Mi is a szeretet....

Bihary

Állandó Tag
Állandó Tag
Meglátásom szerint a Szeretetről nem véleményeket kellene írni, hanem megismertetni az embereket az ún. megvilágosodott bölcsek erről a témáról kifejtett tanításaival. Ugyanis csak egy A Szat-Csit-Ánanda állapotát ismerő, vagy akár egy Satorit, vagy Kensho-t átélt ember fogja megérteni, hogy a Szeretet NEM ÉRZELEM, hanem TUDATÁLLAPOT!

Még a szótárak és a bibliai utalások sem tudják megmondani, hogy valójában mi a Szeretet. Egyszerűen egy érzelem fajtának tartják. És emberek milliói élnek úgy, hogy a szeretetnek még ezt a legalacsonyabb szintjét sem sikerült soha megtapasztalniuk.
<O:p</O:p
Nézzük hát, mit mond egy indiai bölcs a Szeretetről.
<O:p</O:p
„Amikor fiatal voltam sokat kutattam a Szeretet szó definíciója után. A körülöttem lévő emberek állandóan a szeretetről beszéltek, és én kíváncsi lettem, hogy mi a szeretet valódi természete. Legnagyobb meglepetésemre, még a szent szövegek sem beszéltek a szeretetről. Mígnem egy napon rábukkantam Kabir írásaira, aki így definiálja a szeretetet:
<O:p</O:p
Az, ami az egyik pillanatban növekszik, a másikban meg csökken – nem szeretetet.<O:p</O:p
Az, ami a szívben lakozik, és mindig ugyanaz marad – az igazi szeretet.<O:p</O:p

A mai világban már nincs ilyen dolog, hogy szeretet. Amit az emberek szeretetnek hisznek, az semmi más, mint vonzódás, vagy egyenesen elvakult rajongás, ami azonnal megváltozik, vagy meg is szűnik, ha például az általad annyira szeretett személy rosszat mond rólad. Az igazi Szeretet azonban soha sem változik. Se nem nő, se nem csökken. <O:p</O:p

A világ belemerült a vonzódásba, az elfogult rajongásba, vagy vágyakozásba, de a Self, (Önvaló) aki legbelül lakozik, mentes mindezektől.
<O:p</O:p
A valódi Szeretetnek nincs motivációja. Ma már nem létezik a világban az elvárásoktól mentes Szeretet. Az igazi Szeretet isteni természetű, és ugyanabban a pillanatban kezded ezt megérteni, amikor elkezded megérteni azt is, hogy mi az Önvaló.<O:p</O:p

Amit ma az emberek szeretetnek hívnak, az nem más, mint az illúzió és a csalás nyelve. Az igazi szeretetben NINCS érzelem. És mindaddig, amíg az ego jelen van, nincs tiszta szeretet. Az ego és a tiszta szeretet egyszerűen nem tud együtt létezni.<O:p</O:p
Az igazi Szeretet Isten, és Isten a Szeretet.”<O:p</O:p
<O:p</O:p

Eddig az idézet. Talán sikerült megvilágítani mi a SZERETET és a szeretet közötti különbség.

Üdv.<O:p></O:p>
Ark.<O:p></O:p>
 

zorgon

Állandó Tag
Állandó Tag
Inspiráló és vicces nézőpontok a szeretetről. Egy tudományos felmérés
> részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év
> közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott
> válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezőket is meglepte.
>
> "Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni,
> hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi
> körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet."
> Rebeka - 8 éves
>
> "Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed,
> hogy az ő szájában biztonságban van a neved."
> Zsolti - 4 éves
>
>
> "A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó
> arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást."
> Karesz - 5 éves
>
>
> "A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat,
> anélkül, hogy te kérnél az övéből."
> Kriszti - 6 éves
>
>
> "Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy."
> Teri - 4 éves
>
> "A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol mielőtt
> odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan
> finom-e."
> Dani - 7 éves
>
> "A szeretet az, amikor két ember állandóan csókolózik. Amikor pedig már
> belefáradtak a csókolózásba, még akkor is együtt akartnak maradni és
> beszélgetnek. Apa és anya ilyenek. Szerintem gusztustalan, amikor
> csókolóznak."
> Emília - 8 éves
>
> "A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra
> abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."
> Robi - 7 éves
>
>
> "Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit
> utálsz."
> Nikolett - 6 éves
>
>
> "A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge,
> erre ő ezután minden nap csak azt hordja majd."
> Nóri - 7 éves
>
>
> "A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg
> bácsi
> még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást."
> Tomi - 6 éves
>
>
> "A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem.
Odanéztem
> a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott.
> Ezután már nem féltem."
> Csilla - 8 éves
>
>
> "A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti
> puszit mielőtt elalszom."
> Klári - 6 éves
>
> "A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak."
> Eszter - 5 éves
>
>
> "A szeretet az, amikor apa izzadt és büdös, de anya akkor is azt mondja
> neki, hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford."
> Krisztián - 7 éves
>
> "A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész
> nap nem foglalkoztam vele."
> Marika- 4 éves
>
>
> "Tudom, hogy a nővérem szeret engem. Onnan tudom, mert nekem adja az
> összes régi ruháját, és emiatt neki el kell mennie, majd újakat venni.
> Laura - 4 éves
>
> "Amikor szeretsz valakit, akkor sokat pislogsz, és apró csillagocskák
> jönnek ki belőled."
> Judit - 7 éves
>
>
> "A szeretet az, amikor anyu látja aput a mosdóban és szerinte apu nem is
> gusztustalan."
> Márk - 6 éves
>
>
> "Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek.
> De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az
> emberek hamar elfelejtik."
> Júlia - 8 éves
>
>
> Leo Buscagliát a híres írót, egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy
> olyan versenynek, amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát
> kereste.
> A győztes egy négy éves kisfiú volt, akinek a szomszédjában élt egy
> nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a
> síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak
> ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit
> is csinált ott valójában, a gyermek ezt felelte: "Semmit, csak segítettem
> neki sírni.
>
>
>
>
>
>
>
Ez egyszerűen lenyűgöző!!!
 

Abundance

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha szeretünk valakit elfogadjuk olyannak , amilyen és nem akarjuk "megjavítani". Minden jót és sok szeretetet kívánok Nektek!
 

khirra

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Egy gondolattal én is csatlakoznék:)
Én TE vagyok ezért mindent megteszek ami neked jó mert ez által nekem is jó,és semmit nem teszek ellened mert magam ellen cselekednék!TAT TVAM ASI
 

Csörcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
"Semmi sem fontosabb annál,hogy jól érezzem magam."


"Szeretet önzetlen, amikor nem vársz viszonzást érte!!! "kiss
 

lyra21

Állandó Tag
Állandó Tag
A szeretet céltalan mindenkihez szóló érzés, ami ha célt talál, akkor a célszemély csak annál boldogabb tőle:D Mert ez az az érzés, amiért nem várunk - nem várhatunk! - cserébe semmit!!
 

sasumma

Állandó Tag
Állandó Tag
Küldj szeretetet mindenfelé: északra, délre,
keletre, nyugatra. Csodálatos perceket élhetsz
majd át; tapasztald meg, milyen a világmindenség
abszolút középpontjában lenni.kiss
 

tavolilany

Új tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>Ha úgy érkezel a világra, hogy tudod, hogy szeretnek, és így is távozol, mindennel meg tudsz birkózni, ami a kettő között történik.</TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Michael Jackson</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

tavolilany

Új tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>A testi betegségekre ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és reménytelenséget egyedül a szeretet képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy darabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.</TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Teréz anya</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

tavolilany

Új tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=csakidezet colSpan=3 align=middle>Nem az a gondom vele, hogy a szeretet az emberiség legfontosabb szava. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a szónak a megértésétől függ minden! Ember és közösség sorsa. Ráadásul a legtöbb hazugság hozzá tapad. Nincs még egy olyan összehazudott, benyálazott, félreismert szavunk, mint a szeretet - nevében műveltük a legnagyobb botrányokat, tettük tönkre egymást, pusztítottunk ki népeket - s ugyanakkor mégis hiányzik, ez a... nem is tudjuk, mi... csak azt, hogy hiányzik.</TD></TR><TR><TD align=left> </TD><TD class=idezet align=middle>Müller Péter</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

SunnyB

Új tag
Üdvözlet mindenkinek :)

Itt szeretnék "debütálni" az első hozzászólásommal. :)
Remélem tetszeni fog nektek is:

"Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le.
Nincs olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szakadék, amelyet a szeretet át ne hidalna.
Nincs fal, amelyet a szeretet le ne döntene.
Sem bűn, melyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.
Nem számít milyen mélyen gyökerezik a gond.
Milyen reménytelenek a kilátások.
Milyen kusza a zűrzavar. Milyen nagy a hiba.
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold.
S ha elég erős benned a szeretet, te leszel a világ legboldogabb, legerősebb embere."

(Emmet Fox)

A valóságtartalmáról pedig személyes tapasztalataim vannak...

Szép estét mindenkinek! :)
 

agatha05

Új tag
A szeretet olyan tevékenység, amikor feloldjuk az egónk határait, és úgy vagyunk önfeláldozóak, hogy nem érezzük, nem tekintjük azt önfeláldozásnak.
 

milzsu

Állandó Tag
Állandó Tag
SZERETET, ami TE magad vagy

Szeretettel köszöntök minden kedves CanadaHun tagot. Két napja regiztem az oldalon.
A szeretettel kapcsolatban szeretnék megosztani egy számomra csodálatos élményt, felismerést, értékrend -alakító könyvet. A könyv: Glenda Greeen: Jézus szól, végtelen szeretet.

Ez a könyv nem olyan olvasmány, amit útban munkahelyre járművön, vagy bárhol, ahol az ember a várakozás okozta unalmat akarja elűzni, a kezébe vesz.
Ezt a könyvet csak MAGÁNYBAN, elmélyülten, befelé figyelve lehet olvasni.
DE akkor azonban olyan lelki élményben lesz része az olvasónak, ami felülmúlhatatlan lelki békét, megnyugvást, ok-keresésben választ kapást eredményez.
Csak pár gondolatot idézek:

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CMILANO%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> "A szeretet az, amely meghatározza egyéniségedet, nem pedig a lélek. <o:p></o:p>
Szeretet nélkül megkülönböztethetetlen lennél, mint homokszem a tengerparton."

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CMILANO%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> "A válasz életed helyrehozatalához szíved belső erejében rejlik. Ehhez csak tökéletes megértés vezethet, amelyhez az szükséges, hogy meg kell nevezned a problémát teljes valóságában. ….<o:p></o:p>
Ehhez három gyakorlatot adok neked: az első, napi hálaadással és csodálattal erősítsd meg pozitív érzéseidet. A második, negatív érzéseid semlegesítsd azzal, hogy minden nap megbocsátasz. A harmadik gyakorlat, az ösztönös megfigyelés. "

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CMILANO%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->"Ha nem volna lélek, ami összeköt bennünket, egyáltalán nem tudnánk kommunikálni egymással. …..Ami minden kommunikáció létrejöttét általánosan elősegíti, az a szeretet, amik vagyunk."

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CMILANO%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->"A Szent Szíven belül hét szenvedély létezik: az Egység, a Szeretet, az Élet, az Elismerés, a Becsületesség, az Igazság és a Kedvesség, amelyek megértést hoznak, és az életre összpontosítanak. Hatásukra létrejön az együttérzés, amely a lélek igaz tudása. "

<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"><meta name="ProgId" content="Word.Document"><meta name="Generator" content="Microsoft Word 11"><meta name="Originator" content="Microsoft Word 11"><link rel="File-List" href="file:///C:%5CUsers%5CMILANO%7E1%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtml1%5C01%5Cclip_filelist.xml"><!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><style> <!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} --> </style><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->"Legyél az a szeretet, ami vagy. ….nincs olyan probléma, amit azon a szinten lehetne megoldani, ami keletkezett. …Amíg farkasszemet nézel a problémával, addig inkább csak harcolsz vele, ahelyett, hogy megoldanád. Amikor megéled a szeretet, ami Te vagy, rájössz, hogy a siker titka már benne van létezésed természetében."

végtelen szeretettel ajánlom mindenkinek a könyvet,milzsu
 

rika81

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember legnagyobb hibája,hogy igazán már csak akkor tudja meg azt az érzést amit úgy hívunk hogy " SZERETET"amikor már a másik fél aki iránt ezt érezni-e kellet volna ,és ki kellet volna mutatnia,és éreztetni-e kellet volna már nincs ott mellette,És attól a pillanatól kezdve többé soha nem mondhatja ki neki azt hogy SZERETLEK.
 

aernse9h9

Új tag
A feltétel nélküli Szeretet .

PÁL Apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele [1 Kor.] 13,1 -től- 13,13 -ig . Ez a szeretet legrégebbi meghatározása, persze a mai ember nagyobb szókincs hatalmában talán még tudna hozzáfűzni, de ha mindenki aki a jó oldalt szolgálja ezen meghatározások értelme szerint élne és cselekedne, egy szebb és igazabb világ épülhetne általunk . A szeretetből mindig adjunk egymásnak valamilyen formában, mert ebből adni és kapni kell, hogy zamatát mindenki érezze .
 

nhmarika

Állandó Tag
Állandó Tag
A szeretet az, amikor nem várunk viszonzást azért, amit adtunk, és akkor is jót kívánunk a másiknak, ha az már nem szeret. Önzetlen?
 

digo01

Állandó Tag
Állandó Tag
A szeretet türlemes, jóságos; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent elt&ucirc;r. A szeretet soha el nem múlik.
1 Korinthus 13,4-8a
 

biszusz

Állandó Tag
Állandó Tag
Hiszek abban, hogy a földi életben a szeretett tisztasága azonos azzal a szabadsággal, amelyből a szeretet kinő. De ez a szabadság sajnos szinte soha nem tiszta egészen, mert a különböző megkötözöttségek ezt akadályozzák! Szeretni csak szabadon lehet! Tehát csak az tud szeretni, aki tud nem szeretni is! Aki rosszul szeret, az gyűlöl, és aki jól gyűlöl az szeret! Hiszem, hogy a szeretet akkor is körülvesz, amikor éppen elviselhetetlen fájdalmat érzünk. Hiszem, hogy a szeretet akkor is jelen van, mikor mindent feladni készülünk. A szeretet, mindig minden pillanatban Itt van, Most is. Szüntelenül áramlik és átjár minket. Csak Itt, és Most érhető el. Tiszta szeretet csak az Isteni szeretet irántunk! <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
 

porcelan

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy ide illo idezet jutott az eszemben amit a noteszemben tartogatok evek ota. Osho Nok konyvebol van.
A szeretetrol szolo elso lecke peddig ez:ne kerjel szeretete hanem adjal. Legyen on az aki ad. Altalaban az emberek forditva csinaljak. Mikor szeretetet adnak avval a rejtett remennyel teszik hogy vissza fog terulni a befektetesuk. Nem adnak szabad akaratbol csak felteteleket szabva. Adnak de a szemuk sarkabol lesik hogy visszakapjak-e amit adttak. Ok nem tudjak hogyan mukodok a szeretet. Eleg ha adunk, tulcsodulunk es a szeretet jonni fog.
 
Oldal tetejére