Mindenki nyugodjon le: a nagygéci Bözsi néni megkapja a nyugdíját

Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

Alitolag uj informatis rendszert telepitettek hatalmas osszegert amit az Eu fizetett, de valami hiba csuszott a szamitasba.

Talan nem kene rendszereket lecserelni ha mar jobbat nem tudunk csinalni, mert a valasztasoknal is felsultek az uj rendszerrel ami ugyan egyoldaluan mukodott mint most a penz nem a nyugdijasoknal landolt hanem maradt a kormanynal es nekik kamatozik jo par napig.
 
"Lapinformációk szerint a Magyar Államkincstár (MÁK) véletlenül rossz értéknappal küldte be a tranzakciókat a Giro Zrt. éjszakai rendszerébe, ezért nem érkeztek meg péntek reggel a nyugdíjak."

Ha minden igaz a GR1-be adták be. Ami azt jelenti, hogy ha hiba van (éjszaka beadott utalásokkal) akkor ha azt javítják, akkor a GR2 kliringekkel ennek menni köllene, ebből meg van vagy tíz,amikor meg kell jeleni a lóvénak a számlán.

(Az elszámolási időszakok 7:30-tól kezdődően, minden óra 30 perckor (7:30, 8:30, 9:30, 10:30, 11:30, 12:30, 13:30, 14:30, 15:30) indulnak, amely alól csak az utolsó, 10. ciklus a kivétel, amely 17:00 órakor kezdődik.)

Én sem az "éhen halnak", sem a másik oldalra nem állok, de ez nagyon ciki, mert csak akarat kérdése az egész és egy kis együttérzésé. Utalni kell a pénzt, majd a rossz értéknapit törölni. Ez az teszetoszaság nagyon rossz fényt vet a kormányra.
 
Az osszeeskuves gyartok azt mondjak azert kell mindenbe az uj rendszer
mert fizeti az Eu
mert ha megis kormanyvaltas van a sajat prgramozojuk mindig keszen all ...
mert az egesz bagazs Mek mesterek a pancserok klubjabol.
 
10 főnek 9 férőhelyes mozi? Vajon hogy döntik el, hogy ki legyen az az egy fő, aki kimarad az aznapi filmvetítésből? Sorsot húznak? Pénzt dobnak fel, hogy fej vagy írás?
Azt már meg se kérdezem, hogy München vajon alakítja át a Mathäsert úgy, hogy 1,5 millió minusz 1 fő egyszerre beférjen???

Vannak adatok ahol a lakosok száma csak 6.-fö.
Az emlékmű a 7 törzset szimbolizáló oszlopokból áll.
Mondhatjuk büszkén, a "magyar Stonehenge" :rolleyes:
 
És éppen mi vár rád fagyhalál vagy éhínség?
Persze gondolom van annyi tartalékod hogy egy félhónap nem okoz halálos gondot
Ha ironizálni akarnék, akkor agyhalál, de annál jóval komolyabb a téma.
De ettől még a technikának az a dolga működjön
Ha meg nem!
A technika működik is, csak a tavalyi létszámleépítés miatt valószínűleg már nem maradt hozzáértő ember (aki a 12-t át tudta volna állítani 11-re). Ráadásul hiába kommunikálták, hogy mindenki megkapja ma, ha a GIRO1-et nem állították át GIRO2-re (egyszerűbben szólva a nappali utalást éjszakaira, mert az azonnali még nincs bevezetve, csak kísérleti szinten funkcionál.
Nem kell az új technika maradjon a régi
A technika nem változik (a vas a régi marad) csak az átfutási idő csökken töredékére, de úgy tűnik félreérthetően ironizáltam, amikor felemlegettem a tavaly decemberi híreket, szembe állítva a szomorú valósággal.
Hisz a felhőalapú recept se működik
Egy évvel elhalasztották
Működne az, csak minden orvosnak be kellene hozzá szerezni a szükséges(és valószínűleg nem olcsó hardvert és szoftvert).
Az okmányirodákon kívűl hány helyen láttál olyan csipolvasót amivel a már több éve bevezetett új személyit olvasni lehetne?
 
10 főnek 9 férőhelyes mozi? Vajon hogy döntik el, hogy ki legyen az az egy fő, aki kimarad az aznapi filmvetítésből? Sorsot húznak? Pénzt dobnak fel, hogy fej vagy írás?
Azt már meg se kérdezem, hogy München vajon alakítja át a Mathäsert úgy, hogy 1,5 millió minusz 1 fő egyszerre beférjen???
Jájj dicse!
De buta vagy! Há'szen az a mozigépész aki nem ül be a terembe. :)
 
A Country-méter szerint 3.778 ember halt meg ez évben Magyarországon (napi kb. 300 fö).
-
upload_2019-1-11_18-46-58.png

-
A nyugdíjasok száma az előző kormány idejéhez viszonyítva 400.000-rel csökkent.
-
2,6 millió nyugdíjas az egy igen nagy szám még akkor is ha 10 milliós lakosághoz viszonyítjuk.
Valójában kevesebb az ország lakóinak a száma és sokan nem is a „Real Hungary” területén laknak, fizetnek adókat járulékokat.
-
Az is meglepő a számomra, hogy a nyugdíjasoknak csak a 75%-a öregségi nyugdíjas, a többi rokkant.
-
A KSH szerint 2017-ben
- a 2.85 millió alkalmazásban álló átlagkeresete 192.100 Ft
- a 2.6 millió nyugdíjas átlag ellátása pedig 111.500 Ft volt.

Magyarországon gyakorlatilag minden 3. ember nyugdíjas
 
Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

*
A tények magukért beszélnek. A nyugdíjhivatalt megkérdeztem, azt mondták, du. utalnak. Hallomásból tudom, hogy volt akinek igen, de az ismerőseim közül, senki nem kapta meg a pénzét. A nyugdíjhivatal dolgozói mai napon 13 órakor - mivel letelt a munkaidejük - nyugodtan haza is mentek. Olyan hiba nincs, hogy az ország minden bankjával gondok lennének. Felmerült bennem a nem kis gyanu. A fidesssss - állítólag - pénzt kért/kér(?) ugye ez ismeretes. No most már, ha pénzre van szükségük, akkor bárkinek eszébe is juthatott a dolog, "parkoltatni" kell a nyögdíjakat - péntek-szombat-vasárnap -= 3 nap. Nem kis, nem kevés kamat. Vagy abban a kivételes helyzetben vannak, hogy erre a 3 napra nincs kamat?! S, ha van, akkor az milyen számlára megy? Kinek utalják? A mennyiről fogalmunk sem lehet, mert az csillagászati összeg... Ami a lényeg, nem a nyugdíjasok kapják a 3 napra a kamatot.
 
Éltem nagyon kevés pénzből - csak egy adat, egy hónapra 20-30 deka sajtot vehettem. Többre nem futotta. Krumpli, tejföl, liszt, tészta - ezek alapélelmiszerek voltak - ebből lehetett úgy főzni, hogy mindig legyen mit enni. Ebben az időben szoktam le arról ,hogy a sajtos tészta úgy jó, ha tejfölt is teszünk rá - így szoktatott édesanyám. Én meg úgy a gyerekemet, hogy vagy sajt, vagy tejföl.
Amikor egy embernek a harmadik héten elfogy a pénze, a negyedik héten már csak abból él, amit "tartaléknak" vásárolt, akkor ott egy nap is nagyon sokat számít. Ha tudod, hogy a betevőt 10-ig kell beosztani, de 11-én már mehetsz vásárolni, mert lesz pénzed, akkor 11-én ott kell lennie a pénzednek, különben, nincs miből vásárolni.
Ez a szemétség teteje, amit most olvastam, ilyen helyzetbe hozni embereket, akik ennyire kevés pénzből élnek. Ez mélységesen felháborító!!

Hallottam én is Németh Angélát - a tapasztalatom alapján, le a kalappal előtte!!
 
maga a dobbenet :eek::eek::rolleyes::rolleyes:o_Oo_O:dr_31::dr_31::o:o

Az ATV-n Juszt László műsorában nem kevesebbet állít, minthogy a Fidesz új Alkotmánya szerint az államnak eztán nem kötelessége TB-ellátást,
valamint nyugdíjat biztosítani állampolgárai számára –
merthogy már nincs az Alkotmányban olyan passzus, amely erre kötelezné.
Valóban így lenne?

NYISDD KI es NEZDD MEG !!

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=rvkpgABMYgQ
2012 óta nincs az Alkotmányban! Az a baj, hogy ezt agyonhallgatták erről évek óta sehol senki nem beszél! Nem tudom, ha ezt tudatosítanák a nyugdíjasokkal továbbra is kéznyalogatással fogadnák-e a nagyvezírt!?
 
Akkor lesz baj ha majd ő mondja ezt, addig csak amíg az ellenzék hirdeti azt tartják hogy kitaláció.
Annyira csüngnek a szavain számukra ő a határozott apafigura....és mivel elvárják és hozzászoktak hogy a döntéseket valaki meghozza így most még nyugodtak (mi már nem annyira)
 
Az Isten szerelmére, az Alkotmány mindenki számára elérhető, elolvasható, értelmezhető! Nem kell az, hogy ez a tetű mondja mit kell kiolvasni belőle! Ember, ez nem a Biblia amit olvasol, aztán jön egy csuhás, és elmagyarázza mit olvastál!
 
Mihályi Péter videója többször szerepelt mar itt sőt abban a pillanatban mikor készült a videó. Sőt a rádióba is volt vele egy interjúnk.
Egyedül ő volt aki megmerte mondani a valóságot, a DK is reklamált de az ellenzék nem állt mellé kellően se az emberek nem értették, miért is borzalmas ez az egész Tb s ügy.

Most mondta Korozs a tv be 12 milliárdba került az új rendszer amire lecserelték a régi szisztemát.
http://www.atv.hu/videok/video-20190111-egyenes-beszed-kontra-korozs-lajos-mszp
 
Utoljára módosítva:
maga a dobbenet :eek::eek::rolleyes::rolleyes:o_Oo_O:dr_31::dr_31::o:o

Az ATV-n Juszt László műsorában nem kevesebbet állít, minthogy a Fidesz új Alkotmánya szerint az államnak eztán nem kötelessége TB-ellátást,
valamint nyugdíjat biztosítani állampolgárai számára –
merthogy már nincs az Alkotmányban olyan passzus, amely erre kötelezné.
Valóban így lenne?

NYISDD KI es NEZDD MEG !!

https://www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=rvkpgABMYgQ
Ezt mi már évek óta tudjuk, nem újdonság.
 
azert ki ne hagyjuk ,hogy az orszag felenel tobben
nem kepesek ertelmezni az olvasottakat ez ugye nem vicc mert teny
funkcionalis analfabeta
Magyarországon minden negyedik-ötödik ember funkcionális analfabéta:
alig tud olvasni, nehezen ért meg egy összefüggő szöveget

igenis szukseg van a magyarazatra
Magyarországon joga van mindenkinek hülyének lenni.
 
Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

Ha a számok úgy alakulnak, emelek. Ezt mondta Orbán Viktor, amikor bő egy évvel ezelőtt meglátogatta Nagygécen Bözsi nénit. Még az ólban tartózkodó malacnak is köszönt, azt mondta neki, hogy helló röfi!

Ilyen tisztelettudó miniszterelnökünk van nekünk, magyaroknak. Aztán Bözsi néni a nyugdíjra terelte a szót. Azt mondta, hogy a Gyurcsány elvette a tizenharmadik havi nyugdíjat.

- Az bizony el – válaszolta Orbán Viktor. A disznó az ólban egyetértően röfögött.

Azt nem mondta a miniszterelnök Bözsi néninek, hogy nem a Gyurcsány vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem a Bajnai. És ő sem jószántából, hanem mert 2008-ban száz éve nem látott gazdasági válság söpört végig a világon.

És perszer azt sem mondta Orbán Bözsi néninek, hogy akkor már majdnem nyolc éve ők voltak kormányon, ennyi idő alatt akár vissza is adhatták volna Bözsi néninek a 13. havi nyugdíjat.

Bözsi néni meg nem kérdezte. Neki elég volt annyi, hogyha a számok úgy alakulnak, Orbán emel.

Ma meg, 2019. január 11-én közel hárommillió idős ember nem kapta meg a nyugdíját. Sokáig se kép, se hang, végül azért jött egy rövid, reményt keltő közlemény: technikai okok miatt nem utaltak, de még ma pótolják.

Röfi is megnyugodhat az ólban: a nagygéci Bözsi néni és a többiek még ma megkapják az emelt nyugdíjat.

Szerző: Föld S. Péter

bozsi_neni_orbannal_zsebre_dugott_kezzel.PNG

*
Megérkezett a nyögdíjam 21 h 07'-kor... De többeknek még mindig nem...
 
Éltem nagyon kevés pénzből - csak egy adat, egy hónapra 20-30 deka sajtot vehettem. Többre nem futotta. Krumpli, tejföl, liszt, tészta - ezek alapélelmiszerek voltak - ebből lehetett úgy főzni, hogy mindig legyen mit enni. Ebben az időben szoktam le arról ,hogy a sajtos tészta úgy jó, ha tejfölt is teszünk rá - így szoktatott édesanyám. Én meg úgy a gyerekemet, hogy vagy sajt, vagy tejföl.
Amikor egy embernek a harmadik héten elfogy a pénze, a negyedik héten már csak abból él, amit "tartaléknak" vásárolt, akkor ott egy nap is nagyon sokat számít. Ha tudod, hogy a betevőt 10-ig kell beosztani, de 11-én már mehetsz vásárolni, mert lesz pénzed, akkor 11-én ott kell lennie a pénzednek, különben, nincs miből vásárolni.
Ez a szemétség teteje, amit most olvastam, ilyen helyzetbe hozni embereket, akik ennyire kevés pénzből élnek. Ez mélységesen felháborító!!

Hallottam én is Németh Angélát - a tapasztalatom alapján, le a kalappal előtte!!
*
Én is azt tanultam, s így is élek, hogy figyelek arra, hogy az alap élelmiszerek mindig legyenek itthon: krumpli, olaj, liszt, zsír, paprika, köménymag, tészta, s ha van tojás, (cukor) v. valamilyen lekvár... No meg a gyógyszerek, abból nem lehet engedni, abból szükséges, ami szükséges... Így élünk, mert erre van lehetőségünk. Persze, vannak "kiugrások", no meg pörkölt nokedlival és rakott krumpli, no de több a főzelék, mint a hús. S, ez még egészséges is. Nagy szerencsém, hogy szeretem a főzeléket, valóban nagyon szeretem. Így a krumpli-, kelkáposzta-, tök-, zöldbab-, zöldborsó, kelbimbó. Legnagyobb megdöbbenésem az volt, amikor megtudtam, hogy Amerikában nem esznek főzelékeket, bezzeg itthon ezen nőttem fel, s most is nagyon szeretem. De tényleg. S, viszonylag ezek a legolcsóbb ételek. No meg az is csak egy nagyobb befektetés, ha oldalast veszünk, ízesen, köménymagosan, fokhagymásan zsírban, tepsiben megsütjük, s akkor a csontról lefaragva igazán be lehet osztani az aktuális főzelékre, de hagymás krumplival, párolt káposztával - mennyei. A fűszeres pecsenyezsírról nem is szólva, több vacsora, reggeli kitelik belőle. A legtöbben otthonról hoztuk az okosságot, a praktikusságot, van aki viszont nem, annak nehezebb az élete.
 
A mi emelt nyugdíjunk is megérkezett, a férjemé is és az enyém is. (OTP-sek vagyunk)

Reggel, amikor felébredtem, néztem az sms-t, és meglepődtem, mert amióta nyugdíjasok vagyunk, még soha nem fordult elő, hogy a törvényben meghatározott időpontban nem volt a számlán a pénz.
Aztán a tv-ben a reggeli hírekben hallottam, hogy a MÁK a hibát a bankokra hárította. Na ja, mindegyik hibázott? Mert egyik bankban sem volt ott a nyugdíj.

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy milyen emberek azok, akik ugyan hibáznak, - mert emberből vannak és nem gépek - de nem vállalják a felelősséget a hibájukért, össze-vissza hazudoznak és azt hiszik, mindenkit meg tudnak vezetni. Nevetséges.
Na jó, lényeg, hogy korrigálták a hibájukat, és még 11-én megkaptuk a járandóságunkat.
 
Bizony, ez most sok embernek nehéz este lehet.
Amikor ennyire sokan élnek ilyen körülmények között, egyszerűen nem lehet hibát elkövetni. Minimum lenne valamilyen kárpótlást adni cserébe, bár ez a ma estén nem segít.

Nem jó ezt látni - egy ideje előfordul, hogy be-becsönget egy szomszédom. Igazán nem tudom, hol lakik, csak a mi házunk előtt megy el, valahová az utca vége felé.
Sovány, rossz bőrben van, látszik, hogy beteg, vagy az volt.
Két településrész között a szántóföldön kutyagolt, amikor először beszéltem vele. Mivel velem is előfordult, hogy rossz volt a kisautóm (28 éves, már nem rajonganak érte a szerelők), tudtam, kb. 30 perc eljutni az állomásig. Megálltam, és mondtam, meddig tudom elvinni, ha gondolja.
Azóta "ismerjük" (meg) egymást.

Szóval, be-becsönget - hol pénzt kért, de én nem tartok itthon, ebben sosem tudtam segíteni, hol valamit (ételt - pl. disznótoros) felajánl megvételre, hol kávét kér, és magyarázza, hogy csak holnap reggelre, mert aztán majd tud már venni, csak reggelre nincs, hol a párja húzza meg a derekát, és nincs-e gyógyszerem stb. .
Amikor hálálkodott a kávéért legutoljára, kifejezetten mérges lettem szegényre. Morcosan közöltem, hogy semmi oka nincs rá, hogy ennyire megköszönje, ez csak egy kis kávé, semmi több, nem olyan nagy dolog. Ma Neki, holnap nekem. S amikor visszafelé mentem, be a házba, a francba kívántam el ezt a világot, hogy embereknek így kelljen meghunyászkodnia mások előtt némi ételért. Hol élünk?

Ma megint becsöngetett. Már számbavettem, hogy kb. mennyi kávét tudok adni, ha az kell, mert magam is kifogytam, de nem. Rizst hozott. Hátha én szeretem. Hogy visszadjon valamit abból, amit segítettem ..., mondtam Neki, hogy ne adja nekem, nem kell viszonozni, hiszen alig segítettem. Nem úgy van az!-mondta.
Nem tudok erre mit mondani.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére