Négy nap alatt tíz oktatási intézményt zártak be a koronavírus miatt

Hatezer oktatási intézményből eddig négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni koronavírus-megbetegedés miatt - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára az M1-en. Jelenleg 60-70 intézményt figyelnek, ahonnan jelezték koronavírus-fertőzés gyanúját.

Az államtitkár hangsúlyozta: továbbra sem látják indokoltnak a teljes átállást a digitális oktatásra, ehelyett figyelik az intézményeket és célzottan intézkednek .

Európában mindenhol hagyományos munkarend szerint kezdődött el az oktatás, és a magyar kormány is azt vallja, hogy a digitális oktatás "vészmegoldás", a hagyományos oktatás "minden téren eredményesebb".

Több tucat intézményben van fertőzés-gyanú

Folyamatosan kapnak adatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központtól és jelentéseket az oktatási intézményektől. Ha szükséges, akkor a kidolgozott protokoll szerint először rendkívüli szünetet rendelnek el 2-3 napra, amíg kiderül, hogy a fertőzött tanuló karanténba helyezésével sikerült-e megállítani az intézményben a járvány terjedését.

Jelenleg 60-70 intézményt figyelnek különösen, ahonnan jelezték koronavírus-fertőzés gyanúját. Meglátása szerint ezek jelentős részében az fog kiderülni, hogy nincs szükség további intézkedésekre, és lesz, ahol szünetet kell majd elrendelni.

Van egy intézmény, ahol az egész tantestület karanténba került, és ahol ezért hétfőtől átállnak a digitális oktatásra. Előreláthatóan egy-két hét után ott is visszaállhat majd a rendes tanítás - véli Maruzsa Zoltán.

Nem tesztelik a pedagógusokat

Az államtitkár szerint a tavaszi tapasztalatokra érdemes építeni. Akkor a fertőzésszámok rendkívüli szórást mutattak az országban, volt, ahol megindult a fertőzés, más megyékben megállt egy-két tucatnál. Azokban a megyékben, ahol alacsony a fertőzöttek száma, nyugodtan működhetnek az oktatási intézmények, hiszen közel-távol nincs senki, aki be tudná vinni a vírust az iskolába.

Az államtitkár szerint az összes tanár, 170 ezer pedagógus tesztelése hatalmas logisztikai feladat lenne, ugyanakkor két-három napra szóló eredményt hozna, hiszen a tanárok újra és újra találkoznak az iskolán kívül is emberekkel, és így bármikor megfertőződhetnek.

MTI.

780
 
Korona-járvány, pandémia, világvége, mindmeghalunk - ez a hisztériakeltés folyik hónapok óta napi 24 órában rádióból, televízióból, sajtóból, de még a csapból is.
Ettől még egy, egyébként egészségesen gondolkodó ember is depressziós lesz, ha hagyja, hogy egész nap ezt duruzsolják a fülébe.
Mit akarnak elérni vele?
Nem volt még elég????
 
a svédek, nem zárták be az iskolákat az éttermeket ... elméletileg már ki kellet volna pusztulniuk ettől a gyógyíthatatlan rettenetes vírustól ... errefel ilyen statisztikákkal mutogatnak:
sc-dorszag.jpg
 
a svédek, nem zárták be az iskolákat az éttermeket ... elméletileg már ki kellet volna pusztulniuk ettől a gyógyíthatatlan rettenetes vírustól ...
Nem a svédek fognak kipusztulni, és nem is a koronától.
A halál oka öngyilkosság vagy gyilkosság lesz. Annak az 5 apró gyereknek már esélye sem lesz belehalni ebbe a rettenetes világvégét elhozó kórba, akiket a kilátástalanság elől menekülő anyjuk a halálba vitt.
De ez ugye csak óhatatlan veszteség, nem szalagcím. Csoda, hogy a híradások 2 percet szántak rá, a korona főműsor-idejükből.
 
a svédek, nem zárták be az iskolákat az éttermeket ... elméletileg már ki kellet volna pusztulniuk ettől a gyógyíthatatlan rettenetes vírustól ... errefel ilyen statisztikákkal mutogatnak: ....................
ja, és az érem másik oldala:
"A SVÉD EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER ELISMERTE, HOGY KUDARCOT VALLOTTAK AZ IDŐSEK VÉDELMEZÉSÉBEN"
 
ja, és az érem másik oldala:
"A SVÉD EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER ELISMERTE, HOGY KUDARCOT VALLOTTAK AZ IDŐSEK VÉDELMEZÉSÉBEN"
kérdés, hogy mit nevez kudarcnak ... úgy látom a statisztikájukból, hogy vannak napok mikor a 10 milliós országban nincs egy új hivatalosan bejelentett beteg sem.
 
eddig azt propagáltad ne higgyünk "szép számoknak" :rohog:
változott?:D
szerintem most is kész átverés az egész .. például Te tudod, hogy mit jelent, hogy a franciáknál egy nap találnak 7000 új fertőzöttett ezzel a halálos kórral, a svédeknél meg mondjuk 10 -et? Hogy kell ezt értelmezni , hány tesztet végezhetnek, ugyanannyit mindkét országban? Most van rá gyógymód vagy nincs...mert láthattuk a halottaskocsik vonulását az olaszoknál és aztán meg a tengerporton a fesztelenül üdülőket.
 
Utoljára módosítva:
szerintem most is kész átverés az egész ..
szíved joga
például Te tudod, hogy mit jelent, hogy a franciáknál egy nap találnak 7000 új fertőzöttett ezzel a halálos kórral, a svédeknél meg mondjuk 10 -et?
szerintem ez azt jelenti, hogy franciáknál találnak 7000 új fertőzöttet -halálos -e vagy sem, azt majd eldönti a saját immunrendszere - a svédeknél meg "mondjuk" 10 -et ... (bár istenments hogy leellenőrizzem a szép számaidat :)
hány tesztet végezhetnek, ugyanannyit mindkét országban?
esetleg keress rá, biztos vagyok benne, hogy találsz választ a - korántsem mellékes - kérdésedre :)
Most van rá gyógymód vagy nincs...
nincs, vírusra szinte sosincs, ilyen egyszerű ez (lehet, hogy ezért szorgalmazzák a megelőzést?)

segíthetek még valamiben? :)
 
Utoljára módosítva:
.. csak nem feladtad a további kutatást? pedig erre szerettelek volna ösztönözni azzal, hogy nem rágom a szádba a válaszokat :)
melyik válasz nem kielégítő számodra?
például a statisztikák értelmezése, mihez képest (standard számu elvégzett teszthez viszonyítva) jelentenek be hivatalosan az államok, napi 7000 vagy 10 fertőzöttett? Ha a vírusok nem pusztíthatóak el a szervezetben, minek vannak a vírusellenes gyógyszerek? Ha ezt a vírust, tegyük fel, nem lehet elpusztítani a szervezetben, mégis milyen különleges tünetet tud produkálni amit a síma influenza vírus nem tud, tehát miért mpndják, hogy ettől a vírustól halt meg és nem tüdőgyulladásban? Mert eddig azt mondták, szegény beteg sokat feküdt az ágyban, le volt gyengülve a szervezete, elvitte a tüdőgyulladás... nem volt hír a tévéhíradókban.
 
Utoljára módosítva:
például a statisztikák értelmezése
kedves, most akkor mégis fontos lett egyszeriben a "szép számok" értelmezése?? :) / persze ahogy elnézem a saját érdekeid mentén alakított, jócskán rugalmas adatértelmezést
határozottan emléxem, h eltanácsoltad a jónépet ettől a meddő tevékenységtől :)
 
Utoljára módosítva:
kedves, most akkor mégis fontos lett egyszeriben a "szép számok" értelmezése?? :)
határozottan emléxem, h eltanácsoltad a jónépet ettől a meddő tevékenységtől :)
mikor egy PCR teszt kb. 70 euró persze, hogy érdekel hány tesztet is végezhetnek napjában, kinek is jó ez, miért kell ijjesztgetni a kedves polgárokat ....
Lássuk be nem is olyan rossz buli, legyen csak 50euró egy teszt és egy-egy országban csak 20.000 tesztet csináljanak, persze naponta.
 
Utoljára módosítva:
ó igen, nem rossz buli egyeseknek, pláne nálunk nemde? - ahol a "fizess 30000 × családtag × 2 negatív teszt", mert állami segítségre csak a lélegeztetőgépen utolsókat szívó öregapó számíthat ?
 
ó igen, nem rossz buli egyeseknek, pláne nálunk nemde? - ahol a "fizess 30000 × családtag × 2 negatív teszt", mert állami segítségre csak a lélegeztetőgépen utolsókat szívó öregapó számíthat ?
tudtommal csak az kell fizessen akinek nem volt kedve határidőre hazajönni a külföldi nyaralásból ... sőt úgy tudom még nekik sem kell fizetni egy fillért sem, ha szépen, otthon pihengetnek, tévézgetnek két hetet.
 
Ez elképesztő!
Miért nem betegállomány a karantén ideje? Le kell dolgozni az óráit? Mégis, hogy gondolják? Majd berendelnek neki gyerekeket, nehogy ellógja a karantén mínuszt? Helyettesítéssel sem életszerű, ...
tudtommal csak az kell fizessen akinek nem volt kedve határidőre hazajönni a külföldi nyaralásból ... sőt úgy tudom még nekik sem kell fizetni egy fillért sem, ha szépen, otthon pihengetnek, tévézgetnek két hetet.
tájékozódj kedves, a "tudtod" nem egyenértékű a mindennapi bevett gyakorlattal
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,621
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére