Hírek Mostantól engedély kell a férfiaknak, ha külföldre akarnak utazni

Németországban a 17 és 45 év közötti férfiaknak engedélyt kell kérniük hosszabb külföldi tartózkodáshoz.

Németországban az év elején hatályba lépett új katonai szolgálati törvény értelmében a 17 és 45 év közötti férfiaknak előzetesen engedélyeztetniük kell a három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodást a Bundeswehrrel - erősített meg a védelmi minisztérium egy lapértesülést a dpa hírügynök.
A rendelkezés a január 1-jén hatályba lépett, a katonai szolgálat modernizációjáról szóló törvény része. A jogszabály fő eleme a 2008-as születési évjárattól kezdődően kötelező sorozás bevezetése, amelynek célja, hogy az aktív állomány létszámát a jelenlegi több mint 180 ezerről mintegy 260 ezer főre bővítsék.

A minisztérium indoklása szerint a hadseregnek "egy esetleges vészhelyzetben" tudnia kell, ki tartózkodik tartósan külföldön. A szabályozás békeidőben is érvényes, nem csak feszültség esetén vagy védelmi helyzetben. A tárca ugyanakkor jelezte: a végrehajtási szabályok egyértelművé teszik majd, hogy az engedélyt automatikusan megadottnak kell tekinteni mindaddig, amíg a katonai szolgálat továbbra is önkéntes alapon működik.

1775316485311.png
 
Nem ördögtől való dolog, csak a mai fiatalok úgy szocializálódnak, hogy szabadság van. A jogokat messze túlhangsúlyozzák, mig a kötelességről alig van szó. Bár az elmúlt évtizedekben sokat tettek olyan nacionalista dolgok eltaposása érdekében, ami sokat segít egy önkéntes katonai szolgálat vállalása terén. Minden esetre a jelenlegi kancellár, ha igazak a felmérések rendkívül népszerűtlen. Az esetleges olajhiánnyal párosulva ez elhozhatja az AFD győzelmét.
 
Nem ördögtől való dolog, csak a mai fiatalok úgy szocializálódnak, hogy szabadság van.
A 90 napot meghaladó tartózkodás amúgy is adminisztráció igényes.
A jogokat messze túlhangsúlyozzák, mig a kötelességről alig van szó. Bár az elmúlt évtizedekben sokat tettek olyan nacionalista dolgok eltaposása érdekében, ami sokat segít egy önkéntes katonai szolgálat vállalása terén. Minden esetre a jelenlegi kancellár, ha igazak a felmérések rendkívül népszerűtlen.
Merkel 16 évig kancellár között. Az utóbbi 5 évben meg két másikat is megválasztották másik oldalról és nem szélsósegest.
Az esetleges olajhiánnyal párosulva ez elhozhatja az AFD győzelmét.
Nem gondolnám, a németek remélhetőleg ennél okosabbak.
 
Azért már sikerült pár "érdekes" dolgot össze hozniuk. Plusz, ha valóban elkezdik jegyre adni az üzemanyagot és stb. ami vagy igaz vagy nem, komolyan a szélsőségek felé terelheti a szavazókat. Adolf is a gazdasági válság viharait használva lett egy part széli pártocskából végül fürer.
 
Adolf is a gazdasági válság viharait használva lett egy part széli pártocskából végül fürer.....amit felemelkedést persze valakinek finansziroznia is kellett.Ugye? Csak, hogy teljességre törekedjünk.
Lásd Anthony Sutton.
 
A toke nem a politikusok fejevel gondolkodik.
Jelenleg óriási a tőkekiáramlás németorszagbol.
A gond majd akkor fog erljonni, ha elkezdik énekelni, hogy nem nem nem, nem nem nem , nem megyunk mi innen el...
Akkor majd megkeresik azokat akik ott helyben igernek nekik komoly profitkilatasokat!
Egy darabig el lehet áűlmodozni, meg megzoldilni és hasonlok, de eddig mindig mindenhol eljott olyan ido, amikor az emberek az asztalra csapnak, és megmondjak ursulaeknak hova is menjenek!
 
Úgy sejtem át akarsz ugrani európai felelősségről a tengeren túlra
A kis pártocskát nagy német tőkések juttatták hatalomra
Két cikk ellentétesen közelít mindkettő tartalmazza Antony Sutton
nevét de csak mint publikáló közgazdász
De Shutton ír a bolsevikokról is
A két linkben megtalálod a finanszírozókat
Egyet kiemelek: Emil Kirdorf és Fritz Thyssen

Utoljára módosítva:
Eddy ,
ezek a németk nemhiszem , hogy az asztalra fognak csapni ! Egyszer volt Budán kutyvásár ! Ez meg 1989-ben volt Lipcsében ! Hiszen évek óta olyan pártokat vállasztanak meg akik a gazdaság tönkretételén dolgoznak szorgalmasan ! Ámbár meglehet , hogy valami miatt pont arra számitanak azt akarják "kiharcolni" ugy mint a franciáknál a "sárga mellényews" megmozdulásnál , amikoris a rendörség brutalitással vállaszolt a tüntetökmegjelenésére Párizsban .
 
A változás vsz. megint keletröl fog jönni....szász-Anhalt, Meklenburg-ElöPomeránia...
 
A toke nem a politikusok fejevel gondolkodik.
Jelenleg óriási a tőkekiáramlás németorszagbol.
A gond majd akkor fog erljonni, ha elkezdik énekelni, hogy nem nem nem, nem nem nem , nem megyunk mi innen el...
Akkor majd megkeresik azokat akik ott helyben igernek nekik komoly profitkilatasokat!
Egy darabig el lehet áűlmodozni, meg megzoldilni és hasonlok, de eddig mindig mindenhol eljott olyan ido, amikor az emberek az asztalra csapnak, és megmondjak ursulaeknak hova is menjenek!
Atöke...nem a politikusok fejével gondolkozik...igy van. Irányitja azokat :D
 
Eddy ,
ezek a németk nemhiszem , hogy az asztalra fognak csapni ! Egyszer volt Budán kutyvásár ! Ez meg 1989-ben volt Lipcsében ! Hiszen évek óta olyan pártokat vállasztanak meg akik a gazdaság tönkretételén dolgoznak szorgalmasan ! Ámbár meglehet , hogy valami miatt pont arra számitanak azt akarják "kiharcolni" ugy mint a franciáknál a "sárga mellényews" megmozdulásnál , amikoris a rendörség brutalitással vállaszolt a tüntetökmegjelenésére Párizsban .
Te is tudod, milyen hulyek vagyunk mi választok!
Amig lehjet turunk, aztan ha tulfeszitik a hurt akkor isten mentse aki az utunkba akad!

Ha kozgazdaszkent nezed ami tortenmik jelenleg, ez mar aegy vég kozeli állapot!
A német toke menekul az orszagbol!
Az uj alakulo vallalatok amerikaban fektetnek be, ott csinalnak szerencset.
Technologiailag ma már elterjed a techn ologiai gyarmatositas kifejezés.
Nekunk itt az eu-ban nincs MI-nk, nincsennek felho alapu szolgalltatások, ami ma már alapveto!
Ezeket az amazon, az MS és a Goggle birtokolja!
Az agyelszivas ma már egeész máskoéppen jelenik meg mint meg nehany éve!
Az eu-s technoplogia, fejlesztesek, tudomanyos eredmenyek az amerikai felhokben vannak!
Fejlett technologia alkalmazasa ma már MI néálkul elképzelhetetlen. Mit hasznalunk? Goggle, MS Amazon!

Kinana van mihez nyulni fejleszt ezerrfel! Az oroszok is ezt teszik!
Mind a két oriasnak sajat fejlesztese van!
Beszelgess el az MI-vel :) Mar ő is elismeri, hogy a kibertérben osszecsapnak ezek a technologiai ujitasok!
EGymas mesterseges intelligenciajaval probaljak tanitatni a sajatjukat a nagyhatalmak!

Mi mit teszunk?
Szabalyozun k!
Etikai torvenyeket hozunk, betiltunk, szankcionalun k...
Hat ez nem elore mutat, hanem csak egy potcselekves!
Draghi 800 milliárd euros csomagot kér a tec hnologiai fejlesztesekre, beruhazasokra, ha haladni akarunk!
Mi mire veszunk fel 90 milliárd euros hitelt?

Ehhhhh----kozeleg a veg :(
 
Pontosan. Vannak azok a mémek, hogy Amerika ilyen AI, kínai olyan AI, Európa meg a palackról le nem eső kupak.
Az egész zöld átállást anno azzal indokolták, hogy ezzel olyan tudásra teszünk szert, amit majd jó pénzért el lehetlesz adni más országoknak. Ezzel szemben úgy el lett verve ezen a téren az EU, hogy csak na. Első tömegesen gyártott elektromos kocsi a Tesla, stb. Az európai autó gyárak most kezdik utol érni a Teslát, mig a kínaiak már előzik is. Ott van az aksi, ami mindennek az alapja. Az Eu projekten összesen nem dolgozott a raktárost, takarítót is számolva, mint hányan csak mérnökök dolgoztak a BYD Sanghaji kutató részlegén és ez csak egy ilyen gyártó Kínában. Ott az ITER a plazmaerőmű. A befejezéshez kellene talán 30 milliárd, ezzel szemben ennek a többszörösét elköltötték szél és nap erőművekre, ami miatt szenved az energetikai ipar, mert folyamatosan fel és le kell szabályozni a normál erőműveket, stb.
Ettől függetlenül meg van az előnye a megfontolt döntéseknek, csak sokkal jobban ki kéne egyensúlyozni a dolgokat. Jelenleg sikeresen haladunk a korábbi centrum régióból félperiféria irányába, mint EU. Onnan vissza térni meg szinte lehetetlen lesz.
 
Redredigton ,
nagyon is igaz az irásod , ez látható Németországban a legjobban ! Elösször is Brüsszel nyomására bezártak a német solarpaneleket gyártó cégek vagy elvándoroltak kinába . Az északi tengeren vagy az ország északi részeiben megtermelt energiátz tárolni nemlehet mivel a gyártott energia tárolással a kutya sem foglalkozott . De az is igaz , hogy az ország déli tartományaiba igy a bajorokhoz , svábokhoz ahol az ipar nagytöbbsége van nemlehet a megtermelt energiát eljutattni ! Mert némely tartomány ágaskodik a magas villanypoznák ellen , de ott milliónyi szélerömü dolgozik ;) . Na nem a városok közelében ahol ennek az energiának a szószóloi laknak nem , hanem vidéken ahol a "városlakókat" nemzavar .
 
A németek nagyon helyesen komolyan veszik az orosz katonai támadás lehetőségét és az ellenük folytatott orosz hybrid háborút.

Nem olyan forró az a kása.
"A kilépési engedélyt azonban „mindig meg kell adni, ha a szóban forgó időszakban nem várható konkrét katonai szolgálat”. Mivel a katonai szolgálat a jelenlegi jogszabályok értelmében kizárólag önkéntes részvételen alapul, „a megfelelő engedélyeket általában meg kell adni” – mondta a szóvivő."
 
"három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodás" -ról van szó, ami azért nem értinthet széles tömegeket.

Magyarországon nem a Bundeswehr, hanem a NAV keres (életkortól és nemtől függetlenül), ha szó nélkül lelépsz a rendszerből.
 
Adatbázis építés zajlik. Nem ördögtől való. Csak éppen a ma embere nagyon nem szereti, ha bekerül egy adatbázisba.
 
"három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodás" -ról van szó, ami azért nem értinthet széles tömegeket.

Magyarországon nem a Bundeswehr, hanem a NAV keres (életkortól és nemtől függetlenül), ha szó nélkül lelépsz a rendszerből.
Ha én "rendes" (65 feletti) nyugdíjas vagyok és a nyugdíjakat, mondjuk revolut számlára kapom, milyen alapon keresne?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,183
Üzenet
5,045,947
Tagok
630,340
Legújabb tagunk
Hellosziaoke
Oldal tetejére