Milyen Kanadában élni? Ha jobb, mint Magyarországon, jövök!

karesz49

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem veszem kioktatásnak, inkább köszönöm

Nem veszem kioktatásnak, a tanácsokat pedig mindíg meghalgatom, én is tudom, hogy a pozitív gondolkodás az már fél siker (látszik az emberen). De- most rettenetesen csalódott, elkeseredett vagyok, bár mit próbálok mindenhol falakba ütközök, ha egy évvel ezelőtt olvastam volna ezeket a sorokat el kezdett volna csillogni a szemem a lehetőségtől (még volt lóvé). De mi van most- most az van, hogy gondot okozna kijutni Bécs-be, gondot okozna a legkisebb illeték kifizetése a repülőjegyről nem is beszélve, hiszen az is gondot okoz, hogy az ismerősömhöz 30km-re elmenjek alkatrészért, mert a benzin árából kaját kell venni. Lényegében abból élünk, hogy eladogatom azokat a cuccokat amiket régebben vettem (már nincs sok minden). A szerencse kivánásodat nagyon köszönöm, de hidd el nem azon múlik, hogyan döntök.:confused:
 

Scarboro

Állandó Tag
Állandó Tag
gondot okozna kijutni Bécs-be,

Nem kell kiutaznod Becsben! Legalabbis nem az eljaras elejen! Ha eljutsz mondjuk az kihallgatasig akkor igen de az az ugy inditasatol legalabb fel evi tavolsagra van. Addig talan "gyujtesi" mod.:) Minden kis apro lehetoseget megragadni ahonnan 1 kis penzecske jon.Tudom, hogy nekunk igy "kivulalloknak" talan konyebb tanacsot adni de hiszem, hogy vannak es voltak kozottunk olyanok akik hasonlo anyagi nehezseget legyoztek a siker erdekeben.Az elottem szoloknak nagy igazuk van!
Rezso: A PNP program segit a kijutashoz!
Hahalman: Ne az akadalyokra koncentralj!
A www.cic.gc.ca ha rakattintasz a ball oldalon levo "Working Temporarily in Canada-ra, minden infot megtalalsz lepesrol lepesre.
Ne add fel es sok sikert kivanok en is.



http://www.cic.gc.ca/english/work/index.asp
 

karesz49

Állandó Tag
Állandó Tag
Az intézkedés nem az erősségem

Neked is köszönöm, odáig ok., hogy gyüjtögetni, addigra talán összejön, de ahogy írtam korábban az angol tudásom hagy némi kívánalmat maga után, megnéztem az oldalt amit adtál, Angol-Francia- na látod már itt megakadtam, lehetne kínai is. Hogy lépjek tovább ha elolvasni sem tudom. Kérlek ne azt lásd az írásomban, hogy keresem a kifogásokat, csak nem akarom magam túl korán beleélni olyan dologba ahol ennyi a buktató (már az elején). Én egyszerűen nyugodt körülmények között csak meg szeretnék élni a MUNKÁMBÓL, és olyan EMBEREK társaságában lenni ahol a beszédtéma nem a nyomorúság:confused:. Szeretem a társaságot, kertpartit, nevetést, de hol, kivel, mikor azért nem jön el ismerős bográcsolni, grillezni, nehogy vissza keljen hívni, mert az pénzbe kerül. (na már megint visszakanyarodtam):rolleyes: Ha fel akarnám sorolni azokat a terveimet amik nem valósultak meg, pedig hasznos és első látásra reális tervek voltak, az egész oldalt tele írhatnám, de mindíg volt olyan akadály aminek a leküzdéséhez én már kevés voltam:555:. 1-et elmondok- sok a használt gumiabroncs, senki nincs aki feldolgozza, (pedig fel lehet) A tanács amit kaptam- ne nyúljak bele mert a maffia ebből milliárdokat akaszt le (a nagy kasszából), itt nem rúghatok labdába.
Na de azért rágódok még a tanácsodon, hátha kipattan valami. Mégegyszer köszönöm.
 

bence17

Új tag
Elmenni vagy maradni!

Sziasztok!

Véletlenül találtam rá fórumotokra, de nagyon megörültem neki. Hetek óta az jár a fejemben, hogy el akarok költözni Magyarországról. 3 ötletem volt: Kanada, ÚjZéland vagy Ausztrália.
Itthon egyre rosszabb minden, akivel találkozom (főleg a középkorú emberek) mindenki azt mondja, hogy ha csak tíz évvel lenne fiatalabb "megpattanna mint a pöttyöslabda". De persze nem azért szeretnék elköltözni innen, mert mások is mennének, hanem mert nem látom azt, hogy itt a munkának és erőfeszítésnek meg lenne az eredménye. Persze lehet itt is pénzt keresni, de az nem minden. Az életérzés, a miliő ami körbeveszi az embert nap, mint nap, az általános apátia, közöny, depresszió, frusztráció, agresszió. Ezt múlt pénteken éreztem meg a saját bőrömön. Péntek este indultunk hazafele párommal a második kerületből (itt, Budapesten) a Moszka térről, amikor megtámadott minket 2 késes férfi és egyikőjük széltében átvágta a csuklómat csontig. Nem kért, nem mondott semmit, csak szúrt. Betelt a pohár, elegem van ebből az országból. Biztosan elköltözöm innen, már csak az a kérdés, hogy hova.
Kedves barátaim, mondjátok el nekem, milyen Kanadában élni?
Sziasztok!

Én is sokat töröm a fejemet, hogy elköltözzek innen, és én is pont Új-Zélandon/Ausztrálián illetve Kanadán gondolkodom. Nekem az a rögeszmém, hogy Magyarországon nem szeretik egymást az emberek, és ez minden baj forrása. Nálunk nem becsülik meg a munkát, a törődést, a szeretet, a figyelmességet. Egy valaminek van "megbecsülése" , a pénznek.. És pontosan ezt a vonalat képviselik országunk jelenlegi vezetői is. Elég sokfelé jártam már életemben, és mindenhol azt tapasztalom, hogy az emberek nem azzal törődnek, hogy kinek milye van, vagy nincs, hanem hogy tudnák az életüket minél tartalmasabban, minél több szeretettel megtölteni és földi életüket a lehető legtartalmasabban leélni.
Ugyanakkor, ha azok akik ezt felismerik és besokallnak mind elmennek / elmegyünk innen, akkor tényleg azoknak marad Magyarország, akik annak tönkretételén munkálkodnak, azaz a tolvaj, csaló, semmirekellő alakok maradnak vissza!? Akkor tényleg belátható időn belül Magyarország megszűnik!? És ha honvágyunk lesz, mit csinálunk, hova megyünk!? Vagy nem lesz már honvágyunk, mert végleg lemondunk arról, hogy Magyarország Európa meghatározó országa legyen, mint régen, ahol tisztességes, becsületes emberek élnek! Nem tudom mi a jó, segítsen valaki!
 

karesz49

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak a pénz

bence17
úgy látom Te is kapisgálod, valamikor srác koromban dolgoztam elég sokat külföldön. Ott és akkor büszke voltam a magyar mivoltomra, mára eljutottam oda, hogy idehaza is szégyelem azt, hogy magyar vagyok. Pedig a sok köcsög is beláthatná- a pénzt lehet szeretni, de nem szeret viszont, nem beszélget veled, nem bújik veled az ágyba. Egy kellékből csináltak partnert, szerinted ez nekik örömet okoz?kiss
 

bence17

Új tag
Szégyen a magyarság!?

Igen, sajnos már szégyen a világon magyarnak lenni! De miért!? A keresztény Európa oszlopos tagjai voltunk. Jött trianon, jöttek az oroszok. De ahelyett, hogy összefogással helyreállítottuk volna a történelem csapásait, csak széthúzás van Magyarországon. Valakik ezt belenevelték a magyar agyakba.De kik és miért!?
 

karesz49

Állandó Tag
Állandó Tag
Kik és miért?

Erre azt hiszem tudom a választ és Te is tudod. Az átkos Kádár korszakban az első helyen állt az emberek szociális helyzete (csak nem volt szabad pofázni). Most szabad pofázni, de senki nem halgatja meg. Aki meg kellene, hogy halja az elvan foglalva az ország kirablásával. Na már most, ha Tetőled valamit ellopnak az nem vidít fel ugye, hát ebben az országban a 90%-tól a maradék 10% ellopta a jövőbe vetett hitét. Nem tudom hány éves vagy, emlékszel-e arra (az átkosban) amikor a szoci országok között magyar ország a nyugatnak számított. Volt kicsi pénz, volt kicsi biztonság, volt kicsi nyaralás meg minden, mivan most, van nagy fejetlenség, van nagy nyomorúság, meg van nagy vágy a nyaralásra (persze evés után):(
 

Hahalman

Állandó Tag
Állandó Tag
karesz írta:
Na már most, ha Tetőled valamit ellopnak az nem vidít fel ugye, hát ebben az országban a 90%-tól a maradék 10% ellopta a jövőbe vetett hitét.
A hitet nem lehet ellopni - csak elveszteni.

Marpedig amit TE vesztettel el, azt csak TE tudod megtalalni ujra...

Ezen tul a Kadar rendszer csak ugyanazt a nyomorult tradiciot folytatta, amit elotte joforman az osszed tobbi magyar rendszer. MINDEN korban voltak emberek, akiket hibaztatni lehetett; MINDEN korban voltak tolvajok, csalok, rablok, es hoherok; megis, aki hitt, az MINDEN korban megorizte a hitet - legalabb annyira, hogy a sajat sorsat rendbetegye.

Ha fel akarnám sorolni azokat a terveimet amik nem valósultak meg, pedig hasznos és első látásra reális tervek voltak, az egész oldalt tele írhatnám, de mindíg volt olyan akadály aminek a leküzdéséhez én már kevés voltam:555:.
Karesz, a depresszio, a kilatastalansag csak azt nem erinti meg soha, aki vagy tul buta hogy a negativ lehetosegeket meglassa, vagy tul arrogans hogy a sajat gyengesegeivel szamot vessen. Amikor el vagy keseredve, mindenki mas sikeresebbnek, boldogabbnak, szerencsesebbnek latszik.

A trukk az, hogy az ember ne fekudjon le. Ahogy Sinatra enekelte (That's Life):

I said that's life, and as funny as it may seem
Some people get their kicks,
Stompin' on a dream
But I don't let it, let it get me down,
'Cause this fine ol' world it keeps spinning around

Mint mondtam, ilyen az elet, s akarmilyen furcsanak tunik is,
Nehany ember abbol nyer oromet, hogy rataposnak egy alomra.
De en nem, nem engedem hogy ez lehuzzon engem,
Mert ez a jo oreg fold tovabbra is porog tovabb.

I've been a puppet, a pauper, a pirate,
A poet, a pawn and a king.
I've been up and down and over and out
And I know one thing:
Each time I find myself, flat on my face,
I pick myself up and get back in the race.

Voltam mar bab, es koldus, es kaloz,
Kolto, paraszt es kiraly.
Voltam mar fennt es lennt, befejezett es kinnt,
S egy dolgot tudok:
Minden alkalommal amikor a pofamon fekve talalom magam,
Felrancigalom onmagam, es visszamaszok a versenybe.

Ha azt hiszed, hogy egy kulfoldi emigracio csak sikert hoz, valoban neki se fogj, mert a folyamat fel fog emeszteni ugy ahogy vagy. Ha valamit, akkor az emigracio egy dolgot TUTI garantal: hogy (kulonosen eleinte) tizszer annyit sziv az ember, mint elotte tette!

Azt hiszed, nekunk itt nem voltak es nincsenek csalodasaink, megbukott almaink, oriasi tevedeseink? Azt hiszed, mi itt mind kenyelemben, biztonsagban, es anyagi joletben 'tengetjuk' eletunk?

Mi, akik kijottunk, nem a problemaink mennyiseget valtoztattuk meg, hanem a megoldasi mechanizmusokat es a hozzaallast; attol meg a problemak megmaradtak ugyanugy. Nem tudom eleget emlegetni Churchill mondasat:

A siker nem vegso. A bukas nem fatalis. Batorsag folytatni, EZ az ami szamit.
 

karesz49

Állandó Tag
Állandó Tag
Van amiben egyetértünk

A hitet nem lehet ellopni - csak elveszteni.
De az elvesztésében nagyon sokat tudnak segíteni

Marpedig amit TE vesztettel el, azt csak TE tudod megtalalni ujra...

Ezen tul a Kadar rendszer csak ugyanazt a nyomorult tradiciot folytatta, amit elotte joforman az osszed tobbi magyar rendszer. MINDEN korban voltak emberek, akiket hibaztatni lehetett; MINDEN korban voltak tolvajok, csalok, rablok, es hoherok; megis, aki hitt, az MINDEN korban megorizte a hitet - legalabb annyira, hogy a sajat sorsat rendbetegye.
Ne érts félre, én nem dícsértem a kádár rendszert, csak azt mondtam, hogy még akkor is jobb volt. Most napról napra minden érezhetően romlik, és ez a baj, ha stagnálna akkor egy idő után megszokná az ember, de így....


Karesz, a depresszio, a kilatastalansag csak azt nem erinti meg soha, aki vagy tul buta hogy a negativ lehetosegeket meglassa, vagy tul arrogans hogy a sajat gyengesegeivel szamot vessen.
De írígylem őket
Amikor el vagy keseredve, mindenki mas sikeresebbnek, boldogabbnak, szerencsesebbnek latszik.
Ezt aláírom, most mindenki szebb, jobb, okosabb mint én.

Ha azt hiszed, hogy egy kulfoldi emigracio csak sikert hoz, valoban neki se fogj, mert a folyamat fel fog emeszteni ugy ahogy vagy. Ha valamit, akkor az emigracio egy dolgot TUTI garantal: hogy (kulonosen eleinte) tizszer annyit sziv az ember, mint elotte tette!
Tudod ha van értelme akkor hajlandó vagyok "szívni" meg többet dolgozni, meg mindent- HA VAN ÉRTELME-

Azt hiszed, nekunk itt nem voltak es nincsenek csalodasaink, megbukott almaink, oriasi tevedeseink? Azt hiszed, mi itt mind kenyelemben, biztonsagban, es anyagi joletben 'tengetjuk' eletunk?
Én ezt nem is gondoltam, az én agytekervényeimet az hozta mozgásba (mikor megtaláltam ezt az oldalt) hogy van lehetőség, ha lehetőség van, van pénz, ha pénz van már csak élni kell vele.

Mi, akik kijottunk, nem a problemaink mennyiseget valtoztattuk meg, hanem a megoldasi mechanizmusokat es a hozzaallast; attol meg a problemak megmaradtak ugyanugy.
Ti lehetőséget csináltatok, kaptatok ahhoz, hogy a meglévő problémáitokat megoldjátok, jó- jött helyébe más probléma, de ha az új probléma olyan megoldhatatlan lenne, már mindenki haza jött volna:rolleyes::o
 

Rezso

Állandó Tag
Állandó Tag
Karesz,
Mikor kitalaltam, hogy kivandolorol, nem tudtam angolul, nem volt penzem, es nem volt semmi rendes szakmam. Ez ugy 10 eve tortent.

Egyebkent nyavajogni en is szoktam. (magyar szokas) Viszont altalaban a vegen valami halvany, de realisnak tuno lehetoseget oda szoktam biggyeszteni. Ha valaki csak nyavajog, mindenfele megoldasi kiserlet nelkul, annak szerintem nem valo az elet.
 

karesz49

Állandó Tag
Állandó Tag
Karesz,
Mikor kitalaltam, hogy kivandolorol, nem tudtam angolul, nem volt penzem, es nem volt semmi rendes szakmam. Ez ugy 10 eve tortent.

Egyebkent nyavajogni en is szoktam. (magyar szokas) Viszont altalaban a vegen valami halvany, de realisnak tuno lehetoseget oda szoktam biggyeszteni. Ha valaki csak nyavajog, mindenfele megoldasi kiserlet nelkul, annak szerintem nem valo az elet.

Tudod ha most elkezdeném sorolni azokat a "reális"-nak tünö esélyeket amiket végig próbáltam.... Hidd el nem nyavajgok (néha szoktam de most nem) egyszerűen semmi nem akar összejönni, mindíg van egy porszem.:(
 

Neduddghii

Kitiltott (BANned)
Milyen Kanadaban? Jo, de...

Udv minden elvagyakozonak!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
Minden info, amit kozlok Nyugat Kanadara, foleg Albertara, de leginkabb Calgaryra vonatkozik, nem tudom mennyire ervenyes Kelet Kanadara.<o:p></o:p>
Jo itt elni, de ha mar ossze lenne lapatolva az az 1-2 milcsi dollarban, ami a nyugodt elethez kell, lehet, hogy vissza mennenk M.o. ra…<o:p></o:p>
Az itteni elet minosege mint barhol masutt is, azon mulik, mennyi penzed es hany baratod van. (A ketto neha helyettesitheti egymast bizonyos fokig.) <o:p></o:p>
A nyelvtudas fontos, de nem abszolute… Eppen itt dolgozik nalam ket Qubec-i parkettazo, akik nagyon nagyon keveset tudnak angolul, de mivel van egy veluk egyutt ide koltozott baratjuk/ismerosuk, akinek van annyi angolja, hogy egy parkettazo ceget osszehozott es tud munkakat biztositani szamukra, nekik az angol nem olyan lenyeges…<o:p></o:p>
A penzkereseshez kell egy jo foglalkozas. <o:p></o:p>
A foglalkozas fontos, de fontosabb, hogy az mennyire konvertalhato. Minden szakmanak megvannak a helyi trukkjei. Eleinte jo ha van egy hely, ahol ezeket el lehet lesni. Aztan mar igen konnyu es olcso sajat ceget alapitani. Errefele az epitoipar osszes szakmaja nagyon fut, Nekem 5 hetet kellett varnom mire ezek a franciak elvallaltak a parkettamat… <o:p></o:p>
Az “alacsonyabb szintu” foglalkozasokat (taxis, takarito, security guard, stb.) az azsiaiak kisajatitottak. Ott tartunk, hogy mar az elso, de neha a masodik, harmadik vezetoi szinten is csak ok vannak. Ok ha tehetik, csak sajat fajtajukat alkalmazzak…<o:p></o:p>
A “magasabb” szakmak (ugyved, orvos, nover, gazdasz, stb. ) gyakorlasahoz altalaban itteni “regisztracio” kell, aminek megszerzese kinkeserves kiegeszito tanfolyamokhoz, vizsgakhoz van kotve, ami ugye nincs ingyen es persze kozben elni is kell valamibol.<o:p></o:p>
A mernok az egy kivetel, mert bar nem nevezheti magat mernoknek, amig meg nem szerzi a regisztraciot, de legalabb elkezdhet dolgozni, ha van az adott szakmaban konvertalhato gyakorlata. En azonnal tudnek munkaszerzodest szerezni control systems engineernek nemi Emerson DeltaV gyakorlattal.<o:p></o:p>
Ahogy hallom, Fort Macmurry kornyeken lasszoval fogjak a control room & field operatorokat…<o:p></o:p>
Az osszes epitoipari szakma viragzik, 4-5 hetre vallalnak egy parkettazast. Kutyasetaltato bizniszt lehet venni 25-30000 dollarert ugyfelkorrel, a wesztijeimet mar augusztus vegen be kellett jelentenem, hogy januarban meg legyenek fodr&egrave;szolva…<o:p></o:p>
Ha mar megvan a dohany, azt nem nehez elkolteni (errefele az arak mar a csillagokban vannak), de hogy az eletminoseg is meglegyen, erdemes jo par baratot osszeszedni… Na, itt vagyok jomagam is meglove… Az azsiai foleg sajat fajtajaval baratkozik, nem konnyu, (es a jelentos kulturalis kulonbsegek miatt talan nem is erdemes) “betorni” pl. egy hindu kozossegbe… A kanadaiak a felszinen roppant udvariasak es segitokeszek, de ha a felszinesnel melyebb baratsagra kerulne a sor, roppant gyanakvova kezdenek valni es inkabb sajat koriekben biznak.<o:p></o:p>
En mar jo regota probalok egy Magyar csapatot letrehozni, de 7 ev alatt nem sikerult. Talan a vallasossag segitene, de ez kiesik az en esetemben. <o:p></o:p>
Igy “maganyos farkaskent” csaladunk eletminosege nemigen jobb az otthoninal. Eltekintve attol, hogy amit megkivanunk azt gyakorlatilag meg tudjuk szerezni, de hogy milyen jo tud lenni egy het sizes a hegyekben vagy egy nyaralohelyen ha 4-5 csalad egyutt tud menni, arra csak M.o.-I tapasztalatunk van… A windsurf is elvezetesbb, ha 5-en, 6-an csinaljuk vagy milyen jo lenne, ha csak fol kene hivni par embert, ha teniszezni vagy tollasozni van kedvem…<o:p></o:p>

Most dontsetek el, hogy milyen Kanadaban...:555: <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
 

CSODÁS

Állandó Tag
Állandó Tag
Udv minden elvagyakozonak!ffice:office" /><O:p></O:p>
Minden info, amit kozlok Nyugat Kanadara, foleg Albertara, de leginkabb Calgaryra vonatkozik, nem tudom mennyire ervenyes Kelet Kanadara.<O:p></O:p>
Jo itt elni, de ha mar ossze lenne lapatolva az az 1-2 milcsi dollarban, ami a nyugodt elethez kell, lehet, hogy vissza mennenk M.o. ra…<O:p></O:p>
Az itteni elet minosege mint barhol masutt is, azon mulik, mennyi penzed es hany baratod van. (A ketto neha helyettesitheti egymast bizonyos fokig.) <O:p></O:p>
A nyelvtudas fontos, de nem abszolute… Eppen itt dolgozik nalam ket Qubec-i parkettazo, akik nagyon nagyon keveset tudnak angolul, de mivel van egy veluk egyutt ide koltozott baratjuk/ismerosuk, akinek van annyi angolja, hogy egy parkettazo ceget osszehozott es tud munkakat biztositani szamukra, nekik az angol nem olyan lenyeges…<O:p></O:p>
A penzkereseshez kell egy jo foglalkozas. <O:p></O:p>
A foglalkozas fontos, de fontosabb, hogy az mennyire konvertalhato. Minden szakmanak megvannak a helyi trukkjei. Eleinte jo ha van egy hely,




ahol ezeket el lehet lesni. Aztan mar igen konnyu es olcso sajat ceget


alapitani. Errefele az epitoipar osszes szakmaja nagyon fut, Nekem 5 hetet
kellett varnom mire ezek a franciak elvallaltak a parkettamat… <O:p></O:p>
















Az “alacsonyabb szintu” foglalkozasokat (taxis, takarito, security guard, stb.) az azsiaiak kisajatitottak. Ott tartunk, hogy mar az elso, de neha a masodik, harmadik vezetoi szinten is csak ok vannak. Ok ha tehetik, csak sajat fajtajukat alkalmazzak…<O:p></O:p>
A “magasabb” szakmak (ugyved, orvos, nover, gazdasz, stb. ) gyakorlasahoz altalaban itteni “regisztracio” kell, aminek megszerzese kinkeserves kiegeszito tanfolyamokhoz, vizsgakhoz van kotve, ami ugye nincs ingyen es persze kozben elni is kell valamibol.<O:p></O:p>
A mernok az egy kivetel, mert bar nem nevezheti magat mernoknek, amig meg nem szerzi a regisztraciot, de legalabb elkezdhet dolgozni, ha van az adott szakmaban konvertalhato gyakorlata. En azonnal tudnek munkaszerzodest szerezni control systems engineernek nemi Emerson DeltaV gyakorlattal.<O:p></O:p>
Ahogy hallom, Fort Macmurry kornyeken lasszoval fogjak a control room & field operatorokat…<O:p></O:p>
Az osszes epitoipari szakma viragzik, 4-5 hetre vallalnak egy parkettazast. Kutyasetaltato bizniszt lehet venni 25-30000 dollarert ugyfelkorrel, a wesztijeimet mar augusztus vegen be kellett jelentenem, hogy januarban meg legyenek fodr&egrave;szolva…<O:p></O:p>
Ha mar megvan a dohany, azt nem nehez elkolteni (errefele az arak mar a csillagokban vannak), de hogy az eletminoseg is meglegyen, erdemes jo par baratot osszeszedni… Na, itt vagyok jomagam is meglove… Az azsiai foleg sajat fajtajaval baratkozik, nem konnyu, (es a jelentos kulturalis kulonbsegek miatt talan nem is erdemes) “betorni” pl. egy hindu kozossegbe… A kanadaiak a felszinen roppant udvariasak es segitokeszek, de ha a felszinesnel melyebb baratsagra kerulne a sor, roppant gyanakvova kezdenek valni es inkabb sajat koriekben biznak.<O:p></O:p>
En mar jo regota probalok egy Magyar csapatot letrehozni, de 7 ev alatt nem sikerult. Talan a vallasossag segitene, de ez kiesik az en esetemben. <O:p></O:p>
Igy “maganyos farkaskent” csaladunk eletminosege nemigen jobb az otthoninal. Eltekintve attol, hogy amit megkivanunk azt gyakorlatilag meg tudjuk szerezni, de hogy milyen jo tud lenni egy het sizes a hegyekben vagy egy nyaralohelyen ha 4-5 csalad egyutt tud menni, arra csak M.o.-I tapasztalatunk van… A windsurf is elvezetesbb, ha 5-en, 6-an csinaljuk vagy milyen jo lenne, ha csak fol kene hivni par embert, ha teniszezni vagy tollasozni van kedvem…<O:p></O:p>

Most dontsetek el, hogy milyen Kanadaban...:555: <O:p></O:p>
<O:p></O:p>
<O:p></O:p>
<O:p></O:p>


Valoban érdekes,amit irsz Kanadában az életedről.
Biztos régen élsz ott,mert itthon nehéz igazi társaságot,no meg barátokat megtartani.Szivesen töltesz velük hétvégét,elvárják etesd-itasd őket,ha megtudod tenni jönnek máskor is!
Esetleg ha nem állsz oly jómódban ,ejtenek.
Mondhatnám,ha kicsit jóbban sikerült az életed,irigyek!!!!
Bajod van,kibeszélnek.
Gyere haza,próbáld meg.
Voltam Kanadába,nem vágyom ott élni,ott sincs kolbászból a kerités és még a nyelvet sem tudod jól,igazi barát sincs???
Látod a kinaiak összefognak egymás között.A Niagaránál láttam őket ,egy nagy család voltak,olyan sokan kirándultak együtt.
 

Neduddghii

Kitiltott (BANned)
Szerintem Magyarországról elköltözni csak olyan helyre érdemes, ahol az ember számára az élet nem könnyebb, hanem értékesebb. Kanada már túl "nyugat", nem biztos, hogy megéri oda menni. Amit Kanadában adhatok a gyermekemnek, azt Magyarországon is megadhatom. Az emberek ott is emberek, a többi csupán színjáték.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

<o:p></o:p>
T. Bolond, <o:p></o:p>
Kanada annyira nem-nyugat, hogy neha kellemetlen szocializmusbeli dezsa vuu-jaim vannak: <o:p></o:p>
A jobb "zsirosabb" munkakat csak ismerosi/rokoni/haveri alapon lehet megkapni. Ha egyszer benne vagy valakinek a valakijekent, kapod sorra az elolepteteseket, akar ha hulyebb is vagy a sokeves atlagnal.<o:p></o:p>
Nyoma sincs a versenynek, egy tervezo ceg produkalhat fosnal fosabb tervezesi minoseget egy olajipari ugyfelnek, a kovetkezo munkat megis o kapja, mert a vice-presidentek osszejarnak golfozni... <o:p></o:p>

Egy ilyen cegnel ha jol tudsz segget nyalni, (hivatalosan “communication skills”)<o:p></o:p>
Nem baj, ha fogalmad sincs a szakmai hatterrol, rovid idon belul vezeto lehetsz…<o:p></o:p>

Ma mar ott tartunk, hogy aprobb dolgokat sem tudsz ismeretseg nelkul siman elerni. Ha nincs ismerosod, egy egyszeru epitoipari atalakitasra honapok alatt nem kapsz szakembert, kiarusitasokrol, arleszallitasokrol soha nem fogsz tudomast szerezni…<o:p></o:p>
Ja, ha csak a “tul nyugatiassag” a problema, biztosithatlak, Kanadaban a helyed… :mrgreen:<o:p></o:p>
 

jozsi100

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Neduddghii,
nehany dolgot kerdezhetnek-e Calgary-val kapcsolatban:
- Milyen oraberek vannak bevandorlo also kategoriaban, ertem ez alatt szakacs, epitoipari munkas, stb?
- Milyen ingatlan berlesi -es veteli arak vannak?
- Hallottam rola, hogy a szakszervezetek erosek Eszak-Amerikaban: lehet-e tulorazni, elfogadott gyakorlat-e?
-Jellemzo az a gyakorlat, hogy a tulorat zsebbol fizetik, vagy valami mas nem hivatalos modon?
Valaszid elore is koszonom.
Udv,
jozsi100.
 

bubu

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy-ket megjegyzes "Neduddghii" irasahoz!!
>>A penzkereseshez kell egy jo foglalkozas<<
Egy ertelmu!! Nezd "Rezso" irasat, nemakarom ismetelni, de ha te egy, szerszam keszito vagy esztergalyos vagy jol belelo (Angolul) Programozo, villany szerelo
( itt vizsgazni kell) Ismet angol nyelv, vagy mar egyebb szakma amirol papirod is van
es perze tudod is, akkor milyen problemad lehet?
Egy igazsag van, hogy a haz epiteshez, ha van osszekotetesed es nincs nyelv tudasod van munkad, de az nem alando barmikor leadhatnak, ha lelassulas van,
Tehat szakma nelkul ide jonni, Kemeny evek ele nez az uj bevandorlo, de soha
nemtudni, egy jo lotto nyeremeny, vagy kidudja valami mas?? Egyszoval meg
kell probalni aki akar jonni, es ha nemjonn be, nyugodtan Haza mehet, nem ugy
mint amikor mi jottunk. Es meg egy, te ne a baratokra epitsed a jovodet, mert
konnyen csalodas er!! hat csak ennyit most! Bocs, hogy bele huztam!
 

szabsazoli

Új tag
Sziasztok én is sajnos itt kell hagyjam Magyar hont, tele vagyok adóssággal pedig sok mindent csinálok, bolt , kocsma , földek.De elválok épp, halom hitel, bt.-ből kiszállás hát így ilyenkor itthon csak a lecsúszás következhetne.36 vagyok és még megpróbálok felépíteni valamilyen kis egzisztenciát.Kanadára gondoltam mint egy újra kezdés lehetőségét. Heggesztő szakmám, teherautós jogsím , lakatos szakmám van ami esetleg ott is használható, ha valaki tud valami kis konkrétat én már megyek is.
Lehet, hogy más is járt már így???
 

Neduddghii

Kitiltott (BANned)
Calgary-val kapcsolatban:
- Milyen oraberek vannak bevandorlo also kategoriaban, ertem ez alatt szakacs, epitoipari munkas, stb?
- Milyen ingatlan berlesi -es veteli arak vannak?
- Hallottam rola, hogy a szakszervezetek erosek Eszak-Amerikaban: lehet-e tulorazni, elfogadott gyakorlat-e?
-Jellemzo az a gyakorlat, hogy a tulorat zsebbol fizetik, vagy valami mas nem hivatalos modon?

Jozsi:
A szamok allandoan valtoznak Calgaryban es nem vagyok minden szakmaban jaratos, tehat az alabbiak inkabb cask “tajekoztato jelleguek”:
Azt hiszem a hivatalos minimalber $8/ora.
1. Atlagos oraber a legalsobb kategoriakban $9-15 (pl. bolti arufeltolto, benzinkut szemelyzet, konyhai kisegito, epitoipari segedmunkas, gyerek gondozo) Nagy a diak konkurrencia, de ok inkabb reszmunkaidoben utaznak…
2. Szakmunkas, aki kis betanitas utan onalloan dolgozik $14-25 (pl. onallo festo mazolo, szakacs, adminisztrator, CAD rajzolo, “gyorstalpalos” nover)
Lakas $1000 alatt nemigen van, 2 haloszobas apartman $1400-1800 korul van / honap.
Szakszervezet ha van is tobbnyire formalis, lehet tole tulorazni. A tulorat hivatalosan fizetik, nem divat az illegalis ber juttatas. Tulorapotlek megallapodas kerdese, tipikusan 50% hetvegi munkara.
Az en tippem a szolgaltato szektor lenne: autoszereles, epitoipari felujitasok (villanyszereles, vi-gaz szereles, parkettazas, stb.) bar itt mar kezdhetnek vegzettseget kerni. Komoly business a kutyasetaltatas(dog-walking), kutyafodraszat(pet grooming), kutya hotel(pet resort), kutyaszallitas(pet taxi),…
Nagy divat a “vallalkozokent” (contractor) valo munkavegzes. Ez olcsobb a munkaltatonak es biztosit nemi koltsegelszamolasi lehetoseget a munkavallalonak.
1-2 ev gyakorlat utan erdemes onallosodni es akkor mar a dohany is magasabb. Kesobb esetleg lehet alkalmazni olcso ujonnan jott bevandorlokat ;) es akkor mar csak kasszirozni kell meg egy kicsit marketingolni…

Eszak Albertaban (Fort MacMurry) rengeteg construction / operation / maintenance munka van, de a megelhetes meg a calgarynal is dragabb.

Szoval nem egy aranybanya, egy konvertalhato szakma nagy elony lenne, de Anglianal biztos jobb, sokan jonnek at onnan...
Egy viszonylag nem rosszul mukodo gazdasag egy csomo termeszeti kinccsel…

(Calgary nepek: ha nagy hulyesegeket irtam volna, kerlek korrigaljatok…)
 

pmd

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok,

mint olyan sokan már mások, én is tanácsért jövök Hozzátok. Jó ideje olvasgatom a fórumot, és rengeteg hasznos infohoz jutottam, köszönet érte mindenkinek, aki már odaát van és időt-energiát szán arra, hogy nekünk segítsen.

néhány paraméter rólunk:
  • férjemmel 6 éve nevelgetjük pici lányunkat, aki szeptemberben megy iskolába
  • az "uram" folyékonyan beszél és dolgozik angolul, németül, évek óta nemzetközi környezetben dolgozik az IT/ Telecom szektorban
  • én anno tanító diplomát szereztem, de egy napot sem tanítottam a kötelező gyakorlaton kívül. Én is a telekommunikációban kezdtem el dolgozni, egy mobilos boltban.
  • franciából főiskolai nyelvvizsgám van, ez megfelelt akkor egy mai C típusú középfokúnak, angolul pötyögök és permanensen tanulok, mióta kitaláltuk, hogy Kanada lehet a jövőnk.
  • közös bennünk, hogy ottonról a tisztességre nevelésen túl nem sokat hozhattunk, amit elértünk, munkával és kitartással értük el.
  • Az "Ember" technical support manager, én saleses vagyok és összességében nem élünk a létminimumon.
  • nem csupán megélhetést, új otthont keresünk, ahol nincs állandó békétlenség, ahol a munka tisztesség.
  • Azt tudom, hogy tanítani nem tudnék Kanadában, ezért töröm a fejem vmi két kézzel kevés nyelvtudással is végezhető dolgon. Arra gondoltam, hogy mielőtt kimegyünk, elvégeznék egy EU-s oklevelet adó kutyakozmetikus tanfolyamot, ezt úgyis nagyon imádom:D Ezért is örülök annyira Neduddghii hozzászólásának, ezek szerint jó témát találtam? Szerintetek el tudnék ezzel helyezkedni rövid időn belül, vagy vállalkozást kellene rögtön alapítanom?
Előre is köszi minden jótanácsért!
 
Oldal tetejére