Mosolygó történelem!

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha tudsz a történelemből mosolyogni való idézeteket azt itt leirhatod.

Amikor a kiegyezés után Ferenc József Magyarországra látogatott, az egyik alföldi városban feltűnt a fiatal császárnak, hogy kevés a csendőr az öt üdvözlő hatóságok között. Megkérdezte a bírót, mi ennek az oka,
- Voltak itt sokan, felséges uram -válaszolt a bíró-, de a többit agyonvertük.
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
Újházy Ede vándorszínész korában egy csizmadiánál lakott, aki mindig megkérdezte tőle távozáskor:
- Hová megy, művész úr?
- Próbára.
Mikor már vagy két hétig mindig ugyanezt a feleletet kapta a házigazda, hát kifakadt:
- Mi a fenének próbálja annyit a művész úr? Ha egyszer nem megy, mért nem hagyja abba?
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
Henrik Ibsen, a világhírű norvég iró Rómában sétálva arra lett figyelmes, hogy feltűnően sok ember ácsorog egy plakát előtt. Közelebb ment, ám csalódottan vette észre, hogy nincs nála a szemüvege. Szemüveg nélkül pedig nem tudta elolvasni, hogy mi áll a falragaszon. Megkérdezte hát a mellette álló embert:
- Megmondaná, kedves uram, hogy mi áll ezen a hirdetményen?
- Megbocsásson, de én is analfabéta vagyok.
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
Xanthippének, a görög filozófus Szókratész feleségének a neve fogalommá vált. A kötekedő, nyelves, brutális asszonnyal kötött házasságát a barátai sem értették meg. A filozófus így vigasztalódott:
- Nősülsz vagy nem nősülsz - egyre megy. Akár viszel asszonyt a házhoz, akár nem - mindenképpen megbánod.
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
II. Katalin orosz cárnö saját kezűleg faragott elefántcsont tubákos szelencét küldött ajándékba Voltaire-nek'. Az író finom gyapjúharisnyával viszonozta az ajándékot, amit maga kötött. A harisnya mellé levelet mellékelt:
..Felséged férfimunkával ajándékozott meg, amit egy
asszony csinált. Viszonzásul női munkát küldök, amit egy férfi készített."
 

tothacka

Állandó Tag
Állandó Tag
A második világháborúban Magyarország hadat üzen az USA-nak. Hazánk nagykövete bemegy a washingtoni külügyminisztériumba, átadja a hadüzenetet, majd a következő beszélgetés zajlik le:

Külügyminiszter: Mi az Önök államformája?
Nagykövet: Királyság.
K: És ki a királyuk?
N: Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
K: Ki a kormányzó?
N: Vitéz Horthy Miklós tengernagy.
K: És van Önöknek tengerük?
N: Az nincs.
K: Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?
N: Nincs.
K: Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
N: Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...
K: Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?
N: Nem, ők a szövetségeseink.
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
James Whistler, brit festőművész egyszer a híres gégespecialistát, MacKenzie professzort hivatta kedvenc kutyájához. Amikor a professzor megtudta, hogy kutyához hívták ki, elkomorodott, felírta a gyógyszert, és szó nélkül távozott. Másnap Whistler levelet kapott, amelyben arra kérték, sürgősen keresse fel a professzort.
„Üdvözlöm önt, mester! -mondta a művésznek Mac-Kenzie. - Arra kérem, hogy fesse be az ajtómat!"
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
Kuzsinszky Bálint, az aqincumi múzeum alapitója telket akart vásárolni a Balatonnál. Lóczy Lajoshoz, a magyar tenger szakértőjéhez fordult.
- Ha ingatlant vásárolsz, el ne felejts vízjogot szerezni hozzá! - mondta Lóczy. - A Balaton ugyanis idővel kiszárad. A jog alapján a telektulajdonosok még a Balaton közepén is ingyen területhez jutnak.
- És mikorra várható a kiszáradás?
- Körülbelül hatvanezer év múlva...
 

DrTalar

Állandó Tag
Állandó Tag
Ismert volt, hogy Gárdonyi Géza nagyokat tudott halgatni. Egy alkalommal Márkus László színigazgató Egerben meglátogatta az írót. A kerti lugasban ültek vagy két óra hosszat, egyik sem szólt egy szót sem. Márkus indulni készült.
- Ne menjen még! - marasztalta Gárdonyi szívélyesen. - Hiszen olyan jól elbeszélgettünk.
 

gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Deák Ferenc egyszer a Vámház körúton sétálva, arra lett figyelmes, hogy az úttesten csellengő kisfiú felé vágtat egy konflis.Félrerántotta a gyermeket, majd a szipogásokból kihámozta, hogy a sarki hentes fia.Kézenfogta, és átadva apjának, elmondta az esetet,amit a hentes végighallgatva az alábbiak szerint reagált le: Kegyelmesuram, én önnek borravalót nem adhatok, hanem fogadjon el tőlem egy tanácsot:hentestől nyáron kolbászt ne vegyen!
 

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Beethoven egy alkalommal, mikor a császárt ünnepelte a tömeg, nem hajbókolt az uralkodónak, aki megismervén a híres zeneszerzőt, ezt szóvá is tette. Erre Beethoven ezt válaszolta: felség, császár akárki lehet, de Beethoven csak egy van!
(És igaza is volt!)
 

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom pontosan a történetet, de zongoraművész és zongoratanár nagymamám mesélte régen, hogy Bach, akinek sok gyereke volt, mindig magába mélyedve ment az utcán, gondolataiban is csak a zenébe merülve és egyszer meglátott egy magas fán egy gyereket, hirtelen indulattal leparancsolta, mondván, hogy megmondja a szüleinek, mit tett, ha le nem jön azonnal. Mire megszólalt a gyerek: igenis apuka! Nem ismerte meg a saját gyerekét!
 

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy vicc, ha szabad:
A szegény paraszt kifogja az aranyhalat, az meg persze felajánlja, hogy teljesíti egy kívánságát, ha visszadobja a folyóba. Kapva kap az alkalmon az öreg paraszt, és azt kéri, hagy lehessen király. Lefekszik aludni a folyópartra és arra ébred, hogy valaki rázza a vállát:
Felség ébredjen, indulunk Szarajevóba!
 

atomi(HU)

Állandó Tag
Állandó Tag
A szocializmus 7 csodája:
1. Mindenkinek volt munkája.
2. Bár mindenkinek volt munkája,senki sem csinált semmit.
3. Bár senki sem csinált semmit,a terv 100% fölött teljesült.
4. Bár a terv 100% fölött teljesült,mégsem lehetett semmit kapni.
5. Bár nem lehetett semmit kapni,mindenkinek megvolt mindene.
6. Bár mindenkinek megvolt mindene,mégis mindenki lopott.
7. Bár mindenki lopott,mégsem hiányzott soha semmi.
 

Faraleth

Állandó Tag
Állandó Tag
1. kérdés:
Ha ismernél egy nõt, aki éppen terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak és egy szellemileg visszamaradott, neki pedig szifilisze van, ajánlanád neki az abortuszt?
/Mielõtt megnéznéd a választ, olvasd el a második kérdést is!/



2. kérdés:
Itt az idõ, hogy megválasszák a világ új vezetõjét és a te szavazatod számít a döntésben.
Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a vezetõ-jelöltekrõl:

A-jelölt: tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál döntései elõtt. Két szeretõje van. Zsinórban dohányzik és napi 8-10 martinit iszik.

B-jelölt: hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt opiumot használt és minden este egy üveg whisky-t megiszik.

C-jelölt: Kitüntetett háborús hõs. Vegetáriánus, nem dohányzik. Néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata.

Melyik jelöltre esne a választásod?

Elõször dönts! Ne less! és utána nézd meg lent a válaszokat.










-------------------------------------------------

A-jelölt: Franklin D. Roosevelt
B-jelölt: Winston Churchill
C-jelölt: Adolf Hitler


És mellesleg ha az abortusz kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp most ölted meg Beethovent...
 

Buhalla

Állandó Tag
Állandó Tag
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákositól. Egyszer, egy ünnepi fogadáson a "bölcs vezér" rosszallóan mondta Kodálynak:
- Sok rosszat hallok mostanában magáról, mester...
- Én is magáról, Rákosi...!
 

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákositól. Egyszer, egy ünnepi fogadáson a "bölcs vezér" rosszallóan mondta Kodálynak:
- Sok rosszat hallok mostanában magáról, mester...
- Én is magáról, Rákosi...!
Pontosan így hangzott: "Hát még én magáról". Ezt más nem engedhette meg magának, csak Kodály.
De jó, hogy ezt előhoztad!

Faraleth találósa zseniális! Nekem nagyon tetszett, remélem, a topik gazda is előkerül és értékeli a minőségi beírásokat!!;)
 
Oldal tetejére