Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

bordanonim

Állandó Tag
Állandó Tag
Frederick Forsyth: Isten Ökle

Könyvismertető:
Az Isten Ökle egy csodafegyver neve, amelytől Szaddam Husszein iraki diktátor az Öböl-háború idején a győzelmet remélte. A regény elején G. V. Bullt, a zseniális, ám naiv tudóst, az atombomba tervezőjét meggyilkolják. Husszein a tervek alapján folytatja a fegyverkezést, és elfoglalja Kuvaitot. Az angol titkosszolgálat Kuvaitba küldi Mike Martin őrnagyot, aki képes tökéletesen beilleszkedni az arab környezetbe, és naprakész adatokkal látja el a szövetséges hadvezetést arról, létezik-e valóban az iraki atombomba, s ha igen, hogyan lehet megsemmisíteni? Jerikó, a titokzatos áruló szerint igenis létezik, s jó pénzért hajlandó megjelölni a támaszpont pontos helyét. A Bagdadba áthelyezett Mike Martinra vár a feladat, hogy a drágán szerzett információkat kijuttassa Irakból. A szerző mindent tud, amit a haditechnikáról vagy a titkosszolgálatokról tudni lehet, a sok szálon futó cselekmény pedig változatos emberi sorsokat felmutatva viszi előre a történetet. A három titkosszolgálat színleg ugyan együttműködik, de igazából csak maguknak dolgoznak. Egyben azonban nem különböznek: a cél mindannyiuk szemében szentesíti az eszközt.
 

Mopa

Új tag
Örök kedvencek, amelyeket újra és újra elolvasok:
Malevil, Akiért a harang szól, Üvöltő szelek, Jane Eyre, J.C. Oates: Norman és a gyilkos, D.H. Lawrence: A szűz és a cigány.
 

kozel

Állandó Tag
Állandó Tag
Ifj. Alexandre Dumas - A kamelias holgy

Az egyik legjobb konyv, amit valaha olvastam, nem tudtam letenni. Mindenkinek ajanlom!
 

ormika

Állandó Tag
Állandó Tag
[h=1]James, E L: A szürke ötven árnyalata[/h]
nagyon tetszett és 16-án jelenik meg a trilógia második része már alig várom :)
 

Larissa45

Állandó Tag
Állandó Tag
E L James Fifty shades triológia
(A szürke 50 árnyalata, A sötét 50 árnyalata, A szabadság 50 árnyalata)

Egy okos, de egyszerű végzős egyetemista lány és egy szuper sikeres, jóképű, de sötét vágyaktól fűtött fiatal férfi kapcsolatát mutatja be a triológia erotikus, mozgalmas és megindító módon.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a művet, azt mondanám, hogy „lebilincselő”. Megfogott és szórakoztatott. Nagyon érdekes volt egy ennyire gazdag, sikeres de egyben gonosz szellemektől üldözött férfi életébe betekintést nyerni. A legjobban kettejük kapcsolata tetszett, mindkét szereplő a maga módján makacs, de a szeretet erejével sikerült egyre jobban összecsiszolódniuk és úrrá lenni a problémáikon. Szerintem jó a könyvek felépítése, a történet kidolgozása és az információt folyamatosan adagolja az írónő, megfelelő dózisokban. Nekem a legjobban a második rész tetszett, az találtam a legmozgalmasabbnak.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére