek Európán belül munkát, diplomások, szakemberek, a dolgozni akaró és tudó honfitársaink közül. Utóbbiakkal előfordul, hogy falsra mennek ki, becsapják őket, így se munka sem kenyér, emezek meg, mindjárt segélyen kezdenek élni, s többnyire azon is maradnak, mivel nem kenyerük a munka…
De ne általánosítsunk, igen is, vannak közöttük családok, akik, a munka vége felöl fogták meg az új haza keresés lehetőségét, a helyiek – legyenek azok francia, angol, indián, vagy más anyanyelvűek – pedig örömmel fogadták őket: nagy ország az, szükségük van még ma is dolgos bevándorlókra. Igaz a menekültek egy jelentős hányada, hírből sem roma, de – biztos, ami biztos – annak adja ki magát, hisz állítólag azokat üldözik e honban. Meg az idős izraelitákat, akiket újabban már a nyílt utcán megvernek. (Ha Miskolc perifériáin ér bárkit pofonokkal, ütlegekkel járó rablótámadás, az a megélhetési bűnözés kategóriája, ott nem is vizsgáljuk a megtámadott és a támadó kilétét, ott bárkit megtámadnak, ott nem válogatnak az elkövetők, ott Mohácsi Viktóriának, Kamarás Istvánnak is rettegnie kell, nem úgy, mint Kanada nagyvárosaiban!)
Tény, hogy 2011-ben majdnem a kétszeresére nőtt az Ottawában menedékjogot kérő magyarok száma. A Kanadai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (CIC) adatai szerint 2011-ben 4453-an kértek menedékjogot. Ugyanakkor, míg 2011-ben az összes beérkező kérelem 8 százalékát bírálták el pozitívan, addig 2010-ben a 2351 kérelemnek csak a 2 százalékát fogadták el. A számok beszédesek, ugyanakkor a világválság Kanadát is érinti, ott sincs kolbászból a kerítés, a szociális rendszer ott sincs gumiból, csoda-e, ha Jason Kenney, a kanadai bevándorlásügyi miniszter nemrégiben kijelentette: Kanada szigorítani fogja menekültügyi rendszerét, hiszen nem normális, hogy a demokratikus Európából több bevándorlót fogadnak, mint Afrikából vagy Ázsiából. Kanadában (vagy Kanada budapesti nagykövetségén?) kezdik elhinni, hogy Magyarországon senkit nem üldöznek származása miatt, az állam padig igyekszik megvédeni polgárai testi és vagyoni épségét, s ezzel, – valljuk be, még Kanada is – olykor adós marad!
A könnyebb megélhetés miatt meg, nem „emigrál” az ember, hanem külföldre távozik, jobb estben külföldön talál több megbecsülést szakmájában. Kanadában immáron „cigányügyi” roma származású politikusként, szociológusként is meg lehet majd élni, úgy felgyűlt ott a képviselni, kutatni való. Kertész Ákos is biztosan megkapja nyugdíját, kiadót is talál, tehetséges ember. De mi lesz a visszatoloncoltakkal, a becsapottakkal, akikkel elhitették, hogy „kint” meg lehet élni nyelvtudás, iskola, és (ebből következőleg) munka nélkül? Vagy csupán néhány kisebbségi értelmiséginek lett elege a hazai viszonyokból és teremtett helyzetet magának a kinti léthez? Ha ez történt, láthatóan sikerrel jártak, ennek ára csupán az volt, hogy ártottak hazájuknak, és a rászedetteknek. Utóbbiaktól még a mesés Óperencián túli boldogulás illúzióját is elrabolták. Jöhetnek hát vissza, haza, a kicsábultak, a másutt sem kellők: mindent előröl kezdeni, Mohácsi Viktóriák nélkül.
 

Sheamus

Állandó Tag
Állandó Tag
Amit belinkeltel azzal az volt a baj,hogy azt mondtak 5 honapra jonnek es valszeg nem is volt annyi lovejuk.Miert nem mondtak 2 hetet?Akkor valszeg megkaptak volna a 6 honapos itt tartozkodasi engedelyt es nem lenne hir...:confused::cool:
 

moroder65

Állandó Tag
Állandó Tag

Ez a vilag leghulyebb cikke !! A cikk iro sem normalis de legfokepp a hazaspar ! Eloszor is a romaknak ehhez a donteshez semmi kozuk !! ok csak mondjak a varazsszot es bent is vannak . Ez a par a tipikus esete a munkat kereso magyaroknak es ezeket most mar nagyon komolyan veszik ezert mindenki aki turistanak jon nagyon meg van nehezitve a bejovetel. Ezek minden hibat elkovettek ami a nagykonyvben meg van irva. Eloszor is minden officer tudja hogy milyen rossz a helyzet Magyarorszagon ezert is furcsa az hogy valaki csak ugy ot honapra , keves penzzel idejon, ott tudna hagyni a munkahelyet es ket gyereket azert hogy itt csak ugy turistaskodjon. Ennek tetejeben meg ok maguk is azt mondjak hogy nyelviskolaba jarnanak vagy munkat is keresnenek es meg a kepzettseguket igazolo bizonyitvanyok is naluk vannak. A masik baromsag hogy a haza utat is ok fizettek , mint turista csaik return jeggyel johettek es ilyen estben a legitarsasagnak egyezmenye van a canadai allammal hogy felhasznalva az o vissza fele szolo jegyukkel ternek vissza az orszagukba. A banasmodrol csak annyit hogy ez egy standard eljaras mivel ok nem voltak beengedhetok es feltetelezhetoen hazudtak azzal kapcsolatban hogy minek jonnek canadaba es mar aznap nem ment vissza gep ezert addig be kellet oket zarni. Nem ertem miert allitja be oket hoskent a cikk iro , Canadai szemmel ok sem kulonbek mint mas turista csak nyilvanvalo hogy jottek feketen dolgozni ! Es ha meg ezek utan sem erti az illeto miert nem johet csak ugy be hiaba nem kell vizum az mar az o butasaga.

Csak ugy megjegyzem sok turistanak kiadott magyar aki dolgozni jon tobbszor is emliti hogy o newm roma meg veletlenul sem es nem akar menekult lenni es o dolgozni akar es nem akarja az allamot kihasznalni . persze hogy nem engedik be !
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Turista eseteben szalloda vagy motel foglalas utvonal tervezes es hozza kapcsolodo tervek nevezetesetesek mind mind egyertelmu egy laptopban megtalalhato.
5 honapra egy canadai sem igen tud meni europaba turistaskodni mert feler egy kisebb vagyonnal,de meg Mo- ra sem, ha csak a szalloda arakat nezzuk + megelhetest.
A canadai turista se tud Mo-on munkat kapni legalisan.
Egy cukrasz sem tud elmenni a munkahelyerol ennyi idore mert ha versenyre is megy max 2-3 het.
Iskolaba menni az is 1 ev es kell rendelkezni az iskola araval, illetve valamilyen targyalasi szintu erdeklodessel.
Sajnalatos az eset, de ez is pontosan ravilagit arra, hogy turistakent nem lehet jonni dolgozni , nem csereberelheto a beerekezes utani allapot.
MInt ahogy itt vitaztunk, hogy 6 honapos turista vizummal lehet munkat vallalni es ezt mi latjuk rosszul es nem jol ismerjuk a torvenyeket.
Sok ilyen esetrol hallottunk, mint ahogy a cikkben is irjak.
Turista az turista.
Turista nem vallalhat munkat, es nem adnak neki SIN szamot.
A student visat kaphat az aki beiratkozik es felvetelt nyer itt egy iskolaba.
Moroder egyetertunk mind amit irtal , kivetel , hogynem a cikk es az iroja a hulye , mert tobb ilyen cikk kellenne hogy lassak azok akik kijonnek,hogy akarmilyen tervekkel kepzelik el az itteni eletet mindenre fel kell kelloen keszulni.
5 honapos turistaskodas Canadaban a repulojegy ar a legkisebb koltseg az egesz kirucanashoz.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A lenyeg
A Külügy szerint is fontos tudni, hogy egy adott országba való belépés engedélyezése a fogadó ország szuverenitásába tartozó kérdés, és a vízummentesség nem jelent automatikusan beengedést is. "A kanadai bevándorlási hatóság a hatályos kanadai jogszabályok alapján jár el, ennek során kikérdezik, átvizsgálják azokat a külföldieket, akik a beutazás valamilyen feltétele szempontjából gyanút kelthetnek, majd döntenek arról, hogy beengedik vagy visszafordítják a személyt. Különösen azt vizsgálják, hogy a tényleges beutazási cél megfelel-e a deklarált célnak. Tekintettel arra, hogy a vízummentes beutazás általában csak turista és látogató célú beutazásokra vonatkozik, és minden más cél esetén (pl. munkavállalás, tanulmányok folytatása) vízum szükséges, ezért ennek ellenőrzésére is kiterjed a vizsgálat. (...) Amennyiben a beutazási feltételek nem adottak, avagy az eljáró hatóság nem látja igazoltnak, valósnak a beutazási célt, akkor a visszafordítás a kanadai jogszabályok alapján határozattal történik" - közölte a sajtóosztály.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Csak halkan kérdem : Kanadában nem érvényes az az általános szabály, hogy vízum nélkül max 90 nap az ott-tartózkodás?:confused::confused::confused:
 
Oldal tetejére