Mennyi cukrot fogyasztasz? Diabetes étrend+receptek

ronin55

Állandó Tag
Állandó Tag
A cukor*betegségről általában

Egy kis történelem
Jóllehet a cukorbetegség nagyon régóta ismert kórkép, igazi népegészségügyi jelentőségét a modern korban, a XIX. század végétől számítjuk. Hosszantartó állatkísérletek és klinikai kutatások eredményeképpen kanadai kutatók 1921-ben Toronto-ban állították elő a hasnyálmirigy speciális sejtjeiben - a beta-sejtekben - termelődő hormont, az inzulint.

cuk0r.jpg
Sokan úgy vélték, hogy ezzel a felfedezéssel megoldódott a cukorbetegség problematikája. Kétségtelen, hogy a zömmel gyermek, vagy fiatal korban megbetegedett diabéteszesek az inzulin folyamatos adása segítségével életben maradtak, de előtérbe kerültek a később kialakuló - a szemet, veséket, idegrendszert, érrendszert érintő - szövődmények, melyek mind az élettartamot, mind az életminőséget hátrányosan befolyásolták.
IDDM - az egyes típusú cukorbaj
Kiderült, hogy a cukorbetegség nem egységes kórforma, és két alapvető csoportja keletkezésében és klinikumában, illetve a megelőzés és kezelés tekintetében is jelentősen eltér egymástól. Az elsősorban gyermek, illetve fiatal felnőttkorban kialakuló diabetes mellitus oka az inzulin termelés megszűnése, melyet sajátos immunfolyamat idéz elő. A szervezet saját inzulint termelő sejtjeit - téves felismerés okán - pusztítja el ("autoimmun folyamat"). Ezt a formát régebben inzulin-dependens diabetes mellitusnak (IDDM) nevezték. Legújabban csak 1-es típusú cukorbajról beszélnek.
E kórforma klinikai tünetei általában viharos gyorsasággal jelentkeznek, így nagyfokú szomjazás, sok folyadék fogyasztása, nagy mennyiségű vizelet ürítése, testi leromlás, kiszáradás jellemzi az állapotot. Ha a beteg nem kap időben inzulint, illetve megfelelő kezelést, fellép az úgynevezett "diabeteszes kóma", a szervezet "elsavanyodik", a beteg eszméletét veszti, s olyan visszafordíthatatlan elváltozások keletkeznek, melyek akár a cukorbetegségben szenvedő halálát is okozhatják. Elsősorban ezeket a betegeket mentette meg az inzulin felfedezése.
Sajnos még ma is - hazánkban is - rendszeresen előfordul halálozás diabéteszes kóma következtében. Ennek különféle kiváltó tényezői lehetnek, mint a késői diagnózis, vagy valamilyen egyéb fennálló súlyos betegség. Akár pszichés okok miatt is felborulhat az anyagcsere.
Hazánkban a Gyeremekdiabetes Szekció több mint húsz éve figyeli a cukorbetegség gyermekkori előfordulásának alakulását, és azt észlelték, hogy a betegség gyakorisága 20 év alatt háromszorosára növekedett. Hasonló változásokat más országban is észlelnek. Hazánkban a 15 éven aluliak között a betegség gyakorisága 10-12/100 000 gyermek. Ezzel Magyarország a közepes előfordulási gyakoriságú nemzetek közé tartozik. Érdekes megfigyelés, hogy ez a kórforma jellegzetes földrajzi különbségeket mutat, Európában a gyakoriság északról délre csökken.
A 2-es típusú cukorbaj
A cukorbetegek túlnyomó többségét - mintegy 90 százalékát - olyanok alkotják, akiknek betegsége inkább életük delén, vagy időskorban kezdődik, tünetmentesen, illetve tünetszegényen, így mikor a kórformát kórismézik, a betegség már átlagosan 5-6 éve jelen van. Kiderült, hogy erre a csoportra is jellemző ugyan az inzulin termelés zavara, de a zömmel túlsúlyos egyének "molekulárbiológiai hibája" elsősorban az inzulin hatékonyságának zavarában rejlik. Ez a tény azt jelenti, hogy a betegek rendelkeznek ugyan "saját" inzulinnal, sőt általában endogén inzulin szintjük magasabb, mint azoknak, akiknek anyagcseréjük egészséges, azonban az inzulin nem képes kellően vércukorcsökkentő hatását kifejteni. Ezt nevezik inzulin-rezisztenciának. Ezt a kórformát régebben non-inzulin-dependens diabetes mellitusnak (NIDDM) nevezték, mára itt is csak 2-es típusú cukorbajról beszélünk. Kiderült az is, hogy az inzulin rezisztencia már jóval a cukorbetegség megjelenése előtt kimutatható, tehát ez ennek a kórformának meghatározó a biológiai sajátossága. A betegség kóroka sajnos ma még nincs kellően tisztázva, annyi azonban bizonyos, hogy autoimmun folyamatok nem játszanak szerepet kialakulásában. Nagyon erős a genetikai hajlam, de ezt sem ismerjük még megfelelően. Biztos, hogy "ártó" környezeti tényezőknek, elsősorban a kevés mozgásnak, a helytelen, zsírban és kalóriában dús táplálkozásnak, az elhízásnak jelentős szerepe van a 2-es típusú cukorbaj kialakulásában.
A cukorbetegség prevalenciáját elsősorban a 2-es típusú betegek gyarapítják. Ma a világban a betegek száma becslések szerint több mint 200 millió, hazánk összlakosságán belül 5 százalékkal számolunk, bár amerikai adatok szerint 65 éves életkor felett a gyakoriság meghaladja a 10 százalékot!
Kezelés a holisztikus szemlélet jegyében
Általában elmondhatjuk, hogy míg az inzulin felfedezése előtt az 1-es csoportba tartozók rövidesen meghaltak - a 2-es csoportba sorolhatók sorsáról régebben nem voltak megbízható adatok -, 1922 után mindkét csoport betegeit elsősorban a szövődmények fenyegetik. Sajátos módon a szövődmények mindkét csoportban nagyon hasonlók vagy azonosak, legfeljebb a lokalizációban, a súlyosságban, a gyakoriságban mutatnak eltéréseket.
Csak egy példa ennek jellemzésére: míg az 1-es típusú betegek vezető haláloka a diabéteszes eredetű veseelégtelenség, addig a 2-es csoportban a betegek halálát több mint 50 százalékában a szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák.
Jelentősen módosította szemléletünket az USA-ban 1988-ban ismertetett koncepció, mely a 2-es típusú cukorbetegséget egy széles klinikai entitásba sorolta. Az eredeti felfogás szerint ennek az ún. metabolikus szindrómának az alapja a szövetek inzulin iránti érzéketlensége - inzulin rezisztencia-, illetve ennek kompenzálására a beta-sejtek túlzott inzulin termelése, a hiperinzulinaemia. E biológiai folyamat következtében a szervezetben számos kóros anyagcsere és érrendszeri elváltozás keletkezik, melyek végső soron halmozott kockázati tényezőt jelentve vezethetnek szívinfarktushoz vagy agyvérzéshez. E tünetegyüttes részét képezi például a magas vérnyomás, a kóros zsírfrakciók, a gyorsult véralvadás, vagyis a trombózisra való hajlam, a jellegzetes hasi elhízás, és természetesen a cukoranyagcsere-zavar, amely kezdetben még nem éri el a cukorbetegség diagnosztikus kritériumait, hanem annak csak előállapotát jelenti. E koncepció a 2-es típusú diabéteszt merőben más szemléletbe helyezi, felveti, hogy ez a fajta cukorbaj nem önálló kórforma, hanem a fenti szindróma egyik tünete. Vagyis ezen betegek terápiájában az említett kóros elváltozások kezelésének éppolyan fontossága van, mint a cukorbajnak. Az úgynevezett holisztikus szemlélet a betegeknek kedvez, mert általa lényegesen körültekintőbb, teljesebb terápiában részesülnek, figyelembe véve az egész tünetegyüttest és a tüneteket - hipertónia, véralvadási zavar, zsíranyagcsere zavar, túlsúly - külön-külön is.
Nagyon fontos, hogy az orvos legyen tisztában a diabetes típusával, az aktuális anyagcsere-helyzettel, s ennek megfelelően javasolja a gyógyszeres kezelést. Minden egészségügyi rendszer valódi célja a betegségek megelőzés, és bár e területen mindkét diabetes-csoportra vonatkozóan mutatkoznak eredményes törekvések, ezek ma még nem tekinthetők egyértelműen hatásosnak.
[Forrás: Magyar Diabétesz Társaság]
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Köszönöm Nektek a hasznos cikkeket.
Diabetikus ital receptek:
Eper frappé


