Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

silver moon

Állandó Tag
Állandó Tag
:rolleyes:
Az üzenet:
Úgy kell a jelenben a Teljes JelenLétedet megvalósítani, hogy közben nem adhatsz lehetőséget a külső zavaró körülményeknek az eltántorításra.
Ugyanakkor nemcsak az időkezelésre nézve ad utasítást ez az álom, hanem a tér_ki_használásra is.
A közös nappali ugyanis 1 küzdőtér jelképe, ahol folyamatosan köteles vagy gyakorolni és a képességeidet fejleszteni.

Igen, ezzel a küzdőtér dologgal van bajom, inkább követném az élni és élni hagyni elvet, de az interakciók során nem mindig az én elképzelésem érvényesül és néha akaratom ellenére kényszerítenek a ringbe. :confused:

Köszönöm ezt az elemzést is! kiss
 
Mayra

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok.

Tegnap elhunyt édesapámmal álmodtam.Igen ritka esemény nálam az álmodás is, az pedig, hogy Édesapám jelentkezik álmomban egyenesen unikum.
Tehát meglátogattam Őt a kislányommal.Beszélgettünk.Tudtam, hogy ott vannak nyagyanyáim is, de Velük nem találkoztam.Az egyetlen ami a beszélgetésből megmaradt, hogy...." lehet ennek jó a vége"Beszélgetés közben megjelen a barátnőm is.Legnagyobb meghökkenésemre kiderült, hogy rendszeresen meglátogatta Aput és a nagyijaimat.

Nem biztos, hogy van jelentősége, nekem minden esetre nagyon sokat jelent.
Van-e esetleg véleményetek?
 
S

sisne

Vendég

Nagyon szívesen kiss
 
Drága Mayra kiss

Ha számodra sokat jelent az álmod - az ahhoz fűződő érzések és emlékek - akkor annak mindenképpen van JELENTősége.
Ezt más kívülről nem ítélheti meg, nem véleményezheti, mert ezek a saját értékeid, a saját kincseid.

Túl az abszolút és relatív értékeken, a kegyelettel kapcsolatos megilletődésen viszont mindenképpen fontos üzenetet hordoz az álmod: jól érzed ezt.

Mint említed: kivételes esemény, hogy Édesapádról álmodsz.
Ez a következő jelentést hordozza (A Prédikátorok Könyvére hivatkozva):
"Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak."
http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=21&c=3&v=1

Az, hogy Apukádat a kislányoddal együtt látogatod meg álmodban, duplán utal hídverésre.
Egyrészt a generációk között a kapocs Te magad vagy.
De ami ennél sokkal fontosabb: a férfi és a női principium összekötő szivárványhídja KELL legyél.
Vagyis az álom arra szólít fel, hogy bölcsességed legmagasabb fokozatának kapujához érve önmagadban a nőt és a férfit spirituális mennyegzőben egyesítened kell.
Ennek mozzanatairól az álmod nem fest pontos képet: lehet, hogy ez a folyamat már beindult vagy éppen a befejezéséhez közeledik.

A barátnőd szerepe mindebben talán az lehet, hogy benne a családi energialenyomatok nem gátolják ezt a belső jin&jang egyesülési folyamatot; ő ezt a maga természetességében éli meg vagy élte meg.
Amiatt is kerülhetett ő a képbe, mert nála a nők (ld. Nagymamák) jelentőségének nincs olyan túlsúlya az életben, mint Nálad: hiszen MIND Apukádat, MIND a nagyikat ugyanúgy látogatta az álmodban.

Ölellek sisne
 
Drága Sisne!

Köszönöm. Mindig megragadod a fontos összefüggéseket. kiss

Szeretettel.Mayra
 
Filmőrült

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem olyan rég is volt egy álmom, bár már nem teljesen emlékszem mindenre, de azért megpróbálom összefoglalni.
Volt egy házam valamilyen egzotikus helyen, de az egész nagyon szűk volt, és a tengerpartból valójában csak egy kis patak látszott. Mármint az álmomban tengerpart volt, de pataknak nézett ki, mert olyan töltés volt rajta, mint amilyen a Tisza partjainál szokott lenni. A víz világoskék volt, és langyos, ezzel szemben a dombot hó borította, aminek éreztem a fagyosságát. Vártuk az egyik ismerősömet, aki azért késett, mert el kellett adnia út közben az autóját 20.000 Ft-ért. Mindeközben én a száraz virágokat locsoltam a szűk kertemben. Ami fura még nekem, hogy a tenger többi részét nem láttam, de tudtam, hogy ott van valahol a töltés meg az út túloldalán.

