Mi volt a mai menü? II.

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Fejtett bableves konzerv babból, sóska frissen szedve a kertből, krumplipüré, karaj szelet tükörtojással.

A császárkoronán megjelentek a bimbók. Négy hagymát vettem, de csak kettő kelt ki, augusztus helyett októberben kellett volna ültetni- a száraz forróságban baj érhette őket. Örülök ennek a kettőnek,az egyik piros, a másik narancs lesz. Nagyon várom, milyen lesz Gumeling virágja! Ha már duzzadnak a bimbók, talán nem nő már sokat.
20200402_133333.jpg 20200402_133945.jpg 20200401_133556.jpg
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Még ebéd előtt lányommal egy kicsit elmentünk sétálni.
Ez még megengedett a lakóhely 2 km-es körzetén belül.
Mi csak a lakóparkunkba tettünk egy kört, de nem sok emberrel találkoztunk és ők is távol voltak tőlünk.
Muszáj volt már kimozdulni, mert az ember beleőrül.
Nagyobbik fiam lement a parkba délelőtt, és azt mesélte, hogy ott is tartják az emberek a távolságot.

Kenyeret ugyan nem sütöttem, de tegnap este szembejött velem ez a videó:

Sima túró helyett juhtúrót használtam.
És sajnos medvehagyma se került bele, de elhasználtam a maradék sajtot.
Egy kicsit több tejfölt tettem bele, mert nem akart összeállni a tészta.
Finom lett!!!!
 

?Walaky?

Kitiltott (BANned)
:hurra::hurra::hurra::hurra::hurra:

lejart a 14 napos quarantenom szabad vagyok most maaaa maszkalhatnek
ezt megusztam :dr_24:
de nincs hova - booootozni meg mindig is uuutaltam
lodorogni meg meg hideg van
sorbaallni masfel orat hogy bejussak egy boootba meg meg ugyan annyit hogy fizethessek
valahogy tavol tart a vasarlastol
de kimegyek es megnezem milyen a vilag :D ;)

gumeling a paprikaskrumplid soknaposan is csabito
ugyhogy benevezek mara - keszitek egy konderral oszt majd rajarok
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Én úgy, mint a meggyszószt. Először kristálycukrot teszek a lábasba, aztán beleszórom az egrest. Együtt párolom őket, vizet nem teszek hozzá. Ahogy kezd puhulni úgyis eláztatja a cukrot.
Aztán amikor puha, fűszerek, víz, aztán ha felforrt, tejszín és puding. Igy is savanyú, de talán nem annyira, mintha vízbe tennéd oda az elején.

Ma raguleves volt, és meggyes rétes. Olyan tiroli fajta, leveles tésztából. Jól sikerült. El is fogyott. Ha így folytatjuk, mire vége lesz ennek a karanténosdinak, ajtót kell bontani.

Köszönöm Hekate a segítséget.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
A Szabadság híd kivilágítása tökéletesen érvényesül a képen.

Vacsorára gyümölcs és forró tea. Megelőzés céllal csak, mert éhséget ebben a mozgásszegény életmódban nem nagyon lehet érezni.
Jól sikerült kép.:)

Állandóan ennék. 9-kor reggeliztem. Fél liter sűrű kakaot vajazott lekváros
kaláccsal, de ha felolvad a fagyasztott kenyérszelet, kipróbálom a Citterio szalámit.:D
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Raguleves még maradt, mert csak ketten eszünk a férjemmel belőle.
Én mostanában rászoktam, hogy csak levest eszek ebédre; reggelire turmix 1-2 darab teljes kiőrlésű keksszel, vacsorára pedig csak gyümölcs vagy joghurt.
Napközben csak vizet iszok és ritkán engedek meg magamnak 1 kávét.
Muszáj nekem is visszafogni magam, mert amit tavaly leadtam 7 kilót, ahelyett fél év alatt visszaszedtem 10-et. :(
És az itthon üldögélés nem segít.
Ma túrós tészta lesz.
 

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
A mai ebéd spenót volt, csak melegíteni kellet, mert a fagyasztóból jött elő. Bundás kenyeret sütöttem hozzá. Fekete ribizli tea maradt még reggelről, azzal zártam.
Ma már csak gyümölcs lesz később. (Esetleg este egy sör. ;) ... tudom, tudom: dinnyére sört...:))
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma oldalast sütöttem, jó köményesen, és fejtettbab főzeléket főztem hozzá.
A főzelékből nem sok maradt, de sülthús holnapra is jut, majd valamit kitalálok hozzá. Mondjuk rizst és céklát. Bár szinte teljesen mindegy, hogy mit találok ki, a férjem úgyis felülírja.

Hát bizony én még mindig nem kaptam élesztőt. Pedig már a budafoki élesztővel is beszélgettem a Facebookon. Azt mondja, hogy ugyanannyi készül mint eddig, és folyamatos a szállítás. Na, ehhez képest egyetlen boltban sincs. Vagy lehet, hogy van, csak nem akkor, amikor én megyek.

Kedves ladysla, én sem vagyok soha éhes, mert folyamatosan eszem. Mindig találok valamit, amit rágcsálni lehet. Nem állok a mérlegre, és tudom, hogy nagyon ki fogok kapni a diétás nővértől, ha majd újra eljutok hozzá.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Borjúpaprikás lesz, főtt krumplival és fussilivel és csalamádé. Nem tudom máshol mi van de nálunk búzadara, rizs, élesztő nuku! Az egész városban nincs. A darából 1 kg több, mint félévig elég, hova a fenébe tűnik?

Nálunk a kisboltba/CBA/ lehet kapni mindent,/Lázár/János bácsi a maszek gondoskodik róla.
A faluba több bolt is üzemelt ,de mind megszűnt .
Reggeli meg volt forró tea és piritós kenyér,most a pogácsa bedagasztása következik.
Levest csak akkor főzök ha kell a családnak.
 

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Afrikai harcsa filét készítettem ki a fagyasztóból, azt rántom ki krumplipürével vagy sültkrumplival. Nézek valami salátát is mellé.
--------
Arra én is felfigyeltem, hogy grízt nem lehet kapni. egyik üzletünkben sem. Lehet, a kisgyerekesek viszik tejbegríznek? Talán az egyik leghajlamosabb termék a molyosodásra.
Ha megyek is a boltba, igyekszem korán reggel menni, így a múltkor a nagyobbik boltban, ahol van hús és felvágott is hentespultból, éppen volt friss élesztő. Vettem is kettőt; szárított élesztő meg szinte mindig van itthon; a boltban pedig az nincs nálunk.
---------
Ha belegondolok, mennyi mindent terveztem erre az első itthon tölthető tavaszra.... Már a növényeimet kellene felkészíteni a balkonra menésre, de nincs itthon elegendő virágföld. Még ha hoznak is a boltba (mindig szokott lenni 20-25lieteres), nagyon végig kell gondolni, mi fér bele a cipelendő súlyba, mi nem, amikor kimegyek, lévén nincsen autóm.
Új nyári virág- és haszonnövény palántákról nem is beszélve. Ez van.:(
 
Oldal tetejére