Hírek Moszkva bekérette a kanadai ügyvivőt

Bekérették az orosz külügyminisztériumba a moszkvai kanadai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, Brian Ebelt tiltakozásul amiatt, hogy Melanie Joly kanadai külügyminiszter pár nappal korábban „esetleges oroszországi rendszerváltásról” beszélt – közölte a moszkvai tárca kedden.

Kanadai sajtójelentések szerint Joly március 10-én sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy láthatóan sikerül elszigetelni az orosz vezetést, és erre szükség is van gazdasági, politikai és diplomáciai területen.

Szavai szerint látják annak lehetőségét, hogy rendszerváltás menjen végbe Oroszországban.

Az orosz külügyminisztérium közleményében elítélte az „oroszellenes támadást”, elfogadhatatlannak nevezte a kanadai miniszter szavait, és jelezte, hogy nyilatkozatának komoly következményei lesznek a kétoldalú kapcsolatokra nézve.
Ottawa további lépéseinek függvényében Oroszország fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő válaszlépéseket tegyen – tették hozzá.

1679465292765.png
 
Bar nem tartozik a temahoz, és a korabban leirtak ellenere is rettenetesen motivalo fiatalok számára a könyve, ha valaki teheti olvassa el: Angela Davis: Életem
 
Egy nép vágya a békéhez a boldogulashoz elveszik néhány elvetemult ember mohóságában!
Legyen ez a nehanmy ember orosz, angol, nemet, amerikai vagy barmilyen naciobel, mert ez nem a nemzeti hovatartozason mulik!
Akkor pár szót egy dicsőséges időről ami talán másoknak nem volt annyira dicsőséges. Egy kicsit áthallásos a történet. /Donbasz/
Milyen a reggel, miután teljesül egy ország álma? Az 1938-as visszacsatolás után nem lett minden fenékig tejfel a Felvidéken. A bevonuló magyar honvédek lába elé szórt virágok elhervadtak, és betrappoltak a tisztfeleségek, hogy jó áron felvásárolják a csehszlovák ipar remekeit.
Így amikor az 1938-as bécsi döntés után visszakaptuk Szlovákia magyarlakta déli sávját, a bevonuló honvédeket a magyarok részéről érthető extázis fogadta. Az utókor nem is nagyon emlékszik másra, csak ezekre az örömkönnyekre.
Bár az országváltást valódi felszabadulásként élték meg az akkoriak, „ez a hat év a be nem vált remények időszaka volt”
Már a virágesővel fogadott magyar katonák sem tettek mindenhol jó benyomást. Bár a falvakban szinte minden magyar a felállított díszkapuknál várta a bevonuló csapatokat, a honvédség biciklis előőrsei, ócska páncélosai láthatóan gyengébbek voltak a távozó csehek egységeinél. Pár nap múlva aztán megérkeztek a magyarországi „úrinők”. Ők azok a tiszt- és politikusfeleségek voltak, akik tömegesen vásárolták fel a magyarnál jobb és olcsóbb helyi iparcikkeket, méretet nem nézve vittek ruhát és cipőt, ürítették ki az edényboltokat.
A magyarok többsége gazdaságilag nem járt jól az országcserével. A pengőre váltással a bérek sokat vesztettek értékükből, az ígért nagyberuházásokból a háború miatt nem lett semmi, az átkerült vidékek csehszlovákból magyar periféria lettek. Pedig a visszacsatolás után az új rezsimmel szemben nagy volt a várakozás. A közigazgatás megszervezése sok új álláshelyet jelentett, a meghirdetett „őrségváltás” jegyében mindenki azt remélte, hogy az addig háttérbe szorított felvidéki magyarok tömegével jutnak biztos megélhetést nyújtó állami sarzsihoz.
Sokak csalódására „nyanyásoknak” is gúnyolt anyaországiakat ültettek a nagyobb városok polgármesteri székébe, de lejjebb is az volt az alapelv, hogy az állam kenyerét csak az eheti, aki teljesen lojális az új hatalomhoz. Igazolóbizottságok alakultak, hogy felmérjék, ki léphet állami szolgálatba, és bagatell ügyek miatt is elutasították azokat, akiket a „magyar állameszme és államhűség” szempontjából kifogásolhatónak találtak. Az igazolások a feljelentések besúgórendszerekre jellemző hullámát indították el
Csupa méltóságos uram, kérlek alássan; a rangkülönbségeket megalázóan éreztető magyar hivatalnokokhoz képest a csehszlovák bürokrácia utólag modernnek, a kisemberrel szemben is előzékenynek tűnt.
Képzelhető, hogy mit érezhettek Kassán, amikor a visszacsatolás után a reflexből fiamozó „anyás” katonatiszt felpofozta az öntudatos helyi magyar taxisofőrt, mert az vissza merte tegezni az új urat.
1679500490896.png
 
Csatolás megtekintése 1920571
Akkor ugyan ebbol a konyvbol egy kis tortenet, ahol ket felvideki polgar beszelget(és jol jellemzi a mai helyzetet is!):
- ha tudnád, micsoda fantasztikusan jót álmondtam. Mit, kérdi izgatottan a barátja. Hát azt, válaszolja az első, hogy kimentek a csehek.
- De hát ez nem álom, hanem valóság, mondja neki a másik. Mi ebben a fantasztikusan jó?
- Hát az, mondja ismét az első, hogy az álmomban nem jött be helyettük senki.
 
Belekavarodok?? Mibe?
Egyedül én próbálok felvázolni valami jövőt ennek az elgyötört kelet-európának benne Ukrajna államiságának.
Persze mert mivel nem ismerik a politikai hátteret ezért mindig jönnek a gazdasági függőséggel. Nagy tőke stb.
Még hogy nem azon múlik sok minden hogy ki milyen nemzethez tartozik.....Sajnos nem hogy elcsitulna a nacionalizmus hanem felerősödik.
Az hogy a nép vágyáról írsz és a boldogsághoz való viszonyról az nagyon függ a kultúrájuktól. Ami nekünk (keresztény alapokon nyugvó világ) természetes és boldogsággal tölt el az másoknak nem annyira.
Visszatérve Kínához és a megcsonkításához azért írtam az előbb azt hogy a 20. századi történelme szerint hozzá tartoztak bizonyos területek de, nem volt mindig így. Nem mondhatom azt hogy Kínát megcsonkították hisz az egy terjeszkedő birodalom volt és az egysége nem volt állandó.
Ha már itt tartunk akkor azt sem szabad elfeledni hogy Oroszország is egy gyarmat szerző birodalom volt Szibéria meghódítása a közép ázsia országok megszerzése..stb. Nem csak a nyugati államok voltak nagy terület szerzők.
Ebben a saját véleményed írod legalábbis fogalmazásod
Az utolsó mondatra kacsolódok.
Igen sokszor írtam már a nagyhatalmak teszik:leigázzák kisebbet és utaltam felsorolva hogy a nyugati világ épp úgy
Te itt ugyanazt írod: "Oroszország is egy gyarmat szerző birodalom volt Szibéria meghódítása a közép ázsia országok megszerzése..stb. Nem csak a nyugati államok voltak nagy terület szerzők."
Ez ugyanaz mint amit én mondok
De én így:Mindegyik egyformán bűnös

Vagyis a nagyhatalmak erővel megszerzik a kisebbet
Ezért azt állítom: ilyen alapon nincsen okuk sem erkölcsi joguk számon kérni Oroszország mai viselkedését
Ez az bizonyos"Az vesse rá az első követ ki maga bűntelen"
Minden cselekedete aki szemben áll oroszországal(kivéve Ukrajnát)
Mind érdek alapon cselekszik.
Az erkölcsi szöveghez nincs joguk.
Épp úgy mint Amerikának a demokrácia exporthoz
(persze az is gazdasági nyereség okán történik)
Ne legyen senki naiv
Ugyanaz mint jezsuita hittérítők
Ugyanaz mint az Angolok: "mi csak kereskedni akarunk" Brit Kelet-indiai Társaság
És bekebelezték indiát India uralkodóit megölték.
És még közben a franciákkal is összeakaszkodtak India meghódításáért
 
Utoljára módosítva:
"
...

Na ez az, ami nekem nagyon nem tetszik!
Az hogy vannak orszagok, amelyek vindikaljak maguknak a jogot arra, hogy megdontsenek egy nekik nem tetszo rendszert!
...
Mit is csinalnak az oroszok Ukrajnaban? (Előtte Csecsenföldön, Gruziában, Moldáviaban...
nem is szolva előtte Afganisztanrol, Lengyelországról, Csehszlovákiáról, Magyarországról...)
 
"
Kanadai sajtójelentések szerint Joly március 10-én sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy láthatóan sikerül elszigetelni az orosz vezetést, és erre szükség is van gazdasági, politikai és diplomáciai területen.

Szavai szerint látják annak lehetőségét, hogy rendszerváltás menjen végbe Oroszországban."

Na ez az, ami nekem nagyon nem tetszik!
Az hogy vannak orszagok, amelyek vindikaljak maguknak a jogot arra, hogy megdontsenek egy nekik nem tetszo rendszert!
Hogy ez nem elmeleti dolog, eleg ha Chillere, Nicaraguara, Irakra gondolunk!
VAgy a Diszno obol is egy eleg "diszno " dolog volt!
A párhuzam nem áll.

Itt egy körözött bűnöző tart megszállva egy országot, az az "orosz vezetés". A példáidban demokratikusan választottak megdöntését soroltad .. vagy nem?
 
Sajna meg csak a nyomtatott nagybetűket ismerem...
(Ok. Tudom, hogy eliteled ezeét az oroszokat is.)
Sokmadszor irom le, szerintem mar utoljara:
A nagyhatalmak piszkos jatekairol beszelek, aminek oroszorszag épp ugy resze mint az usa!
Szerintem egyik sem jobbb a masikanal!

M ost épp oroszorszag haboruzik, hat most épp ot iteljuk el.
Maskor mas, akkor azt.

De butasagnak tartanam azt hogy egy népet teszek bunosse!
Raadasul sokszor meg csak nem is egy nepre jellemzoek azok a dolgok amiket igyekszunk a nyakukba varni, hanem egy szukebb társadalmi csoport attitudje! Amit itt beideztek pl a felvidek megszallasakor, az nem a magyarsag jellemzoje, hanem egy szuk retegé, a kis-nagy nemes katonatisztek.
A kornyek lakossaga veluk talalkozott foleg, hiszen Te nagyon jol tudod, hogy a sorkatona ult a laktanyaban, mig elojogaik a tiszteknek voltak :)
De ha irodalmi peldaval akarok élni emlithetem Tamasi Áron Cimeresek cimu rtegenyet is, amit mig olvastam vegig az volt az erzesem, hogy nehany kiugro esettol eltekintve a magyar uri osztaly viselkedése természetes volt Tamási számára is.
Ugyan akkor sok mindent magyaraz az erdelyben élo nem magyar ewtnikuzm viselkedesebol.

Szoval szerintem egyik kutya masik eb.
Leginkabb az a vicc jellemzi a helyzetet jol, ahol a manus arrol almodott, hogy a csehek helyett nem jott senki :)
(sajna tenyleg csak adoma :( )
 
A párhuzam nem áll.

Itt egy körözött bűnöző tart megszállva egy országot, az az "orosz vezetés". A példáidban demokratikusan választottak megdöntését soroltad .. vagy nem?
Hmmmmmm
Szoival szerinted a nicaraguai rezsimet, vagy a Chillei Allende fele kormanyt demokratikus uton szuntettek meg...

HAtg izééééééé
Ha szamodra a demokracia merfoldkove az, hogy ha nem tetszik a rendszer jon az usa és megdonti akkor igazad van!
 
Ismétlem: a példáidban - Allende, stb. - demokratikusan választottak megdöntése (vagy a Disznó-öböl esetén annak kísérlete) volt, míg Putyin bűnöző.

Amit nekem tulajdonítottál, azt nem írtam. Tévedtél, máskor figyelj jobban.
 
Amúgy a nagyhatalmak létét lehet szeretni vagy nem szeretni, de hogy VANNAK és befolyásolni képesek más országokat, ez tény. Definíciójuknak megfelelően.
 
Ismétlem: a példáidban - Allende, stb. - demokratikusan választottak megdöntése (vagy a Disznó-öböl esetén annak kísérlete) volt, míg Putyin bűnöző.

Amit nekem tulajdonítottál, azt nem írtam. Tévedtél, máskor figyelj jobban.
Hmmmmm
Amikor elkezdjuk keverni az etikát és a politikát akkor nagyon ingovanyos talajra tévedunk.

A japan 731-es alakulat teljes buntetlenséget élvezett, a tettei ellenére.
Tehat bunozonek titulalni oket a jog szerint torvenysertes.
Vezetoi nagyon magas beosztasokbol mentek vegul nyugdijba!

Hogy ki a bunozo, azt altalaban az donti el, hogy kire mondjak, és hogy aki mondja, az eleg eross -e ahhoz, hogy ra tudja kenysuzeriteni a tobbiekre.

Vagy ez a nemzetkozi birosag ami Putyin ellen elfogatoparancsot adott ki, meg nem olyan régen elkutasitotta azt, hogy kivizsgalja az amerikaiak afganisztani kegyetlenkedeseit.
Az indok az volt, hogy miutan az usa nem irta ala azt a nemzetkozi egyezmenyt ami a birosag megalakitasahoz vezetett, nincs joghatosaguk vizsgalodni!
Oroszorszag sem irta ala, és lám most van joghatosaguk hozza :)

Szoval....
 
Az indok az volt, hogy miutan az usa nem irta ala azt a nemzetkozi egyezmenyt ami a birosag megalakitasahoz vezetett, nincs joghatosaguk vizsgalodni! Oroszorszag sem irta ala, és lám most van joghatosaguk hozza :)

Szoval....
Miután a szavaimmal pont ellentétes állítást tulajdonítottál nekem, nem eszkalációt, hanem csak annyit vártam tőled: bocs.
 
Hmmmmm
Amikor elkezdjuk keverni az etikát és a politikát akkor nagyon ingovanyos talajra tévedunk.

A japan 731-es alakulat teljes buntetlenséget élvezett, a tettei ellenére.
Tehat bunozonek titulalni oket a jog szerint torvenysertes.
Vezetoi nagyon magas beosztasokbol mentek vegul nyugdijba!

Hogy ki a bunozo, azt altalaban az donti el, hogy kire mondjak, és hogy aki mondja, az eleg eross -e ahhoz, hogy ra tudja kenysuzeriteni a tobbiekre.

Vagy ez a nemzetkozi birosag ami Putyin ellen elfogatoparancsot adott ki, meg nem olyan régen elkutasitotta azt, hogy kivizsgalja az amerikaiak afganisztani kegyetlenkedeseit.
Az indok az volt, hogy miutan az usa nem irta ala azt a nemzetkozi egyezmenyt ami a birosag megalakitasahoz vezetett, nincs joghatosaguk vizsgalodni!
Oroszorszag sem irta ala, és lám most van joghatosaguk hozza :)

Szoval....
Alsagos itt a Putyin szerecsen mosdatasa olyan orszagbol ahol hosszu evtizedekig uralma alatt tartottak az orszagot. Putyin ezt a szokast folytatni akarja es teszi ugy hogy 30 eve szetesett az a hatalmas megdonthetetlen Szovjet birodalom.
ALmodozhat regi "szep' idorol mikor a felvilag vorosbe borult, de ma az orszagok nem kernek beloluk. Kivetelek vannak akik inkabb a sajat karukon tanulnak vagy ismetelni akarjak a diktatorikus idoket.
Lehet tik elvezkedtetek a szoc idokbe hamar igy veditek de itt nalunk sok olyan tagunk van akik akkor kellett vagy csak sajat erdekukbe elhagytak a hazat. A haza oket nem vedte meg, akkor itt ti visszasirjatok azokat az idoket.
Valoszinu sokatok soha nem elt kapitalista demokraciaba , csak kritizaljatok es a szoc vagy az ujabb keleti propaganda alapjan. Nem vagyok mai csirke de miota az eszemet tudom csak szidni atkozni elitelni kell Usat, holott soha nem lattatok hogy is elnek , hogy is elik a demokraciat.
Nektek a diktaturara van kedvetek mert ehez szoktatok hozza es ez a tuti.
Mo. tortenelme igen verzivataros, mindig rossz oldalra allt, mint most is probalkozik leterni arrol a demokratikus utrol amit ver nelkul ingyen az oletekbe hullt.
I vh jobboldali kormanyok, jol elinteztek lett Trianon, II.vh utolso csatlosa a naciknak jo nagy darabokat szakitottak ki az orszagbol ismet mint vesztesfel. Ma III.vh rol vizional a fonokotok ti meg tapsoltok neki, holott semmi feltetele meg vedekezesre sincs az orszagnak, es nagyon konyen lekerulhet a terkeprol az orszag mert a "draga jobboldali vezer" elintezi hogy jobb lesz az oroszoknal mint az Eu Unioba.
Milosevic is birosagon vegezte, Putyin se fogja elkerulni.

Setni az a jolet amibe most eltek meg fog szunni ha az Eubol kileptek vagy kitessekelnek benneteket. Az orosz nep nagyon nehez korulmenyek kozott el es elt mindig. Volt mar 3 millio koldus orszaga Mo. Ne kivanjatok ismet orosz egisze alatt elni.
 
Kis módosítással egyetértek.

"ver nelkul ingyen"

Ami engem illet, én TETTEM azért, hogy vér nélkül legyen javulás az 1980-as évek elejéhez képest. Felteszem, mások is. De hogy ingyen hullt az ölünkbe? Nem.

Én fizettem érte, 2 évet kaptam. És nincs szó hullásról sem, mert Ronald Reagan - legyen áldott a neve - volt az, aki lerombolta a diktatúrát.
 
Mr.Regen beirta magat a tortenelembe,mert valoban neki koszonheto hogy fel vagy megszabadultak az orszagok a voros diktaturatol.
SAjnalom,hogy teged is inzultaltak es meg sok embert, majd 10 evre ra jott el vegre a szabadsag.
Ami szomoru hogy ha a III.vh ismet Europaba robbana ki, Igazabol sehol se szabad hogy kirobbanjon.
 
Setni az a jolet amibe most eltek meg fog szunni ha az Eubol kileptek vagy kitessekelnek benneteket. Az orosz nep nagyon nehez korulmenyek kozott el es elt mindig. Volt mar 3 millio koldus orszaga Mo. Ne kivanjatok ismet orosz egisze alatt elni.
Nem akar senki sem orosz megszállás alatt élni. Csak nincs megoldás.
Mi legyen a következő lépés?
Tudom BÉKE.
De, hogyan???
Az oroszok nem vonulnak ki az ukránok meg nem adják át a területeket.
Patt.
Valakinek engedni kellene.
De erről ITT még semmit sem olvastam.
Mindenki vagy ezt vagy azt az oldalt átkozza.
BÉKE
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Olvastam a vérfarkasok világa 1-4,5 köteteit. Nagyon tetszett. Szenzációs a fordítás. Köszi. Mikorra várható a többi? Éva
Itt lehet a 20 üzenetet leadni?
hola! Alguien tiene el nuevo patrón de RNata?
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
Bocs Úton.
imi70 wrote on erikfrenszi's profile.
szia, én 2024. májusában szeretnék menni a portugál úzon. Kérlek amennyiben van rá időd és kapacitásod, szívesen venném a tapasztalataidat az útról. Előre is köszönöm .

Statisztikák

Témák
37,957
Üzenet
4,756,973
Tagok
612,897
Legújabb tagunk
ClydeWeary
Oldal tetejére