Hírek Mi az a gender? És miért fontos beszélnünk róla?

Mindenki tudja, hogy mi a különbség férfi és nő között.

Mindenki tudja, hogyan néz ki, hogyan viselkedik és milyen feladatai vannak egy fiúnak és egy lánynak.

Meg amúgy is más van a lábuk között, akkor miért kell egyfolytában dzsenderezni? Nem egyértelmű a dolog? Nem egészen.

A biológiai neme – tehát, hogy mi van a lába között – mellett ugyanis mindenkinek van társadalmi nemi szerepe (gender) is.

Ezek olyan tanult tulajdonságok, szerepek, viselkedésmódok halmaza, amelyet a társadalom elvár az egyéntől biológiai neme alapján. Például, hogy a nők tanulhatnak-e, dolgozhatnak-e vagy egyedüli feladatuk a házimunka és a gyereknevelés.

Így lehet, hogy egy svéd nőtől jellemzően mást vár el a társdalom, mint pakisztáni társától; ahogyan egy magyar férfi is egészen más helyzetben van mondjuk egy nyugat-szumátrai minangkabau férfitársához képest, utóbbiban ugyanis a nők irányítanak.

Videónkban összeszedtünk mindent, amit tudnod kell a sokat emlegetett gender kifejezésről.

gender.jpg
 
Crazywolf,
az utolsó bejegyzésedhez irnám , hogy azért kell a "nö vagy a férfi" nekik mert a Veg´´aknak szükségük van a vega "kolbászra , sajtra, sonkára meg a rántott halra" is ! Na ezért ! ;)
CasaLoma ,
nemtudom emlékszel e a Bärbock asszonnyal folytatott riportra amikor a "gender" elméletröl kérdezték és mondta a riporter-nö /ma már igy helyes:rohog:/ hogy a lakosság több mint 70%-a elutasitja azt ! Erre aztmondta a fentemlitett tünemény , hogy látja ! Mennyi munka áll elöttünk ! Na ja ez ma a legfontosabb dolog , a digitalizálás , a közlekedés , a gyerekélelmezés az nuku ! A gender ! Na az életfontos , pontosan ugy mint a zöldek megszervezte újra háború peddig a GG. tiltja és tiltva volt a német BTK-ba is :mad:
 
És mit keres a női öltözőben, zuhanyzóban, ha ő tudja magáról, hogy nem NŐ? Jó szándékot ebben az esetben nem lehet feltételezni!
Odáig jutottak, hogy a sportolók ha üzletet látnak a dologban, bevesznek egy marék hormontablettát és a férfiak azt állítják, hogy ők bizony Kedd óta nőnek képzelik magukat és a nagy genderláz már köztelezi is a szervezőket, hogy a nőkkel egy csoportban versenyezhessenek.
 
Talán 6 hónapra visszamenőleg kell a hormonszintet igazolni.... De a férfire jellemző külső, méret, fizikai erőnlét és állapot kétes, hogy mennyit változik.
 
Ha ez tetszik a polgároknak akkor el kell fogadni mert ez a demokrácia.
(ha hiszed ha nem engem a férfi mellbimbó hidegen hagy míg a női már felforrósít)
( a vallás meg nem érdekel aki követi őket tegye de, engem ne kényszerítsen rá)
A melegeket meg kell vetni, " mert ez a demokrácia" - mondod amikor Szájjer-nek a Fidesz-böl való kidobásáról beszélünk.

Te összetéveszted a "többségi diktatúrát" a demokráciával.
Ha elég embert össze lehetni toborozni egy megkövezéshez akkor helyeselnéd Szájjer megkövezését?

Észrevettem de, a természet nem úgy dolgozik hogy holnap felkelek és oppá hiszen én tulipán vagyok...ott más baj lehet.
Nem akarok teológiai vitába keveredni de ha te ilyennel érvelsz akkor megkérdezném:
Mit gondolsz hány éves volt Adám amikor "világra jött"? Szörös volt már az alsóteste?
Éva ügye Ádám bordájából lett kihasitva, ugyan úgy mint az első klónozott bárány a Dolly.
Hogyan lett az XY-os Kromoszómájú Adámból egy XX-kromoszómás Éva?

Ha meghallgattad volna a videot, akkor tudnád, hogy nemek alatt nemcsak azt értjük, hogy valaki nemzö-képes vagy nem. Az élőlények (ember) egy fejlődésnek az eredményei és itt nem csak a faj hanem az egyed fejlődésre is gondolok.

Miért nem tudod felfogni, hogy a gének, önmagukban nem határozzák meg, hogy mi lesz belöllünk.
Kérlek menj el egy orvosi múzeumba és ott majd látni fogsz preparátumokat amik igazolják a természet játékát.

Korábban a vallás az ilyen emberek létét a szülök által elkövetett bünre vezette vissza (isten büntetése) ennek olyan nagy hatása volt, hogy a mai napig "szégyellik" az emberek ha ilyen gyerekük van, söt a gyerek is bujkál egész életében.

Miért van az, hogy a legnagyobb sértegetések egyike ha valakit "impotensnek, frigidnek" neveznek?
Az ilyen emberek bujkálnak, szégyenkeznek egész életükbe. A szemérem és a szégyen egyazon töröl fakad.

Honnan veszed, hogy valaki az egyik pillanatról a másikra veszi észre, hogy nem ahoz a gender-hez tartozik akinek a szülei öt tartották?

Ha lennének élesen elválasztó kritériumok mi szerint az embereket két csoportba sorolhatnánk, akkor ahoz a nöket nönek, a férfiakat férfinak kéne nemzeni és világra hozni.

A gének, a hormonok, a szociális nevelés... annyira komplexé teszi ezt a problematikát, hogy csak az veti el egy kéz-legyintéssel aki számára teljesen uj ez a téma.

Kár, hogy a magyar kormányzó betiltotta a kutatásokat és középkori hiedelmekkel kábitja a népet.
 
Azért mert ha egy férfi (férfi?? ) nőnek definiálja magát akkor bemehet a nőí wc-be ahol akár kiskorúak is tartózkodhatnak. Ezért nem akarják a nők(érted nők) elfogadni az ilyen felvett genderséget...
Az hogy szórakozóhelyeken mindenki megy mindenhova az elfogadható még az is ha sürgős a helyzet akkor úgy is bemegyek a női mosdóba is.
De, nem mint NŐ hanem mint férfi akinek muszáj bemenni.
Nem tudom, hogy sirjak vagy röhögjek azon amit irtál. :rohog:

Ha jól értelek, az uj magyar gyerekvédelmi törvény értelmében a jövőben a WC-használatához Magyarországon
- születési anyakönyvi kivonatra,
- aktuális urológiai vizsgálatra
- és természetesen FFP2 maszkra van szükség

Nézd, ha valakiről kiderül, hogy a fütyije ellenére "nönek" tekintendő
- akkor az fogja tudni sminkelni, öltöztetni magát, az nőiesebben fog kinézni mint egy apáca.
- továbbá a nök "kabinba" szokták elvégezni a szükségleteiket, nem testközelbe levö pissoir elött.
- a tükör elött, a mosdónál meg ö sem fog mást csinálni mint egy "igazi-nö", egy kis "make up, rouge"

Teljesen nevetsége, lassan perverz fantáziát tükröző gondolatok a törvényhozó oldaláról.
 
HIHIHI, ez nagyon teszett! Lehet, hogy Melitta egy kettős ügynök? Egy "fidesznyik"?
Nyugi, tudom, hogy nem így van.
A videó egyébként egy nulla. Az első nyolc perc egy ezerszer hallott feminista szöveg, amit minden feministának legmélyebb álmából felébresztve is tudnia kell, utána jön az agymosás, mai szóhasználattal "érzékenyítés".
9 perc 20 másodpercnél kicsit elqurták:
- Többségük biológiai neme férfi, de vannak közöttük "interszex" emberek is.
Röviden, magyarul: Többségük férfi, de vannak közöttük nemi rendellenességgel születettek is.
Semmit de semmit nem cáfoltál meg, csak kézlegyintéssel elvetetted.
 
És mit keres a női öltözőben, zuhanyzóban, ha ő tudja magáról, hogy nem NŐ? Jó szándékot ebben az esetben nem lehet feltételezni!
:rohog: :rohog: :rohog:

Nem értem, hogy téged mi háborít fel?
- Az öltözők, zuhanyozók túlnyomó többsége egy fülke, ahol magad vagy.
- Ne legyél már olyan beképzelt, hogy valaki aki nőnek tartja magát a te lábad-közé szeretne nézni?
- A technika mai állása mellett jobban kéne az eldugott kameráktól félni amit a férfias úszómester installált. :)

Rengeteg FKK-strand van, az "oben ohne" alapvetően nincs megtiltva, mindenüt van "vegyes szauna".

Én emlékszem a Csillaghegyi szálloda uszodájára és szaunájára a 6ß-as évek végén,
ha valaki a medencében azt suttogta "Svéd lányok vannak a szaunába" egy pillanat alatt kiürült a medence
mindenki ott tolongott mind a heringek (nem a szag hanem a testtávolság miatt a hasonlat) a szaunába.

Teljesen pervert a viziótok, úgy tesztek mintha a Transvestiten invázióba mentek volna át.

Érdekelne, hogy találkoztatok e már személyesen olyan emberrel aki egy másik nembe bujt?
A találkozáson azt értem beszélgettetek már ilyen emberekkel?
 
Nem tudom, hogy sirjak vagy röhögjek azon amit irtál. :rohog:

Ha jól értelek, az uj magyar gyerekvédelmi törvény értelmében a jövőben a WC-használatához Magyarországon
- születési anyakönyvi kivonatra,
- aktuális urológiai vizsgálatra
- és természetesen FFP2 maszkra van szükség

Nézd, ha valakiről kiderül, hogy a fütyije ellenére "nönek" tekintendő
- akkor az fogja tudni sminkelni, öltöztetni magát, az nőiesebben fog kinézni mint egy apáca.
- továbbá a nök "kabinba" szokták elvégezni a szükségleteiket, nem testközelbe levö pissoir elött.
- a tükör elött, a mosdónál meg ö sem fog mást csinálni mint egy "igazi-nö", egy kis "make up, rouge"

Teljesen nevetsége, lassan perverz fantáziát tükröző gondolatok a törvényhozó oldaláról.
Ez egy tévedés.
Régen az emberek nagyon jol tudtaki ki mehet egy férfi mosdóba és ki a nőibe!
Ez most jelent egyesek számára problémát!
(és nyugodtan homofobozz le, engem maig is meglepetesre kesztet, mikor bemegy egy "nő" a női mosdóba, előveszi a fütyijét, és ugy intézi a kisdolgat)
 
Szandekos csusztatas amit csinalsz.
Aki nemet cserel az ha atoperaltatta magat ferfibol nove vagy forditva az a rmegcserelt nemenek megfelelo mosdot fog hasznalni.
A meleg fiuk nem fognak noi mosdoba jarni se a leszbi lanyok a ferfi mosdoba.
 
Itt nem csak erről van szó. Hintik a port az adatvédelemről mindenhol, közben egyéb jogainkat szarba sem veszik. A közös mosdóhasználat az már csak hab a tortán.
Nálam már az is kiveri a biztosítékot, ha állok félmeztelenül az orvos előtt, mert éppen a tüdőmet-szívemet hallgatja meg, közben a gyógyszerügynök egy gyors koppintás után úgy vágja ki az ajtót, mint a huzat. Eszébe sem jut, hogy esetleg engem zavar, és elgondolkodtat (őt nem!), hogy valóban joga van végignézni-hallgatni amit én csak az orvossal szeretnék megosztani?
 
Szandekos csusztatas amit csinalsz.
Aki nemet cserel az ha atoperaltatta magat ferfibol nove vagy forditva az a rmegcserelt nemenek megfelelo mosdot fog hasznalni.
A meleg fiuk nem fognak noi mosdoba jarni se a leszbi lanyok a ferfi mosdoba.
Ez esetben minek koszonhetoek azok az amerikai lapokban megjelent hirek, ami szerint transszexualisok akik kérvényzték(és engedélyezték) hogy bár ferfinek szulettek de transznemunek vagy nőnek valljak magukat elég drasztikusan megeroszakoltak női börtönökben rabtársakat?

Pl: https://www.theblaze.com/news/california-female-inmate-pregnant-transgender-policy
 
Ez egy tévedés.
Régen az emberek nagyon jol tudtaki ki mehet egy férfi mosdóba és ki a nőibe!
Ez most jelent egyesek számára problémát!
(és nyugodtan homofobozz le, engem maig is meglepetesre kesztet, mikor bemegy egy "nő" a női mosdóba, előveszi a fütyijét, és ugy intézi a kisdolgat)
Volt már ilyenben élményed? :)

Őszintén én lehetőleg nem nézek oda ha mellettem fütyül valaki de nem is várta el eddig senki.
Értem, hogy szokatlan de valójában mi a különbség ha valaki bugyiból és nem alsónadrágból veszi elö?

Értem amit mondasz, a jelenség közismert.
Vannak emberek akik annak ellenére, hogy erős kényszert éreznek a vizelésre, nehézségeik vannak nyilvános WC-n pisilni ha mellettük áll valaki. Vannak akiknél csak a "beindulás" nehéz aztán folyamatosan megy.

Ezt a szociális szorongásra utaló zavart "parurézis-nek" nevezik az orvosok,
népiesen "félénk hólyag" (németül schüchterne Blase).

Látom, a hozzászólók többsége itt idös ember, nem halad a korral már régen volt szabadtéri fesztiválokon.
Itt a lányok hátrányban vannak mert nincs elég fülke. Ezt ugy hidalják át, hogy van náluk egy speciális tölcsér.

A képen egy "hordozható nöi Camping urin-készülék" utazási célokra. Ára 7 Euro.
Lehet, hogy egy ilyen hölggyel találkoztatok és nem is transzvesztitával?

1630077118909.png
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,488
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére