Hírek Minimálbérért beállhatunk magyar katonának - önkénteseket toboroz a honvédség

Önkéntes katonai szolgálatra hívják a magyarokat - két hónap alapkiképzés után akár harckocsizó vagy ejtőernyős gyakorlatot is szerezhetünk.

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) megbízott parancsnoka az M1 szerda esti műsorában. Durgó Tamás elmondta: 18 és 65 év között mindenkit várnak, aki szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket, megtapasztalná a Magyar Honvédség mindennapjait. Kiemelten szeretnék megszólítani a fiatalokat, akik számára a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat - tette hozzá.

A mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés. A második - négy hónapos - szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzésben kívánnak részesülni. Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani. Utóbbi keretében akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár gyakorlatot is lehet szerezni - ismertette a lehetőségeket az alezredes, de hozzátette: valószínű, hogy utóbbiak helyőrségváltást is jelentenek.

Minimálbérrel kezdenek, bruttó 260 lehet a legjobb fizetés​


A résztvevők juttatása az első két hónapban megegyezik a mindenkori minimálbér összegével. Akik különleges műveleti besorolású alakulatot választanak, azok bruttó 260 ezer forintot kapnak. Emellett jogosultak lesznek többféle ellátásra, költségtérítésre.


A hat hónapos kiképzés végén a résztvevők folytathatják további hat hónappal a kiképzésüket. Aki civil pályát választ, az a Magyar Honvédség tartalékos állományába kerül. Dönthetnek úgy is, hogy a Magyar Honvédségnél hivatásos vagy szerződéses katonaként szeretnének szolgálni - fejtette ki Durgó Tamás. Kiemelte, az elmúlt években az önkéntes tartalékos katonák közül több mint ezren döntöttek úgy, hogy hivatásos vagy szerződéses szolgálatot vállalnak.

1657175677450.png
 
2022 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 546 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 374 800 forint volt.
Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása (ún. fegyverpénz), illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járultak hozzá.
 
A hajléktalanoknak kellene reklámozni. Kapnának szállást, pénzt, TB-t, szolgálati időt, nyugdíjjogosultságot. A semminél jobb. A kormány úgysem törődik velük, csak vegzálják őket, rabosítják, stb. Ha én hajléktalan lennék, biztos jelentkeznék, 6 hónap + 6 hónap, és nem kell az erdőben aludni, télen fagyoskodni, kukázni, stb.
 
A hajléktalanoknak kellene reklámozni. Kapnának szállást, pénzt, TB-t, szolgálati időt, nyugdíjjogosultságot. A semminél jobb. A kormány úgysem törődik velük, csak vegzálják őket, rabosítják, stb. Ha én hajléktalan lennék, biztos jelentkeznék, 6 hónap + 6 hónap, és nem kell az erdőben aludni, télen fagyoskodni, kukázni, stb.
Kivéve ha azért élnek úgy ahogy mert őket ez érdekli.
Nem kell a hajléktalanokat egy áldozatnak feltüntetni. Tudom....mindjárt hoznak ellenpéldákat is. De, akik a hajléktalanszállókba sem hajlandóak bemenni ...van ismerősöm aki ott lakott pár hétig és mesélte hogy milyen az ott levők habitusa.
Ja visszatérve a vegzálásra amikor a házad környéke össze van okádva, szarva, vizelve és benne fekszik az egyén azt hogy akarod határ rendésznek nevelni és fegyvert adni a kezébe?
 
Kivéve ha azért élnek úgy ahogy mert őket ez érdekli.
Nem kell a hajléktalanokat egy áldozatnak feltüntetni. Tudom....mindjárt hoznak ellenpéldákat is. De, akik a hajléktalanszállókba sem hajlandóak bemenni ...van ismerősöm aki ott lakott pár hétig és mesélte hogy milyen az ott levők habitusa.
Ja visszatérve a vegzálásra amikor a házad környéke össze van okádva, szarva, vizelve és benne fekszik az egyén azt hogy akarod határ rendésznek nevelni és fegyvert adni a kezébe?
Nem mindenkit lehet. De vannak önhibájukon kívüli hajléktalanok, sőt, olyanok is, akik dolgoznak, azoknak ez tiszta ruhát, szállást, biztonságot jelenthet. Hallottam hajléktalanokról, akik azért nem mennek be a szállóra, mert ott még a kis motyójukat is ellopják. Ahogy a nem hajléktalanok között is vannak falat leokádó, pisilő részeges, hőzöngő alakok. A fideszes ellenségkép-gyártás túl jól működik. Én nem általánosítanék. És sok olyan hajléktalan van, aki nagyon beteg, de nincs hozzátartozója, aki ápolná, ezért az utcán tengődik. Mert állambácsi nem gondoskodik azokról sem, akikről kellene. Ismerősöm 92 éves apukája kórházba került. 5 hét után haza akarták küldeni. A súlya olyan 37-38 kiló lehetett addigra a 170 centijéhez, a kórházban infúziózták, szondán át táplálták, kezelték a felfekvését, pelenkázták. Akkor még volt házi otthonápolás, amit most úgy tudom megszüntetnek, a körzeti orvos ígérte, hogy hetente háromszor kimegy a nővér, lemosdatja, stb., persze nem ingyen. Ismerősöm kérdezte, hogy de hogy etesse, itassa, ha nem hajlandó nyelni, vagy félő, hogy megfullad, ahogy a kórházban is majdnem ez történt? Addigra a papa már demens is volt, magatehetetlen. 24 órás felügyeletre szorult. Ez sincs megoldva. Hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Az államnak szolgálnia és szolgáltatnia kellene, gondoskodnia kellene a kiszolgáltatottakról, a rászorulókról, de nem teszi. Vannak alapítványok, civilek, akik amit lehet, megtesznek, őket meg - lásd Iványiék - sokszor vegzálja a hatalom. A hajléktalanok között is vannak értékes emberek, de a kormánymédia mindig a negatív példákat mutatja. Ahogy az ellenzék is minden rossz szülője. És az ápolásra szorulókat ugyanúgy cserbenhagyják. A törvény szerint a családnak kell megoldania. Ha nincs havi 250ezer forintod intézeti elhelyezésre - mondjuk, hely se sok van, hosszúak a várólisták a jobb helyeken -, van 2-3 gyereked, munkád, hogy oldod meg?
Lehet, hogy kicsit zavaros az eszmefuttatásom, de épp nagyon ki vagyok bukva. Annyi mindenre kellene pénz, hasznos dolgokra, és olyan sok marhaságra szórják el.
 
A hajléktalanoknak kellene reklámozni. Kapnának szállást, pénzt, TB-t, szolgálati időt, nyugdíjjogosultságot. A semminél jobb. A kormány úgysem törődik velük, csak vegzálják őket, rabosítják, stb. Ha én hajléktalan lennék, biztos jelentkeznék, 6 hónap + 6 hónap, és nem kell az erdőben aludni, télen fagyoskodni, kukázni, stb.
*
Gond az, hogy a hajléktalanok legtöbbje pszichésen, sőt fizikailag is alkalmatlan a poszt betöltésére.
 
*
Gond az, hogy a hajléktalanok legtöbbje pszichésen, sőt fizikailag is alkalmatlan a poszt betöltésére.
Ez igaz. Ami azt jelenti, hogy rehabilitálni kellene őket, hogy hasznos tagjai lehessenek újra az orbáni munka alapú társadalomnak. És ez nem gúny, komolyan gondolom. Nem tudom, pontosan hányan vannak, de biztos vagyok benne, hogy sokan rehabilitálhatóak. Nem az idült alkoholistákra, drogosokra gondolok. De nézzük az okokat. Miért kerültek az utcára? Munkásszállások megszűnése, vidéken nincs elég munkahely, tehát itt ragadtak, mert itt van még alkalmi meló, válás - a társ kapta a lakást és a gyerekeket -, munkanélküliség - az utcáról nehéz visszatérni a munka világába -, betegség - munkáltató nem jelentette be, nincs TB-je, egészségbiztosítása, öregség, lakásmaffia, betegségek, alkoholizmus. Ahány ember, annyi ok. Nem szeretem, amikor egy kalap alá veszik és kriminalizálják őket. És persze, én sem örülnék, ha beköltöznének a kertembe, lépcsőházamba, de nem nekem kell gondoskodni róluk, ez állami feladat. Kormányzati. Önkormányzati - lenne, ha nem csesznek ki az önkormányzatokkal, elvéve a forrásaikat. De múltkor láttam, hogy valamelyik önkormányzat, lehet, hogy a fővárosi, több ilyen családnak biztosított lakást. Csepp a tengerben. És persze, kellenének nyilvános vécék, ingyenes zuhanyozási lehetőség, stb. Nézd meg, hogy amikor ingyen kaját osztanak, hányan állnak sorba. Ami tragikus, hogy nemcsak a legszegényebbek.
 
Volt szerencsém alkalmasságvizsgáló pszichológusként részt venni egy időben a szerződéses katonák vizsgálatában. Előtte HM tiszthelyettes, tiszti iskolára jelentkezők, illetve rendészeti középiskolákra jelentkezők vizsgálatában vettem részt... Tapasztalatom: az utcai rendőrök intellektusa magasan veri a szerződéses katonákét, főleg, ha hölgyek (mert hogy csak 10% juthat be). A szerződéses katonának jelentkezők többsége mentálisan megtört tartós munkanélküli akik harcértéke háborúban több mint kétséges- feltéve, hogy nem szerelnek le már a gondolat felmerülése esetén is...Utcai rendőrnek érettségizettek jelentkezhetnek minimum 100-as IQ felvételi teljesítménnyel. Szerződéses katonáknál elég a 8 általános és a 80-as IQ (Vö.IQ 70 debilitás határ). Egykor sorozatvetős tüzér tiszt voltam...túl a 70- en a véleményem: "Ments meg uram minket a magyar katonáktól"
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,911
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére