Milliókat vállal át az állam a focisták fizetéséből a járvány miatt

Kedd este nem csak arról döntött a kormány, hogy milyen szabályok szerint fog működni Magyarország az elkövetkező 30 napban, hanem arról is, hogy kiken és milyen formában próbál segíteni az országvezetés a második idei lezárás idején.

Ennek érdekében az a döntés született, hogy amíg a most bejelentett rendkívüli intézkedések hatályosak - ez első körben 30 napot jelent -, az állam adókedvezmények, bértámogatások és ágazati kedvezmények formájában segít meg egyes vállalkozásokat.

Orbán Viktor ezt nevezi gazdaságvédelmi intézkedéseknek. Érdemes egy pillantást vetni rá, hogy a gazdaság mely ágazatát segíti meg leginkább a krízisben a kabinet.

Az egyik leginkább megsegített terület a turizmus: az állam ugyanis megtéríti a már lefoglalt, de most levesbe tartó szálláshely-bevételek 80 százalékát.

Hogy ezen túl adókedvezményt és bértámogatást mely vállalkozások vehetnek igénybe, azt a keddi rendeletek külön pontban szabályozzák. A vonatkozó passzus szerint „a munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére ötven százalékának megfelelő összegű, munkaerőpiaci program szerinti támogatás nyújtható.” Az igénylés menete egyszerű: a cég a megyei kormányhivatalnál jelentkezik a fizetési papírokkal, és az állam ezen keresztül hó végén megtéríti a bruttó bér felét. Ezen túl se szociális, se szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni ezeknek a cégeknek.

A felsorolásban szerepelnek mindazon ágazatok és foglalkozás körök, amelyeket a krízis most ténylegesen megrokkant: a vendéglátás, az előadóművészet, a különböző szolgáltatói szektorok, és kulturális tevékenységeket folytató vállalatok. Szerepelnek a sorban az amatőr sporttelepeket és szabadidős tevékenységet működtető cégek, és a konferenciaszervezők is, tehát mindenki, akinek a munkája most ellehetetlenül.

És szerepelnek a profi sportolók és sportegyesületek is, amelyek jelentős része továbbra is zavartalanul működik. Köztük azok a labdarúgó-egyesületek is, amelyek havi bérköltsége kiemelkedik még ebből az összevetésből is, hiszen a profi ligában ez egyesületenként akár több százmillió forintot is jelenthet.

Ezek felét az állam most - novemberre egész biztosan - átvállalja. (A rendeletben a sportlétesítmény működtetése, sportegyesületi tevékenység, egyéb sporttevékenység is szerepel. Az élvonalbeli klubok fő tevékenysége jellemzően utóbbi kettő egyike közül kerül ki.)

Az igénybevétel egyetlen érdemi feltétele, hogy a vállalkozás fizesse a béreket és ne rúgjon ki senkit.

Ez nem csak az aránytalanság miatt súlyos, hanem mert a profi futballkluboknak nincsenek jelentős bevételkieséseik. A klubok bevételeiket eddig is a TAO-támogatások, állami nagyvállalatok szponzorációi adták - nem pedig azok a jegybevételek, amelyektől most elesnek.

Az ezüstérmes Fehérvár tavalyi 9,5 milliárdos árbevételéből kevesebb mint 300 millió jött be a jegyek után. Alig 3 százalék. Miközben a csapat bérköltsége évente 4,4 milliárd forint, azaz havonta 366 millió forint. Ha nem is emelkedtek tavaly óta a fizetések Fehérváron, az ezüstérmes klub most novemberben akár jó 180 milliós bértámogatásra is jogosult lehet. Átlagosan, a magyar élvonalbeli futballegyesületek bevételeinek 3-5 százalékát teszi ki a jegybevétel, de a többség esetében még ennyit sem. Ettől esnek el most, amit mindenképpen kompenzálni kell.

A Ferencvárosnál vannak egyébként a legmagasabb bérköltségek: ők már tavaly 5 milliárd felett jártak, de nem is kell feltétlenül a legtehetősebb klubokat példának venni ahhoz, hogy érzékeljük, milyen pénzekről van szó. Már két éve 3,3 millió forint volt az átlagfizetés az NB1-ben. Tehát ha azon a bázison számolunk, a magyar állam akkor is több mint 1,6 millió forintot vállal át idén novemberben a több száz élvonalbeli focista fizetéséből - miközben egyébként a maradék 1,6-ot a klubok már eleve közvetetten állami forrásokból „teremtik elő”.

Ettől még persze annak lehet örülni, hogy más szektorokon segít a kormány. Csakhogy a kulturális vagy egyéb kiszolgáló szektorokban dolgozók bérköltségei töredékét sem teszik ki azoknak a csillagászati béreknek, amiket a profi sportegyesületek utalnak ki, és amelyek helyett valóban rászoruló vállalkozások is kaphatnának további segítséget.

Rényi Pál Dániel

upload_2020-11-11_15-26-30.jpeg
 
Az a fontossági sorrend meg az értékén való kezelés ...

Hét év után differenciáltan vetné ki a közműadót a kormány, ezzel a nagyvárosi vízművek a korábbi sokszorosát, míg a falvakat is kiszolgálók akár annak töredékét fizethetnék.
 
Mintha arra törekedne a kormány hogy az ellenzéki és kormány támogatók még véletlenül se kerüljenek egy plattformra.
Hiszen ez a hír az ellenzékieknek olaj a tűzre míg a kormányhű erők meg örülnek hogy milyen jó vezérünk van aki hasonló mentalitású mint mi...
Ne a színházakat támogassuk hisz azok csak tüntetnek míg a focisták milyen nyugodtak ott nincs semmi baj.
 
És közben a választási rendszer újabb reformot szenved el, ami nagyban akadályozni fogja az ellenzéki összefogást...
 
És közben a választási rendszer újabb reformot szenved el, ami nagyban akadályozni fogja az ellenzéki összefogást...
Halottam nem ellenzéknek nevezi magát a Fidesz kormánnyal egyet nem értők.
Annál karakteresebbé vált a képlet.
Köztársaság pártiak vagyunk (ez nem konkrét párt)
És nekem meg is tetszett, mert minden olyan csoportot és törekvést jelent amit Orbán lerombolt!!
Már az is hogy egyáltalán ott ül a nem oda való bajszos :
Kövér nem bírja a strapát, és mint látható, vég nélkül önti saját mocskát a világra. Ahogy a köztársaságpártiak írják: Fantáziált ő már a pincében magukat felkötő ellenzéki szavazókról, beszélt az egyenlőeknél kevésbé egyenlő, 2-es személyi számú politikusokról, büdösbunkózta már le az ellenzék képviselőit”, most viszont tovább ment, a választókat becsmérelte.
 
Kedd este nem csak arról döntött a kormány, hogy milyen szabályok szerint fog működni Magyarország az elkövetkező 30 napban, hanem arról is, hogy kiken és milyen formában próbál segíteni az országvezetés a második idei lezárás idején.

Ennek érdekében az a döntés született, hogy amíg a most bejelentett rendkívüli intézkedések hatályosak - ez első körben 30 napot jelent -, az állam adókedvezmények, bértámogatások és ágazati kedvezmények formájában segít meg egyes vállalkozásokat.

Orbán Viktor ezt nevezi gazdaságvédelmi intézkedéseknek. Érdemes egy pillantást vetni rá, hogy a gazdaság mely ágazatát segíti meg leginkább a krízisben a kabinet.

Az egyik leginkább megsegített terület a turizmus: az állam ugyanis megtéríti a már lefoglalt, de most levesbe tartó szálláshely-bevételek 80 százalékát.

Hogy ezen túl adókedvezményt és bértámogatást mely vállalkozások vehetnek igénybe, azt a keddi rendeletek külön pontban szabályozzák. A vonatkozó passzus szerint „a munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére ötven százalékának megfelelő összegű, munkaerőpiaci program szerinti támogatás nyújtható.” Az igénylés menete egyszerű: a cég a megyei kormányhivatalnál jelentkezik a fizetési papírokkal, és az állam ezen keresztül hó végén megtéríti a bruttó bér felét. Ezen túl se szociális, se szakképzési hozzájárulást nem kell fizetni ezeknek a cégeknek.

A felsorolásban szerepelnek mindazon ágazatok és foglalkozás körök, amelyeket a krízis most ténylegesen megrokkant: a vendéglátás, az előadóművészet, a különböző szolgáltatói szektorok, és kulturális tevékenységeket folytató vállalatok. Szerepelnek a sorban az amatőr sporttelepeket és szabadidős tevékenységet működtető cégek, és a konferenciaszervezők is, tehát mindenki, akinek a munkája most ellehetetlenül.
Csatolás megtekintése 1761304
Van egy barátom, rendezvényszervező. Az ő, más lev.listáról származó hozzászólásának egy részletét idemásolom. Remélem nem veszi jogtiprásnak, hogy engedélye nélkül ... meg miegyéb. Tehát:
---------
A mai nap újabb lehetőséget adott a humorérzékem csiszolására. Adnak ugye ismét járulékkedvezményt azoknak a pecheseknek, akiknek betiltották a tevékenységét. A könyvelőm írt, hogy én nem kapok. Hogy miért? Mert az elmúlt 6 hónapban a bevételem minimum 30%-a rendezvényszervezésből kell, hogy származzon, ahhoz, hogy járjon a kedvezmény. És nem. Mily meglepő, a covid kitörése óta nem volt rendezvény, a kft bevétele a túlélőbizniszekből származik. De ha megnéznék ezek a jóemberek, hogy az elmúlt közel 10 év összes bevétele a rendezvényekből származik, plusz idén a 10%-át sem érem el a szokásos éves forgalomnak, akkor talán ráeszmélnének, hogy nem nyerészkedésből használnám ki a fenti lehetőséget. De egy-két levélváltás után ahelyett, hogy - szokásomhoz híven - írtam volna a könyvelőmnek egy hosszas eszmefuttatást a döntéshozók szakmai kompetenciájáról és etikai hiányosságairól, annyit válaszoltam finom nőiességgel, hogy "kapják be" és röhögtem egy jót.
--------
Ez a "Nesze semmi, fogd meg jól!" tipikus esete.
 
Magyar foci = 0 (nem o vagy ó,hanem egy nagy nulla)
Én megmondanám a focistáknak,hogy munkaidő után (tehát mindenki dolgozik valahol,akár összeszerelő gyárban,...) és utána saját szabadidejükben rúghatják a bőrt a mezőn.:D
Pénzt nem adnék nekik--- hiába a kis pénz kis foci,nagy pénz nagy foci duma!
Magyarországon nagy pénz-NULLA eredmény van......
 
De, hisz megverték Izlandot!!! Jönnek az eredmények...... Ne essél abba a hibába ha sikeres a foci akkor az orbán sikerét is jelenti. Persze ezt úgy fogják majd hírdetni....
 
Magyar foci = 0 (nem o vagy ó,hanem egy nagy nulla)
Én megmondanám a focistáknak,hogy munkaidő után (tehát mindenki dolgozik valahol,akár összeszerelő gyárban,...) és utána saját szabadidejükben rúghatják a bőrt a mezőn.:D
Pénzt nem adnék nekik--- hiába a kis pénz kis foci,nagy pénz nagy foci duma!
Magyarországon nagy pénz-NULLA eredmény van......
Munkaidő után????, Akkor már kijárási tilalom van...azzal nem szabad szórakozni!!
 
Csatolások

  • 1605604372206.png
    1605604372206.png
    637.1 KB · Olvasás: 155
Most hogy újabb győzelmet aratott a magyar csapat a külügyminiszter nem hogy egy sátor alá hozná az országot a siker kapcsán...áá nem, csak a pártját sztárolja ez eléggé lehangoló lassan nem lehet örülni a sikereknek mert azonnal kisajátítja a kormány.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,538
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére