Mi lesz a világgal, ha tényleg megbuktatják Trumpot?

Donald Trump januári beiktatása óta felpezsdült az élet a Fehár Ház körül, májusban viszont még a korábbinál is jobban felpörögtek az események.

Az amerikai elnök oroszokhoz fűződő viszonya a napról-napra kiderülő újabb részletek miatt egyre gyanúsabb lett, ezért sokakban felmerült, hogy Trumpot képviselőtársai eltávolíthatják az Egyesült Államok éléről. Bár ehhez további, nagyon durva dolgoknak kellene kiderülniük, az ügy aktualitására való tekintettel a Nordea bank elemzői megnézték, hogy Trump eltávolítása milyen piaci hatásokkal járna.

Túlzás nélkül elmondható, hogy Trump legújabb botrányának múlt heti kirobbanása óta napról-napra egyre kínosabb részletek láttak napvilágot. Röviden összefoglalva:

  • Trump múlt hét kedden menesztette az FBI igazgatóját, James Comey-t, arra hivatkozva, hogy Hillary Clinton tavalyi e-mail botrányának kivizsgálásában helytelenül járt el. Állítólag nem sokkal azután távolította el Comey-t, hogy az igazgató többletforrást kért ahhoz, hogy Oroszország érintettségét vizsgálja a tavalyi amerikai elnökválasztásban.
  • Egy nappal később érkezett az Egyesült Államokba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akinek a New York Times értesülései szerint Trump titkos hírszerzési információkat árult el, amit a Fehér Ház és Moszkva is tagadott. Ugyanezen a napon leváltották az oroszok Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövetet.
  • Azt a Kiszljakot, akivel Trump februárban lemondott nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn állítólag már a tavaly novemberi amerikai választás előtt rendszeres (és titkolt) kapcsolatban állt. Kiszivárgott információk szerint legalább 18 kapcsolatfelvétel történt amerikai tanácsadók és Oroszországhoz köthető diplomaták, illetve nagyvállalkozók között.
  • És itt bezárul a kör: az ügyhöz közel álló források szerint Trump februárban (Flynn lemondása utáni napon) megkereste a később elbocsátott FBI-igazgatót, hogy a Flynnt is érintő nyomozás megszüntetését kérje, Comey azonban ezt megtagadta. Alig három hónappal később már nem ő vezette az FBI-t.

Annyira sok a gyanús összefüggés, hogy ezt már az amerikai igazságügyi minisztérium sem nézhette tétlenül: most szerdán bejelentették, hogy Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében különleges ügyészt nevezetek ki "az orosz kormánynak a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló erőfeszítései és más kapcsolódó ügyek" vizsgálatára.

Bár egyelőre messze vagyunk attól, hogy Trumpot eltávolítsák az elnöki székből, a fogadóirodáknál az elmúlt napokban látványosan megnőtt az esélye egy ilyen kimenetelnek.
trumpbuktaimg1nagyit-20170519.png

Klikk a képre!
Megjegyzés: az ábra azt a - PredictWise fogadóoldal adataiból (odds) számított -valószínűséget mutatja, hogy Trump 2017-ben (sötét kék), 2018-ban (világos kék), vagy 2019-ben (piros) távozik az elnöki székből.

2017.05.18 09:48 Fogadjunk, hogy Trump lemond!

Hogyan távolítható el Trump?

Elméletileg két mód is van rá.

Felelősségre vonási eljárás (impeachment) indulhat ellene, és ha bűnösnek találják, akkor megfoszthatják hivatalától. A Nordea elemzői szerint még mindig elég valószínűtlennek tűnik, hogy ez bekövetkezik.

  • Egyrész azért, mert az eljárás kezdeményezéséhez a törvényhozás alsó házában 50% + 1 szavazatra van szükség, a demokraták pedig kisebbségben vannak.
  • Másrészt azért, mert még ha el is kezdődik a hivatalos felelősségre vonási procedúra, ahhoz, hogy Trumpot eltávolítsák, a felső házi (szenátusi) képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Nem véletlen, hogy az amerikai történelemben eddig mindössze két esetben indult ilyen eljárás (1868-ban Andrew Johnson, illetve 1998-ban Bill Clinton ellen), ám egyik esetben sem szavazta meg a szenátus az elnök menesztését, mindezt annak ellenére, hogy mindkét esetben a másik politikai erő volt többségben.

Sokat emlegetik Trumpal kapcsolatban Richard Nixont, aki a Watergate-botrányba bukott bele, az ő esete azért más, mint Johnsoné és Clintoné, mert Nixon lemondott, mielőtt elindult volna az impeachment folyamata.

Létezik még egy módszer, ahogy egy amerikai elnök eltávolítható hivatalából:
az alkotmány 25. kiegészítése lehetőséget biztosít arra, hogy az elnököt alkalmatlannak nyilvánítsák teendői ellátására, ezáltal pedig megfosszák hatalmától.

A Nordea elemzői erre még kisebb valószínűséget látnak, ugyanis ehhez Michael Pence alelnöknek, illetve a jelenlegi kabinet többségének Trump ellen kéne fordulnia.

Bár rengeteg demokrata képviselő alkalmatlannak tartja Trumpot, emellett pedig a republikánus párton belül is sokan kritizálták már, egyelőre nincs okunk azt feltételezni, hogy a legmagasabb pártpolitikai szinten kihátrálnának mögüle. Egyetlen reális lehetőségként marad tehát az első verzió.

Mi történne, ha mégis felelősségre vonnák Trumpot?

Ha bebizonyosodna, hogy Trump tényleg összejátszott az oroszokkal a tavalyi választás előtt, és emiatt felelősségre vonási eljárás indulna ellene, az rövid távon nagy volatilitást okozna a piacon. Ennek oka, hogy a gazdaságpolitikai reformokról a belpolitikai válságra terelődne az ország vezetőinek figyelmébe, ezzel pedig veszélybe kerülne Trump piacbarát intézkedéseinek megvalósítása.

A Nordea elemzői szerint közép- illetve hosszútávon a piac szempontjából akár még jól is elsülhetne, ha Trump bukásával az alelnök kerülne hatalomra. Michael Pence ugyanis egy klasszikus konzervatív figura, aki támogatja például Trump adópolitikai és az üzleti környezet túlszabályozottságának enyhítésére vonatkozó elképzeléseit, a kereskedelem és a bevándorlás tekintetében azonban visszafogottabb a mostani elnöknél, ami megkönnyebbülést jelentene a befektetők számára.

Pence tehát egy konszolidáltabb irányvonalat képviselne, vagyis bizonyos szempontból jobb is lenne, mint Trump. De akkor miért okozna felfordulást a piacon egy Trump elleni eljárás?

A felelősségre vonás egy hosszú politikai folyamat, ezért könnyen elképzelhető, hogy a jövőre esedékes törvényhozási választások előtt nem sikerül dűlőre jutni vele.

Egy ilyen botrány viszont könnyen a republikánusok vereségét okozhatja a 2018-as választásokon, az országgyűlési többség elvesztése pedig gyakorlatilag ellehetetlenítené a jelenlegi kabinet gazdaságpolitikai terveinek megvalósítását.

Vérengzés jönne a részvénypiacokon?

A Nordea szerint a Trump-trade, vagyis az amerikai részvénypiacok tavaly év végi ralija, a dollár erősödése, illetve a kötvényhozamok emelkedése nem annyira Trumpról szólt, mint sokan gondolják, hanem inkább a gazdasági fundamentumok - részben ciklikus tényezőkhöz köthető - javulását tükrözte.

Bár a fundamentumok változatlanok maradnának akkor is, ha Trump ellen eljárás indulna, a piaci hangulat romlása miatt sok befektető választaná inkább a gyors profitrealizálást, ami a mélybe lökhetné a részvényindexeket. Ezt a forgatókönyvet erősíti a tény, hogy az amerikai részvények elég drágák, ráadásul 2016 eleje óta nem volt jelentősebb korrekció.

spximg2-20170519.png

2017.05.18 08:30 Trump bukása fenyeget, beleremegett a világ

Az amerikai 10 éves állampapír hozama 2% alá esne?

Nem valószínű - vélik a Nordea elemzői. Ehhez az kéne, hogy az amerikai jegybank a kialakuló piaci káosz miatt a kamatemelési ciklusát is felfüggessze, vagy legalábbis visszavegyen annak tempójából. A gazdasági fundamentumok ugyanakkor egyelőre nem indokolnak ilyen lépést a Fed részéről.
spximg3-20170519.png

Mi lesz a dollárral?

A Trump körüli belpolitikai botrány elmélyülése egyértelműen hozzájárult a dollár utóbbi napokban látott, jelentős gyengüléséhez. A Nordea szerint egy felelősségre vonási eljárás tovább gyengítené a dollárt, legalábbis rövid távon. Középtávon viszont fontosabb lenne, hogy a piaci szereplők hogyan ítélik meg a Fed kamatemelési ciklusának jövőbeli alakulását, a dollár idei gyengülésében ugyanis az játszhatott vezető szerepet, hogy a befektetők kevesebb kamatemelést várnak a következő 12 hónapban, mint az év elején.
trumpbuktaimg4nagyit-20170519.png

Klikk a képre!
Megjegyzés: az ábra a dollár erejét nyomon követő index (sötét kék vonal) és a következő 12 hónapra várt kamatemelések számának (piros vonal, jobb tengely) alakulását mutatja. A jobb szélén látható három vonal azt jelzi, hogy merre mozdulhat el a következő másfél hónapban a dollár index a kamatemelési várakozások változásának függvényében.

Ugyanakkor nem ez az egyedüli fundamentális tényező, ami a dollárt mozgathatja hosszabb távon: az euró/dollár árfolyam, és így a dollár index alakulásában az európai politikai, inflációs és növekedési folyamatok is fontos szerepet játszanak majd. Az euró feltámadása mögötti folyamatokkal külön cikkben foglalkoztunk.

MANDEL NGAN

trump1.jpg
 
Az ABC News írta meg, hogy a First Lady fejkendő nélkül szállt le az amerikai elnököt és delegációját szállító repülőgépről Szaúd-Arábiában. A vallási előírások szerint az országban a nőknek el kell takarni a fejüket, beleérve a hajukat is, ez a szabály a turistákra, és a külföldi politikusok feleségeire is ugyanúgy vonatkozik.
17011196_2bd7d73206a9436b130d2a3b6e1e8bc3_wm.jpg
 
Donald Trump januári beiktatása óta felpezsdült az élet a Fehár Ház körül, májusban viszont még a korábbinál is jobban felpörögtek az események.

Az amerikai elnök oroszokhoz fűződő viszonya a napról-napra kiderülő újabb részletek miatt egyre gyanúsabb lett, ezért sokakban felmerült, hogy Trumpot képviselőtársai eltávolíthatják az Egyesült Államok éléről. Bár ehhez további, nagyon durva dolgoknak kellene kiderülniük, az ügy aktualitására való tekintettel a Nordea bank elemzői megnézték, hogy Trump eltávolítása milyen piaci hatásokkal járna.

Túlzás nélkül elmondható, hogy Trump legújabb botrányának múlt heti kirobbanása óta napról-napra egyre kínosabb részletek láttak napvilágot. Röviden összefoglalva:

  • Trump múlt hét kedden menesztette az FBI igazgatóját, James Comey-t, arra hivatkozva, hogy Hillary Clinton tavalyi e-mail botrányának kivizsgálásában helytelenül járt el. Állítólag nem sokkal azután távolította el Comey-t, hogy az igazgató többletforrást kért ahhoz, hogy Oroszország érintettségét vizsgálja a tavalyi amerikai elnökválasztásban.
    Egy nappal később érkezett az Egyesült Államokba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akinek a New York Times értesülései szerint Trump titkos hírszerzési információkat árult el, amit a Fehér Ház és Moszkva is tagadott. Ugyanezen a napon leváltották az oroszok Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövetet.
    Azt a Kiszljakot, akivel Trump februárban lemondott nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn állítólag már a tavaly novemberi amerikai választás előtt rendszeres (és titkolt) kapcsolatban állt. Kiszivárgott információk szerint legalább 18 kapcsolatfelvétel történt amerikai tanácsadók és Oroszországhoz köthető diplomaták, illetve nagyvállalkozók között.
    És itt bezárul a kör: az ügyhöz közel álló források szerint Trump februárban (Flynn lemondása utáni napon) megkereste a később elbocsátott FBI-igazgatót, hogy a Flynnt is érintő nyomozás megszüntetését kérje, Comey azonban ezt megtagadta. Alig három hónappal később már nem ő vezette az FBI-t.

Annyira sok a gyanús összefüggés, hogy ezt már az amerikai igazságügyi minisztérium sem nézhette tétlenül: most szerdán bejelentették, hogy Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében különleges ügyészt nevezetek ki "az orosz kormánynak a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló erőfeszítései és más kapcsolódó ügyek" vizsgálatára.

Bár egyelőre messze vagyunk attól, hogy Trumpot eltávolítsák az elnöki székből, a fogadóirodáknál az elmúlt napokban látványosan megnőtt az esélye egy ilyen kimenetelnek.
trumpbuktaimg1nagyit-20170519.png

Klikk a képre!
Megjegyzés: az ábra azt a - PredictWise fogadóoldal adataiból (odds) számított -valószínűséget mutatja, hogy Trump 2017-ben (sötét kék), 2018-ban (világos kék), vagy 2019-ben (piros) távozik az elnöki székből.

2017.05.18 09:48 Fogadjunk, hogy Trump lemond!

Hogyan távolítható el Trump?

Elméletileg két mód is van rá.

Felelősségre vonási eljárás (impeachment) indulhat ellene, és ha bűnösnek találják, akkor megfoszthatják hivatalától. A Nordea elemzői szerint még mindig elég valószínűtlennek tűnik, hogy ez bekövetkezik.

  • Egyrész azért, mert az eljárás kezdeményezéséhez a törvényhozás alsó házában 50% + 1 szavazatra van szükség, a demokraták pedig kisebbségben vannak.
    Másrészt azért, mert még ha el is kezdődik a hivatalos felelősségre vonási procedúra, ahhoz, hogy Trumpot eltávolítsák, a felső házi (szenátusi) képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Csatolás megtekintése 1545993
Kétségtelen, hogy gazdasági mélyrepülés következhet be. A tanulság, minél feljebb van bárki is, annál nagyobbat zuhanhat. S, ilyenkor a zuhanása közben vétkeseket, de vétleneket is magával ránthat. Ehhez képest, döbrögi játszóterei egy terepasztalhoz hasonlíthatóak. A gond csak az, hogy mi élünk azon a bizonyos "terepasztalon", amit Magyarországnak hívnak.
 
Az megtörténhet , hogy Trumpot félre állitják és ? Hillary akkor sem lesz elnök , hanem Pence ! Attol meg mégtöbb amerikai retteg ! Mert Ö politikus a javából és izzig-vérig Republikánus !
 
Egyetlen szóval nem utaltam Hullaryra. Nem foglaltam állást. Nem értem a válaszod.
 
Charly , már megbocsájts , de én nem neked szántam irásom . Ez csak olyan általános , mert ugye az összes arra megy ki a tüntetésektöl az állitolagos hadititok kiárulásig minden , hogy Trump lelegyen váltva . Igen ám , de ha az elnököt leváltják vagy esetleg "elhalálozik" mint pl. Kennedy akkor nemlesz új választás , hanem a mindenkori alelnök veszi át az ország vezetését . Csak ennyit akartam irni és ez nem mellébeszélés bárki bárhogyan csiveri-csavarja .
 
KIt is degradalsz le igy ,hogy nem tudja az amerikai elnokvalasztas alapjait? hisz minden tv csatorna media szinte vegig kiserte kovette az esemenyeket.
Nem beszelve arrol a minimalis iskolai vegzettsegnek is alapveto ismeret allamformak ismeretenek oktatasa.
 
Charly , már megbocsájts , de én nem neked szántam irásom . Ez csak olyan általános , mert ugye az összes arra megy ki a tüntetésektöl az állitolagos hadititok kiárulásig minden , hogy Trump lelegyen váltva . Igen ám , de ha az elnököt leváltják vagy esetleg "elhalálozik" mint pl. Kennedy akkor nemlesz új választás , hanem a mindenkori alelnök veszi át az ország vezetését . Csak ennyit akartam irni és ez nem mellébeszélés bárki bárhogyan csiveri-csavarja .

egy feltetelezes szerint Kennedyt alelnöke, Johnson gyilkoltatta meg, aki aztán már elnökként arra használta hatalmát, hogy eltüntesse a hozzá vezető nyomokat.

lehet Trump-ot is belekenyszeritik valamibe mint anno Nixont, o is lemondott nem varta meg hogy lemondassak.
az alelnoke Ford valtotta automatikusan .
Máig ő az egyetlen az amerikai elnökök között, aki lemondásra kényszerült, mivel különben alkotmányos vádemeléssel távolították volna el hivatalából.
Mintha ugy emlekeznek ha a kongresszus tavolitja el akkor kiirhatnak idokozi valasztast (erre meg nem volt precedens)

epeszu nep az amerikai az a szentfazek mindennek jo csak elnoknek nem
 
Miert kene gazsulalni az amcsi elnoknek es kendobe burkolni az asszonyt??
Ha kiralynonek nem kell hajbokolnia, akkor a szaudi kiralynak miert kellene?
KUlturaltan volt feloltozve hosszu uju ruhaba, ennyi pont eleg.
O a szabad vilagot kepviseli es nem az arab kulturat.
 
Donald Trump januári beiktatása óta felpezsdült az élet a Fehár Ház körül, májusban viszont még a korábbinál is jobban felpörögtek az események.

Az amerikai elnök oroszokhoz fűződő viszonya a napról-napra kiderülő újabb részletek miatt egyre gyanúsabb lett, ezért sokakban felmerült, hogy Trumpot képviselőtársai eltávolíthatják az Egyesült Államok éléről. Bár ehhez további, nagyon durva dolgoknak kellene kiderülniük, az ügy aktualitására való tekintettel a Nordea bank elemzői megnézték, hogy Trump eltávolítása milyen piaci hatásokkal járna.

Túlzás nélkül elmondható, hogy Trump legújabb botrányának múlt heti kirobbanása óta napról-napra egyre kínosabb részletek láttak napvilágot. Röviden összefoglalva:

  • Trump múlt hét kedden menesztette az FBI igazgatóját, James Comey-t, arra hivatkozva, hogy Hillary Clinton tavalyi e-mail botrányának kivizsgálásában helytelenül járt el. Állítólag nem sokkal azután távolította el Comey-t, hogy az igazgató többletforrást kért ahhoz, hogy Oroszország érintettségét vizsgálja a tavalyi amerikai elnökválasztásban.
    Egy nappal később érkezett az Egyesült Államokba Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akinek a New York Times értesülései szerint Trump titkos hírszerzési információkat árult el, amit a Fehér Ház és Moszkva is tagadott. Ugyanezen a napon leváltották az oroszok Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövetet.
    Azt a Kiszljakot, akivel Trump februárban lemondott nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn állítólag már a tavaly novemberi amerikai választás előtt rendszeres (és titkolt) kapcsolatban állt. Kiszivárgott információk szerint legalább 18 kapcsolatfelvétel történt amerikai tanácsadók és Oroszországhoz köthető diplomaták, illetve nagyvállalkozók között.
    És itt bezárul a kör: az ügyhöz közel álló források szerint Trump februárban (Flynn lemondása utáni napon) megkereste a később elbocsátott FBI-igazgatót, hogy a Flynnt is érintő nyomozás megszüntetését kérje, Comey azonban ezt megtagadta. Alig három hónappal később már nem ő vezette az FBI-t.

Annyira sok a gyanús összefüggés, hogy ezt már az amerikai igazságügyi minisztérium sem nézhette tétlenül: most szerdán bejelentették, hogy Robert Mueller volt FBI-igazgató személyében különleges ügyészt nevezetek ki "az orosz kormánynak a 2016-os elnökválasztás befolyásolására irányuló erőfeszítései és más kapcsolódó ügyek" vizsgálatára.

Bár egyelőre messze vagyunk attól, hogy Trumpot eltávolítsák az elnöki székből, a fogadóirodáknál az elmúlt napokban látványosan megnőtt az esélye egy ilyen kimenetelnek.
trumpbuktaimg1nagyit-20170519.png

Klikk a képre!
Megjegyzés: az ábra azt a - PredictWise fogadóoldal adataiból (odds) számított -valószínűséget mutatja, hogy Trump 2017-ben (sötét kék), 2018-ban (világos kék), vagy 2019-ben (piros) távozik az elnöki székből.

2017.05.18 09:48 Fogadjunk, hogy Trump lemond!

Hogyan távolítható el Trump?

Elméletileg két mód is van rá.

Felelősségre vonási eljárás (impeachment) indulhat ellene, és ha bűnösnek találják, akkor megfoszthatják hivatalától. A Nordea elemzői szerint még mindig elég valószínűtlennek tűnik, hogy ez bekövetkezik.

  • Egyrész azért, mert az eljárás kezdeményezéséhez a törvényhozás alsó házában 50% + 1 szavazatra van szükség, a demokraták pedig kisebbségben vannak.
    Másrészt azért, mert még ha el is kezdődik a hivatalos felelősségre vonási procedúra, ahhoz, hogy Trumpot eltávolítsák, a felső házi (szenátusi) képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Nem véletlen, hogy az amerikai történelemben eddig mindössze két esetben indult ilyen eljárás (1868-ban Andrew Johnson, illetve 1998-ban Bill Clinton ellen), ám egyik esetben sem szavazta meg a szenátus az elnök menesztését, mindezt annak ellenére, hogy mindkét esetben a másik politikai erő volt többségben.

Sokat emlegetik Trumpal kapcsolatban Richard Nixont, aki a Watergate-botrányba bukott bele, az ő esete azért más, mint Johnsoné és Clintoné, mert Nixon lemondott, mielőtt elindult volna az impeachment folyamata.

Létezik még egy módszer, ahogy egy amerikai elnök eltávolítható hivatalából:
az alkotmány 25. kiegészítése lehetőséget biztosít arra, hogy az elnököt alkalmatlannak nyilvánítsák teendői ellátására, ezáltal pedig megfosszák hatalmától.

A Nordea elemzői erre még kisebb valószínűséget látnak, ugyanis ehhez Michael Pence alelnöknek, illetve a jelenlegi kabinet többségének Trump ellen kéne fordulnia.

Bár rengeteg demokrata képviselő alkalmatlannak tartja Trumpot, emellett pedig a republikánus párton belül is sokan kritizálták már, egyelőre nincs okunk azt feltételezni, hogy a legmagasabb pártpolitikai szinten kihátrálnának mögüle. Egyetlen reális lehetőségként marad tehát az első verzió.

Mi történne, ha mégis felelősségre vonnák Trumpot?

Ha bebizonyosodna, hogy Trump tényleg összejátszott az oroszokkal a tavalyi választás előtt, és emiatt felelősségre vonási eljárás indulna ellene, az rövid távon nagy volatilitást okozna a piacon. Ennek oka, hogy a gazdaságpolitikai reformokról a belpolitikai válságra terelődne az ország vezetőinek figyelmébe, ezzel pedig veszélybe kerülne Trump piacbarát intézkedéseinek megvalósítása.

A Nordea elemzői szerint közép- illetve hosszútávon a piac szempontjából akár még jól is elsülhetne, ha Trump bukásával az alelnök kerülne hatalomra. Michael Pence ugyanis egy klasszikus konzervatív figura, aki támogatja például Trump adópolitikai és az üzleti környezet túlszabályozottságának enyhítésére vonatkozó elképzeléseit, a kereskedelem és a bevándorlás tekintetében azonban visszafogottabb a mostani elnöknél, ami megkönnyebbülést jelentene a befektetők számára.

Pence tehát egy konszolidáltabb irányvonalat képviselne, vagyis bizonyos szempontból jobb is lenne, mint Trump. De akkor miért okozna felfordulást a piacon egy Trump elleni eljárás?

A felelősségre vonás egy hosszú politikai folyamat, ezért könnyen elképzelhető, hogy a jövőre esedékes törvényhozási választások előtt nem sikerül dűlőre jutni vele.

Egy ilyen botrány viszont könnyen a republikánusok vereségét okozhatja a 2018-as választásokon, az országgyűlési többség elvesztése pedig gyakorlatilag ellehetetlenítené a jelenlegi kabinet gazdaságpolitikai terveinek megvalósítását.

Vérengzés jönne a részvénypiacokon?

A Nordea szerint a Trump-trade, vagyis az amerikai részvénypiacok tavaly év végi ralija, a dollár erősödése, illetve a kötvényhozamok emelkedése nem annyira Trumpról szólt, mint sokan gondolják, hanem inkább a gazdasági fundamentumok - részben ciklikus tényezőkhöz köthető - javulását tükrözte.

Bár a fundamentumok változatlanok maradnának akkor is, ha Trump ellen eljárás indulna, a piaci hangulat romlása miatt sok befektető választaná inkább a gyors profitrealizálást, ami a mélybe lökhetné a részvényindexeket. Ezt a forgatókönyvet erősíti a tény, hogy az amerikai részvények elég drágák, ráadásul 2016 eleje óta nem volt jelentősebb korrekció.

spximg2-20170519.png

2017.05.18 08:30 Trump bukása fenyeget, beleremegett a világ

Az amerikai 10 éves állampapír hozama 2% alá esne?

Nem valószínű - vélik a Nordea elemzői. Ehhez az kéne, hogy az amerikai jegybank a kialakuló piaci káosz miatt a kamatemelési ciklusát is felfüggessze, vagy legalábbis visszavegyen annak tempójából. A gazdasági fundamentumok ugyanakkor egyelőre nem indokolnak ilyen lépést a Fed részéről.
spximg3-20170519.png

Mi lesz a dollárral?

A Trump körüli belpolitikai botrány elmélyülése egyértelműen hozzájárult a dollár utóbbi napokban látott, jelentős gyengüléséhez. A Nordea szerint egy felelősségre vonási eljárás tovább gyengítené a dollárt, legalábbis rövid távon. Középtávon viszont fontosabb lenne, hogy a piaci szereplők hogyan ítélik meg a Fed kamatemelési ciklusának jövőbeli alakulását, a dollár idei gyengülésében ugyanis az játszhatott vezető szerepet, hogy a befektetők kevesebb kamatemelést várnak a következő 12 hónapban, mint az év elején.
trumpbuktaimg4nagyit-20170519.png

Klikk a képre!
Megjegyzés: az ábra a dollár erejét nyomon követő index (sötét kék vonal) és a következő 12 hónapra várt kamatemelések számának (piros vonal, jobb tengely) alakulását mutatja. A jobb szélén látható három vonal azt jelzi, hogy merre mozdulhat el a következő másfél hónapban a dollár index a kamatemelési várakozások változásának függvényében.

Ugyanakkor nem ez az egyedüli fundamentális tényező, ami a dollárt mozgathatja hosszabb távon: az euró/dollár árfolyam, és így a dollár index alakulásában az európai politikai, inflációs és növekedési folyamatok is fontos szerepet játszanak majd. Az euró feltámadása mögötti folyamatokkal külön cikkben foglalkoztunk.

MANDEL NGAN

Csatolás megtekintése 1545993
Botrány, botrány hátán az egész világban. Itt meg ott lopnak, ott meg itt hazudnak, itt meg ott tömködik a saját bankszámlájukat, itt meg ott mentik ki a vagyont, itt meg ott összejátszanak. Mi lesz a vége? Bele sem merek gondolni. Hol van, hol maradt el az, hogy egy vezetőnek makulátlannak kellene lennie erkölcsileg, gazdaságilag, emberileg? Azok, akik megválasztották őket, folyamatosan csalódnak és nem is kicsit. Rádöbbennünk, hogy félre vagyunk vezetve, ki vagyunk zsákmányolva, a hátum mögött lepaktálnak az ellenségeinkkel. Mélységesen el vagyunk keseredve, mi köznépek, világ viszonylatban. A kiút? No ez kemény dió. Nem lehet mindenkit, minden hol leváltani. Pedig ezt kellene, ha bármilyen negatív feltétlezés is felmerül(ne). Igen, igen, s az utánuk jövő vezető, mit tesz, mit nem és mindezt hogyan? Írom, hogy kétségbeesett helyzetben téblábolunk - világ viszonylatban. A fejünk fölött döntenek több olyan ügyben, ami ránk, a népre is igencsak tartozna. Nem folytatom, dühös vagyok.
Visszatérve az eredeti problémára, ha eltávolítanák Trump-ot, bizony, bizony dőlne az a bizonyos "dominó". Nehéz ügy, örülök, hogy ebből (is) kimaradtam, ha van egyáltalán örömködni való ok. Nem, egyáltalán nincs, csak csömör és elbizonytalanodás. Akkor kiben higgyünk? A vezetők rendre és folyamatosan erre rácáfolnak. Tehát bennük nem. Magunkban? Igen, az volna jó, csak éppen ez nem járható. Nincs összetartás, nemcsak itthon, más országokban is EZ nagyon döcög. Mármint az összetartás és nem egymás lepfujjozása.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,948
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére