Nádasdy Ádám

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nádasdy Ádám azért ír pozitívan a melegségről, mert nem akar házőrző kutya lenni, inkább egy kandallónál doromboló macskához hasonlítja magát. A költő és műfordító új könyve, A vastagbőrű mimóza kapcsán becsapós ösztönökről, a kormánypárti politikusok leleplezéséről és Dante sajátos humoráról is mesélt nekünk.



„Odajön, állunk egymás tenyerében / pillangó-szárnyú, két-Ádámos éden.” Ez A haverom című versében áll. Felszabadító nyíltan írni a melegségről?

Igen. Egyáltalán az embernek az érzéseiről felszabadító nyíltan írni. És ha ezek véletlenül a melegséggel kapcsolatosak, akkor arról. Ha szerelmes valaki valakibe, és ez tiltva van, de ő mégis úgy gondolja, hogy kimondja, mint Rómeó, hogy szereti Júliát, az felszabadító.

Mikor kezdte el ebben az értelemben felvállalni magát a verseiben?

Mindig igyekeztem rejtőzködni, de ez nem csak a melegség miatt volt. Azt gondoltam, érdekesebb: a versben az a jó, hogy nem kell tudnunk, kivel és hol vagyunk, milyen háttér előtt történik a dolog. A magyar nyelv alkalmas is arra, hogy ezt elkendőzze, ezzel játszottam. Viszont ha azt írom, hogy “ó, a te széles vállaid...” – akkor elég világos, magyar nyelv ide vagy oda, hogy miről van szó.

Amikor angolra fordították a verseit, hogy oldották meg ezt a problémát?

Simán és egyértelműen a „he” szócskát használták. Egy kis kötet is megjelent, amit Christopher Whyte fordított, egy itt élő, magyarul jól tudó skót. Megmutatta a fordításait, és volt olyan, hogy félreértett valamit. Az egyik versben arról volt szó, hogy nagyon vártam vissza a szerelmemet, de nem jött, és azt írtam, hogy „kapartam a küszöböt”. Ő meg azt hitte, ténylegesen egy küszöbről van szó, ami angolul hülyeségnek hangzik. Ilyesmi előfordul persze.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-012-res-jpg.exact729x485.jpg




Nincs meg a veszélye annak, hogy a melegség miatt tarthatják érdekesnek a költészetét? Hogy ez ad neki exkluzivitást?

De igen. Ez ősi jelenség: a kisebbségi irodalom vajon nem attól érdekes-e, hogy kisebbségi? Ha zsidó író valaki, ugyanez a helyzet, ha cigány, ha erdélyi magyar és így tovább. Az ember igyekszik ellensúlyozni ezt. A világirodalom legjobb művei egyszerre tartozhatnak a kisebbségi irodalomhoz, és lehetnek általános érvényűek. Egy barátom egyszer megkérdezte, hogy ha elképzelünk egy könyvesboltot, amilyen itt nincs még, de Berlinben vagy Bécsben már van, ahol van külön „general literature” és „gay and lesbian” részleg, akkor az én könyveim hol állnának? Mondtam, hogy persze mindkét polcon szeretném látni a könyveimet, ahogy például Thomas Manntól a Halál Velencében mindkét polcon ott van. De ezt kevesen érik el.

Ön máshogyan veszi a kezébe egy meleg költő kötetét? Mást keres benne?

Igen, pontosan azt keresem benne. Néha az embert meg is tréfálja a saját lelke és ösztöne. Lapozgattam egy verseskötetet nemrég, és volt egy olyan gyanúm, hogy meleg a szerző. Egyszer csak ott nyílt ki egy versnél, hogy „mellettem feküdtél, és a farkaddal végigsimítottál”. Aztán kiderült, hogy a kutyájához írja a verset.

Az új könyvében azt írja, a melegség nem magánügy.

Ha az volna, akkor ön és én, két idegen ember, nem beszélgetnénk erről. Ki beszélget magánügyekről vadidegenekkel?

A témáról szóló írásaival állampolgári kötelességét is teljesíti?

Igen, ezt nagyon szépen mondta. Úgy érzem, hogy nekem kötelességem elmondani azt, ami velem történt. Különösen azért, mert hála Istennek velem semmi szörnyűség nem történt. Kénytelen vagyok így fogalmazni, mert egy icipicit rossz a lelkiismeretem. Olyan sokan kérdezik, hogy „neked nem lett soha bajod abból, hogy meleg vagy?” Miért lett volna bajom? Mintha az emberek azt tartanák természetesnek, hogy aki meleg, azt megverik, elkergetik vagy kinevetik. Sajnos van ilyen, de nagyon sok meleget ismerek, akivel soha ilyesmi nem történt.

Filmen láttam ilyet, a Viharsarok egy nagyon szép, igazi történet. Ahhoz képest én operettszerző vagyok. De a tágabb környezet egy idő után immúnissá válik az állandó panaszkodásra. Ha zsidó lennék, nem írnék a holokausztról, pedig reggel és este eszembe jutna, mert eszünkbe kell jusson. De ha írnék, arról írnék, hogy a nagymamám milyen jól sütötte a flódnit, vagy arról, hogy a rabbi milyen vicces ember. Ezzel talán jobban át tudom állítani az emberek gondolkodását, mint a szörnyűségekkel. A világért sem azt akarom mondani, hogy akik ez utóbbit csinálják, az nem jó. Kell házőrző kutya, aki a legapróbb zajra éktelen csaholásba kezd. De macska is kell, aki dorombol a kandallónál.




Szóba hozta a Viharsarkot. A könyvében kritikák, elemzések is találhatók az utóbbi évek meleg témájú filmjeiről. Követi, hogy az új magyar filmek hogyan dolgozzák fel ezt a témát?

Igen, igen. A Viharsarok remek volt, mint García Lorca legsúlyosabb művei, mondjuk a Vérnász. Mi volt az a nagyon helyes film, ami nem volt különösebben meleg tárgyú, de volt benne egy buzibár, és a Kulka János volt a tulajdonos...

A Swing.

Úgy van. A történet egyáltalán nem erről szólt, a főhősök közül egyik sem volt meleg. Pedig azt vártam, hogy valakiről ki fog derülni, de nem. Kulka szála viszont nagyon jópofán és kedvesen volt megcsinálva. De ez megint az a vonal, ami kívül esik a társadalmon. Csomó ember szemében, azt remélem, az én könyvem kínosabban zavaró lesz, mint a buzibár és a Kulka által remekül megformált karakter.

Az amerikaiak megválasztottak egy feketét elnöknek, de úgy hívják, hogy Barack Obama, ami teljesen mesebeli név. Ilyen emberek nincsenek. A legtöbb amerikai feketét nem így hívják, hanem James Watsonnak, Richard White-nak meg ilyesminek. És nem ilyet választottak, mert az kínos lenne. Még meg kell várnunk, hogy egy James Watsont válasszanak meg elnöknek, aki csak úgy véletlenül fekete. Barack Obama olyan, mint Mary Poppins, egy esernyőn érkezett, és ezért tűrhető. A Kulka által megformált figura is tűrhetőbb. Én pedig pont az ellenkezőjét akarom nyomatni, hogy tessék körülnézni: lehet, hogy ez is, meg ez is...? Nem is látszik rajtuk.

Ungár Klára nemrég a Facebookon írt arról, hogy két fideszes politikus, Szájer József és Kocsis Máté meleg, válaszul a Fidesz szerinte kirekesztő politikájára. A homofóbia elleni küzdelem fontosabb, mint a személyiségi jogok védelme?

Nekem nem tetszett, amit Ungár Klára csinált. Ez ízlés dolga, lehet, hogy finnyás úrifiú vagyok. Ilyesmit akkor csinálnék, ha a célba vett személy különösen gusztustalan módon buzizott volna. Akkor nincs kegyelem, meg kell mutatni, hogy figyelj, te sem vagy más, mint a többi. Mint a szegény Szegedi Csanád esetében a zsidó származással – ott nincs kegyelem. De arra nem emlékszem, hogy Kocsis ilyesmit mondott volna. Ha ő kezd el lövöldözni, akkor vissza lehet lőni, akár egy sokkal nagyobbat is. De ha nincs a kezében fegyver, akkor nem.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-013-res-jpg.exact729x485.jpg




Azt is írja, néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a melegségről írjon tárcákat egy országos hetilapba. Melegként hogy érezte magát a Kádár-rendszerben?

Jól éreztem magam, már amennyire mindenki jól érezhette magát. Kádár Jánosnak ez jó tulajdonsága volt, hogy nem kívánt az emberek hálószobájába betolakodni, pedig diktátorok már tettek ilyesmit. Pletykaként még azt is hallottam, hogy intette a pribékjeit, hogy ne csinálják ezt. Soha nem volt például, hogy a pártlapban elítélő cikk jelent volna meg arról, milyen sokan élnek úgy, hogy nincsenek összeházasodva, vagy hány embernek van a felesége mellett stabil szeretője. És a melegekről sem jelent meg semmi. Pedig nagyon szerették ők is megmondani a tutit, például abban, hogy mit olvashat az ember. De akkor és ott nagyon hamar dekriminalizálták a melegséget. Felhívták a figyelmemet, hogy a könyvemben hiba van, mert nem 1967-ben, hanem ’61-ben dekriminalizálta Kádár a homoszexualitást, ami nagyon korai. Ő azt gondolta, mindenkit hagyjanak békén, ne foglalkozzunk ilyen hülyeségekkel.

A Meleg férfiak, hideg diktatúrák című filmben van szó egy helyről a Ferenciek tere közelében, ahová rendszeresen jártak melegek, és megfigyelték őket a személyzetből...

Kedves úr, én nem a megfigyelésről beszélek. Mindenkit megfigyeltek. Arról beszélek, hogy nyíltan bíráltak vagy meghurcoltak-e minket. Ilyen nem volt.

Nem érezte úgy, hogy sakkban van tartva?

Nem. De hála Istennek nem voltam olyan helyzetben, hogy engem ezzel zsarolni lehessen. Mindenki tudta, aki számított. A feleségem, amíg együtt voltunk, nem tudta, de mikor elkezdtem pasizni, akkor meg már nem voltunk együtt. Persze, hogy sokkal érdekesebb a mai nézőnek a megfigyelés meg a spiclik, de nekünk ez olyan volt, mint amikor valaki olyan helyen lakik, ahol nagyon sok szúnyog van. Nem tudom, észrevette-e, hogy az ottani lakosokat ez nem zavarja. Nekem és nagyon sokaknak a környezetemben ez nem volt egy állandó harc. De vannak tragikus történetek. Tar Sándort, a kiváló írót például zsarolták, talán éppen ezzel.

A rendszerváltással érzékelt változást a melegség társadalmi megítélésében vagy az erről való beszédben?

Megjelenhetett ilyen témájú folyóirat, nyíltak ilyen helyek, amelyek hirdethették magukat, közölhettek apróhirdetéseket. Emlékszem, nem is meleg újságban, hanem rendes újságban, hátul, ott volt a hirdetések közt: „Úr keres urat”. Ilyet nem lehetett volna a szocializmusban. Tőlem a vasfüggöny alatt még elvették a The Joy of Gay Sex című könyvet Hegyeshalomnál, ami egy nagyon rendes felvilágosító könyv volt. Később egy amerikai meleg barátom idős édesanyja jött látogatóba. Ő hozott még egy példányt. Bevallotta utólag, vágyott rá, hogy nyissák már ki a retiküljét, de nem nyitották ki. Akkor már mindenki azt hozott be, amit akart.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-014-res-jpg.exact729x485.jpg




Az erről való beszéd érdekesebb: amikor tavasszal elolvad a hó, nemcsak illatos virágok szagát érezzük meg, hanem a szart is, vagy az oszló aljnövényzetet, ami egész télen ott volt megfagyva. Vagyis az emberek gyűlöleteit, előítéleteit. Ez máig is tart, és ennek még egy ideig így kell lennie. Ez jobb, mint ha hallgatnának rólunk. Mindenki mondja el a magáét, legyen ez téma. Az, hogy a miniszterelnök sután, vagy bután, vagy sehogyan sem tud erről mit mondani – ez van. De ha egy újságíró feltesz egy ilyen kérdést, valamit kénytelen mondani rá! Ha melegellenes cikkek jelennek meg, még mindig jobb, mint ha semmilyen nem jelenik meg.

Évtizedek óta tanít az ELTE angol szakán. Az egyetemen sem volt soha konfliktusa a melegsége miatt?

Nem, sajnálom, hogy csalódást kell okoznom. A bölcsészkaron persze hagyományosabb a sokszínűség. A természettudományi kar például nem ilyen, de szerintem nekik nincs is nemi életük. Csak vicceltem.

Milyen a kapcsolata a hallgatóival?

Megöregedtem. Egy időben elég rendszeres volt, hogy srácok bejöttek, amikor látták, hogy egyedül vagyok, és elmondták, hogy melegek. Jól esik az embernek elmondania, hogy mi nyomja a szívét. Ez megritkult, talán azért is, mert ma már többeknek is el lehet mondani, de amiatt is, mert a nagyapjuk lehetnék. Inkább olyannak mondják el, aki közelebb van hozzájuk korban, tapasztalatban.

Egy interjúban azt nyilatkozta, a legjobban a hallgatók butasága idegesíti. Érdekli még a tanítás?

Igen, ez olyan, mint a szex, nem lehet róla leszokni. Az élettársamnak néha másfél óráig tudok magyarázni valamelyik hallgató dolgozatáról, hogy ilyen hülyeséget hogy lehet leírni, akkor miért jár az egyetemre? Menjen cukrásznak, de engem hagyjon békén!

Mit gondol, melegként az ember érzékenyebb más kisebbségek problémáira?

Egyáltalán nem biztos. Az, hogy valaki meleg, nem egy gondolkodásmód. Nem olyan, mint amikor valaki katolikus, még csak nem is olyan, mint amikor zsidó. A balkezességhez szokták hasonlítani, még az a legjobb hasonlat, de a balkezességnek nincs köze az ember egész életéhez, habitusához, prioritásaihoz. Aki érzékeny mások problémáira, az akkor is az lenne, ha nem lenne meleg. Nincs összefüggés a kettő között – átfedés van, de összefüggés nincs.

Forrás: Magvető
nadasdy-cimterv-ok-jpg.exact729x1177.jpg




Konzervatívnak vallja magát, de az LMBT-közösség nagyon sokszínű. Vannak biszexuális vagy transznemű ismerősei?

LMBT-közösség, jaj istenem! Muszáj ezt? Senkit sem akarok megbántani, de nem tudom, hogy ez egy közösség-e.

Az ön világlátásába nem fér bele a biszexualitás?

Nem tudom, mit értünk biszexualitás alatt. Most komolyan, mondja meg nekem! Azt, hogy valaki kedden fiúval és szerdán lánnyal van? Egészségére váljék, nem fogom megítélni, ugyanúgy nem, mint azt, aki kedden Gézával van, szerdán Józsival. Ha a biszexualitás azt jelenti, hogy valaki nem bírja ki tartósan egy partner mellett – márpedig ugyanaz a partner nem lehet fiú és lány, hacsak nem éti csigáról van szó –, ha ebbe bele van építve a hűtlenség vagy a csapodárság, a tartós kapcsolatra való képtelenség, akkor nem helyeslem. Ha valaki nem bír máshogy élni, éljen így, de nem tartom optimálisnak.

Ön szerint mindenképp van összefüggés a biszexualitás és a hűtlenség vagy a hűségre való képtelenség között?

Nem tudom, ez engem olyan nagyon nem érdekel, tessék a biszexuálisokhoz fordulni. Nem tudom, hogy az pontosan micsoda. Nagyon más a nők esetében. Szukcesszív monogámiának hívjuk, mikor valaki pár évig egy partnerrel van hűségesen, aztán vált, és pár évig mással van hűségesen. A másik fajta monogámia az, mikor valaki összeáll valakivel, és holta napjáig azzal él, de közben folyamatosan vannak szeretői. A nőknél van olyan, hogy évekig ezzel él, évekig azzal, hol nővel, hol férfival. Pasiknál ez nagyon szokatlan, én még ilyet nem is láttam. Ha azt érti biszexualitás alatt, hogy valaki ugyanolyan vágyat érez férfiak és nők iránt is, és ugyanolyan szenvedés számára, ha ezt nem élheti ki, akkor biztos nehéz neki. Én ilyeneket nem ismerek, vagy előttem titkolják.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-021-res-jpg.exact729x485.jpg




Azt nyilatkozta, fiatal korától kezdve tudja, hogy a férfiak érdeklik igazán. Mégis évekig házasságban élt, és született két gyereke. Hogy élte meg ezt az ellentmondást?

Nehezen. Igyekeztem megfelelni a társadalomnak és a magam elé állított ideálnak. Most is nagyon szeretem a gyerekeket, főleg a kisgyerekeket, jól megértem magam velük. Unokáim is vannak. Vágytam valamifajta életkeretre, azért is, mert azt reméltem, ez majd háttérbe szorítja a melegséget az életemben. A házasság, a család, a keret, amit magam köré építettem, egy olyan csapként szolgált, ami lezár egy veszélyes anyagokkal teli hordót. Nagyon sok konzervatív és jobboldali ember most is így gondolja – kivéve azokat, akik egyszerűen képtelenek nővel működni –, hogy melegek esetében egy kis rásegítéssel, egy kis jó szándékkal megoldható a heteroszexuális élet. De én meg attól féltem, hogy ha nem nyitom ki ezt a csapot, akkor fel fog robbanni a hordó. Így aztán elkezdtem nagyon óvatosan megnyitni.

A heteroszexuális élet megkezdésében a társadalmi konvencióknak való megfelelésvágynak volt csak szerepe, vagy a vallásosságnak is?

A vallásosság összefüggött ezzel, az is ugyanezt a konvenciót sugallja. Gondoltam arra, hogy katolikus pap legyek, de nagyon hamar rájöttem, hogy önmegtartóztató életet nem tudnék élni. Ahhoz meg nem volt kedvem, hogy titkolózzak, és balkézről űzzem akár ezt, akár azt. De a családalapításnál egyfajta romantika is volt bennem. Nagyon jópofa nő volt a feleségem. Nyakunkba vettük a gyerekeket, kicsit hippisek voltunk, nem volt tévénk. Kicsit bohémek is voltunk, és ebbe a gyerekek is jól beleillettek. Komolyak is lettünk attól, hogy gyerekeink vannak, de közben meg komolytalanok is voltunk, hülyéskedtünk a gyerekekkel, nagyon jó volt. Csak hát közben fojtogatni kezdtek a meleg vágyak meg az álmok, és elkezdtem keserű lenni, és kellemetlen. Ez volt a baj, az elfojtó csap túl erősen szorult.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-018-res-jpg.exact729x485.jpg





A hívő melegek számára ez gyakran életbevágó probléma. Amikor elkezdenek homoszexuális vágyakat érezni magukban, megpróbálják elfojtani, vagy elkezdenek különféle terápiákra járni.

Ez nagyon veszélyes, olyasmi, mint régen, amikor a balkezeseket megpróbálták átszoktatni jobbkezesnek. És visszaütött, dadogással járt, meg más furcsa mellékhatásai voltak. Nem érdemes ilyet csinálni, túl nagy az áldozat. Afölött eljárt az idő, hogy a vallás erre vonatkozó tilalmait be kelljen tartani. Már mást értünk erkölcs alatt, mint kétezer évvel ezelőtt. Az Ótestamentumban még többnejűségről írnak. Meg azt is mondja a Biblia, a könyvbe is beleírtam: „Jósnőt ne hagyj életben!” Ezeket nem tartjuk be. Az az érzésem, a melegség napjainkban az újabb „veszélyes” pont, mert a társadalom is mintha a hordó csapját nyitogatná. Nagyon sokan félnek, hogy a hordó felrobban, és mindent elönt a gáz, vagy minden elsötétül. És ebbéli félelmükben a vallást hozzák elő, ami nem helyes, mert a vallás nem erre való. Az egyház nem azonos a Jóistennel.

A nőemancipáció körül nagyon hasonló ügyek voltak. Hogy micsoda, egyetemre járhat a nő? És akkor ki fog főzni, ki vigyáz a gyerekekre? Szent Pál világosan megírja, hogy a nőket távol kell tartani az egyházi szolgálattól. Jelen lehetnek az istentiszteleten, de hallgassanak. Most menjen be a Kálvin téri templomba, ahol egy lelkésznő tartja az istentiszteletet: nem szakad a fejére az ég. Akkor az én fejemre miért szakadjon? Szent Pál is bólintana, hogy jól van, gyerekek, megváltozott a világ, az én tanácsaim akkor voltak érvényesek.

Több mint húsz éve fordít Shakespeare-drámákat, hat éve Dante Isteni színjátékán dolgozik. Ez egy nagyon intenzív kapcsolat a szerzőkkel. A hosszú évek alatt változott a hozzájuk, a műveikhez fűződő viszonya?

Nem mondanám. A Vígszínház most bízott meg egy újabb Shakespeare-darab, A velencei kalmár lefordításával. Nem egy szimpatikus mű, mai szemmel nagyon furcsa. Ebben van Portia, az okos nő, aki mindenkinél okosabb, de hozzámegy egy jelentéktelen nyikhajhoz, mert nőként mit csináljon? Még így is örül, pedig a körméig nem ér a srác. Antonio, a meleg, a velencei kalmár, szerelmes ugyanabba a srácba, aki tőle pumpálja ki a pénzt, hogy elvehesse Portiát. A zsidóról nem is beszélve, vele nagyon kiszúrnak. Addig jó, ameddig pénzt ad nekik, utána átmennek antiszemitába, hogy ne kelljen visszaadni. Szörnyű az egész, de nagyon jól van megírva. Annyira jók a szerepek, a mondatok, a pillanatok, az arcok, a snittek. Kiváló filmrendező ez a Shakespeare, akkor is, ha éppen nem szól semmiről a filmje. És örülök, hogy belelátok a műhelyébe, az üresjárataival együtt is nagyon szeretem.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-024-res-jpg.exact729x485.jpg




Dante, az más. Ott kötelességem – állampolgári kötelességem! – kifejezésre juttatni, hogy az Isteni színjáték egy tankönyv, egy enciklopédia. A felfogása, az értéke évszázadról évszázadra változik. Azért klasszikus: hol ezt látjuk benne, hol azt. A leghíresebb magyar fordításban Babits Mihály egyértelműen lírának, költészetnek látta, nem nagyon érdekelte a tankönyvszerű része. Dante azon elmélkedik például, hogy Ádámnak kellett lennie minden idők legbölcsebb emberének, mert őt közvetlenül Isten teremtette. Akkor miért mondja a Biblia, hogy Salamon volt a legbölcsebb ember? Salamont anya szülte. Ezen hosszasan köszörülik az agyukat, hogy ezt úgy kell érteni, hogy Salamon király volt, és mint ilyen volt nagyon bölcs, a bölcsessége a királyságára vonatkozott. Egy ilyen vitán kevesen izgulnak föl manapság, de erről szól a könyv, ilyen volt a középkor. Még sok ilyen részlet van, ezeket lábjegyzetekben fogom előadni, és bevallhatom, hogy sokszor a lábjegyzetek izgatnak igazán. A vallást meg a kereszténységet is ezzel próbálom egy kicsit népszerűsíteni. Hogy mi az a Krisztus pokoljárása. Maga tudja, hogy mi az?

Nem azelőtt van, mielőtt Júdás megcsókolja őt?

Nem, az az ima a Getsemáne-kertben. A mai pszichologizáló megközelítéssel azt mondjuk, hogy akkor lélekben megjárta a poklot. De itt egy tényleges kirándulásról van szó: amikor meghalt a kereszten, már halottként lement a pokolba. Ott töltött egy vagy két napot, és kihozta onnan azokat, akik csak azért nem a mennyországba kerültek, mert addig nem volt mennyország. Hiszen a mennyország az ő kereszthalálával, abban a pillanatban nyílt meg. Úgy tett, mint egy szállodás, aki a nulladik napon az ismerőseit első vendégekként a szállodájába viszi. A legkiválóbb zsidókat, Mózest, Salamont, akik addig mind ott voltak. Azóta mindenki a maga bűnös vagy bűntelen élete szerint kerül ide vagy oda, de addig ezek mind ott várakoztak a Limbóban, a pokol tornácán. Dante kérdezi is Vergiliust, hogy látott-e ilyesmit, mert Vergilius már halott volt, amikor Jézus meghalt. Vergilius – aki nem ismerhette a kereszténységet – elmondja, hogy egy nap bejött egy fejedelmi külsejű ember, és elkezdett válogatni a halottak között, hogy te is jössz, meg te is jössz. Egy kis humora még Danténak is volt.

Mikor kell újrafordítani a klasszikusokat?

A színdaraboknál ez a színházakon múlik. Van úgy, hogy klasszikus, veretes fordítást akarnak használni. Olyan ez, mint a kosztümöknél, kosztümös legyen az előadás, vagy modern? Ahogy inspirálóan tud hatni az, ha a színészek farmerben játszanak, ugyanúgy az új szöveg is. Abból veszik észre sokszor, hogy még valami van a darabban. A régi fordítások sokszor homályosak. “Mind többre-többre mén az álkodás.” Baromi jó, de most ezt mondják a színpadról?

Dante megint más. Egy téli éjszakán Térey Jánossal iszogattunk, és azt mondtuk, hogy olvassunk már valami klasszikust. Ez az én lakásomon volt, és elővettük a Paradicsomot, amit egyikünk se ismert igazán, és elkezdtük olvasni a Babits-féle fordítást. Nagyon nehezen lehetett érteni, és akkor elkezdtünk beszélni róla, hogy újra kéne fordítani.

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor
zt-150622-023-res-jpg.exact729x485.jpg




Mit lenne még időszerű újrafordítani?

A Bánk bánt, magyarról magyarra. Derüljön ki, mi az a darab, mit írt Katona. Rettenetesen nehéz, nehezebb, mint Shakespeare. Talán ügyetlenebb is volt, nem volt rutinja. A nyelvújítás előtt dolgozott, vagy közben, de őt nem nagyon érintette. A jambust túl mereven veszi, nem gondol a színpad követelményeire. Gyakoriak az osztott sorok nála, ami Shakespeare-nél nagyon ritka, mert ő azt akarja, hogy mindig világosan jöjjön át a ritmus. Shakespeare verselése olyan, mint a Johann Strauss: néha gyorsít, néha lassít, de ott biztos a ritmus. Katona olyan, mint Chopin keringője, egyszer csak megtöri.

Shakespeare melegsége régóta kérdés, a szonettjeinek egy része egyértelműen férfihoz íródott. Megítélhető a mából, hogy Shakespeare és kora hogyan viszonyult a szexualitáshoz?

Elég szabadosan, mindenfélét megengedtek maguknak. Volt egy danse macabre ebben, mint akik érzik a vesztüket. Nem véletlenül jöttek a puritánok hamarosan utána. Mintha mindannyian megundorodtak volna saját maguktól, mint Az ember tragédiájában a római színben. Shakespeare megengedte magának, hogy valamelyik patrónusát szerelmes szavakkal írja le, de egyetlen szonettben sincs odaírva, hogy milyen jót keféltünk. Lehet, hogy tényleg szerelmes volt a srácba. Hogy dugta-e, azt nem tudjuk, az is lehet, hogy miközben őbele volt szerelmes, közben matrózokat dugott a kikötőben. De nem volt erre rágörcsölve, a világlátását nem befolyásolta.

A tárcáiban a melegség megélhető, a nehézségek mellett rengeteg örömöt hozó adottság. Nem hat idillinek ez a kép a mai Magyarországon?

Kérdezi maga? Ezt nekem kell kérdeznem: nem hat idillinek?

De, kicsit igen.

Kovács András, a szociológus mondta, miután elolvasta a tárcákat, hogy amit csinálok, az “stigmamenedzsment”. Ha lemosni nem tudja az ember magáról, inkább mutogatja, tessék nézni, milyen érdekes stigmáim vannak. Stigmát vegyenek!

A könyvet ezzel a mondattal zárja: “Előbb-utóbb nálunk is lesz melegházasság, és a párommal boldogan (és normálisan!) férjhez mehetünk egymáshoz.” Ön szerint mikor házasodhatnak a melegek itthon?


Húsz év múlva. Ne felejtse el, Németországban sincs melegházasság, Ausztriában sincs. A Duna onnan folyik errefelé. Majd szép lassan itt is lesz.


Kránicz Bence
 
Oldal tetejére