néptánc, népi játékok

mamale

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt! Szeptembertől néptáncot szeretnék tanítani a gyermekeimnek az óvodában. Nem tudom, hogyan álljak neki, kérlek segítsetek!!!! Van valakinek tervezete, vázlata, akkor azt megköszönöm! Segítsetek!!!!!előre is köszönöm mamale
 

Ancsapancsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Tímár módszer
A Csillagszemű Táncegyüttes az a táncpedagógiai műhely, amelyben a gyermekek a néptáncot anyanyelvként tanulják. Timár Sándor koreográfus és felesége Böske 1993–ban hozták létre a Magyarországon és Európában is egyedülálló együttest, amelyben 450 gyermeket foglalkoztatnak már 3 éves kortól. Az oktatás a Timár-módszer segítségével történik, amely módszer a néptánc világában azt jelenti, amit a Kodály-módszer a zenében.

Ennek lényege, hogy minél több gyermek minél kisebb korban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc és népzene hagyománnyal, nemcsak a színpadi megjelenítés által és muzeális értékként, hanem mint megélt tapasztalat épüljön be a mindennapi életünkbe. Erre az eleven élményre – csodálatos nevelő ereje és közösségteremtő hatása miatt – különösen a felnövekvő nemzedéknek van szüksége. A gyermekek a próbák és a színpadi szereplések során, a néptánc újraszületésének pillanataiban fedezik fel a közösségi lét öröklött rendjét. Ebben az ősi rendben a tánc-anyanyelv ismerete teszi számukra természetessé az eligazodást. A gyermekek már egészen korán megismerkednek Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjével is és a népzenei ihletésű darabokra Timár Sándor által készített koreográfiákat táncolnak. http://www.csillagszemu.hu/
Kód:
http://www.csillagszemu.hu/
A Timár-módszer alkalmazása az óvodákban (videók):
Kód:
http://www.kulhoniovodak.hu/index.php/letoltheto/tancra-labam

 

rácsodálkozó

Állandó Tag
Állandó Tag
Tavaly még találtam az alapfokú néptánchoz hanganyagokat...
Valahol van a canadahun-on még?
Dunántúli, Rábaközi, Szatmári, Dél-Alföldi, "Tükrös", "Boglya" vagy bármi mást is keresek...
Most belefáradtam már...
Köszi előre a segítséget, ha tudtok ajánlani nekem!
:hurra::dr_24::dr_16::cool::dr_26::dr_24::dr_33::):dr_33:
 
Tavaly még találtam az alapfokú néptánchoz hanganyagokat...
Valahol van a canadahun-on még?
Dunántúli, Rábaközi, Szatmári, Dél-Alföldi, "Tükrös", "Boglya" vagy bármi mást is keresek...
Most belefáradtam már...
Köszi előre a segítséget, ha tudtok ajánlani nekem!
:hurra::dr_24::dr_16::cool::dr_26::dr_24::dr_33::):dr_33:
Szia! Nekem van egy pár feltöltöm őket!:)
 

Csatolások

  • 01 - Tükrös - Hegyen, völgyön.mp3
    2.9 MB · Olvasás: 624
  • 02 - Tükrös - Vonatozzunk!.mp3
    6.2 MB · Olvasás: 518
  • 03 - Tükrös - Sötét az erdő.mp3
    2.2 MB · Olvasás: 421
  • 04 - Tükrös - Sötét az erdő.mp3
    4.7 MB · Olvasás: 432
  • 05 - Tükrös - Kenyérsütés.mp3
    2.8 MB · Olvasás: 368
  • 06 - Tükrös - Kenyérsütés.mp3
    3.1 MB · Olvasás: 324
  • 07 - Tükrös - Kenyérsütés.mp3
    2.6 MB · Olvasás: 315
  • 08 - Tükrös - Vásárban.mp3
    3 MB · Olvasás: 402
  • 09 - Tükrös - Vásárban.mp3
    4.7 MB · Olvasás: 366
  • 10 - Tükrös - Vásárban.mp3
    1.5 MB · Olvasás: 355
  • 11 - Tükrös - Csófolódók.mp3
    1.8 MB · Olvasás: 380
  • 12 - Tükrös - Lányok, menjünk a fonóba!.mp3
    1 MB · Olvasás: 377
  • 13 - Tükrös - Lányok, menjünk a fonóba!.mp3
    6.1 MB · Olvasás: 380
  • 14 - Tükrös - Lányok, menjünk a fonóba!.mp3
    2.2 MB · Olvasás: 329
  • 15 - Tükrös - Jöhetnek a fiúk!.mp3
    3.4 MB · Olvasás: 396
  • 16 - Tükrös - Kezdődhet a tánc!.mp3
    6.1 MB · Olvasás: 490
  • 17 - Tükrös - A kápolna harangja (mese).mp3
    5.4 MB · Olvasás: 312
  • 1.Nyugat-dunántúli cimbalommuzsika - bevezető, köszöntő és tánczene.mp3
    7.4 MB · Olvasás: 320
  • 2.Aki dudás akar lenni... - Gyerekjátékok, dalok és mondókák Felvidékről.mp3
    4.4 MB · Olvasás: 340
  • 3.Aki dudás akar lenni... - Hallgató, tánczene és kanásznóták Felvidékről.mp3
    5.7 MB · Olvasás: 308
  • 4.Aki dudás akar lenni... (mese).mp3
    3.3 MB · Olvasás: 278
  • 5.Sok születésnapokat! (széki vonós zene) - köszöntő és tánczene I..mp3
    6.4 MB · Olvasás: 336
  • 6.Sok születésnapokat! (széki vonós zene) - köszöntő és tánczene II..mp3
    5.8 MB · Olvasás: 304
  • 7.Síppal, dobbal (népzene Moldvából) - Havajgatás és öves.mp3
    3.5 MB · Olvasás: 309
  • 8.Síppal, dobbal (népzene Moldvából) - Kezes.mp3
    4.6 MB · Olvasás: 313
  • 9. Síppal, Dobbal (Népzene Moldvából) Kecskés.mp3
    1.9 MB · Olvasás: 290
  • 10. Síppal, Dobbal (Népzene Moldvából) Félöves és Árgyelánka.mp3
    5.1 MB · Olvasás: 288
  • 11. Síppal, Dobbal (Népzene Moldvából) Csak Azért Szeretek... és Magyaroska.mp3
    6.1 MB · Olvasás: 317

trikerlady

Állandó Tag
Állandó Tag
Fogadjátok szeretettel!
Bújj, bújj, zöld ág - Népzenei CD gyerekeknek:
 

Csatolások

  • 01. - Bújj, bújj, zöld ág...mp3
    3.4 MB · Olvasás: 354
  • 02. - Csigabiga gyere ki...mp3
    3.6 MB · Olvasás: 240
  • 03. - Ég a gyertya, ég...mp3
    2.7 MB · Olvasás: 225
  • 04. - Badacsonyi szőlőhegyen...mp3
    3.7 MB · Olvasás: 275
  • 05. - Elvesztettem zsebkendőmet...mp3
    2.7 MB · Olvasás: 257
  • 06. - Hatan vannak a mi ludaink...mp3
    3.4 MB · Olvasás: 285
  • 07. - Ispilányi, ispilányi rózsa...mp3
    3.9 MB · Olvasás: 248
  • 08. - Fürdik a ruca...mp3
    3.6 MB · Olvasás: 236
  • 09. - Fehér liliomszál...mp3
    3.4 MB · Olvasás: 255
  • 10. - Süss fel nap, fényes nap...mp3
    3.4 MB · Olvasás: 234
  • 11. - Erdő mellett nem jó lakni...mp3
    3.5 MB · Olvasás: 292
Oldal tetejére