Moszkva vízumkényszert vezet be, Trudeau a kínaiak megbélyegzésétől óv

Oroszország vízumkényszert vezet be az országba beutazó kínai turistákkal szemben, a munkavállalási vízumok kiadását pedig leállították a Kínából indult koronavírus-fertőzés miatt.

Az orosz kormány honlapján ismertetett bejelentés szerint az intézkedés célja az ország biztonságának és az ott élők egészségének megóvása, valamint a koronavírus terjedésének megakadályozása.

202001263.jpg

Forrás: MTI/EPA/Vu Hong
Közben Justin Trudeau kormányfő Torontóban, a kínai holdújév alkalmából tartott rendezvényen arról beszélt, hogy Kanadának egy emberként kell szembenéznie a vírus jelentette kihívással, és nem szabad megbélyegezni az országban élő kínai közösséget.

Országunkban nincs helye a rémhírek és a rettegés által szított diszkriminációnak"

- szögezte le Justin Trudeau, miután a Kínából indult járvány miatt felerősödtek a kínaiakkal szembeni rasszista és kirekesztő megnyilvánulások Kanadában.

A közép-kínai Vuhanból indult koronavírus világszerte mintegy 11 900 embert fertőzött meg, és Kínában eddig 259 ember halt meg.
 
Kérlek ne vedd kötekedésnek, ezért kérdeztem, hogy milyen besorolású, mit szűr, melyik szabvány.
Egyáltalán nem kell cserélni pár óránként (egy normális egyszerű maszk is nyújthat komolyabb védelmet, de egy olyan nyilván nem pl. melynek a két oldalán luk/levegő lehet ha felveszed). A fent említett maszkok képei a kórházakban (pl.-ul) operációknál kötelezően használt egyszer használatos "kukázós" maszkokra emlékeztetnek. Illogikusak egy olyan járványnál amely 1 fertőzöttnél átlag 2 héttel a tünetek előtt és felépülés közben is hetekig fertőz (így jó esetben is több mint 1 hónapig fertőz egy érintettnél).

A jelenlegi járványban, a K í n ai kormány mellett, a WHO-t is felelősség terheli, és - evidens - nem minden tagját, mert az első sajtótájékoztatójuk előtt is 180 fokos ellentét volt belül. Azt rebesgetik, egy részüket - jól bevált szokásukhoz híven - megvásárolta az előbb említett ország kormánya, de hogy ez mennyiben igaz, valószínű sohasem fog kiderülni.

A WHO hozott anyagból dolgozik. Mivel a kínai kormány elhalgattatta a dokit, aki először hívta fel a figyelmet arra, hogy valami bűzlik és hetekig kussolt, miközben egyre nőtt a fertőzöttek száma, így a külföld sem juthatott hozzá érdemi információhoz. A világszervezet nyilván pont annyival hamarabb reagált volna, mint amennyivel később jutott ki bármilyen infó Kínából.
 
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy bár nem tudom, milyen maszkokat lehet patikákban kapni (esetleg szupermarketekben), de az orvosi szakboltokban van továbbra is Level III-as maszk. Ez kvázi a mezei, rétegzett, gumis maszk, aminek a cseppáteresztő képessége a 0,1 mikronos tartományban 2% alatti és a folyadékellenállása is magas. Vagyis 98+%-ban hatásos. Ez az olcsó maszk kategória. Ennél komolyabbak és sokkal drágábbak is vannak, külön beépített szűrővel stb. Más kérdés, hogy pl. az egészségügyben igazából a műnyag arcvédő pajzsokat kéne standardan használni (a maszkkal és a hajat jól takaró műtőssapkával), mert az a biztos. Itt most természetesen a hétköznapi, olcsó védelemre gondolok, nem a túlnyomásos, saját levegőtartállyal rendelkező biológiai,/radiológiai/kémiai védőruhára, ami kb. 1000 dollár...
 
A fent említett maszkok képei a kórházakban (pl.-ul) operációknál kötelezően használt egyszer használatos "kukázós" maszkokra emlékeztetnek.
Örölök, hogy felhívtad a figyelmem a problémára, ha ilyen maszkot vásárlok számít a besorolása. A neten bóklászva ilyen iformációt találtam: " Az egészségvédő maszkokat három kategóriába sorolják be. Az FFP 1 csak a port szűri ki. Az FFP 2 jelzésű már véd a vírusok ellen, de aki nagyon biztosra akar menni, annak érdemes az FFP3-at választani, mert ötször nagyobb védelmet biztosít."

Tehát ilyesmi lenne a minimum?
FFP2.jpg
 
Utoljára módosítva:
Egy magyar híresség vagy celeb ki hogy fogalmaz megírta a véleményét...
Sziasztok! Mi a helyzet otthon koronavírus ügyben? Ugye továbbra sincs fertőzött nálunk?! Gondolom Oroszország példáját követvén Magyarország is lezárta már a kínai turisták előtt a határt?! Legalábbis nagyon remélem… Ha anno a migránsokat is sikerült (eleinte nagyjából, aztán tényleg) nem beengedni, akkor remélem a kormány most is bölcsen jár el és megteszi a megfelelő óvintézkedéseket. Cukik a kis ferdeszemű kínaiak meg minden, de pont elegen élnek már az országunkban amúgy is, szóval bocsi, de köszi, nem kérünk belőlük többet. Itt Mikronéziában szerencsére nincsen regisztrált eset, s reméljük ez így is marad… Mindenestre Mikronézia már közel 2 hete nem fogad repülőket (Jegyzem meg jól is teszik.) olyan országokból, ahol regisztráltak koronavírus fertőzéses esetet. Így most pl. az ausztrálok sem tudnak ideutazni, pedig onnan sok szörfös járt előszeretettel ide. Már csak két helyről lehet Mikronéziába utazni: Guamból és Hawaiiról. Mondhat bármit a ‘mainstream’ media…nekem van egy olyan érzésem, hogy sajnos minden erőfeszítés ellenére sem Kínában, sem globálisan nincs kordában tarva a járvány. Bízom benne - bár ez még egy picit odébb van - hogy a hazautazásom innen a világvégéről nem lesz túl körülményes. Semmiképp sem szeretnék karanténba kerülni. Az eredeti jegyem egy kínai légitársasággal lenne Hongkongon keresztül, de hogy én arra nem megyek az is biztos. (Bódi Sylvi, Mikronézia, 2020.02.12.)
..............
A poszt után nem sokkal Bódi Sylvire finoman szólva is rászakadt a népharag a kommentfolyamban. Bódi végül módosította a poszt szövegét, és a meredek részeket kigyomlálta belőle.
 
Ukrajnába is menekítettek a vuhani emberek közül hat busszal nos ami ott várta őket...:Több tucat tüntető lángoló barikádokat emelt és kövekkel támadt arra a hat buszra, amik a koronavírus-járvány sújtotta Kínából kimenekítetteket szállították elkülönítésre Novi Szanzsari kórházába.
A helyi sajtóban közölt videó alapján Avakov azzal próbálta nyugtatni a zavargókat, hogy "nem fertőzöttekről, hanem egészséges emberekről van szó", amire egy tiltakozó közbevágott, hogy "egyelőre". (Via BBC)
 
Videófelvételek kerültek fel az internetre arról, hogy az iráni Kom városában, amely egyszerre a helyi koronavírus-járvány központja és az ország egyik legszentebb helye, a muszlim hívők a fertőzésveszéllyel mit sem törődve nyalogatják és csókolják az egyik szentély díszrácsát.
A videón szereplő egyik férfi meglehetősen büszkén jelenti ki:

Most meg fogom ezt [a rácsot] nyalni, és nem érdekel, mi történik. Nem félek a koronavírustól.

Egy társa azt mondja: „Vannak, akik szerint e szentély terjeszti a koronavírust. Én azért jöttem, hogy

LENYALJAM A SÍRT, ÉS EZZEL ELTÁVOLÍTSAM RÓLA A VÍRUST. ÍGY MÁR JÖHETTEK, ÉS MEGLÁTOGATHATJÁTOK TI IS.”
 
Trudeau a kínaiak megbélyegzésétől óv
Ha lehet még nekem is óvni valakiket valamitől megteszem.Óvom a magyar kormány ellenzéket az Orbán rezsim hisztérikus támadásától.
Vannak pillanatok mikor mindenkinek félre kell tenni a politikai tőkét kovácsolást hibákból.Egy emberként kell állni ha beüt a járvány.
Láttam is a legelső politikai műsort
És hála pont úgy viselkedtek.Nem volt bírálat.Csak igény bejelentés a lakosság legmesszebb menő őszinte tájékoztatására.Mint ma második legfontosabb.
 
Napok óta terjed a migránsellenes / alt-right / muszlimellenes médiában egy olyan hír, hogy az olasz koronavírus-járvány okozója egy pakisztáni migráns, aki mint „patient zero”, azaz első megfertőzött, a vírus behozója nem volt hajlandó karanténba menni.
AMI NEM IGAZ.
Olyannyira nem, hogy az amerikai AP hírügynökség is kiadta külön egy kis hírként még pénteken a cáfolatot
Az első beteg pedig:
Mattia február 19-én hajnalban úgy döntött, hogy újból bemegy a sürgősségire, annyira rosszra fordult az állapota. Nem sokkal azelőtt már járt a kórházban, hogy segítséget kérjen, de még senki nem sejtett semmit. Egy 38 éves, rendszeresen sportoló, futóklubba járó, amatőr focista férfinál elég szokatlan dolog ugyan a tüdőgyulladás, de mivel Mattia nem járt Kínában, senkinek eszébe sem jutott, hogy ez koronavírus is lehet akár.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,494
Tagok
615,609
Legújabb tagunk
JuhásznéJudit
Oldal tetejére