Hírek Mostantól engedély kell a férfiaknak, ha külföldre akarnak utazni

Németországban a 17 és 45 év közötti férfiaknak engedélyt kell kérniük hosszabb külföldi tartózkodáshoz.

Németországban az év elején hatályba lépett új katonai szolgálati törvény értelmében a 17 és 45 év közötti férfiaknak előzetesen engedélyeztetniük kell a három hónapnál hosszabb külföldi tartózkodást a Bundeswehrrel - erősített meg a védelmi minisztérium egy lapértesülést a dpa hírügynök.
A rendelkezés a január 1-jén hatályba lépett, a katonai szolgálat modernizációjáról szóló törvény része. A jogszabály fő eleme a 2008-as születési évjárattól kezdődően kötelező sorozás bevezetése, amelynek célja, hogy az aktív állomány létszámát a jelenlegi több mint 180 ezerről mintegy 260 ezer főre bővítsék.

A minisztérium indoklása szerint a hadseregnek "egy esetleges vészhelyzetben" tudnia kell, ki tartózkodik tartósan külföldön. A szabályozás békeidőben is érvényes, nem csak feszültség esetén vagy védelmi helyzetben. A tárca ugyanakkor jelezte: a végrehajtási szabályok egyértelművé teszik majd, hogy az engedélyt automatikusan megadottnak kell tekinteni mindaddig, amíg a katonai szolgálat továbbra is önkéntes alapon működik.

1775316485311.png
 
Ha én "rendes" (65 feletti) nyugdíjas vagyok és a nyugdíjakat, mondjuk revolut számlára kapom, milyen alapon keresne?
Ha jól tudom a Revolutnak már van magyar fiókbankja. Hamarosan magyar számlaszámod lesz a litván helyett. Szóval a magyar állam és a NAV rá fog látni a számládra és a tranzakciós adót is fizetni fogod, kivéve, ha a legmagasabb vagy az előtti szintre fizetsz elő, ebben most nem vagyok biztos.
 
Téged mondjuk perpillanat azért, hogy mint nyugalmazott katona díszsorfalat állj Szerbiában a gázvezeték mellett!
Sokan vannak, de még nem elegen, pedig már a celebeket is odavezényelték!
Addig álljanak fel lábon!
65 felett már golyofogónak sem kellünk, akkor erre se kelljünk!
Ha jól tudom a Revolutnak már van magyar fiókbankja. Hamarosan magyar számlaszámod lesz a litván helyett. Szóval a magyar állam és a NAV rá fog látni a számládra és a tranzakciós adót is fizetni fogod, kivéve, ha a legmagasabb vagy az előtti szintre fizetsz elő, ebben most nem vagyok biztos.
Semmilyen törvény nem tiltja, hogy EU országbeli banknál számlát nyissak. Az, meg, hogy a bank hogyan igazodik a magyar jogszabályokhoz, a bank felelőssége.
De nem is ez a lényeg. Amíg a nyugdíj nem adózik, a NAV -nak semmi köze hozzám. (Nyugdíj mellett nem dolgozom.)
 
Semmilyen törvény nem tiltja, hogy EU országbeli banknál számlát nyissak. Az, meg, hogy a bank hogyan igazodik a magyar jogszabályokhoz, a bank felelőssége.
De nem is ez a lényeg. Amíg a nyugdíj nem adózik, a NAV -nak semmi köze hozzám. (Nyugdíj mellett nem dolgozom.)
Az a gyanús ami nem gyanús. Egy nem dolgozó nyugdíjas, hmm, gyanús ... :D
 
Téged mondjuk perpillanat azért, hogy mint nyugalmazott katona díszsorfalat állj Szerbiában a gázvezeték mellett!
Sokan vannak, de még nem elegen, pedig már a celebeket is odavezényelték!
Mint celeb menjen oda egy idegenzászlós díszlet művelethez?
Majd Tóth Gabiék után esetleg
Jól fog mutatni mondjuk
Nagy Feró mellett
 
mosolygok az emberekre.
Nézd még ájtatos Katalin dala c videót
az is azt tette mosolygott.

Szelíd a hangom, az arcom tiszta, mint a Hold,
Tartsátok tiszteletben, hogy visszavonultam.
Itt nem segít már más, csak a Balog Püspök!
Mi már eltettünk minden, aranyat, ezüstöt.
Itt már nem segíthet más, csak a Tízparancsolat!
Ne keressetek, nem fogadok már parasztokat!

Meghorcoltatok, mint a Messiást.
Most már hagyjatok, hadd szeressem Istent.
 
Nézd még ájtatos Katalin dala c videót
az is azt tette mosolygott.

Szelíd a hangom, az arcom tiszta, mint a Hold,
Tartsátok tiszteletben, hogy visszavonultam.
Itt nem segít már más, csak a Balog Püspök!
Mi már eltettünk minden, aranyat, ezüstöt.
Itt már nem segíthet más, csak a Tízparancsolat!
Ne keressetek, nem fogadok már parasztokat!

Meghorcoltatok, mint a Messiást.
Most már hagyjatok, hadd szeressem Istent.
Ismerős a mondás?
Aki kuv@nak áll, ne sikitson, ha...
Amíg kapja az államtól az apanázst, addig tűrje!
Érdekes. Anno nekünk azt mondták, hogy ha a munkahelyről hazamentünk, vagy szabadságon vagyunk, attól még nem szűntünk meg katonának lenne.
Valami hasonló vonatkozik rá.
 
A baj az, hogy egyutt fogunk sirni par honap mulva, ha netan igazad lesz, pedig Te eskudtel egy csaladarulora!
Amúgy Én nem esküdtem MP-re, de azt tisztelem benne, hogy megtette azt amit egy évtizedig az ellenzék elsunnyogat. Lement az emberek közé vidékre.
Én most Vona új pártjával szimpatizálok. Nem teljesen az amit szeretnék, de most Ők vannak a legközelebb hozzá. Szerintem Ő már felnőtt a feladathoz. Amúgy meg korábban is kifejtettem, hogy valamiben a Fidesz, valamiben a DK ötleteit és törekvéseit támogatom. A Tisza eddig nekem nesze semmi fog meg jól hangulatot áraszt, legutóbbi kedvencem amikor az egyik jelölt bejelentette, hogy ötvenezer forint kelengye pénz adnak majd, aztán kiderült, hogy az most is van és 62 000 Ft, szóval csökkentés lesz. Ahh. Hol vannak azok a politikusok akiket szeretnék támogani, aki kiáll megmondja mit akar, majd négy év mulva újra kiáll és elmondja mit csinált meg a tervből, mi van folyamatban és mi nem sikerült és miért.
Akár a Fidesz nyer, akár a Tisza mindenképpen sírni fogunk, mert az a kis Trump öböli kaland minimum egy, de akár több évig kisérteni fogja az egész EU és Magyarországot is. Elég csak az élelmiszere gondolni, a szállítás, a műtrágya hiány, stb. miatt komoly drágulás jön majd az infláció mellett. Annyi a különbség, hogy a Fidesz új adóit a multikra, bankokra, stb. akik majd ránk terhelik, ha meg a Tisza jön képbe, majd elmúlt 16 éveznek, privatizálnak mindent is, majd felvesznek egy jó nagy IMF hitelt, amire hivatkozva majd adót emelnek. Sorrend majd kiderül, de sokkal többe fog kerülni a mindennapi megélhetés. Végül is itt nem arról van szó, hogy jobban éljünk. Magyarország félperiféria. A centrum országoknak nem érdeke, hogy mi is centrum legyünk. Nem véletlen, hogy csak a GDP van kihangsúlyozva, a GNP meg el van súnnyogva. Azért élnek jobban egyes országok, mert folyamatosan plusz pénzt visznek be a gazdaságba más országokból, amit a GNP jól megmutat.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti
phoenyx wrote on papadi's profile.
Kedves Papadi!

A szívem lelkem gyógyította, csupán a lista, amit láttam, a kabaré témában!
Nem töltöttem le ugyan egyiket sem, de most, h betegségből lábadozok, végig olvasva a szereplőket, egykori kabaré jelenetek ugrottak be, amit azóta elhunyt Édesapámmal szívesen néztünk/hallgattunk, annak idején.....

Isten Áldása szálljon Rád!

Statisztikák

Témák
39,176
Üzenet
5,044,487
Tagok
630,287
Legújabb tagunk
kőbányaib
Oldal tetejére