A frappé eredetileg instant kávéporból készített, tejporral és cukorral ízesített, mixerrel habosra kevert jéghideg hosszúkávé. Görögországból származik, ahol mára már nemzeti kávévá vált. Kávé helyett gyümölccsel készített számtalan változata világszerte igen népszerű hűsítő ital, amely íze és hatása mellett megjelenésében is elismerést vált ki mindenkiből.
Hozzávalók 4 személyre:

  • 150gr cukormentes, édesítőszerrel készült eperfagylalt
  • 300gr feldarabolt fagyasztott vagy friss eper
  • 500ml alacsony zsírtartalmú tej
  • 1 db vaníliarúd kikapart belseje
Az elkészítés módja:

A hozzávalókat öntsük egy tálba és magas sebességen jól turmixoljuk össze. 4 egyenlő részre osztva hosszú nyakú 3-4 dl-es pohárban kínáljuk, szívószállal.
Elkészítési idő: 10 perc.
1 adag szénhidrát tartalma kb. 25g
 

dugócska

Állandó Tag
Állandó Tag
Cukormentes Sajttorta-fagylalt

Hozzávalók (4 adaghoz):

1 1/2 pohár házi vagy bio tej
22 dkg bio krémsajt
1/4 teáskanál Stevia por
1 evőkanál friss citromlé
1 teáskanál kikapart vaníliarúd
1 csipet tengeri só


Elkészítési mód:

Tegye a fenti összetevőket egy mixerbe, és mixelje őket addig, amíg egy krémes, egynemű masszát kap.

Amint kész, tegye a jégkrémet hűtőbe pár órára, hogy az ízek összeérnek.

Fogyassza egészséggel!
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Máktorta

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]40 dkg darált mák [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]24 dkg vaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]30 dkg glukonon [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 tojás [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]fahéj, só, baracklekvár [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 citrom héja [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 süt&otilde;por [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 kanál tejföl[/FONT]
[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] 24 dkg vaj + 30 dkg glukonon + 8 tojás sárgája habosra kavarjuk, hozzáadjuk a mák felét, fahéjat, sót, citromhéjat, süt&otilde;port, tejfölt. A 8 tojásfehérjét kemény habbá verjük és felváltva a megmaradt mákkal, kanalanként hozzáadjuk az korábban elkészített masszához. Kivajazott, rizslisztezett tepsibe kb. 30 percig sütjük, ha kihült kett&otilde;be szeljük, megtöltjük baracklekvárral. Tetejére mázat készítünk. Ez lehet tortabevonó, de készíthetünk kakaós bevonatot is (kakaó + cukor + kevés víz s&ucirc;r&ucirc; szirupot f&otilde;zünk, t&ucirc;zr&otilde;l levévé hozzákeverünk egy kis margarint - ett&otilde;l fényes lesz).
Forrás: MIMNet
[FONT=arial, helvetica]Mandulás puszedli[/FONT]
Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]18 dkg darált mandula [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek kukoricaliszt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 tojásfehérje [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]16 dkg glukonon [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/2 citrom reszelt héja [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 tk &otilde;rölt fahéj[/FONT]
[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A kukoricalisztet, fahéjat, darált mandulát, reszelt citromhéjat és a Glukonon felét tálba tesszük. Robotgéppel habbá verjük a tojásfehérjét. Beleszórjuk a maradék édesít&otilde;szert, és a legmagasabb fokozaton kemény habbá verjük. Kanalanként a száraz hozzávalókat hozzákeverjük. A masszából olajos kézzel diónyi gömböket formálunk, majd süt&otilde;papírral kibélelt tepsibe tesszük, egymástól 5-cm-re. Egy órát állni hagyjuk, porcukorral meghintjük és 180 fokos süt&otilde;ben 15-20 percig sütjük. Rácsra téve kih&ucirc;tjük.
Forrás: MIMNet
[FONT=arial, helvetica]Édes rizottó (6 adag)[/FONT]
Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2,5 dgk vaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]30 dkg rizs [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3 dkg tisztított, szeletelt mandula [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg friss, v. 1 tk. szárított gyömbér [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]7,5 dl almalé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]20 dkg szárított sárgabarack [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]20 dkg savanykás alma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg mazsola [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1,5 dl tejszín [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]20 dkg narancs [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 vanilia rúd [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]csipet só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek canderel[/FONT]
[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A vajat egy serpeny&otilde;ben felolvasztjuk. A gyömbért meghámozzuk és nagyon apróra vágjuk vagy lereszeljük. A mandulával és a megmosott rizzsel együtt a vajra tesszük és kevergetve üvegesre pirítjuk. Ezután az almalével felöntjük és beletesszük a közepén, hosszában kettéhasított vaníliarudat. Megsózzuk és felforraljuk, majd kis lángon, befedve addig pároljuk, amíg az összes levét el nem f&otilde;tte. A szárított sárgabarackot megmossuk és apróra összevágjuk. Az almát ugyancsak megmossuk, a magházát eltávolítjuk és szeletekre vágjuk. Húsz perc eltelte után a gyümölcsöket (a mazsolával együtt) a rizshez adjuk és további 20 percig nagyon kis lángon f&otilde;zzük. A f&otilde;tt rizs inkább száraz, mint nedves legyen, ezért a felesleges nedvességet párologtassuk el. Csak ekkor öntsük bele a tejszínt. Néhány percig még f&otilde;zzük, majd befedve állni hagyjuk. A narancsot meghámozzuk, gerezdekre bontjuk és a hártyáit is eltávolítva, a levével együtt a rizs közé keverjük. Végül CANDEREL édesít&otilde;porral meghintve, kissé összeforgatjuk. Forrón tálaljuk.

1 adag energiatartalma: 735 kcal
Szénhidráttartalma: 132 g

Forrás: Canderel
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Kókuszos süti
1 csésze édesítetlen kókuszreszelék édesít&otilde;szer 2 tojás fehérje 1/2 csésze tejszín 1/4 teáskanál vanília kivonat 1/2 teáskanál mandula kivonat Keverd össze a tejszínt az édesít&otilde;vel és a kivonatokkal. Add hozzá a kókuszt és keverd jól össze. Hagyd 1 órán át állni. Ha a keverék az 1 óra elmúltával száraznak látszik, akkor adj hozzá még egy kis tejszínt. Melegítsd el&otilde; a süt&otilde;t 180 °C-ra. Verd fel a tojásfehérjéket, és óvatosan keverd bele a kókuszos tejszínbe. Egy teáskanalat használva készíts 16 kis kókusz halmot egy kivajazott tepsire. Süsd addig, míg kicsit megbarnul (általában 12-15 perc). Ha a tetejük nem barnul meg 15 percen belül, akkor kapcsold a süt&otilde;t grillsüt&otilde;re, de nagyon figyelj, meg ne égjenek. Hagyd kih&ucirc;lni fogyasztás el&otilde;tt. 16 sütit készítve, 1,9 gramm szénhidrátot tartalmaz darabonként.

