Mire gondolsz most?

Árvai Emil

Állandó Tag
Állandó Tag
A MARADÉK

"Egy anekdokta szerint Révai, a kommunista kultúrpápa megpróbálta meggyőzni Márait arról, hogy ne emigráljon. Sorban olyan intézkedéseket hozott fel, amelyekre Márai kényszerűen bólogatott, és a felsorolás végén Révai diadalmasan vágta ki: Márai, maga 95 százalékban egyetért velünk! Akkor miért nem áll be közénk? Mire Márai azt mondta: Mert csak a maradék 5 százalék miatt érdemes élni."

(interneten olvastam)

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778):

"Vannak nagy fizikusaink, matematikusaink, vegyészeink, csillagászaink, költőink,
de nincsenek már erkölcsös és kedves emberek."

(internetről)
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Árvai Emil

Állandó Tag
Állandó Tag
Martin Luther King:

"Ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját."

(internetről)
 

ASzM

Új tag
A királynő sosem késik. Mindenki más érkezik túl korán.
Neveletlen hercegnő 2

Csak azokat az érzéseket tudjuk elengedni, amelyeket bevallottunk magunknak.

Michael Lapsley

Mire gondolok: Már megint hétfő.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Nyusziné

Új tag
Sziasztok! Arra, hogy hogyan tudok összegyűjteni 20 hozzászólást? Nem értem, hova kellene írnom? Bárhova, bármelyik témához? Nyusziné :):):)
 

aviik

Állandó Tag
Állandó Tag
Arra gondolok, hogy klassz lenne, ha mindkét orrlyukamon kapnék végre levegőt, mert jelenleg egyiken sem sikerül. A vírusok mondjanak le!
 

Bodorkoksi

Állandó Tag
Állandó Tag
Arra gondolok, hogy hogyan lehetne a klaviatúrát valahogy kitisztítani.

Lehet, hogy felállok és előveszem azt a porszívót....
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

módis mónika

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy felállok és előveszem azt a porszívót....
És mit csinálsz a porszivóval? NÉZED

Mire gondolok: Már megint hétfő.
Még mindig nem megint

A királynő sosem késik. Mindenki más érkezik túl korán.
Neveletlen hercegnő 2
ez jó duma

Arra gondolok ,honnan jönnek a gondolatok,mert ugye azok akkor is "jönnek",ha nem akarom?
szerintem ne gondolkozzál

Hmm, egyáltalán nem biztos hogy jó helyen járok :)) Miért nincs senkinek porfilképe?:p
Én akartam feltenni de sajna nem sikerült?

Hogy sehogy sem tudom szavakba önteni mire gondolok most és milyen érzések vannak bennem
ez gáz

Hogy újra itt van az ősz, az az évszak, amit nagyon nem szeretek, ha ólmosan szürke eső esik, és amit annyira szeretek, ha ilyen szép színes a tarka, hamarosan lehulló levelekkel...
most tavasz van

Jean-Jacques Rousseau (1712-1778):

"Vannak nagy fizikusaink, matematikusaink, vegyészeink, csillagászaink, költőink,
de nincsenek már erkölcsös és kedves emberek."

(internetről)
ez igaz

Arra gondolok, hogy hogyan lehetne a klaviatúrát valahogy kitisztítani.
porszivó

A MARADÉK

"Egy anekdokta szerint Révai, a kommunista kultúrpápa megpróbálta meggyőzni Márait arról, hogy ne emigráljon. Sorban olyan intézkedéseket hozott fel, amelyekre Márai kényszerűen bólogatott, és a felsorolás végén Révai diadalmasan vágta ki: Márai, maga 95 százalékban egyetért velünk! Akkor miért nem áll be közénk? Mire Márai azt mondta: Mert csak a maradék 5 százalék miatt érdemes élni."

(interneten olvastam)
király
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

bánzi jános rudolf

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden kedves forum tagnak kellemes estét kivánok

Egy fazon stoppol egy eléggé gyér forgalmú úton. Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk meg sem várva hogy az megálljon, kinyitja a jobb oldali ajtót és beugrik...
... megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább... első megdöbbenéséből felocsúdva - arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik - elnyújtózik az ülésen, és ekkor veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek.
Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördül a parkolóba...
A stoppos - aki ekkora már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra. Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott férfi. Az egyik rápillantva odaszól a másiknak:
- Te Béla! Itt az a csávó aki beugrott a kocsiba amikor toltuk...
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

zsolesz11

Állandó Tag
Állandó Tag
Arra, hogy ha az unalom fájna én már ordítanék!
ezzel vagyok igy en is neha

Neki kéne állni tanulni :o
a jo pap is holtig tanul :-Ű

az a helyzet hogy en sem

Arra hogy ma éjszaka nincs kedvem dolgozni menni egy olyan helyre ahol mindenki a másikat próbálja fúrni
de kinek van nekem sem volna nagy kedvem az biztos

Alig várom a jó időt
en is mert mennek lovagolni

Én arra gondolok, hogy elég fura, hogy eddig inkább csak néma megfigyelője voltam az itt történő eseményeknek............pedig az ember szívesen beszélget.......
ezzel teljesen eggyetertek

Arra,hogy vajon miért kizáró ok innen ha valakinek más a véleménye??
szerintem mindenkinek legyen sajat velamenye hisz igy jo nemde?

Szerintem is, de annyi érdekes dologról olvashat ezeken a fórumokon az ember....
es meg menyi lehetne

neha en is

holnap nagy nap lesz
miert is?

:rolleyes: mindjárt itt a karácsony is:dr_175:
ja mer csak 9 honap

Arra gondolok, hogy jól esne most egy tál gyros :)
en a kirantotthust jobban szeretem de egye fene ezt is megennem

Arra hogy milyen érdekes fórumtémák vannak itt... :D
sok az erdekes de lehetne uj temakat is nyitni

Miért kellet nekem fel kelnem 6 órakkor? miért is keltem fel?? :D
en is utallok koran kellni de megis muszaj

Finom a csoki amit eszek. Szép az élet.
es ha ez melle meg masszazs is volna ugy lenne tokeletes

Arra gondolok, hogy mindig attól függ az idő hosszúsága, hogy mit csinálunk éppen.
az biztos ha valamit csinalsz gyorsan elrepul

Arra, hogy milyen idő lesz hétvégén.
remelem jo mert utallom a rossz idot
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma 33 éve halt meg Romhányi József, a mi rímhányónk.

Eszembe is jutott egy nagy kedvencem tőle, nagyon szeretem ezeket a sorokat.

Romhányi József:Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.

A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.
 
Oldal tetejére