Mi volt a mai menü? II.

Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Bakonyi sertéscomb, pennével.

Nekem kisebb virágú van, este alszik. 1 cm-es virágocskák nőnek rajta. Ez netről van, mert az enyém már elvirágzott
kaktusz.jpg
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
A hétvégén meglátogattuk az anyukámat.
Szombaton marhapöri volt nokedlivel, uborkasalátával. És palacsinta.
Vasárnap én főztem, vagyis sütöttem, rántott szűzpecsenye volt, krumplipürével és vegyes savanyúság. Azt meg a férjem készítette. Hagyma, uborka, paprika, paradicsom, ecet cukor só. Az is finom volt. Ja, főztem még hideg gyümölcslevest, körtéből almából és szilvából, de senki se evett belőle. Közben az anyukám is a Bergmannál járt, hozott édes aprósütit a gyerekeknek. Igazán pont olyan volt, mint amire gyerekkoromból emlékszem.
Jó idő volt és szép hétvége. Már itthon vagyunk.
 

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Reggelire lágy tojás, ebédre csirkeaprólék leves, rántott csirke, tepsis krumpli, csokis krémfagylalt. Daragaluska tönköly búzadarából-nem annyira dagad, de azért elég jó. Kezdem megszokni a tönköly liszteket, mert a lányom a kovi miatt beszerzett pár kilót.
Főzés előtt sikerült üvegekbe rakni 10 liter paradicsomot, amit a férjem még tegnap du. lepasszírozott. Ebéd után váratlanul kölcsön kaptunk egy ipari szőnyegtisztítót, amit ki kellett használni. Kb. 2 óra alatt sikerült a 6x4 m-es szőnyegemet ujjá varázsolnom a hőség ellenére! Eléggé aktív napunk volt, meglepően bírtam a gyűrődést.:hurra:
20200809_081135.jpg 20200809_124839.jpg 20200808_134955.jpg 20200809_171711.jpg
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Rég voltam itt is! :D

Szombaton tonhalsteak volt görög salátával.
Vasárnap sült kacsa krumplival és a maradék salátával. Szerencsére vettem még 2 combot külön a lengyel boltba, így mindenki jóízűen belakmározhatott belőle.
Ma rántottam egy cukkinit. A gyerekek pedig válogattak a maradékok közül.
Tegnap hivatalosak voltunk az egyik baráti családhoz. Ők sushival és indiai currys csirkével vártak minket.
Desszertnek kekszszalámit és "egérsz@ros" sütit vittünk.
Este meg persze kínzott a gyomrom, pedig nem is ettem sokat. :oops:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap tökfőzelék volt ebédre, a férjemnek maradék sült hússal, nekem csak magában.
Ma káposztás tészta lesz. Paradicsomlevest akartam még, de aztán meggondoltam magam. A káposzta magában is elég nehéz a gyomromnak, ha még paradicsomlevest is eszek hozzá, akkor két napra biztos végem lesz. Úgyhogy csak zöldséglevest készítek.

Elnéztem gumelig képét a bölcsi előtt. Nahát, nálunk ez elképzelhetetlen. Ha itt az ovi vagy az általános iskola előtt fényképeznél, sok-sok autót látnál, azokból kikászálódó gyerekekkel. Nem is tudom, hogy láttam-e az elmúlt 5-10 évben gyalog vinni a gyereket a bölcsibe. Sétálni, gyalogolni, beszélgetni, családi életet élni nincs idő.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon meleg van. Csak szenvicsezem és "irodai munkát" végzek. Adóbevallás.

Elnéztem gumelig képét a bölcsi előtt. Nahát, nálunk ez elképzelhetetlen. Ha itt az ovi vagy az általános iskola előtt fényképeznél, sok-sok autót látnál, azokból kikászálódó gyerekekkel. Nem is tudom, hogy láttam-e az elmúlt 5-10 évben gyalog vinni a gyereket a bölcsibe. Sétálni, gyalogolni, beszélgetni, családi életet élni nincs idő.

Ebben a topicban mindenkinek van gyereke vagy unokája. Pár édekes írás a svájci iskolarenszerröl magyar szülők szemével nézve.

https://taltosparipa.cafeblog.hu/20...ajci-oktatasi-rendszerre-erdemes-odafigyelni/

https://nlc.hu/ezvan/20180322/az-or...mUM9XLkIibEc8prHj4qRP4jACpWeiFZqKbKbw0_bib07Q

https://www.koloknet.hu/szulo-es-gy...ulva-hallgattuk-az-anyuka-elmenybeszamolojat/
 
Utoljára módosítva:

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt is nagy meleg van, már napkelte után szinte rögtön. Délutánonként viharos záporokkal tarkítva. Ezek mind olyan tulajdonságú záporok, hogy kedvüket lelik akkor rázendíteni, amikor én elindulok valahova. :rohog:
Napok óta ennék palacsintát, ma el is készítem. Mogyoró krémmel töltve. Savanyú tojásleves lesz elé.
Mivel a hűtőt különféle dinnyék foglalták el, muszáj lesz helyet felszabadítani. Addig csak fázzanak ott bent! :)
---------
Nézem gumelig képes beszámolóját a gyerekkocsi "parkolóról". Igaz, hogy nem tegnap történt, de nekünk két kis kocsink "párolgott el" a bölcsőde udvaráról annak idején.
Az akkoriban nagyon közkedvelt olasz gyerekmárka sport-babakocsija majd egy havi fizetésembe került. Harmadszorra nem vettük meg. :(
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma a gyerekek rázós husit kértek. Persze a megszokott krumplipürével.
Magamnak találtam egy karfiol nuggets receptet - azt fogom megcsinálni.
Van még a hűtőbe görög saláta is.

Nekem az jutott eszembe Gumelig képéről, hogy nem állnának ilyen szépen sorba, mert hamar ellopnák.
Anno mikor társasházban laktunk Magyarországon volt egy család, akik a 3. emeleten laktak.
Vásárlásból hazajött a kicsi gyerekkel, de nem tette be a tárolóba a babakocsit, mert orvoshoz kellett menniük.
Csak a lépcső alá beállította.
Csak felugrott, hogy elpakolja a vásárolt holmit és felszedje a cuccokat, amit vinni akart.
Pár perc volt az egész, de mire leért a babakocsit már nem találta sehol.
Férjemnek a tárolóból tűnt el a biciklije és biztos nem házbélinek volt szüksége rá.
Itt Írországban, ha valaki elhagy valamit, akkor felteszik a kerítésre.
Vagy megtalálja a tulajdonosa és elviszi, vagy hetek múlva valaki kidobja.
A bolt elé simán leteheted a biciklit, meg fogod találni vásárlás után is.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
---------
Nézem gumelig képes beszámolóját a gyerekkocsi "parkolóról". Igaz, hogy nem tegnap történt, de nekünk két kis kocsink "párolgott el" a bölcsőde udvaráról annak idején.
Az akkoriban nagyon közkedvelt olasz gyerekmárka sport-babakocsija majd egy havi fizetésembe került. Harmadszorra nem vettük meg. :(
Gondoltam, hogy meglep benneteket a kinthagyott kocsik. Azért fényképeztem le. :)
Itt van a közelemben a negyed bevásárló központja különböző üzletekkel és egy nagy szupermarkettel. Tavasszal telerakták a teret
eladni való virágokkal és fákkal. Vasárnap ott volt őrizettlenül. A bickliket viszont nagyon lopják
Pesten anyámnak a házban a gangrol lopták el a két tuját. Biztos nem romák vagy migráncsok voltak. :D
-----
Mint írtam, a baloldali szalámi szarvasgombával van ízesítve. A másik, Chianti vörösborral. Azt is szeretem. :)

z.jpg
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Már lassan egy hete nálunk "nyaral" a nagyságos úr. (9 éves lesz). Nagyon jó dolga van nálunk, mondta is az apjának, mert itt azt csinálhatja, amit csak akar.
Na, azért ez nem így van, de ha én egy kis nyugalmat akarok, akkor engedem hogy a számítógépen játsszon. Ha megunja a társasjátékot, kártyázunk. Nálunk az a nyertes, akinél a Fekete Péter ottmarad. :rohog: De kiválóan tud már römizni is. Sakkozni már nem ülök le vele, mert a férjem szerint "még azt is elfelejti a gyerek, amit eddig jól tudott."
Aztán kirándulunk, a kertben lehet bicajozni, ott kevés autó jár, csak azok, akiknek szintén ott van kertjük, és ügyelnek a gyerekekre. Lenne megfelelő fürdőmedence is, csak az idő nem olyan, és nem akarom, hogy megfázzon.
Aztán kötelezően olvasni is kell minden nap. A Rémusz bácsit imádja. Persze mondja, hogy ő már ehhez nagyfiú, de azért csak az 50 éves könyvet veszi a kezébe, ha itt az olvasás ideje.
Enni mindenfélét eszünk, amit a gyerek kíván, ezért aztán döntően tésztát, meg szelet húst, meg leveseket. Ma például karfiollevest főztem, és rántott sertésszűz lesz sült krumplival.
Tegnap meg baconba tekert csirkemellcsíkokat sütöttem gyorsan, krumplipürével.
Aztán volt szalonnasütés, meg lángos, meg pizza, meg palacsinta, meg szilvás gombóc, meg gyümölcsleves, és rengeteg dinnye meg fagylalt.
Ma közölte, hogy hétvégére hazamegy, vagyis otthon marad, mert nem alszik nálunk, este jönnek érte a szülei, és reggel meg hozzák, de a jövő héten megint jön. Én örülök neki.
Szóval telik a nyár. És egy csöppet se csodálkozom rajta, hogy a szülők kicsit kikészültek március eleje óta.
*
Ajánlom, a gyerekeim (is), én (is) nagyon szerettem a gyümölcsrizst - de volt, hogy nem gyümölcsöt kockáztam a tejberizsbe, hanem a tetejére sűrű meggy- v. málna szörpöt (vékonyan) kanalaztam, s be a hűtőbe. No persze a tejberizsbe reszeltem bele - minden esetben - mosott, reszelt citromnak a héját. Hidegen, ebben a melegben maga a csoda... No meg nagyon ment nyáron a gyümölcsleves, több verzióban is. - No meg az alma kompót (hidegen) jobb, mint a fagylalt. Abba is citromlevet tettem, kevés reszelt citromhéját, szegfűszeget, fahéjat... Maga a csoda...
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Mai lakmározásom: székelykáposzta, úgy, ahogyan még az 5*****-os étterem konyhájában sem készítik el - de bezzeg Zsu (ismét) brillírozott. A husik olyan apró kockára vannak vágva, mint a kockacukor, a füstölt kolbásznak le van húzva a bőre, nem akad meg a torkomon, a káposzta nem lottyadtra van főzve, hanem kissé ress... Úgy, ahogyan az a Nagy Könyvben meg van írva. Az íze? Mennyei, az állaga, a zamata csodás, igaz sokáig nem gyönyörködtem benne, belakmároztam.:dr_104: Kész, vége, eltűnt...
 

Csatolások

  • 004.jpg
    004.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 13

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Elkészült a karfiol nuggets. Nekem ízlett.
Beteszem a recept linkjét, hátha valaki szintén megpróbálná.

https://divany.hu/szuloseg/2020/05/...tenmentes-tejmentes-tojasmentes-vegan-recept/

Annyit változtattam, hogy kissé előfőztem a karfiolt egy kis sós, ecetes vízben - nem nyersen "paníroztam".
Meg is jegyeztem Férjemnek, hogy ilyet is fogok még csinálni!
Közölte: "ha el nem felejted".
Pedig mindig azt mondja, hogy én vagyok az emlékezete. :rohog::rohog::rohog:
 

Lahe

Új tag
Reggeli foghagymás piritós volt citromos teával. Ma ebédre csirkemáj rizottó került az asztalra, hatalmas adag fejessalátával. Nem tudom, nálatok hogy van, de nálunk sajnos a család többi tagja irtózik a belsőségektől. Uzsonnára/vacsorára pedig bűnöztem, egy korábban elkészített és lefagyasztott gluténmentes, cukormentes, csupacsoki browniet ettem.
 
Oldal tetejére