Ki lehet ebből hámozni valamit?
 
Szia kiss

Ez 1 olyan szorult helyzetet akvarellezhet, amelyből már látszik ugyan a kiút, de annyira hozzászoktál az örömtelenséghez - a száraz virágokhoz - hogy kényszeresen még most is azokat locsolgatod...

Mégis várakozás, reménykedés tölti meg a levegőt.
Az ismerős (aki persze Te magad vagy) késedelmeskedése még tükrözi a habozásodat.
Jó jelnek tűnik viszont, hogy bár el kell adni az autót, ráadásul áron alul kel csak el, az ismerős mégis megérkezik.
Az eladás a cél érdekében történő áldozat vagy kockázat vállalását jelentheti az álmodban.

Végső soron ez 1 benső átalakulásra való felkészülési folyamat - az erőgyűjtés ideje - ami kézenfogva jár külső változással is majd az életedben.

Ölellek sisne
 
Gaby81

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdvw!Tavaly nyáron álmodtam heteken át mindig ugyanazt...Már nagyon kimerült voltam mert egy éjjel többször felébredtem az álom végén.Folyik a vér a számból.eléteszem a kezem és potyognak ki a fogaim a tenyerembe..Nagyon kivoltam miatta.Aztán abbamaradt az álmom.Rá két hónapra autóbalesetem volt..Amütét után bevillant az álmom,hogy te 'atyavilág ezt álmodtam.mikor észheztértem a kormányra voltam borulva,kiszálltam,álltam az autóm mellett és potyogtak ki a fogaim, közbe dölt a vér a számból.A barátaim tudtak az álmomról,mai napig felhozódik a téma hogy hogy lehet ez?
 
Álmodban az a megtiszteltetés ért, hogy 1 féreglyukon át ráláttál a lehetséges jövőre.
Valójában a Változások Könyve, a Ji King éppen emiatt óriási kincs: betekintést nyerhetsz Általa abba, hogyha változatlan attitüddel és peremfeltételekkel folytatod az életedet, akkor ez és ez következik / következhet be.

Két hibát is elkövettél különleges lehetőséged - és talán képességeid! - ellenére.
Bár heteken át álmodtad ugyanazt, mélységében nem gondolkodtál el - nem meditáltál rá! - mi is jelenthet ez a rémséges képsorozat.
S nem fordultál szakemberhez sem: holott az álmod szakszerű értelmezése vagy akár 1 számmisztikai elemzés stb. lehetőséget teremthetett volna a sokkoló események elkerülésére!

Talán morbidnak tűnik, de elképzelhető: ez egyfajta tanulópénz volt arra nézve, hogy vedd észre azt a kaput, aminek kilincsét lenyomva siker várhat Rád a Divináció területén.

Szeretettel sisne
 
valaki64valaki

Állandó Tag
Állandó Tag
nekem volt már sok olyan álmom h futok de nemtudok elég gyorsan.. meg volt egy olyan h egy nagy tenger közepén vagyok és ott történnek események..
 
Filmőrült

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Mostanában elég sokat álmodom.
Tegnap például egy tök hülyeség volt napirenden.
Én voltam Jean Dark. Egy kis erődítményt kellett megvédenem, ahol a fák tetején voltak amolyan egyszemélyes lesek, ahonnan kémleltem a nyilazós ellenséget. Beleálmodtam a plátói szerelmemet is, aki összejött az egyik hölggyel a szemem láttára. És az álmomban volt egy apám, aki már korábban meghalt, és meglátogatott a szelleme. Elmondta, hogy majdnem megnyertük a csatát, csak ne lett volna az a fránya tó, mert volt egy tégla köztünk, aki a tó alatti csatornában beengedte az ellenséget. Vicces volt, hogy mindezt csak úgy elmesélte nekem, mintha az időjárásról csevegnénk. Amúgy a valóságban teljesen más az apukám, és semmi baja. A csatáig egyébként nem jutottunk el,mert felébredtem. Ja, és egyáltalán nem nézek mostanában tv-t, mert a kollégiumban nincs.
Ja, és az éjszakai álmaim között volt egy olyan is, amikor megmart egy kígyó, pedig én a farka végén fogtam meg, miközben páran azon ügyködtünk, hogy visszarakjuk a terráriumába. Ha nem fogtam volna meg, akkor egy másik embert mart volna meg. Egyébként nem is fájt. A helyszín az általános iskolám. Volt még ott egy halakkal teli akvárium is, amiben a zavaros vizet folyamatosan forgatták, amitől pár hal el is pusztult. Amikor az egyik ilyen halott halat kivettük, abból elkezdett a víz szivárogni, és egy kevés az én hajamra is jutott. Még így élettelenül is úgy rángatózott, mintha élne. Nagyon gyomorforgató volt. Ha valakinek eszébe jut valami, akkor azt szívesen fogadom! Puszi!
 
bullock74

Állandó Tag
Állandó Tag
Én gyerekkoromban megálmodtam, hogy eljött a világvége. Nagyon szar volt, felébredtem, és hirtelen nem tudtam, h tényleg megtörtént-e, vagy csak álom volt...
 
lisell

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Mit jelenthet az, ha valaki sűrűn azt álmodja, hogy lekési a buszt, vonatot.
Vagy nem ér időben oda valahova. Nekem ilyen álmaim vannak gyakran

"Ha szeretsz, többet látsz a világból, s minél többet látsz, annál jobban szeretsz." / Antoine de Saint Exupéri/
 
silver moon

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

A mostani álmom hasonló egy 1-2 héttel korábbihoz, aminek a lehetséges magyarázatát sisne adta. (templomban fémpénzt szedegettem)
Éjjel azt álmodtam, hogy sáros rögök, kavicsok között újra és újra féldrágaköveket találok, melyeket mások nem vesznek észre, de én felveszem, letisztítom őket és előbukkanak szikrázva, ragyogva, ahogy a napfény áttáncol rajtuk. Mindegyik csiszolt, kb diónyi, éppen olyan, ahogy ásványboltokban árulják őket.
Mit jelenthet szerintetek?

(Különös, meggyőződésem, hogy Filmőrült legutóbbi (dec. 11.) két álmát megfejtve láttam itt tegnap, de ma nyoma sincs. Emlékszem az értelmezés részleteire is, mert érdeekesnek találtam... A jövőt láttam (meglepődnék :)) vagy technikai hiba lehet a hozzászólás eltűnése?)
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! kiss
Mi lehet vajon az oka annak, hogy időnként eléggé mesébe illő dolgokat álmodok?
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy láttam egy apácát, akinek egy sűrű erdőn keresztül kellett a faluban való koldulás után a kolostorba mennie. Majdnem átért az erdőn, de egy sűrű bokros, bozótos helyen három útonálló megtámadta, és nem csak kifosztotta, de meg is erőszakolta. Meztelen az egyik a lova hátára dobta, és éppen indultak volna tovább, mikor egy férfi lépett elő a sűrű növényzet mögül, aki a vezérükre hasonlított. Rájuk förmedt, hogy ha mégegyszer nem tartják tiszteletben a szerzetes rendbéli embereket, kiheréli őket. Ekkor levette a meggyötört nőt, megfürösztötte a közeli patakban, és felöltöztette. Egy közeli tölgyfa törzséhez támasztotta ülő helyzetben, és magára hagyták. A nő mikor magához tért, haza támolygott a kolostorba. Az apát, aki a kolostor főnöke volt, látta, hogy terhes lett az apáca, és egy titkos szobába küldte, hogy míg meg nem szül, nem jöhet elő. Az apáca mikor magához tért teljesen ebben a helyiségben, egy másik ajtóra lett figyelmes. Mikor kilépett rajta, egy számára ismeretlen vidékre ért. Ott tágas ligetes táj tárult a csodálkozó szemei elé. Oda járogatott ki, és mikor megszülte a gyermekeit, akik hárman voltak, és mindd fiú, ők is azon a ligetes réten hancúroztak. Egyik reggel, mikor a fiúk éppen a réten fakardukkal vívtak, egy előkelő férfi jelent meg a tisztáson, és betért a hajdanvolt apácához. Elmesélte, hogy ő ennek a vidéknek a királya, aki nagyon beteg. Kérte, hogy kerekedjenek fel, és a fiaival térjenek be a kastélyba. Őt ájultan fogják találni, de mivel a nő ismeri a gyógyfüveket, a főzetével megtudja gyógyítani. Az ő fia volt aki hajdan megerőszakolta, és a két barátja. Látja, hogy mindhármójuktól származnak a gyermekei. Aki az ő fiára hasonlít, azt a fiát hagyja a kastélyban, a másik kettővel kerekedjen fel, és keresse meg ennek a kastélynak a párját. A volt apáca felkerekedett a három fiával, és rövidesen megtalálta az elmesélt kastélyt.
A legfiatalabbik fiát ott hagyta, a másik kettővel útrakelt. Mire fellelték a kastély párját, a fiai legényekké cseperedtek. Megint előkerült a király, de a volt apáca észrevette, hogy valami nincs vele rendben. Egy kisördög kandikált ki a lábaszára mögül. Nem jelezte a királynak, de a két fiával otthagyta, és az oldalsó ösvényen indult tovább. A legöregebbik fiát elküldte a legisebbikért, akit addigra már királlyá tették. Vele együtt ment az anyja és a testvére után. Mire azok elértek egy elefántcsontból készült várig, utól is érték őket. Itt megint eléjük állt a király, és köszönte, hogy megváltották az átok alól. Mondta a nőnek és a fiainak, hogy nem kell többet soha sem leszületniük az alsóbb rétegekben lévő fizikai szintekre. De a legkisebbik fiúnak eszébe jutott a lány, akivel közös életet fogadtak. Mondta a királynak, hogy szeretne vele élni, bárhol, ahol fizikai szint van. A király mondta, hogy mivel nem ragaszkodott ahhoz, hogy ott éljenek együtt, ahová valamikor együtt fogadták meg, így ezen a fölsőbb szinten fog beteljesülni a hajdanvolt fogadalmuk. Ezen a szinten van egy ország, ami nagyon szegény, és a főurak is rendkívül szegények. Magyarországnyi területen egy megyényi ember él, és a leggazdagabb is csak annyi vagyonnal rendelkezik, mint ahonnan jöttek, a nemeseknek volt. A királynak sem lesz többje, mint ahol eddig élt a földesúrnak volt. A fiúnak ez nem jelentett gondott, mert nem kötődött a fizikai kincsekhez, csak a szív kincseihez. Így az útmutatás alapján először megszervezte az oktatást, a kórházat, ahol az orvosok a szerzetesek voltak, és az ápolók az apácák. A nemes embereket kötelezte, hogy a koldusokat vigyék be a házukba, és szolgákként alkalmazzák őket, de nem verhetik, és nem alázhatják meg őket. De ha nagy bajt okoznának, akkor küldjék el őket, a nincstelenség legyen a büntetésük. Ekkor felkereste a hölgyet, akivel valamikor megfogadták, hogy együtt élnek házasságban, és megkérte a kezét. Az esküvő után szentelték királlyá, a feleségét királynévá.
Ezt az álmot már sok variációban megálmodtalm. Volt, hogy ez a mesebeli világba pincén keresztül lehetett eljutni úgy, hogy utána egy távoli világba vitt fel a lépcső, volt mikor közvetlen a padlásra vivő létrán.
Hát jó lenne tudni, hogy mit is jelenthet ez az alap történet.
Legyen vidám, jókedvű napotok!
Sok szeretetettel Erzsi.kiss
 
saviour008

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok
Nekem ritkán van szerencsére rémálmom de most bepótoltam...
Azt álmodtam h rákos beteg vagyok és 1 hetem van a halálig...elkezdtem minden szerettemtől elbúcsúzni és elkezdtem érezni a rák tüneteit...vlmi hihetetlen rossz érzés volt felkelni...teljesen az álom hatása alatt voltam...
tudom ha vlki azt álmodja h meghal az nem feltétlen jelenti a halált de ha van vlkinek ötlete h ez mire utalhat megköszönném:)
jah a másik állandóan azt álmodom h kiesnek a fogaim...ezt se tudom mit jelent...
a válaszokat előre is köszönöm:)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére