Mindenki nyugodjon le: a nagygéci Bözsi néni megkapja a nyugdíját

Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

Eléggé cinikus a cikk de, azt ne felejtsük hogy ez a hozzáállás is segíti a kormányt.
1. Orbán bárkivel szót ért
2. Ha a nyugdíjasokat cikizik akkor már dacból is a fideszre szavaznak
 
Itt az eredeti video

Láttam már akkor...
Most inkább arra céloztam hogy a hírportálok reggel óta a nyugdíj csúszást emlegetik..és a kommentelők két részre szakadtak az egyik gúnyos hogy miért nem bírják ki a pár napot nyugdíj nélkül..a másik oldal már éhínséget és megfagyás vizionál.
Budapest XV. kerületének polgármestere, Németh Angéla lépett arra, hogy a nyugdíjak utalása csúszik, és a kerület honlapján jelentette be, hogy étkezési utalványokat osztogat azoknak a nyugdíjasoknak, akik érintettek (mszp)
 
Jujj mint egy körkép tudósítás
De jó!!
Éppen csak eltitkoltad melyik melyik oldal
persze ismerjük mindkét elvakult csoportot
És a meglepetés a bónusz hogy szerintem mindkét álláspont igaz
Függ attól ki mennyi tartalékkal bír
a kormánypárti meg szokása szerint érzéketlen
persze a vele szemben álló pedig igyekszik tőkét kovácsolni a hibából
 
Láttam már akkor...
Most inkább arra céloztam hogy a hírportálok reggel óta a nyugdíj csúszást emlegetik..és a kommentelők két részre szakadtak az egyik gúnyos hogy miért nem bírják ki a pár napot nyugdíj nélkül..a másik oldal már éhínséget és megfagyás vizionál.
Budapest XV. kerületének polgármestere, Németh Angéla lépett arra, hogy a nyugdíjak utalása csúszik, és a kerület honlapján jelentette be, hogy étkezési utalványokat osztogat azoknak a nyugdíjasoknak, akik érintettek (mszp)
Elképzelni sem tudsz egy olyan helyzetet, hogy vannak akiknek a 48 ezer forintos nyugdíj fillérre és napra van beosztva? Akik ma nem kapták meg a nyugdíjukat azok között lehet, hogy vannak olyanok akik emiatt a csúszás miatt hétvégén nem esznek? Nekik egy rendkívüli étkezési utalvány óriási segítség! Persze nem itt, nem ebben az országban, hiszen itt ilyen szegénység nincs!
 
Eléggé cinikus a cikk de, azt ne felejtsük hogy ez a hozzáállás is segíti a kormányt.
1. Orbán bárkivel szót ért
2. Ha a nyugdíjasokat cikizik akkor már dacból is a fideszre szavaznak

Különösen amióta tudják, hogy "Isten kegyelméből" lett kormányzó. ;)
-
Olvasom, hogy:
"Nagygécen villany van ugyan – de se vezetékes víz, se csatorna, se gáz."
"Nincs vasút, nincs busz. Van viszont emlékparkjuk"
"Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első 9 székes 4D-s mozijával"

"Természetesen EU-s pénzből. 562 millió forintból. Európai Uniós forrásból."
"Ennek az ötletgazdája Bayer Zsolt volt." :(
-

nagyg%C3%A9c.jpg

-
"A falu lakóinak a száma 10 fö" - áll a Wikipediában.
 
Utoljára módosítva:
Láttam már akkor...
Most inkább arra céloztam hogy a hírportálok reggel óta a nyugdíj csúszást emlegetik..és a kommentelők két részre szakadtak az egyik gúnyos hogy miért nem bírják ki a pár napot nyugdíj nélkül..a másik oldal már éhínséget és megfagyás vizionál.
...
Én meg azt vizionáltam, hogy az utalásoknak pár másodpercen belül meg kell érkeznie, mert ezt harsogták egész decemberben. (Tudom csak év közepétől élesítik, de a tesztüzem már januárban beindult. Erről is tudósítottak büszkén, többször is. Ráadásul ez nem egyedi, hanem korábban beállított - legfeljebb az összeg nagyságában eltérő - rendszeres utalás.)
 
Millios nagysagrendo a letminimum alatt elok es benne a nyugdijasok nem lehet kesni egy percet se. raadasul Dec elobbre is hoztak az unnepek miatt kifizettek,ergo ezeknek az embereknek valoban ki van centizve minden filler.
Sokan fizetnek banki reszletet es gondolom a keses plusz kamatot szamlaz es a bankoknak mindegy 1-2 nap vagy 5 a keses 30 napon belul a kesedelem is + kamatot general.

A minimum azt kellett volna csinalniuk, hogy a kormanyszovivo kiall egy sajtotajekoztaton es elmondja ezert azert stb kesnek a nyugdijak elnezest kerunk.
 
Akkor a körképnek írtam és nem neki!
Jó igen
A szektásság szerint szokott két véleményre osztódni a hírek
Ezt mutatta be a kommentelők
A pityergőfélék és hivatalból törött-szívűek fagyhalált vizionálnak ínséget
a kormányt mindenáron védők pedig alapból érzéketlenek
És simán támadásnak veszik a kritikát
 
Én meg azt vizionáltam, hogy az utalásoknak pár másodpercen belül meg kell érkeznie, mert ezt harsogták egész decemberben. (Tudom csak év közepétől élesítik, de a tesztüzem már januárban beindult. Erről is tudósítottak büszkén, többször is. Ráadásul ez nem egyedi, hanem korábban beállított - legfeljebb az összeg nagyságában eltérő - rendszeres utalás.)
És éppen mi vár rád fagyhalál vagy éhínség?
Persze gondolom van annyi tartalékod hogy egy félhónap nem okoz halálos gondot
De ettől még a technikának az a dolga működjön
Ha meg nem!
Nem kell az új technika maradjon a régi
Hisz a felhőalapú recept se működik
Egy évvel elhalasztották
 
"Szabolcs-Szatmár-Bereg megye első 9 székes 4D-s mozijával"

"A falu lakóinak a száma 10 fö" - áll a Wikipediában.
10 főnek 9 férőhelyes mozi? Vajon hogy döntik el, hogy ki legyen az az egy fő, aki kimarad az aznapi filmvetítésből? Sorsot húznak? Pénzt dobnak fel, hogy fej vagy írás?
Azt már meg se kérdezem, hogy München vajon alakítja át a Mathäsert úgy, hogy 1,5 millió minusz 1 fő egyszerre beférjen???
 
Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.
Pusztán a korrektség kedvéért. Magyarországon hozzávetőlegesen 2.596.000. nyugdíjas van, ebből kb 1.000.000. kapja a nyugdíjat banki átutalással.
Hozzáteszem, hogy ha ebből az 1.000.000.-ból csak egy nem kapja meg, az is sok.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,709
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére