Németországot cserbenhagyták a menekültválságban - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke

A német szociáldemokrata politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap mellékletében megjelent interjúban kiemelte, Németország erőfeszítése a migrációs problémák megoldásáért nem “morális imperializmust” jelent, hanem annak felismerését, hogy az EU legnagyobb tagállamaként a legnagyobb terhet kell viselnie.

Azonban más tagállamok cserbenhagyták, azt mondták, hogy “viseld csak nyugodtan a terhet, nekünk semmi közünk hozzá”.

“Ez így nem fog menni, európai megoldásra van szükségünk” – mondta Martin Schulz.

Mint mondta, Németországban sok “keményen dolgozó ember” úgy érzi, egyedül cipeli a terheket és nem törődik vele senki.

Ez Európára vonatkoztatva azt jelenti: nem lehet, hogy csak néhány tagállam viselje a terheket. Németországra nemcsak a menekültügyben, hanem más területeken is súlyos teher nehezedik, “jelesül azoknak az országoknak a pénzügyi támogatásában, amelyek elzárkóznak” a menekültkérdés európai megoldástól – mondta.

Például az uniós költségvetésből Lengyelországnak juttatott évi 17 milliárd euró előteremtéséhez a német adófizetők is hozzájárulnak, “ezért meg kell mondani Lengyelországnak és a többi államnak, hogy minden összefügg mindennel” – tette hozzá Schulz.

“Ezért is európai megoldás kell a migrációs kérdésre” – mondta az EP elnöke.

Kiemelte, hogy megértéssel viszonyul a menekültek befogadásától elzárkózó országok érveihez, és úgy látja, vannak érvek, amelyeken el kell gondolkodni, de elfogadhatatlan, ha egy tagállam elutasítja muzulmán vallású emberek befogadását arra hivatkozva, hogy az ország katolikus, és ”elég erős”, hogy “amint a magyar miniszterelnök mondja, a menekültválság német probléma”.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet a jövőben megvédeni az EU külső határát, elmondta, hogy a “katonai és rendőri eszközök” szükségesek, de nem elégségesek.

“Egy legális bevándorlási rendszerre, és egy menekültügyi rendszerre van szükség, elválasztva ettől a legális bevándorlástól” – tette hozzá Martin Schulz, kiemelve: “a legális bevándorlás lehetősége kvóták vagy kontingensek révén kemény csapás lenne az embercsempészek ellen”.

A 160 ezer menedékkérő szétosztásáról a tagállami szavazatok minősített többségével hozott döntésről szólva kiemelte, hogy a döntés megfelel az uniós szabályoknak, de egyes tagállamok, köztük Lengyelország és Magyarország nem fogadja el, ami “az Európa-politika alapvető megkérdőjelezése”.

“Képzeljük csak el, ha mi (Németország) tennénk ezt más területeken, a strukturális és a regionális politikában” – vetette fel, hangsúlyozva, hogy ilyesmiről szó sem lehet, és “vissza kell térnünk a szabályokhoz”.

“Bezárhatjuk a boltot”, ha az uniós törvényalkotási folyamatot tagállami parlamenti ratifikációhoz kötik – jegyezte meg a magyarországi kvótareferendumra vonatkozó felvetésre, hozzátéve: különös, hogy éppen azok az országok érzik úgy, hogy semmi közük az Európába irányuló migrációhoz, amelyek polgárai tömegesen élnek a munkaerő EU-n belüli szabad áramlásának lehetőségével.

A tagállamok Oroszországhoz fűződő viszonyára vonatkozó felvetéssel kapcsolatban kiemelte, hogy az EU keleti térségében egyedül Magyarország és Orbán Viktor van szoros kapcsolatban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kifejtette: egyes tagállamok fenyegetettséget tapasztalnak Oroszország felől, ezért több katonát és fegyvert szeretnének, és ezt a szolidaritás részeként meg is kapják, mint ahogy az is a szolidaritás része, hogy a közösség annak ellenére vetett ki szankciókat Oroszország ellen, hogy egyes tagjai megszenvedik ezeket az intézkedéseket.

Amikor viszont menekültek jönnek, éppen azok az országok nem hajlandóak segíteni, amelyek “sikeresen követelték ki a szolidaritást”. Ez az EU előnyeinek elfogadhatatlan “kimazsolázása” – mondta Martin Schulz.

Arra a felvetésre, hogy sok ember torkig van a +több Európából+, de a terápia mégis mindig csak a +több Európa+, Martin Schulz kiemelte: “az emberek nem a +több Európával+ vannak torkig, hanem ezzel az Európával”, és szerinte egy “másmilyen Európát akarnak”.

MTI

schultz.jpg
 
Gyerekeket mentenek a romok alól Aleppóban

A felvétel tanúsága szerint a kisfiú még egyéves sincs. Őt és egy kislányt élve kapartak ki a lebombázott házak alól.

A szíriai kormányerők két napja folyamatosan bombázzák a felkelők központi bázisának tartott Aleppót. Az amatőr videofelvételen látható, milyen küzdelmet vívnak egy-egy életért a mentőegységek.

Két kézzel kaparják elő a romok alól a lehetséges túlélőket, közben folyamatosan hallatszik az "Allah hatalmas", amely örömrivallgásba megy át, amint kiemelik a gyerekeket, és a kisfiú fel is sír.

 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,393
Tagok
615,651
Legújabb tagunk
Serényi Edit
Oldal tetejére