Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Exom

Állandó Tag
Állandó Tag
Thea Harrison Ősi fajok sorozatából elolvastam az első 3 részt. Nagyon tetszett mindegyik és alig várom a folytatását. Ez egy fantasy regény, melyben alakváltó, vámpír, boszorkány, tünde és elf is él az emberek mellett. Részben romantikus is mivel kialakuló életre szóló kapcsolatokról is szól, illetve bemutatja a különös lények társadalmát is. Szövetségeket, ellenségeket. Szerintem végig izgalmas, cselekmény dús volt, fenntartotta az olvasó érdeklődését a végkifejletig és közben szórakoztató, humoros részek is voltak benne. Kikapcsolódásnak nagyon jó.
 

Olóreanwa

Állandó Tag
Állandó Tag
Épp ma fejeztem be Lázár Ervintől A négyszögletű kerek erdőt. Kedves, megmosolyogtató kis történetek. Igazi kikapcsolódás volt út közben.

Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték c. könyvéből még két tanulmány vár rám - azért a pár oldalért nem akartam cipelni a könyvet.
Sajnos a munka nagyon pörgött még bennem a szabadság első napjaiban. Ez a kifinomult, gazdag szókincsű és sok irodalmi, filozófiai utalást tartalmazó könyv jól lekötötte az energiáimat és elterelte a figyelmemet.

Josef Knecht életét meséli el, aki a művészetek, a fizika és matematika nagyszerűségét ötvöző üveggyöngyjáték mestere lesz. Egy utópisztikus tudós államban játszódik a történet, ám nemcsak a tudósok belső hierarchiáját, működését és mozgatórugóit írja le, hanem a Rend és a benne élők hibáira, hiányosságaira is rámutat. Érdekes, hogy bár a történelmet és a filozófiát a Rend megveti, mégis a kiindulópontja, az új állam megszervezésének oka történelmi és filozófiai okai vannak, sőt maga a regény egyfajta életrajz és életfilozófiai kikiáltás.
 

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
A "királyi tévében" nézhetetlen és többszörösen ismételt műsorok vannak. A neten megnézem, amire kíváncsi vagyok, szeretem a beszélgetéseket, az interjúkat, az érdekességeket. A hírekre lecsapok és olvasom, nem mintha kíváncsiságommal azt érném el, hogy jobbak, nyugalmasabbak lennének. Nem, de a mindenről tudni akarok működik bennem.
Csendben sem szeretek aludni, így már többedszerre kitaláltam, hogy Hangos könyvet hallgatok. Most éjszaka is ezt tettem.
Ajánlom:
Fekete István - Téli berek (Hangoskönyv)
Ideje: 10:46:40
*
Közben elaludtam, de fel is ébredtem, újból hallgattam, majd ismét elaludtam. Ma folytatom, visszatekerem egészen addig, amíg jól emlékszem rá, aztán újból elindítom.
Ajánlom Nektek. Nyugalmas, szép éjszakátok lesz, semmi erőszak, semmi probléma...

 

sunseth

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
-Előre is elnézést kérek,de nem találtam olyan fórumot ahol feltehetném a következő kérdésemet-ezért itt próbálkozom.
Melyik Jókai Mór műben szerepel a következő idézet?:

"A magyar, bálványt nem imádott soha.
Egy istenség volt, melyre áldva tekinte föl,
mely templomba be nem fér,
melynek áldását legközelebb érzi
minden, ami él: a Nap és a csillagos ég.”


A válaszokat előre is köszönöm!
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Sziasztok!
-Előre is elnézést kérek,de nem találtam olyan fórumot ahol feltehetném a következő kérdésemet-ezért itt próbálkozom.
Melyik Jókai Mór műben szerepel a következő idézet?:

"A magyar, bálványt nem imádott soha.
Egy istenség volt, melyre áldva tekinte föl,
mely templomba be nem fér,
melynek áldását legközelebb érzi
minden, ami él: a Nap és a csillagos ég.”


A válaszokat előre is köszönöm!
Szia! :)
Jókai Mór - A magyar nemzet története regényes rajzokban I. kötet I. fejezet - A nemzetbölcső

Bár az idézet pontosan így szól:

Bálványt nem imádott soha, szobrász vagy festő nem vált közüle, ki cserépből vagy festékből csináljon számára isteneket, csak egy istenség volt, melyre imádva tekinte föl, mely templomba be nem fér, melynek áldását legközelebb érzi minden, ami él,-a nap.. . .és a csillagos ég. S ha éjente a magyar pásztor ember a fűben elfekve, öntudatlan áhitattal bámul fel az ég csillagaira, ama titkos érzés, mely őt virrasztani kényszeríti, nem a hajdani csillag imádás - maradvány ösztöne-e szívében?
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
upload_2019-9-15_8-41-34.png
Nem ma olvastam, de ma ujra levettem a polcról.


-
A borítón ez áll:
"Wo ist Heimat? Wo ich meine Kinder in Sicherheit weiß. Wo es Achtung gibt der Person und dem Wort." (Konrád György)
-
"Hol a haza? Ahol biztonságban tudhatom a gyerekeimet. Ahol van tisztelete a személynek és a szónak.
Ahol azt, hogy olyan vagyok, amilyen, és azt gondolom, amit, előlegképpen méltányolás övezi."

-
A digitális könyvtárban bele lehet olvasni



A Konrád György elleni irási tilalmat 1989-ben törölték el a "hazájában".
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Ajánlom a horror kedvelők figyelmébe Thomas Jake Larson: Agorafóbia könyvét. E-bookban kapható például a Kobo oldalán, vagy számos magyar webshopban (Libri, Líra, stb.) Érdemes elolvasni!!!
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
41tBqqt-OWL._SX362_BO1,204,203,200_.jpg
KATAPULT / "100 kártya ami a nézetedet a világról megfogja változtatni"
-
Kevés szöveg, sokat mondó képek. Okvetlen belelapozni analog vagy digital. :cool:
-
-
3-milchleistung-01.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Szvetlana Alekszijevics: Csernobili Ima


Ez egy dokumentumregény. Érdemes elolvasni.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Jose Rodrigues dos Santos könyveit nagyon szeretem, szerintem nagyon sok az igazság tartalma főleg az Isten haragja c.alkotásnak. Amit pár napja fejeztem be, az az Életjel c. könyve. Ajánlom mindenkinek a könyveit.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére