Hírek Mintegy 620 ezer eurós sikkasztással vádolja az OLAF Marine Le Pent és a pártja több tagját

Azt a Marine Le Pent, akinek az elnökválasztási kampányára a Mészáros Lőrinc fémjelezte MKB Bank adott 10,6 millió eurós hitelt.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) azzal vádolja Marine Le Pent és pártjának, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülésnek (RN) több tagját – köztük apját, Jean-Marie Le Pent –, hogy mintegy 620 ezer eurót sikkasztottak el az Európai Parlament (EP) tagjaiként – írja a The Guardian.

Az új, 116 oldalas jelentésből a Mediapart francia oknyomozó portál közölt részleteket azt állítva, hogy az európai parlamenti képviselők pártcélokra használtak fel uniós támogatást, amit a törvény szigorúan tilt.
Mint a The Guardian felhívja a figyelmet, az erről szóló állítások egy héttel a francia elnökválasztás második, április 24-én tartandó fordulója előtt kerültek nyilvánosságra. A második fordulóban Marine Le Pen Emmanuel Macronnal mérkőzik meg, a közvélemény-kutatások szerint a jelenlegi államfő 54 százaléknyi, az RN vezetője 46 százaléknyi voksot szerez majd. Az RN elnöke egyébként hatalmas támogatást kapott Magyarországról, mégpedig a Mészáros Lőrinc fémjelezte MKB Banktól, amely 10,6 millió eurós hitelt adott a halódó elnökválasztási kampánya feltámasztására.

Rodolphe Bosselut, Le Pen ügyvédje közölte, hogy a jelentés egyes részei régi, több mint 10 éves ügyekhez köthetők. Mint mondta, jogi elégtételt fognak venni, a jelentést pedig „manipulációnak” minősítette.
A Mediapart szerint az OLAF márciusban küldte el a francia nyomozóknak az anyagot. A jelentésben azzal vádolják Marine Le Pent, hogy ő maga személyesen
csaknem 137 ezer euró értékben sikkasztott el uniós támogatást EP-képviselőként 2004 és 2017 között.
A Mediapart által említett egyik esetben Marine Le Pen 5000 euró értékben foglalt le szállodai szobákat pártja 13 tagjának egy Európai régiók és pénzügyi válság címet viselő konferenciára, csakhogy az összejövetelt arra használták, hogy megvitassák, ki töltse be a pártvezetői tisztségeket. Erről a résztvevő súgott az Európai Parlamentnek és az OLAF-nak, azt állítva, hogy Marine Le Pen egy fotózás kedvéért ugyan odaállt egy EU-s zászló elé, azonnal utána viszont utasította a munkatársait, hogy
„tegyék el azt a szart”.

A párizsi főügyész hivatala közölte, hogy vizsgálja az OLAF jelentését, amelyet Rodolphe Bosselut állítása szerint sem ő, sem Marine Le Pen nem kapott meg.
A jelentésben szintén sikkasztással vádolják a politikus apját, Jean-Marie Le Pent, egykori partnerét, Louis Aliot-t (aki jelenleg Perpginan polgármestere) és a párt szintén nehézsúlyú tagjának számító Bruno Gollnischt. Mindnyájan visszautasítják a vádakat, azzal pedig, hogy személyesen profitáltak volna EU-s támogatásból, egyiküket sem gyanúsítják, azzal viszont igen, hogy stábjuk tagjait és RN-tisztségviselőket fizettek ki az EU-s támogatásból.

Marine Le Pen 2018-ban már indult OLAF-vizsgálat hivatali és közpénzzel történő visszaélés gyanújával. Az ügy az Európai Unió Bírósága előtt landolt, a luxemburgi testület pedig kimondta, hogy vissza kell fizetnie azt a 41 554 eurót, amelyet bérként utalt át a testőrének, a volt ejtőernyős Thierry Legier-nek, akinek a testőri szolgálatai mellett szerzett egy csak papíron létező, fiktív asszisztensi állást is.

2017-ben Marine Le Pen egyébként még azzal kampányolt, hogy kiléptetné Franciaországot az Európai Unióból. Bár ezt most nem erőltette, a francia elnökválasztás április 10-i első fordulója után egy újságírói kérdésre úgy válaszolt, nem állna egy, a Frexitről szóló referendum útjába. Egy 2022 februárjában végzett Ifop-felmérés tanúsága szerint franciák 63 százaléka támogatja a népszavazás ötletét.

1650349591187.png
 
Méghogy kívülről nem akarják befolyásolni a választásokat a Franciánál is ?
Tessék. Nem elég világos ? Az időzítés sem rossz. Még mindik nem látjátok a fától az erdőt ?
Mintha ez nemrégen megtörtént volna csak ott nagy pofára esés lett belőle....
 
Szegény Marine ,nem kellett volna olyan ellenségképet felállitani,ami nagyon fájt a Papának (nem Sorosról van szó,ő egy másik papa) és a szerettet kisfiának,Macronnak.Most aztán imádkozhat....
 
Méghogy kívülről nem akarják befolyásolni a választásokat a Franciánál is ?
Tessék. Nem elég világos ? Az időzítés sem rossz. Még mindik nem látjátok a fától az erdőt ?
Mintha ez nemrégen megtörtént volna csak ott nagy pofára esés lett belőle....
A közmédia fő propagandistája – akiről hangfelvétel is készült, amin épp arról beszélt, hogy fideszes érdekek mentén kell tolni a propagandát – az újonnan összekalapált kétharmad után a szokásos bólogatással, hisztizve, a Nyugatot szidva magyarázta meg, mekkora óriási, eszetlen nagy király a magyar közmédia

És lemondott vagy kirúgták
Még mindik nem látjátok a fától az erdőt ?
 
Én már nem csodálkozom, ha bármilyen sikkasztásról, pénzügyi visszaélésről olvasok. A politikában elég kevesen lehetnek azok, akik nem érintettek ebben. csak valakiről kiderül, valakiről nem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére