Mi volt a mai menü? II.

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Az oltás miatt tegnap könnyű tüneteket képzeltem be magamnak és egész nap
ágyban maradtam. Olvastam, szundiztam, olvastam, szundiztam, teáztam, lekvároskenyereztem.
Még lelkiismeretfurdalásom se volt.
Indulok bevásárolni hétvégére. Jó lenne grillezni. Összevissza esős idő volt az utóbbi napokban.
Ma reggelre szép páramentes idő lett. Előszedtem a fényképező gépem.
-----
Mint már írtam, erős telével veszem fel a képeket. A hegyeket nagyítottam is.

1.jpg

2.JPG
Nem akarok panaszkodni, de a tóból csak ennyit látok. :)

3.jpg

Fent balra a hegyen a gömbös torony, észak Svájc és dél Németország részének az esőradarja. Ezer métren
van.
Lent balra a vizen az a kis ház, Kilchberg városkájának a kikőtője. A sétahajók megállnak, hogy lehessen fényképezni. :)
 
Utoljára módosítva:

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Két napon keresztül halászlé és rántott ponty petrezselymes újkrumplival. Fagyasztóból vettem elő egy vödör ajándékba kapott halászlét és egy vödör pontyszeletet. Jutott belőle a szomszédnak, sőt a kutyának is. Derekasan megküzdöttünk vele.
Ma két pizzát rendeltünk, hogy kertészkedhessek. Szerencsére estére beugrottak a fiamék, így volt mivel megkínálni őket, mert nagyobb volt a szemünk, mint a szánk!
Puszika így várt minket haza- piacon voltunk...
20210514_175000.jpg 20210512_133800.jpg 20210512_134730.jpg 20210514_122907.jpg 20210514_174745.jpg 20210512_114706.jpg
 
Oldal tetejére