<!-- / message --><!-- sig -->
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Céklasaláta


[FONT=arial, helvetica]Hozzávalók: [/FONT]​
<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg cékla [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek torma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint köménymag [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint diétás só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint édesít&otilde;szer [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek ételecet[/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A céklát megf&otilde;zzük, meghámozzuk, és vékony szeletekre vágva egy mély tálba halmozzuk, majd leöntjük a páclével. Tálalás el&otilde;tt legalább 2-3 órával hamarabb készítsük el, hogy az ízek összeérjenek, Páclé: kb. 400 cm<SUP>3</SUP> vizet ízesítünk reszelt tormával, &otilde;rölt köménymaggal, ecettel, édesít&otilde;vel és sóval.

Energiatartalma: 124 kJ (30 kcal)
Fehérje: 1,3 g
Zsír: 0,1 g
Szénhidrát: 5,9 g
ZsE: 1/5

Forrás: Szakácskönyv az egészségért

[FONT=arial, helvetica]Tojáslepény kertészné módra[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 db tojás [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek tej [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 g margarin [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 szál tisztított sárgarépa [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 szál tisztított fehérrépa [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3-4 rózsa brokkoli [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3-4 szál petrezselyem zöldje [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]csipet lestyán [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint diétás só[/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A vegyes zöldséget apró kockákra vágva, a brokkolit rózsáira szedve a margarinon teflonserpeny&otilde;ben átfuttatjuk. Sózzuk, meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel, lestyánnal, és kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Zsírjára pirítva hozzákeverjük a tejjel felvert tojásokat és megsütjük. Felgöngyölítve vagy négyrét hajtva, melegen tálaljuk. Petrezselymes burgonyát vagy burgonyapürét adhatunk mellé.

Energiatartalma: 869 kJ (208 kcal)
Fehérje: 12,7 g
Zsír: 14,6 g
Szénhidrát: 6,4 g
ZsE: 1/5

Forrás: Szakácskönyv az egészségért

[FONT=arial, helvetica]Sajtgolyó [/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]24 dkg eidami sajt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1,2 dl olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg graham liszt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 g só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 db tojás [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1,2 g szerecsendió [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Reszeljük le a sajtot, majd adjuk hozzá a feltört tojást, a lisztet, a sót és a szerecsendiót. Jól dolgozzuk el, és a masszából formáljunk golyókat, majd b&otilde; olajban süssük pirosra. F&otilde;zelékekhez feltétként tálalhatjuk.

Energiatartalma: 562,9 kcal/2353,1 kJ

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Mediterrán t&otilde;kehal sajtmártásban[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]60 dkg t&otilde;kehalfilé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3,6 dl tej [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]28 dkg brokkoli [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]12 dkg csemegekukorica [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg mozarella sajt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3 dkg olivabogyó [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek búzaliszt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek margarin [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek olivaolaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 g só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 g szerecsendió [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A megsózott t&otilde;kehal mindkét oldalát olívaolajon hirtelen megpirítjuk, majd kimargarinozott jénai tálba helyezzük. A brokkolit és a kukoricát külön-külön sós vízben megf&otilde;zzük, majd jól lecsepegtetjük, ezután ráhalmozzuk a t&otilde;kehalra. A margarint felhevítjük, amikor már elolvadt belekeverjük a lisztet, a sót és a szerecsendiót, majd hozzáöntjük a tejet, és a sajt felét, majd addig keverjük, amíg fel nem forr és be nem s&ucirc;r&ucirc;södik. A kész mártást ráöntjük a brokkolis-kukoricás halra, és a tetejére rászórjuk a sajt másik felét. Süt&otilde;be rakjuk, majd megsütjük. Tálaláskor egész vagy magozott és felkarikázott olívabogyóval díszíthetjük

Energiatartalma: 374,4 kcal/1565 kJ

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Jércemellsaláta almával[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]40 dkg csirkemellfilé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db kígyóuborka [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10-15 dkg savanykás alma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint sz&ucirc;rt citromlé [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint &otilde;rölt fahéj, szezámmag [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]kevés margarin [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek olivaolaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek mustár [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 ek tárkonyecet [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, bors, citromlé, glukonon [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db fokhagyma széttörve [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az olajból, mustárból, ecetb&otilde;l, fokhagymából salátaöntetet készítünk. A csirkemellet megmossuk, csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd az el&otilde;melegített margarinban megsütjük. Hagyjuk kih&ucirc;lni. Az almát, uborkát alaposan megmossuk, az alma magházát eltávolítjuk, majd mindkett&otilde;t felcsíkozzuk. Kevés sz&ucirc;rt citromlével megöntözzük, hogy az alma ne barnuljon meg. A hozzávalókat tálba tesszük, a salátaöntetet kevés fahéjjal utóízesítjük, majd a salátára öntjük, átkeverjük.Felhasználásig h&ucirc;t&otilde;ben tartjuk. Tálaláskor szezámmaggal hintjük meg.

Forrás: diabetes-online, MagicSystem

[FONT=arial, helvetica]Alma joghurtmártásban[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 db alma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db kígyóuborka [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 db póréhagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]3 db f&otilde;tt tojás [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dl jogurt [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, bors, citromlé, glukonon [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, húsukat kis kockákra vágjuk. A megmosott kígyóuborkát és a f&otilde;tt tojásokat ugyanekkorára felkockázzuk. A póréhagymát haragos zöldje nélkül vékony karikákra szeljük. A joghurtot mély tálba töltjük, az ecetes tormával, sóval, borssal, citromlével és porcukorral megízesítjük. Az összes felaprított hozzávalót beleforgatjuk és h&ucirc;t&otilde;szekrényben legalább fél óráig érlelni hagyjuk. Füstölt húsokhoz, különösen halakhoz kit&ucirc;n&otilde;.

Energiatartalom: 130 kcal / 544 kJ

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Zöldborsós gombapörkölt[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg csiperke gomba [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg zöldborsó [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/2 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint kömény, majoranna, pirospaprika, só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/2 ek olaj [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az apróra vágott hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a felszeletelt gombát és a nyers zöldborsót (vagy konzervet, mirelitet) bef&ucirc;szerezzük. Addig f&otilde;zzük, míg a gomba megpuhul és a leve bes&ucirc;r&ucirc;södik. Kif&otilde;tt tésztával vagy rizzsel tálaljuk.

Energiatartalom: 600kJ/140 kcal
Szénhidrát: 11 g
Fehérje: 9,5 g
Zsír: 4 g

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Narancsos káposztasaláta[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg savanyú káposzta [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg narancs [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1/4 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kk olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]0,25dl narancslé [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] Az olajban sárgára pároljuk a hagymát, hozzáadjuk az átmosott, kicsavart káposztát, felöntjük a narancs levével és pici vízzel, majd pároljuk. Ha a káposzta puha, hozzáadjuk a félbevágott narancsgerezdeket.

Energiatartalom: 240 kJ/60 kcal
Szénhidrát: 11 g
Fehérje: 2 g
Zsír: 3 g

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Padlizsánkrém [/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]40 dkg padlizsán [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dl olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, citromlé [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A megmosott padlizsánt a sütôlapra helyezve addig sütjük, amíg a héja fekete, ráncos nem lesz. (kb. 30 perc) Ha kih&ucirc;lt, a héját lehúzzuk, húsát péppé zúzzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, sózzuk, kevés citromlével ízesítjük, majd óvatosan hozzákeverjük az olajat. Jól összedolgozzuk és tálalásig a h&ucirc;tôszekrénybe tesszük.

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Rakott karfiol[/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kg karfiol [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 dl kefír [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 tk só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg búzacsíra [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedve megfôzzük. Tepsiben sorba rakjuk: alulra karfiol, megszórjuk a búzacsírával, leöntjük a kefir felével, olajjal, sózzuk, befedjük a maradék karfiollal és ráöntjük a maradék kefirt. Süt&otilde;ben pirosra sütjük.

Energiatartalom: 1050 kJ/250 kcal
Szénhidrát: 25 g
Fehérje: 15 g
Zsír: 8 g

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Leveles, hajtogatott éleszt&otilde;s tészta[/FONT]
(Többféle töltelékkel készíthet&otilde;)

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]50 dkg liszt, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]35 dkg vaj, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 tojás, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg glukonon, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 citrom reszelt héja, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kk vaníliakivonat, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2,5 dl tej, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg éleszt&otilde;, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]mk egy kevés só, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg a nyújtáshoz liszt. [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] 30 dkg vajat 10 dkg liszttel összegyúrunk, és kocka alakúra formázzuk. 30-35 percre h&ucirc;t&otilde;szekrénybe rakjuk. Az éleszt&otilde;t egy kevés langyos tejjel simára keverjük. A megmaradt tejben feloldjuk a maradék vajat, egy tojást, a glukonont, a sót, a citromhéjat, és a vaníliakivonatot. Állandóan keverve 35-40 fokra melegítjük, majd hozzáadjuk a feloldott éleszt&otilde;t, és a maradék liszttel összegyúrva, jól kidolgozzuk. A tésztát cipó alakúra formázzuk, a tetejét bevagdossuk, és 25-30 percig kelesztjük. Amikor a tészta megkelt, lóhere alakúra formáljuk, és a kocka alakú vaj-liszt keveréket a közepére fektetve a tészta széleit ráhajtjuk, mint a túrós táskát becsomagoljuk. Az egészet óvatosan egy centi vastagra nyújtjuk, és másodjára szimplán behajtjuk. Ezt újra kinyújtjuk, majd duplán hajtogatjuk. Ezután 20-30 percig pihentetjük, utána nyújtjuk, és szimplán behajtjuk. A hajtogatástól a tészta szép levelessé válik.

10 dkg energiatartalma: 1722.18 kJ/411.96 kcal
Szénhidrát: 36.5 g, ebb&otilde;l glukonon 1.65 g.

TÉSZTÁBA VALÓ TÖLTELÉKEK:

[FONT=arial, helvetica]Túrótöltelék [/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]50 dkg félzsíros tehéntúró, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 dkg glukonon, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 tojássárgája, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 citrom reszelt héja, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kk kiskanál vaníliakivonat, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dkg búzadara. [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A túrót áttörjük, és a glukononnal meg a tojássárgájákkal habosra keverjük. Az ízesít&otilde;ket, és a búzadarát is hozzáadjuk, és felhasználás el&otilde;tt 25 - 30 percig pihentetjük.

10 dkg energiatartalma: 721.38 kJ / 172.57 kcal.
Szénhidrát: 16.97 g, ebb&otilde;l glukonon: 12.64 g.

[FONT=arial, helvetica]Almatöltelék [/FONT]

Hozzávalók:

<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kg tisztított alma, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 dkg glukonon, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg darált dió, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dkg fahéj, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg búzadara. [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A tisztított almát vékony szeletekre vágjuk, az összes többi hozzávalóval elkeverjük, és 25 - 30 percig állni hagyjuk. Ezután különböz&otilde; süteményeket tölthetünk vele.

10 dkg energiatartalma: 541.49 kJ / 129.23 kcal.
Szénhidrát: 16.38 g, ebb&otilde;l glukonon: 6.32 g.

Forrás: Lx
 

dugócska

Állandó Tag
Állandó Tag
Narancsos mandulakenyér




Hozzávalók:


12 dkg vaj, 10 dkg diabetikus édesítőszer, 3 tojás, 17 dkg liszt, 7 dkg étkezési keményítő, 1 1/2 teáskanál sütőpor, 4 evőkanál 1,5 %-os tej, 3 dkg darált mandula, 1/2 narancs héja, 3 evőkanál narancslé, a forma kikenéséhez: margarin és zsemlemorzsa, a díszítéshez: gyümölcscukor, citromfű, narancs


Elkészítés:


A vajat az édesítőszerrel krémesre kikeverjük, és egyenként beleütjük a tojásokat. Apránként beledolgozzuk a tejet, az étkezési keményítővel és a sütőporral elvegyített lisztet, majd beleforgatjuk a darált mandulát és a reszelt narancshéjat. Margarinnal kikent, zsemlemorzsával meghintett (kb. 1,5 l-es, 25 cm-es) doboz formába simítjuk. Előmelegített sütőben, 175 fokon kb. 45 percig sütjük. Rácsra helyezzük, hurkapálcikával megszurkáljuk, és még forrón, narancslével meglocsoljuk. Rövid pihentetés után kiborítjuk, és kihűtjük. Gyümölcscukorral meghintve, citromfűvel, narancsgerezdekkel és narancshéjjal díszítjük.


http://3.bp.blogspot.com/_2YFTtMcul...Wnt8AdYNjg/s1600-h/narancsosmandulakenyer.JPG
 

dugócska

Állandó Tag
Állandó Tag
Almás piskóta/diabetikus

5 tojás
25 dkg reszelt alma/ nagyobb darabokra reszelve
1/2 sütőpor
10 dkg liszt-kevéske rétesliszt is legyen benne
1 mk fahéj
2 tk folyékony édesítőszer
A tetejére lehet gyümölcscukrot szórni.

Elkészítés: A tojássárgát az édesítőszerrel, sütőporral, fahéjjal kikeverjük, majd beletesszük a durvára reszelt almát, s felváltva a felvert tojásfehérjét, s a lisztet.
Ezeket óvatosan keverjük bele. Rámával kikent, kilisztezett formában közepesen meleg sütőben pirosra sütjük. Ha kész, gyümölcscukorral megszórjuk.


klikkap.jpg
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Meggyes kevert tészta.
Hozzávalók:

  • 6 db tojás
  • 50dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg édesítőpor
  • 40 dkg kimagozott meggy
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • csipet só
  • diabetikus vaníliás cukor a tetejére
Elkészítése:

Az átszitált lisztet elkeverjük a szódabikarbónával és elmorzsoljuk a margarinnal. Az édesítőport alaposan összekeverjük a tojássárgájával, a tojásfehérjét kemény habbá verjük, és mindent könnyedén összekeverünk. Ezt a kevert tésztát kikent, lisztezett közepes méretű tepsibe öntjük, és a tetejét megszórjuk a kimagozott meggyel. Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Még melegen kockára vágjuk. Kb. 40 kocka lesz ebből a mennyiségből.
Összes energiatartalom:21 040 kJ (5005 kcal)
Összes szénhidráttartalom: 600 g
1 kocka energiatartalma: 530 kJ (125 kcal)
1 kocka szénhidráttartalma: 16 g
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! a segitségeteket szeretném kérni. Vettem egy Accu-Chek Aviva vérszukorszint mérő készüléket felszerelésekkel. Sajnos nem találok hozzá sehol sem egy magyarnyelvü tájékoztatót. Azt mondták ez nem került forgalomba Magyarországon igy nincs magyar nyelvü tájékoztató. Tudna e valaki segiteni benne, van e olyan köztetek aki ezt a készüléket használja és leirná, hogy miként müködik vagy egy tájékoztatót tudna e küldeni magyar nyelven.A dobozán gyártási évnek 2006 van irva, a tesztcsikon LOT 200263 és egy homokóra szerüség aminek az alja sötétre van satirozva ezen a dátum 2007-11-30 Nem tudom hogy ez a gyártási éve lenne vagy a lejárt szavatossága, de a chippet ha beleteszem a készülékbe azt irja ki, hogy error. Lehet lejárt volna a tesztcsik szavatossága, nem tudom. Azt sem tudom hol lehet hozzá venni tesztcsikot. Tudna valaki ebben segiteni nekem, mert szükség lenne rá, de igy nem tudunk boldogulni vele. Nagyon szépen köszönöm előre is és elnézést kérek érte ha esetleg rossz helyre irtam volna ez ügyben. Sziasztok és szép napot mindenkinek.
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Kezelés
[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]
mnapi_elet.jpg
[/FONT]A cukorbetegség – sajnos – ma még nem gyógyítható, de megfelelő terápiával és életmóddal jól karbantartható. A diabéteszes kezelés legfontosabb célja, hogy a beteg szénhidrát anyagcseréjét a normálishoz közeli állapotba hozza és tartsa, s ennek eredményeként megelőzze vagy legalábbis késleltesse a cukorbetegség szövődményeinek kialakulását.​
A cukorbetegek kezelésének alapvető módjai:
  • Diétás kezelés
  • Tablettás kezelés
  • Inzulin kezelés
Fontos tudni, hogy a korszerű felfogás szerint egyre gyakrabban alkalmazzák a kombinált kezelési módokat, és minden esetben alapvető fontosságú, az egészséges életmód, és a rendszeres fizikai aktivitás. Egyre több példa igazolja, a beteg és az orvos folyamatos együttműködésének terápiás előnyeit. Az önmagával törődő, az anyagcsere-állapotát rendszeresen ellenőrző, fegyelmezett beteg életminősége és életesélyei lényegesen jobbak a mindezekre nem figyelő sorstársainál.
Az Ön gondozását betegségének típusa, a kezelés formája, az esetleges szövődmények jelenléte és súlyossága határozza meg. Minden vizsgálat alkalmával egyezzen meg orvosával a következő vizit időpontjában. A vizsgálatok gyakoriságát – az Ön állapotának függvényében – orvosa határozza meg,.
Ha Ön 1. típusú, vagy 2. típusú, de intenzív inzulinnal kezelt cukorbeteg, feltétlenül – legalább évi 4-6 alkalommal – keresse fel diabetológus kezelőorvosát a diabétesz szakrendelésen.
Ha Ön 2 típusú cukorbeteg, és nem részesül inzulin kezelésben, akkor is szükség van arra, hogy állapotát orvosa évente 2-4 alkalommal ellenőrizze.
Évente legalább 1 alkalommal teljeskörű orvosi vizsgálat szükséges: laboratóriumi vizsgálat, szemészeti vizsgálat (vagy szemfenéki kép), lábvizsgálat és a neuropatia vizsgálat.
Végezze el Ön, vagy kérje orvosától a következők ellenőrzését:
  • Testsúly
  • Vérnyomás
  • Vércukor kontroll – étkezés után is!
Indokolt évente 1 alkalommal a laratóriumi vizsgálat, beleérve a lipidek ( vérzsírok) és a microalbuminuria vizsgálatát.
A HbA1c vizsgálatot évente 4 alkalommal kell inzulinnal kezelt betegeknél elvégezni.

Jól, közepesen és rosszul gondozott cukorbetegek fontosabb anyagcsere-jellemzői

<TABLE class=content cellSpacing=2 cellPadding=2 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD>
</TD><TD>
</TD><TD>
Elfogadható
</TD><TD>
Rossz
</TD></TR><TR bgColor=#b0d8ff><TD>Vércukor éhgyomri, mmol/l</TD><TD>4,4 – 5,6</TD><TD>7,8 alatt</TD><TD>7,8 felett</TD></TR><TR><TD>Vércukor étkezés utáni, mmol/l</TD><TD>4,4 – 7,8</TD><TD>10,0 alatt</TD><TD>10,0 felett</TD></TR><TR bgColor=#b0d8ff><TD>HbA1c, %</TD><TD>6,5 alatt</TD><TD>7,5 alatt</TD><TD>7,5 felett</TD></TR><TR><TD>Vizeletcukor, %</TD><TD>0</TD><TD>0,5 alatt</TD><TD>0,5 felett</TD></TR><TR bgColor=#b0d8ff><TD>Vizeletalbumin, mg/24 ó</TD><TD>25 alatt</TD><TD>25 alatt</TD><TD>25 felett</TD></TR><TR><TD>Összkoleszterin, mmol/l</TD><TD>5,2 alatt</TD><TD>6,5 alatt</TD><TD>6,5 felett</TD></TR><TR bgColor=#b0d8ff><TD>HDL-koleszterin, mmol/l</TD><TD>1,1 felett</TD><TD>0,9 felett</TD><TD>0,9 alatt</TD></TR><TR><TD>Triglicerid, mmol/l</TD><TD>1,7 alatt</TD><TD>2,2 alatt</TD><TD>2,2 felett</TD></TR><TR bgColor=#b0d8ff><TD>Testtömegindex, kg/m2*</TD><TD>20–25</TD><TD>27 alatt</TD><TD>27 felett</TD></TR><TR><TD>Vérnyomás, Hgmm</TD><TD>140/90 alatt</TD><TD>160/95 alatt</TD><TD>160/95 felett</TD></TR><TR><TD colSpan=4>* Testtömegindex: a testsúlykg osztva a méterben mért testmagasság négyzetével</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Padlizsánkrém


Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]40 dkg padlizsán [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dl olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 fej vöröshagyma [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]ízlés szerint só, citromlé [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A megmosott padlizsánt a sütôlapra helyezve addig sütjük, amíg a héja fekete, ráncos nem lesz. (kb. 30 perc) Ha kihûlt, a héját lehúzzuk, húsát péppé zúzzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, sózzuk, kevés citromlével ízesítjük, majd óvatosan hozzákeverjük az olajat. Jól összedolgozzuk és tálalásig a hûtôszekrénybe tesszük.

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Rakott karfiol[/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kg karfiol [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]4 dl kefír [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 ek olaj [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 tk só [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]10 dkg búzacsíra [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedve megfôzzük. Tepsiben sorba rakjuk: alulra karfiol, megszórjuk a búzacsírával, leöntjük a kefir felével, olajjal, sózzuk, befedjük a maradék karfiollal és ráöntjük a maradék kefirt. Sütõben pirosra sütjük.

Energiatartalom: 1050 kJ/250 kcal
Szénhidrát: 25 g
Fehérje: 15 g
Zsír: 8 g

Forrás: diabetes-online

[FONT=arial, helvetica]Leveles, hajtogatott élesztõs tészta[/FONT]
(Többféle töltelékkel készíthető)

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]50 dkg liszt, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]35 dkg vaj, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 tojás, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg glukonon, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 citrom reszelt héja, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kk vaníliakivonat, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2,5 dl tej, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg élesztõ, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]mk egy kevés só, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg a nyújtáshoz liszt. [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] 30 dkg vajat 10 dkg liszttel összegyúrunk, és kocka alakúra formázzuk. 30-35 percre hûtõszekrénybe rakjuk. Az élesztõt egy kevés langyos tejjel simára keverjük. A megmaradt tejben feloldjuk a maradék vajat, egy tojást, a glukonont, a sót, a citromhéjat, és a vaníliakivonatot. Állandóan keverve 35-40 fokra melegítjük, majd hozzáadjuk a feloldott élesztõt, és a maradék liszttel összegyúrva, jól kidolgozzuk. A tésztát cipó alakúra formázzuk, a tetejét bevagdossuk, és 25-30 percig kelesztjük. Amikor a tészta megkelt, lóhere alakúra formáljuk, és a kocka alakú vaj-liszt keveréket a közepére fektetve a tészta széleit ráhajtjuk, mint a túrós táskát becsomagoljuk. Az egészet óvatosan egy centi vastagra nyújtjuk, és másodjára szimplán behajtjuk. Ezt újra kinyújtjuk, majd duplán hajtogatjuk. Ezután 20-30 percig pihentetjük, utána nyújtjuk, és szimplán behajtjuk. A hajtogatástól a tészta szép levelessé válik.

10 dkg energiatartalma: 1722.18 kJ/411.96 kcal
Szénhidrát: 36.5 g, ebbõl glukonon 1.65 g.

TÉSZTÁBA VALÓ TÖLTELÉKEK:

[FONT=arial, helvetica]Túrótöltelék [/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]50 dkg félzsíros tehéntúró, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 dkg glukonon, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 tojássárgája, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 citrom reszelt héja, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kk kiskanál vaníliakivonat, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dkg búzadara. [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A túrót áttörjük, és a glukononnal meg a tojássárgájákkal habosra keverjük. Az ízesítõket, és a búzadarát is hozzáadjuk, és felhasználás elõtt 25 - 30 percig pihentetjük.

10 dkg energiatartalma: 721.38 kJ / 172.57 kcal.
Szénhidrát: 16.97 g, ebbõl glukonon: 12.64 g.

[FONT=arial, helvetica]Almatöltelék [/FONT]

Hozzávalók:


<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 kg tisztított alma, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]8 dkg glukonon, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]2 dkg darált dió, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]1 dkg fahéj, [/FONT]<LI class=black>[FONT=arial, helvetica]5 dkg búzadara. [/FONT]

[FONT=arial, helvetica]Elkészítés:[/FONT] A tisztított almát vékony szeletekre vágjuk, az összes többi hozzávalóval elkeverjük, és 25 - 30 percig állni hagyjuk. Ezután különbözõ süteményeket tölthetünk vele.

10 dkg energiatartalma: 541.49 kJ / 129.23 kcal.
Szénhidrát: 16.38 g, ebbõl glukonon: 6.32 g.

Forrás: Lx.hu Konyhás lista, Ilse

<TABLE width="100%"><TBODY><TR><TD></TD><TD>

</TD></TR></TBODY></TABLE>


<!--CONTENT:STOP-->
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Mézesmaci! köszönöm, hogy válaszoltál a kérésemre. Attól tartok sajnos, hogy a Tied nem olyan mint az enyém, de megpróbálom feltenni a képet róla, remélem sikerülni fog. Egyébként azt a számot már felhivtam amit irtál, de ott azt mondták Ma.orsz.gon nem hozták ezt forgalomban, igy magyar nyelvü tájékoztató sincs hozzá. De azért még reménykedem, hogy talán valaki tud ez ügyben segiteni. Nagyon szépen köszönöm Neked a segitségedet. Szia.
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Mézesmaci! Az imént nem sikerült a képfeltöltés:( de most igen:) Köszönöm a válaszod előre is. Szia.

Sziasztok!
ELNÉZÉST KÉREK MINDEKITŐL,HOGY ILYEN PROBLÉMÁVAL FORDULTAM IDE ÉS A KÉP MIATT IS, BOCSÁNAT ! tudom ez nem recept volt, de nem tudtam máshova fordulni a vércukormérővel. KÖSZÖNÖM A TÜRELMÉT MINDENKINEK ! Ha tudtok az Accu-Chek Aviva-ról valamit, szivesen fogadom. Sziasztok.
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!
ELNÉZÉST KÉREK MINDEKITŐL,HOGY ILYEN PROBLÉMÁVAL FORDULTAM IDE ÉS A KÉP MIATT IS, BOCSÁNAT ! tudom ez nem recept volt, de nem tudtam máshova fordulni a vércukormérővel. KÖSZÖNÖM A TÜRELMÉT MINDENKINEK ! Ha tudtok az Accu-Chek Aviva-ról valamit, szivesen fogadom. Sziasztok.



Szia!
Küldd el priviben a postai elérhetőségedet.
11.én megyek a postára és elküldöm mert látom hogy sztem ugyan az a széria.Vadi uj a használati útmútató nekem nem kell küldöm szívesen.
 

cola

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Mézesmaci! nagyon szépen köszönöm a segitségedet. Én már ugyanis feladtam, mert nem találtam róla semmit:( Figyelni fogom itt az üzenetedet, amit előre is köszönök.Szia.
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Általános tudnivalók a cukorbetegségről , kezdöknek
A cukorbetegség a szénhidrát háztartás zavarával, magas vércukor értékekkel, valamint a zsír- és fehérje-anyagcsere felborulásával járó anyagcsere zavar.
Oka az inzulin teljes, vagy relatív hiánya. Az inzulin fehérje természetű hormon, amely csökkenti a vér cukorszintjét. A hasnyálmirigy béta sejtjei termelik. A hasnyálmirigy feladata, hogy inzulint termeljen és azt a szükséges mennyiségben a véráramba juttassa.
A vérben keringő cukrot az inzulin segítségével képesek a sejtek felhasználni.
A cukorbetegséget pontosan diagnosztizálni azóta lehet, amióta kémiai úton kimutatható a vérben a cukor. Két fő típusa van, az 1-es típus, amikor a szervezetben kevés, vagy teljesen hiányzik az inzulin, és a 2-es típus, amikor a szervezetben termelődik inzulin, de nem tudja felhasználni azt. A típusok előfordulási aránya: az 1-es típus 10, míg a 2-es típus 90 százalék. Ezek a magas vércukorértékek felelősek a későbbiekben kialakuló szövődményekért is.
A bevezető tünetek különbözőek lehetnek. Az 1-es típusnál szomjazás, szájszárazság, bő vizelés, testsúlyvesztés, gyengeség, fáradékonyság, étvágytalanság, nőknél bűzös hüvelyváladék. A 2-es típusnál ezek a bevezető tünetek hiányozhatnak, nem kevés esetben már csak a szövődmények megjelenése hívja fel a figyelmet a háttérben megbúvó cukorbetegségre (pl. a látás romlása, a lábon kialakuló, nem gyógyuló sebek stb.)
Összetett probléma
Ezen a helyen kell szót ejteni arról az összetett problémáról is, amikor a cukorbetegség nem csak magában egy betegség, hanem egy tünetegyüttes része. Ezt szaknyelven metabolikus szindrómának hívják. Beletartozik a magas vérnyomás, a főleg a hason jelentkező elhízás, a különböző véralvadási zavarok, a köszvény. Szerencsésebb esetben ezeket a betegségeket már kezelik, akár magas vérnyomás, akár köszvény, akár véralvadási zavarok miatt, és egy-egy vércukor vizsgálattal már megállapítható, hogy a háttérben ott van a cukorbetegség, az inzulin felhasználásának zavarával.
16.jpg
A cukorbetegség kezelésében mindenképpen törekedni kell a vércukorszint lehetőleg optimális szinten való tartására. Ez egyénenként különböző.

Itt lép be az a megállapítás, hogy a cukorbetegnek kell a saját betegségét a legjobban ismerni, az orvos útmutatásai alapján önmagát irányítani és bizonyos mértékig kezelni. Néha a cukorbeteg valóban jobban ismeri saját betegségét és azok tüneteit, mint a kezelőorvos, hiszen az orvos személye változhat az idők folyamán, a betegség azonban a beteggel együtt él. Például az egyik betegnél az 5,8 mmol/l vércukor érték már alacsony vércukorszintet jelent, míg a másiknál ez az érték éppen ideális. A szénhidrát-háztartás egyensúlyban tartásánál tehát figyelembe kell venni ezeket a szempontokat is, valamint az életmódbeli sajátosságokat. Ha egy beteg olyan munkakörben dolgozik, ahol csak egyszer tud étkezni, akkor ne követeljük meg tőle, hogy napjában ötször étkezzen, hiszen ezt úgysem fogja tudni betartani, bár hozzá kell tenni, hogy a beteg részéről is szükségesek olyan életmódbeli változtatások, amelyek az optimális viszonyokat megközelíthetővé teszik.
Az egyensúly eszközei
A diabétesz egyensúlyban tartásának eszközei: betegoktatás, diéta, fizikai aktivitás, gyógyszerek (tabletta vagy inzulin), az anyagcsere önellenőrzés eszközei. A betegek tanításának, képzésének célja az, hogy a cukorbeteg bizonyos mértékben legyen önmaga orvosa is. Ezt a célt oktatással, diabéteszes klubokban való részvétellel, tanácsadással, szakgondozással kívánatos megvalósítani. A cukorbetegség idült betegség, ezért életre szóló szakgondozást igényel. A cukorbetegeknek meg kell tanulniuk mindazt, ami betegségük karbantartásához, gondozásához szükséges.
Célja az akut problémák kivédése, a késői szövődmények megelőzése, ezáltal jó életminőség elérése. Az anyagcsere javítása mellett biztosítani kell a beteg szociális és lelki támogatását.
Fizikai aktivitás nélkülözhetetlen az anyagcsere egyensúlyban tartásához, a normális vércukorszint biztosításához. Ez olyan fogalom, amelyet a televízió, video, számítógépek világában igen nehéz megvalósítani. Fel kell hívjuk a betegek figyelmét arra, hogy a fizikai aktivitás nem azt jelenti, hogy versenyszerű sportolásba kezdjenek, hanem jelenthet napi kétszer félórás sétát, vagy otthon végezhető kétszer félórás testmozgást, amihez már megfelelő hangkazetták, videokazetták állnak rendelkezésre. Arra is fel kell hívjuk a figyelmet ezen a helyen, hogy a testmozgás nem csupán eseti legyen, hanem rendszeres, mindennapos tevékenység.
Diéta A diétás kezelés a diabétesz gondozás egyik sarokköve. Az étrendi kezelés célja az optimális testtömeg és tápláltsági állapot elérése, a vércukorértékek normálishoz közeli tartományban tartása. A diétát mindig személyre szólóan kell meghatározni. Másfajta étkezési rendet, szénhidrát mennyiséget, kalóriát kell előírni egy inzulinnal kezelt, és mást egy tablettával, diétával egyensúlyban tartott cukorbetegnél. Az étrendi kezelésben a diétával, vagy tablettával kezelt betegeknél figyelembe kell venni, hogy a szükséges többlet inzulin-mennyiséget szervezetük csak részben képes termelni. Az inzulin-kezelésben részesülő cukorbetegeknek azért kell diétázni, mert az alkalmazott inzulin készítmények mellé megfelelő mennyiségű szénhidrát bevitele is szükséges az optimális vércukor eléréséhez.
A diéta főbb szempontjai az étrend energiatartalma, összetétele, az étkezések gyakorisága, szénhidráttartalma.
Annyi energiát kell juttatni a szervezetbe, amennyit az illető életkora, testmagassága, anyagcsere jellemzői, fizikai tevékenysége megkíván. A testsúlytöbblettel rendelkezők étrendjének kevesebb energiát kell tartalmaznia (nők esetében 1000 kcal/nap, férfiaknál 1400-1800 kcal/nap). Akik rendszeresen dolgoznak, vagy sportolnak, a napi energia-bevitelnél vegyék figyelembe, hogy testsúlyukat és munkaképességüket meg tudják őrizni.
Az összetételnél fontos a tápanyagok megfelelő aránya is.
A táplálék összetétele 15-20 százalék fehérjéből,
30 százalék zsírból,
50-55 százalék szénhidrátból álljon
(1000 kcal = 125 g szénhidrát, 50 g fehérje és 33 g zsír,
1400 kcal = 175 g szénhidrát, 70 g fehérje, 46 g zsír).
Ha ezek az arányok változnak, a táplálkozással összefüggő betegségek kockázata jelentősen nőhet. Az étkezések gyakoriságával mérsékelhető a testtömeg gyarapodás veszélye is. Minden étkezésnek meghatározott mennyiségű szénhidrátot kell tartalmaznia.
Inzulinnal kezelt betegek esetében hipoglikémia (túl alacsony vércukor érték) léphet fel, amennyiben a folyamatos inzulinhatást rendszeresen ismétlődő szénhidrátbevitellel nem ellensúlyozzák. Inzulin nélkül kezelt betegeknél pedig azért, mert a hasnyálmirigy inzulin elválasztását elsősorban a szénhidrátokból felszabaduló glükóz segíti. A mesterséges édesítőszerek nem tartalmaznak energiát, nem emelik a vércukrot. A cukorhelyettesítő anyagok viszont energiát tartalmaznak, emiatt nem kívánatos azokat napi 50 g-nál nagyobb mennyiségben fogyasztani. Az alkohol befolyásolja a cukoranyagcserét, így csak igen körültekintően fogyasztható. Napi 1-2 csésze kávé megengedett, természetesen csak mesterséges édesítőszerrel.
17.jpg
Önellenőrzés
A cukoranyagcsere önellenőrzése elengedhetetlen. A cukorbetegeket ezáltal is a kezelés aktív részeseivé kell tenni. Az önellenőrzés módszereit minden esetben el kell sajátítani. Az inzulinnal kezelt betegeknél ez vércukormérő készülékkel történik, sőt nem egy esetben önmaguk inzulin adagján is bizonyos mértékig változtatni kell tudjanak. A nem inzulinnal kezelt betegeknek is ajánlatos a vizeletből történő cukormérés tesztcsíkkal. Ezt egy héten egyszer érdemes elvégezni. Amennyiben a tesztcsík több méréskor is cukor jelenlétét mutatja a vizeletben, úgy vércukorszint mérésére is szükség van, ilyen esetben haladéktalanul fel kell keresnie a kezelőorvost.
Szövődmények
Szólnunk kell a cukorbetegség szövődményeiről is.
A heveny szövődmények közé tartozik a hipoglikémia (igen alacsony vércukorszint miatt kialakult rosszullét), a hiperglikémia (igen magas vércukorérték), a ketoacidózis, amely tartósan igen magas vércukor mellett alakul ki.
Késői szövődmények a kiserek, nagyerek, idegek károsodása, a védekezőképesség csökkenése a fertőzésekkel szemben. A kiserek megbetegedésénél károsodhat a szem, a vese, a bőr, valamint a lábak vérellátásában is zavar léphet fel.
Ezért célszerű, ha a betegek meghatározott időközönként résztvesznek szemészeti és angiológiai vizsgálaton, valamint vizelet vizsgálatokat is érdemes időszakonként elvégeztetni. Ezt általában a kezelőorvos határozza meg a betegség fennállásának, valamint a vércukorszintek milyenségének függvényében. A nagyerek károsodása révén az erek beszűkülnek, faluk merevvé válik. Ha a beszűkült erek elzáródnak, a szívben, az agyban igen súlyos vérellátási zavarok alakulhatnak ki, a comb és a lábszár ereiben esetleg amputációhoz vezető keringési zavar jön létre.
A tartósan magas vércukorérték miatt az idegsejtek megduzzadnak és károsodnak, képtelenné válnak az érzetek továbbítására. Az idegkárosodás a lábakban bizsergést, zsibbadást, fájdalmat vagy lüktetést okozhat. Az idegkárosodás érintheti a nemi életet is, férfiaknál merevedési zavart, nőknél libido csökkenést okozva.
A magas vércukor gyengíti a szervezet baktériumokkal szembeni ellenálló képességét. Fertőzések léphetnek fel a szájban, a lábon, a húgyhólyagban, a férfi és női nemi szervekben vagy bármely bőrsérülésnél.
A fentiek alapján a cukorbetegség nem pusztán egyszerű betegség, ami gyógyítható (sajnos, ma is igen sokan e tévhitben élnek), hanem idült betegség, mondhatni állapot, amivel a betegnek meg kell tanulnia együtt élni. A lehető legoptimálisabb vércukorértékek elérésével a szövődmények kivédése, vagy legalábbis igen messzire történő kitolása a cél. Megpróbálni úgy élni, hogy ez lehetőleg minél jobban megközelíthesse az egészséges emberek életvitelét. Megjegyezni kívánnánk, hogy néha a jól képzett cukorbetegek egészségesebb életmódot folytatnak, mint egynémely "egészségesnek" mondott egyén.
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
<TABLE class=nopad><TBODY><TR vAlign=top><TD><SCRIPT language=javascript type=text/javascript><!--var sfolder = '';var extravote_text=Array('Az Ön böngészője nem támogatja az AJAX technológiát','Olvasás','Köszönjük, hogy értékelte cikkünket.','Be kell jelentkeznie!','Ezt a cikket Ön már értékelte egyszer!','Értékelés','Értékelés');--></SCRIPT><SCRIPT src="http://diabpont.magazin.cukorbetegeknek.hu/components/com_jomcomment/script.js?1.8.9" type=text/javascript></SCRIPT><SCRIPT src="http://diabpont.magazin.cukorbetegeknek.hu/index2.php?option=com_jomcomment&task=userinfo&no_html=1" type=text/javascript></SCRIPT><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD class=buttonheading align=right width="100%"> </TD><TD class=buttonheading align=right width="100%"> </TD></TR></TBODY></TABLE><TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top>A cukorbetegség fajtái

A cukorbetegség három fő fajtáját különbözteti meg az orvostudomány:
  • I. típusú diabétesz
  • II. típusú diabétesz
  • terhességi diabétesz
Az I. típusú diabétesz

Az I. típusú diabétesz autoimmun betegség. Autoimmun betegség akkor alakul ki, amikor a szervezet fertőzésekkel szembeni védekező fegyverzete - az immunrendszer - maga a szervezet egy része ellen fordul. Attól függően, hogy mely szerveket érinti, legalább 50 olyan kórképet ismerünk, melynek hátterében ez a rendellenes működés áll. A diabétesz esetében az immunrendszer a hasnyálmirigyben található inzulintermelő béta-sejteket támadja és semmisíti meg. Ennek hatására a hasnyálmirigy egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés inzulint termel. Az I. típusú cukorbetegségben szenvedőknek naponta (többször is) kell inzulint beadniuk.

Eddig a tudósok még nem találtak pontos magyarázatot arra, hogy mi okozza azt, hogy az immunrendszer megtámadja a béta-sejteket, de az feltételezhető, hogy örökletes és környezeti tényezők (vírusok) együttesen hozzájárulnak a kialakulásához. Leggyakrabban gyerekeknél és fiatal felnőtteknél diagnosztizálnak I. típusú cukorbetegséget, de bármely korban kialakulhat.

A II. típusú diabétesz

A II. típusú diabétesz a cukorbetegség leggyakrabban előforduló fajtája, a cukorbetegek 90-95%-a II. típusú diabéteszben szenved. Kialakulása összefüggést mutat elsősorban az idős korral, túlsúllyal, korábban fennálló terhességi cukorbetegséggel, családi öröklődéssel, mozgásszegény életmóddal és bizonyos népcsoportokban gyakoribb. A II. típusú diabéteszben szenvedők jelentős része túlsúlyos.

A II. típusú cukorbetegség diagnosztizálásakor a hasnyálmirigy általában elegendő inzulint termel - de egyelőre ismeretlen okok miatt - a szervezet nem tudja hatékonyan felhasználni azt, és kialakul az inzulin rezisztencia, vagyis a sejtek részéről nem megfelelő a cukorfelvétel. Az eredmény ugyanaz lesz, mint az I. típusú diabétesz esetében: bár a glükóz felhalmozódik a vérben, a szervezet nem tudja hatékonyan felhasználni legfőbb energiaforrását. Egy idő elteltével csökken az inzulintermelődés is.

A II. típusú diabétesz megjelenése nem történik annyira hirtelen, mint az I. típusú esetében, tünetei – fáradság, gyakoribb vizelés, megnövekedett folyadékigény és éhség, fogyás, homályos látás, lassan gyógyuló sebek - fokozatosan jelentkeznek. Nem ritka azonban, hogy semmilyen tünet nem jelentkezik.

A terhességi (gesztációs) diabétesz

A terhességi diabétesz a várandósság utolsó időszakában alakul ki. Bár ez a fajta cukorbetegség általában megszűnik a szülés után, a terhességi cukorbetegségben szenvedő nőknél nagyobb a II. típusú diabétesz kialakulásának esélye a későbbiekben (15-20 éven belül). Az ideális testsúly megtartása (visszanyerése) és a rendszeres mozgás segítheti a II. típusú cukorbetegség elkerülését.

</TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>​
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Ki lesz cukorbeteg?

Erre a kérdésre pontos választ nem tudunk adni, nincs olyan módszer, amivel pontosan előre lehetne jelezni a későbbi cukorbetegséget. Bizonyos körülmények azonban felhívhatják a figyelmet a betegség kialakulásának megnövekedett kockázatára. Igen fontos a szűrés szerepe, hogy a cukorbetegséget minél korábban felfedezve a folyamat előrehaladását lelassítsuk, és a szövődmények kialakulását megakadályozzuk.
Az I. típusú diabétesz előfordulásának aránya megegyezik a nők és a férfiak esetében, azonban gyakoribb a fehér, mint a színes bőrűek között. A WHO adatai alapján elmondható, hogy jelenléte ritka a legtöbb afrikai és ázsiai populációban, azonban néhány észak-európai országban – Finnország és Svédország – igen magas az I. típusú diabéteszben szenvedők aránya. Egyelőre nem ismeretesek ennek a különbségnek az okai.

A II. típusú diabétesz a fejlett országok népbetegsége, amelynek kialakulása szoros összefüggést mutat az elhízással. A WHO adatai alapján 2025-re Európa népességének közel 11%-a szenved majd a betegségben, melynek okai között megemlítendő, hogy az öreg kontinens lakossága folyamatosan öregszik, egyre jellemzőbb az elhízás és a mozgásszegény életmód.

A cukorbetegség nem fertőző, egyik ember nem kapja el a másiktól. Azonban vannak bizonyos tényezők, amelyek növelik a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Mindkét típus esetén szerepet játszanak örökletes tényezők is.

Az I. típusú diabétesz kiváltója valószínűleg valamiféle (főképp vírusos) fertőzés lehet, de a stressz, vagy bizonyos vegyi anyagok is szerepet játszhatnak. Az egyéni érzékenység ezekkel a hatásokkal szemben bizonyos esetekben örökletes alapon magyarázható, azonban jelenlegi tudásunk szerint az I. típusó diabétesz kialakulásához a külső behatásra is szükség van. Ezt támasztja alá az is, hogy a genetikailag azonos egypetéjű ikreknél csak az esetek felében alakul ki mindkettőjüknél a betegség.

A II. típusú diabétesz esetén az örökletes tulajdonságok jóval nagyobb szerepet játszanak. Ha valakinek a közvetlen (első fokú) rokonai között II. típusú cukorbeteg van, jóval nagyobb ez esélye arra, hogy nála is kialakul a betegség. Egypetéjű ikrek között ez szinte biztos (csaknem 100%), de ha a családban a felmenők több egymást követő generációja cukorbeteg, akkor is magas (kb. 25%) az utódoknál a II. típusú diabétesz kialakulásának valószínűsége. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a kövérség (illetve az erre való hajlam) szintén örökletes, márpedig ez a II. típusú cukorbetegség legfőbb rizikófaktora.

 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
Diabetikus sütemény receptek:
Szilvalekváros kifli


Hozzávalók:

  • 300 g linzerliszt keverék
  • 300 g főtt, áttört krumpli
  • 150 g margarin
  • 1 dl tejföl
  • 1 db tojás
  • fél csomag élesztő
  • 15 db polisett édesítőszer tabletta (0,5 dl forró vízben feloldva)
  • szilvalekvár (cukor nélküli, más ízű lekvár és egyéb más töltelékkel is meg lehet sütni, ami illik a diétába)
Elkészítése:

A linzerlisztben elmorzsoljuk a margarint, az élesztőt feloldjuk a tejben. A tésztát jól kidolgozzuk, hasonló módon, mint a normál kalácstésztánál. Két cipót formálunk a tésztából, kör alakúra nyújtjuk, nyolc cikkre vágjuk és megtöltjük a diétának megfelelő töltelékkel, majd kifli formára felsodorjuk. Tetejét felvert tojással megkenjük, majd 40-60 percig kelesztjük. 200-220°C-os előmelegített sütőben készre sütjük.
 
Oldal tetejére