Mit tudsz a Kabbalah-ról?

sztzs

Állandó Tag
Állandó Tag
kabbalah-anim.gif
NMadonna mindig képes megújulni. Mind zeneileg, mind szellemileg. Új heppje a héber filozófián alapuló Kabbalah vallás tanítása. Madonna 1997-ben kezdett érdeklődni a zsidó tanok iránt, és olyannyira beleásta magát új vallásába, hogy két évvel ezelőtt felvette az Esther nevet. em rég pedig 3 és fél millió fontot adományozott a londoni Kabbalah Központ létrehozására.
 

Alapitvany

Állandó Tag
Állandó Tag
Eszt ugy hivjak hogy alszentkedes (szep magyar szoval).
Ahogy en latom ot nem erdekli semmi es senki , ha csufot uzott a keresztbol akkor csufot fog az ujvallasbol is. Amig az image megvan, doll a penz addig mindent lehet, azutan jonnek a kritikak. Istene a penz. (Legallabis abbol megitelve amit lathatunk a tevebol, de ha nem lenni igy nem eszt latnanak).
 

Annai

Állandó Tag
Állandó Tag
Van a Kabbalának, mint Zsidó misztikus tannak valami köze az általunk ismert "kabala" fogalámához /szerencsehozó eszköz/?
 

Angelit

Állandó Tag
Állandó Tag
A kabbalah a zsidók misztikus útja. Madonnához meg annyit, hogy a kabbalisztikus tanítások annakidején szájhagyományokon keresztül terjedtek apára fiúra ;) tudtommal Madonna nem férfi.
Ma már sok kabbalisztikus tudáshoz lehet hozájutni, érdemes vele foglalkozni!!
 

Angelit

Állandó Tag
Állandó Tag
Ja az eredeti kérdésre a válasz: Az a piros spárga Madonna kezén nem más, mint modernül kabbalisztikus védökarkötönek nevezett szalag, melyet a gonosz pillantások ellen a bal kézen hordanak. Tradicionálisan ezt a piros zsinór szerü valamit Jeruzsálem és Betleneh közt található Rachel sírjánál kabbalisztikus imákkal áldják meg.
 

mahasjah

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit tudsz a Kabbalah-rol?

Jártam Kabbalah tanfolyamra, azzal a céllal is hogy a Kabbalah imát és meditácioját is megtanulom de azt nem tanitották.
Kabbalah 22 héber betü, 10 szefirot, 32 ösvény minden szefirot bolygonak meg van a tulajdonsága, ISTEN NEVE és tartoznak hozzá az arkangyalok és az angyalok. Piros szalagot Budapesten vettem, de érdekes modon nekem több tizezer forintos minuszom volt mikor hordtam. Olyan dolgok jöttek elő, hogy több tizezer forintot kellett kifizetnem. Kár hogy az amerikai piros szalagot nem lehet kapni Magyarországon. Madonna nem tartozik a kedvenceim közé, de a hirességével a többi sztárokkal együtt azért másképp tanitják őket és többet is elárulnak nekik mint például a Kabbalah Prayer és a meditácio hogy tudják csinálni.
Mindenkinek szép napot kivánok
mahasjah
 

hena37

Állandó Tag
Állandó Tag
A kabbalah zsidó misztikus tan, ami pontosan megmutatja, milyen utat kell bejárnunk lelki fejlődésünk érdekében. Együtt rezeg a számmisztikával és tarottal és természetesen a héber bibliával. Mint minden hitrendszerre, erre a tanra is ráaggatta az ember a maga egós " dilinyóit", de ettől a tanítás lényege nem veszett el. Az ortodox zsidó vallás ellenzi, hogy bárki csak "úgy" tanulmányozza a kabbalát, ennek ideje szerintük 30 éves kor után lehetséges. Természetesen náluk tiltott a nők számára is. A modern kabbala már tisztában van a nők spirituális beállítottságával és lehetőséget ad mindenkinek a megértésére. Ki kell azokat ábrándítanom, akik azt gondolják, hogy egy piros zsinór megoldja anyagi gondjaikat vagy olyan sikeresek énekesek lesznek, mint Madonna.
Madonnának is be kellett járni a maga útját, neki is pont olyan félelmei vannak, mint nekünk, hétköznapi embereknek. Az talán nem vitatható, hogy kabbala segített önmaga megismerésében és így a körülötte élő emberi populáció is kiszámíthatóbb lett számára.
Aki jól érthető leírást szeretne a kabbaláról annak
MAGGY WHITEHOUSE: AZ ÉLŐ KABBALA című könyvét ajánlom. Sajnos nincs feltölthető anyagom róla.

szeretettel hena
 

hena37

Állandó Tag
Állandó Tag
Jártam Kabbalah tanfolyamra, azzal a céllal is hogy a Kabbalah imát és meditácioját is megtanulom de azt nem tanitották.
Kabbalah 22 héber betü, 10 szefirot, 32 ösvény minden szefirot bolygonak meg van a tulajdonsága, ISTEN NEVE és tartoznak hozzá az arkangyalok és az angyalok. Piros szalagot Budapesten vettem, de érdekes modon nekem több tizezer forintos minuszom volt mikor hordtam. Olyan dolgok jöttek elő, hogy több tizezer forintot kellett kifizetnem. Kár hogy az amerikai piros szalagot nem lehet kapni Magyarországon. Madonna nem tartozik a kedvenceim közé, de a hirességével a többi sztárokkal együtt azért másképp tanitják őket és többet is elárulnak nekik mint például a Kabbalah Prayer és a meditácio hogy tudják csinálni.
Mindenkinek szép napot kivánok
mahasjah
Kedves mahasjah !
Egyszer sem biztos, hogy neked a kabbalisztikus meditációra van szükséged önmagad megismerésére!
Én is olvastam sok mindent az ortodox kabbalistáktól, de nem szorítottam a fejem ülve, a térdeim közé, hogy közelebb kerüljek Istenhez.
Millió meditációs módszer létezik, a lélek megismeréséhez. Mert ez a lényeg az egészben, nem más!
Ha ismered a félelmeid alapját, akkor szembe tudsz nézni is velük. Akkor már nem lesz szükséged amulettekre és elhiszed, hogy pont olyan esélyed van a boldogságra egy másik aspektusban, mint a körülrajongott sztároknak.

szeretettel hena
 

tothnemonika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kabbala

A Kabbala Atlantiszról ered, a zsidók őrízték meg a tudást. Régen a nők nem tanulhattak Kabbalát, a férfiak kiváltsága volt. A lelkek azért születnek le a Földre, hogy új tapasztalatokat szerezhessenek. Lélekként már mindent tudunk, de a Felejtés Angyala elfelejteti velünk a felvállalt tervünket. A felejtés fontos.

A Kabbala a zsidók misztikus tudását tartalmazza. Azt a tudást, melyből hosszú időn keresztül szinte kizárólagosan táplálkozhatott a nyugati mágia, azt a tudást, melyet Mózes, mint az utolsó egyiptomi, és mint az első zsidó beavatott magával vitt hosszú vándorútjára, hogy azután népe szóbeli tanként vigye tovább Egyiptom és Atlantisz ősi tudását.
A Kabbala az emberhez legközelebbi tudomány. A Kabbala Bölcselete azt beszéli el nekünk, hogy az ember mi végett létezik, mi végett született, miért él, mi az életének az értelme, honnan jön és merre halad azt követően, hogy ebben a világban befejezi az életét és az útját.
A kabbalista ezeknek a megértésére még itt és most élve jut el. A Kabbala alapjában véve egy módszer a spirituális világ eléréséhez. Merthogy a spirituális világról tanít, illetőleg a tanulása által egy további érzékszervet fejlesztünk ki. Ennek az érzékszervnek a segítségével tudunk kapcsolatot teremteni a felsőbb világokkal.
 

tothnemonika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kabbala

Kabbala
A Kabbala, az Életfa, tudás és bölcsesség. A fán vannak szefirák, ezeknek tulajdonságaik vannak, amik bennünket alaposan jellemeznek. A szefirák természetes erők, az utak tudatállapotok, milyen a tudati szintünk. Itt nem létezik jó és rossz út! A Kabbalán utak találhatók, ezekhez a Tarot kártya 22 lapja van rendelve. A Tarot itt nem a jóslást szolgálja, ezt soha ne felejtsük el. Amelyik úton haladsz, az ahhoz tartozó lap jellemez.
A Szefirák Isten létezésének megnyilvánulásai. Hatalmas hatalommal felruházott makrokozmikus erők. Ők a közvetítők Isten és a teremtett világ között. A Tíz Szefira együttvéve alkotja az emanációk világát, a legfelsőbb és a megváltoztathatatlan előképi ősvilágot.
A tíz Szefira mellet van még egy tizenegyedik is ez a láthatatlan szefira, melynek neve: Dath vagy Dááth, az Örökkévaló Szefirája, amely a mi értelmünk számára felfoghatatlan. Ha az emberi testre kivetítjük az Életfát, akkor ez a pont a harmadik szem helyére esik. A Dááthra a Szaturnusz felügyel, hogy senki ne léphessen a tiltott zónába, Isten területére engedély nélkül. Ez a lelkek gyülekezőhelye.
 

tothnemonika

Állandó Tag
Állandó Tag
Kabbala

A Kabbalában három fontos életút van. Ez születési elemzés, ahol fontos a születési név, mivel az vagy te, és a születési dátum, hogy mit kapsz fentről, a Kozmoszból. A Kabbala a felismerés által gyógyít. Ha felismered a feladatod, tudod, mit kell tenned, hogy a betegségeket elkerüld.
A Kabbala héber szó, jelentése tudás, átvétel, átvett tudás. Életfának is nevezzük. A Kabbala egy egész és kimeríthetetlen tudás.
A Mikrokozmosz a nagyvilág, az egész Univerzum szimbóluma, a Makrokozmosz a kisvilág, az ember. Egyik megfelel, egyezik a másikkal, ami azt jelenti, hogy az Univerzumban semmi nem létezik, amit te ne hordanál magadban. Ezen az elven nyugszanak a szefirákat összekötő vonalak, melyekhez a Tarot 22 lapja van rendelve.
A Kabbalán 10 gömb vagy szefira található. Ezek a szefirák az ember és az Univerzum mögött álló erők.
A Kabbala megmutatja, milyen utat kell az embernek Malkuttól Keterig, azaz a Birodalomtól a Koronáig bejárnia.
A szefirák statikusak, az utak dinamikusak. A Kabbala az energiastruktúrákat mutatja.
A Kabbala egyszerre szolgál a személyes fejlődés útjaként és az Univerzum, a Világegyetem működésének megértését elősegítő módszereként.
A nyugati misztikus hagyományok magukba foglalják az alkímia, a Tarot, a pogányság, a runa és rovásírás, az antropozófia, a Templomos Lovagok, a gnoszticizmus, a hermetikus és a rózsakeresztség tanításait.
A baloldali oszlop lényünknek az a része, mely információhoz és tudáshoz jut, átgondolja a dolgokat, és döntéseket hoz megértési szintünk alapján.
A jobboldali oszlop azon részünk, mely belső sugallat alapján cselekszik, amely ad, és amelynek révén elérünk dolgokat.
A Kabbala használatával megtanulhatjuk megérteni a fizikai felépítésünket és azt, hogy egyes részeink miért erősebbek, mint a többi. A Kabbala tanítása szerint az Ego jelenti az alapunkat. Feladata, hogy felügyelje mindennapi életünket, és támogassa az Ént.
A Kabbala az ember élettervét mutatja meg.
A Kabbalista Életfa bal oldali (Szigorúság), és jobb oldali (Kegyelem) oszlopa között található a Középső oszlop.
Ez az oszlop a két pólus közötti egyensúly, a stabilitás, a Jelen (Most) állapota. Öt szefirája, a Keter, a Dááth, a Tiferet, a Jeszod és a Malkut.
A Keter a szellemi, a Malkut az anyagi sík szefirája. A Kabbala, olyan, mint egy térkép, megmutatja értelmünk elásott kincseit és elvezet tudatunk legmélyebb szintjeire. Kettős természetű is. Egyrészt tartalmazza, hogyan alakul ki és hogyan működik a Világegyetem és felfedi, hogy az Univerzum energiái hogyan nyilvánulnak meg minden egyes ember életében.
Az Életfa, mint térkép magában rejti önmagunk megismerésének minden szintjét, a spirituálist, a mentálist, az érzelmit és a fizikait. A megoldásokhoz kulcs ezen a térképen az Életfa.
 

zucsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Monika te nagyon járatos vagy ebben a témában!örülök neki.
Én most kezdem tanulmányozni,érdekelne a további tanítás.
 

EGÉRVADÁSZ

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves jocó78, kár itt kötekedni és gúnyolódni, ha nem érdekel a téma, ne gyere ide.
Engem például érdekel minden, amivel többet tudhatok meg spirituális tanokról, és köszönöm Mónikának és hena37-nek, hogy tanították azokat, akiket érdekel.


Szeretném megkérdezni , hogy a tarothoz hogyan van köze a kabbalának, mert a tarot mostanában nagyon érdekel.
Ha ebben tudnátok segíteni lányok, azt megköszönném
üdv, EGÉRVADÁSZ
 

joco78

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves jocó78, kár itt kötekedni és gúnyolódni, ha nem érdekel a téma, ne gyere ide.
Engem például érdekel minden, amivel többet tudhatok meg spirituális tanokról, és köszönöm Mónikának és hena37-nek, hogy tanították azokat, akiket érdekel.


Szeretném megkérdezni , hogy a tarothoz hogyan van köze a kabbalának, mert a tarot mostanában nagyon érdekel.
Ha ebben tudnátok segíteni lányok, azt megköszönném
üdv, EGÉRVADÁSZ
Kedves EGÉRVADÁSZ!

Sajnálom, ha megbántottalak, vagy kötekedőnek tűntem.
A bejegyzésem igazából egy fricska lett volna, mivel nem érzem, hogy egy hosszú, részletes bejegyzés az válasz lehet az egyszeri érdeklődőnek.
A beillesztett linkeket, illetve idézeteket többre tartom.
Persze helyénvaló lehet a hosszú válasz, ha már konkrét kérdések vetődtek föl.

Magyarán én abban hiszek, hogyha nekem konkrét megoldandó feladataim vannak, akkor mondják meg, hogy hogyan segíthet azokban a kabbala. Az általános felvilágosítás se rossz, de engem mindig a konkrét szitu érdekel.

A tarot kérdésedre reagálva, én a Crowley-féle tarot-val kezdtem foglalkozni, ahol eleinte nem is sejtettem, mennyire jelen van benne a kabbala. Konkrét kabbalisztikus ábrák és szimbólumok vannak Crowleynál és ahogy utánanéztem, nem is véletlenül.
Úgy tudom, hogy tarot kártyából nagyon sok féle van. Van a kis árkánumot és a nagy árkánumot éltető, valamint van ahol mindkettő a pakli része. Egyiptomi gyökerekről is beszélnek, nem tudok kabbalisztikus gyökerekről. Crowley a maga verzióját a XX. században alakította ki, így a kártyája összetett, és kabbalisztikus elemeket is tartalmaz.

Ha valaki tud erről többet, azt én is szívesen veszem.
 

hena37

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves EGÉRVADÁSZ!

Sajnálom, ha megbántottalak, vagy kötekedőnek tűntem.
A bejegyzésem igazából egy fricska lett volna, mivel nem érzem, hogy egy hosszú, részletes bejegyzés az válasz lehet az egyszeri érdeklődőnek.
A beillesztett linkeket, illetve idézeteket többre tartom.
Persze helyénvaló lehet a hosszú válasz, ha már konkrét kérdések vetődtek föl.

Magyarán én abban hiszek, hogyha nekem konkrét megoldandó feladataim vannak, akkor mondják meg, hogy hogyan segíthet azokban a kabbala. Az általános felvilágosítás se rossz, de engem mindig a konkrét szitu érdekel.

A tarot kérdésedre reagálva, én a Crowley-féle tarot-val kezdtem foglalkozni, ahol eleinte nem is sejtettem, mennyire jelen van benne a kabbala. Konkrét kabbalisztikus ábrák és szimbólumok vannak Crowleynál és ahogy utánanéztem, nem is véletlenül.
Úgy tudom, hogy tarot kártyából nagyon sok féle van. Van a kis árkánumot és a nagy árkánumot éltető, valamint van ahol mindkettő a pakli része. Egyiptomi gyökerekről is beszélnek, nem tudok kabbalisztikus gyökerekről. Crowley a maga verzióját a XX. században alakította ki, így a kártyája összetett, és kabbalisztikus elemeket is tartalmaz.

Ha valaki tud erről többet, azt én is szívesen veszem.
Ez az írás egy olyan embert jelképez, aki az útkeresés folytán megtalálta az igazság egy szeletét és azt ,a maga igazságára formálta. Ha fizikai síkon szeretnénk a spiritualitást elérni, azt csak passzív energiákkal tudjuk tenni. A cél, a semlegesség, vagyis a 0
A tarotban a 0 a bolond lapja, aki járja a maga útját és bármi, vagy semmi lehet a zsebében.
Ez a mindent vagy semmit hajtóerő, ami előre visz bennünket, de a sárba is ragaszthat.
A bolond zsebe sosem telik meg és sosem ürülhet ki.
Mikor azt hisszük, hogy a bolond mindent megmutatott és miénk az igazság, akkor nyelvet ölt ránk és megmutatja a másik zsebet, amely teljesen üres.
Így vezet és tanít bennünket, a karma útján, egészen addig, amíg miénk nem lesz, a tisztán látás képessége.
Szeretettel hena
 

Fodor György

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!

A Kabbalah csodálatos tradicionális szellemi út. Gyakorlatilag az egyik legtökéletesebb rendszer szerintem, ami elvezethet a megvilágosodáshoz. Régebben több minőségi könyv is megvásárolható volt.

Az ezoteriája zseniális.

Az édesvíz kiadónak volt a 90.-es években egy kék színű könyve róla - Kabala címmel valamint Halevi: a Kabbala útja című írását ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Ő a Kabbalah jó ismerője-beavatottja és tanítója is.

A téma mély értője Magyarországon dr. Szász Ilma is.

A kék könyvben minden sephirot-hoz tartozik egy gyakorlat is.. Amik szintén fantasztikusak, de idő kell a haladáshoz, nem egymás után pár nap alatt végezni.

Sajnos, az a tanítóm, aki Magyarországon még biztosan értője volt, már nem él.
 
Oldal tetejére