Mi volt a mai menü? II.

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Ideges napom volt. Múlt szerdán kaptam a második oltást, de elfelejtettem magammal vinni a nemzetközi oltási bizonyítványt.
Nem probléma, mondták. A háziorvos is beírhatja.
Csakhogy nem találtam. Ma aztán felhívtam a háziorvost, gondolván, hogy nekik van. Nem volt. Hetek óta várnak rá. Nem bírja az egészségügyi hivatal a hirtelen megnőlt igényt. Mondták, hogy patikába próbálkozzak, Harmadik nekifutásra sikerült szerezni. Vittem rögtön hozzájuk. Holnap megkapom.
-----
Így a nyelvhal elég későn került a serpenyőbe. Vacsorának
is ízlett. :)

z5.jpg
-----
A feleségnek is rossz napja lehetett.:rohog:

z4.jpg
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Gyümölcsleves cseresznyéből, cseresznyés túrós rétes, el kell fogyasztani a tavalyi termést a fagyasztóból. Sáskámnak lecsós szelet rizzsel, nekem rizses lecsó.
Roland napelemet szereltetett a kamionfülke tetejére, vett egy kicsi elektromos sütőt, kipróbáltuk hogy működik. Szuper, már nem csak főzni tud ha úton van.
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Maradt még palócleves és a rakott krumpliból is egy kevés.
Kb. 1 éve tönkre ment a melegszendvics-sütőnk. Szerettem, mert cserélhető lapjai voltak, így gofrit is tudtam készíteni és olyat szerettünk volna újra. Férjem múlt héten elment a Lidlbe és mikor hazajött nagy örömmel közölte: Nézzétek mit hoztam! Ugyanolyan melegszendvics-sütőt, amilyen a korábbi volt. Így a leves mellé ma gofri készült még.

Írek szerint a május már nyári hónap. Nekem inkább őszi hangulatom van. Még a fűtés is bekapcsol időnként, mert olyan hűvös van a lakásban! Napok óta esik, a kertbe semmit nem lehet csinálni. A hétvégén vettem pár virágot, ami még mindig cserépben van. Bár tegnap este jégeső esett, úgyhogy kicsit örültem, hogy nem a kertben vannak még. Már nagyon szeretnék napsütést és meleget!
 
Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Még vasárnap sütöttem stefánia vagdaltat [vagdaltot? mit sütöttem?], petrezselymes újkrumplival és salátával. És VÉGRE sprárgaleves is került az asztalra. :hurra:
Desszertnek bolti solmlói galuskát vettem. Van egy beszállító, nagyon finom sütiket lehet elcsípni tőlük.
---
Eső ide vagy oda, nem tudtam tovább húzni a piacra menést. Tudom, hogy a Fény utcai piac a város talán legdrágább piaca, de akkor is: úgy néz ki, a kereskedőknek elszállt at agyuk. Az áraik mindenképp. :mad2: Nem is hoztam semmit. Kivárom, mit tudok szombaton venni, amikor házhoz hozzák a zöldséget, gyümölcsöt.
-----
gumelig, a tóra való rálátásért szinte sajnállak! :rohog::rohog:. Nem is tudom, hogyan boldogulsz. :rohog:
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Kétszer is be kellett mennem a városba, de olyan hülye időkben, hogy főzésre nem jutott idő. Szerencsére kikaptam az esőtlen órákat és tudtam jót sétálni.

Lekváros kenyéren és felvágottas szendvicsen éltem ma. Szeretem mind a kettőt.
-----
Fogorvos és az oltási bizonyítvány volt a program. Holnap csukló terápia, aztán megint terápia, csukló röntgennel és megint fogorvos, ami drága lesz. :(
------
Valamikor Június közepe felé haza tudnék menni. Viszont az előbb olvastam, hogy Semjén Zsóti, a nemzet vadásza szerint, azon nyugati országok polgárai nem utazhatnak Magyarországra, akik kitiltják a keleti vakcinával beoltott Magyarokat.
Asszem minden politikai hozzá állás nélkül mondhatom, hogy elment az esze. Azt tudom, hogy a németek kizárólag csak az EU által engedélyezett beoltottakat engedik be.
------
Svájc is csak a két nyugati vakcinát engedélyezte, de efféle utazási korlátozásokról még nem olvastam.
Még van egy hónap. A magyar kormány kijelentései nincsennek "kőbe vésve" :rohog:
gumelig, a tóra való rálátásért szinte sajnállak! :rohog::rohog:. Nem is tudom, hogyan boldogulsz. :rohog:
Hányatott életem megtanított a sors csapásait emelt fővel viselni. :D
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kétszer is be kellett mennem a városba, de olyan hülye időkben, hogy főzésre nem jutott idő. Szerencsére kikaptam az esőtlen órákat és tudtam jót sétálni.
Lekváros kenyéren és felvágottas szendvicsen éltem ma. Szeretem mind a kettőt.
-----
Fogorvos és az oltási bizonyítvány volt a program. Holnap csukló terápia, aztán megint terápia, csukló röntgennel és megint fogorvos, ami drága lesz. :(
Valamikor Június közepe felé haza tudnék menni. Viszont az előbb olvastam, hogy Semjén Zsóti, a nemzet vadásza szerint, azon nyugati országok polgárai nem utazhatnak Magyarországra, akik kitiltják a keleti vakcinával beoltott Magyarokat.
Asszem minden politikai hozzá állás nélkül mondhatom, hogy elment az esze. Azt tudom, hogy a németek kizárólag csak az EU által engedélyezett beoltottakat engedik be.
Svájc is csak a két nyugati vakcinát engedélyezte, efféle utazási korlátozásokról még nem olvastam.
Még van egy hónap. A magyar kormány kijelentései nincsennek "kőbe vésve" :rohog:

Hányatott életem megtanított a sors csapásait emelt fővel elviselni. :D
Ó, Te hányatott sorsú embertársam, áruld el mi hiányzik annyira, hogy most egy egész hónapot fogsz álmatlanul leélni, mert nem jöhetsz ide?
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Ó, Te hányatott sorsú embertársam, áruld el mi hiányzik annyira, hogy most egy egész hónapot fogsz álmatlanul leélni, mert nem jöhetsz ide?
Pillanatnyilag úgy vágyom erre az utazásra, mint egy hátbavágásra.
Sajnos sok elintézni való dolog maradt rám anyám halála után.
Tavaly Februárban csak "hazaszaladtam" Zürichbe a lakásra nézni, de már nem mertem visszamenni Pestre.
Például az új sírkő kész lett, de nem engedte a temető hivatala felállítani, mert nincs "rendelkezési jogom" a szüleim sírja felett. Anyámnak van.
Namost, az örökösödési vagy hogy hívják végzést valamikor tavaly nyár elején elküldték Zürichbe, de sírrol elfeledkeztek. Pedig a lelkükre kötöttem, hogy írják bele. A régi követ annak idején leszedték. A sírköves megígérte, hogy rak a sírra egy fa keresztet, hogy ne gyalogoljanak át rajta.
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamikor Június közepe felé haza tudnék menni. Viszont az előbb olvastam, hogy Semjén Zsóti, a nemzet vadásza szerint, azon nyugati országok polgárai nem utazhatnak Magyarországra, akik kitiltják a keleti vakcinával beoltott Magyarokat.
Asszem minden politikai hozzá állás nélkül mondhatom, hogy elment az esze. Azt tudom, hogy a németek kizárólag csak az EU által engedélyezett beoltottakat engedik be.
Na ez marha jó! Mi is utaznánk a nyáron. Mivel a nyári szünet a leghosszabb és a nagyobbik gyerek is túl lesz az érettségin a temetést tartanánk meg + még pár hivatalos ügyet is el kellene intézni. Komolyan mondom egyre többször fordul fel a gyomrom a beszólásaiktól!:mad:Én sem szoktam politizálni, de ezek már nem normálisak!
 
Szerintem ez esetleg üres fenyegetés. Kitiltanának vele rengeteg pénzes nyugati túristát. Figyelnünk kell a magyar újságokat

"Magyarország csak azokban az országokban beadott oltásokat ismeri el, ahol elfogadják a magyarországiakat is"​

Utoljára módosítva:

Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Van egy tanár ismerősöm, külföldi állampolgár, de több mint egy évtizede itt él, itt tanít, itt van taj száma és itt is adózik, DE nincs magyar állampolgársága, ezért nem adnak neki védettséget igazoló kártyát. Pechjére "keleti" vakcinát kapott, így hazalátogatni sem biztos, hogy tud(na). Csak néz ki a fejéből és nem érti. Sajnos nincs egyedül. :(
Más fiatalabbak, aktív dolgozók, akiknek a munkája sok utazással jár, sokszor rengeteget várnak a "nyugati" vakcinára, ha egyáltalán.
Egyre gyakrabban érzem, hogy az arrogáns ostobaság terheléses támadása éri az agyamat-lelkemet. :mad:
-----
Ma rántott sajt rizibizivel, salátával. Mert elfelejtettem majonézt venni. Terheléses támadás...
Tegnap kaptam néhány kocka almás pitét. Nagyon finom. :)
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag

Szerintem ez esetleg üres fenyegetés. Kitiltanának vele rengeteg pénzes nyugati túristát. Figyelnünk kell a magyar újságokat

"Magyarország csak azokban az országokban beadott oltásokat ismeri el, ahol elfogadják a magyarországiakat is"​

Mondjuk mi még csak jövő héten tudunk beszélni a háziorvossal és talán a hét végén már életkorunkból adódóan regisztrálhatunk oltásra. Egyik baráti pár már megkapta és csak egy darab papírt kaptak, amivel igazolhatják az oltásukat. Azt meg vagy elfogadják otthon vagy nem. Gondolom addig még vagy százszor változtatni fognak, csak az ember bírja követni. Néha úgy érzem, hogy a politikusok olyanok, mint az óvodások - de még azoktól is rosszabbak! Az a baj, hogy emberek élete és megélhetése függ a döntéseiktől, amivel mint ahogy Beka is írta már rég nem foglalkoznak, csak az a fontos, hogy nekik jó legyen. De ne politizáljunk itt, mert még a a végén megfekszi a gyomrunkat és utána diétázhatunk! :D
 
Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Wokban: zöldség és wok tészta.

Magyar kontra unió, az egésznek még mindig a lényege. Kell az eu támogatás, de az eu ne pofázzon bele magyarok dolgába! Kész vicc ez az egész.
Nem tudunk felnőni: csak egyszer lenne fontosabb az összefogás (jelenleg az életünk függ tőle, de kit érdekel), mint egymás taposása. Én már belefáradtam. A fiamnak azt mondogatom: keress valami lehetőséget külföldön és húzz el (ha akarod én is jövök, ha nem akkor is menj) Magyarországról, mert itt nincs jövője egyetlen értelmes embernek sem.
 
Oldal tetejére