Nagy a baj: úgy viszi a szél a termőföldet, mint a sivatagi homokot

A termőtalajt úgy viszi a szél Amerikában, mint a sivatagban a homokot, és ennek aligha lesz jó vége. A folyamat – nagyban – egyszer már lejátszódott a harmincas években, amikor a Kanadától Mexikóig végigsöprő porviharok óriási népvándorlást indítottak el az USA-ban. A globális felmelegedés ma is hasonló következményekkel járhat.

Az Egyesült Államokban csak „piszkos” harmincas éveknek nevezik azt a két világháború közti időszakot, amikor több hullámban hatalmas porviharok okoztak szinte jóvátehetetlen károkat az országban. A természeti katasztrófa az USA mellett Kanadát is sújtotta, és a farmerek most attól tartanak, hogy megismétlődhet a nyolcvan évvel ezelőtti apokalipszis.

Az agrárium robbanásszerű gépesítésével az I. világháborút követően Amerikában lehetőség nyílt új területek bevonására a mezőgazdasági termelésbe. Ez önmagában nem is lett volna baj, a problémát inkább a helytelen földművelés és a rendkívüli szárazság együttes hatása okozta. A farmerek feltörték a szűz földeket, mélyszántással eltávolították a talajegységet biztosító fűféléket és más növényeket, és ezzel védtelenné tették területeiket a természet erőivel szemben.

Az évekig tartó szárazság erős szelekkel párosulva pár esztendőn belül komoly gondokat okozott. A termőréteg porrá alakult, és felhőként szállt egyik vidékről a másikra, nappali sötétségbe borítva a prérit, a látótávolságot szinte nullára csökkentve. Dust Bowl, vagyis porteknő névvel illették azt a mintegy 400 ezer négyzetkilométeres (négy magyarországnyi) területet a Nagy síkságon, amelyet a legjobban sújtott a katasztrófa.

Az Egyesült Államok ezen része igen száraz vidék, ahol az éves csapadékmennyiség ritkán éri el az 500 millimétert. Az első európaiak nem is találták művelésre alkalmasnak az ottani földeket, ám az 1862-es telepítési törvény sokak számára vonzóvá varázsolta a helyet. A kormányzat 65 hektáros területeket osztogatott a vállalkozó szellemű gazdálkodóknak, akik pár évtized alatt művelés alá vonták a szűz földeket, és az eredeti növényzet eltüntetésével katasztrófát idéztek elő.

A harmincas években három nagyobb hullámban (1934, 1936, 1939/40) támadó porviharok miatt a farmerek tízezrével voltak kénytelen elhagyni földjeiket, otthonaikat. A városokban reméltek szebb jövőt, de a nagy gazdasági világválság hatása miatt ez a tervük nem valósulhatott meg. 1934-ben a porvihar egészen Chicagóig eljutott, ahol 6000 tonna termőtalajt rakott le, majd továbbhaladt Boston, New York, Washington felé. Azon a télen piros hó esett az északkeleti New England régióban a légkörbe került por- és homokszemcsék miatt.

image1497601645-1.jpg

1935 áprilisában jött el a fekete vasárnap, amikor Kanadától Texasig söpörtek végig a viharok. Becslések szerint az erős szél 300 millió tonna termőtalajt mozgatott meg az amerikai prériken. Hosszabb távon 3,5 millió ember elvándorlását okozta a harmincas években, ilyet még a kaliforniai aranyláz sem tudott előidézni.

Hasonló problémákkal hamarosan ma is szembesülhetünk, nemrég egy észak-dakotai településen figyeltek fel Dust Bowl-szerű jelenségre. Nyugat felől egy kiterjedt barna felhő takarta be az eget, amelyről tisztán kivehető volt, hogy nem homok, hanem talajrészecskék alkották, és az egész nagy sebességgel kelet felé mozgott. Ma nem a helytelen művelés, hanem a globális felmelegedés és a rendszeres aszályok a kiváltó okok, és a helyzet javulására aligha lehet számítani.

Az amerikai agrártárca az ezredforduló táján igyekezett elejét venni a bajnak, országszerte földeket béreltek, illetve farmereket juttattak támogatáshoz azért, hogy haszonnövények helyett a talajt megkötő fákat, fűféléket, vadnövényeket „termesszenek” a földjeiken. Észak-Dakotában például 13 ezer négyzetkilométernyi ilyen terület jött létre, ám a 10 éves program 2014-ben véget ért, és a védett földek felét szinte rögtön átállították a jövedelmezőbb kukorica- és szójatermesztésre. Néhány év kellett csak ahhoz, hogy a végzetes porfelhők újra feltűnjenek az égen.

agrarszektor
homok.jpg
 
De - mint azt Trampli elnök úrtól tudjuk - az emberi tevékenység által kiváltott klímaváltozás csak a képzelet műve, az nem is létezik. Ezért azután aggodalomra sincs ok.

A szédioxid kvóták - amiról TrumpLee beszélt, valóban ok nélküliek, de idézd, hogy mikor mondta: vágják ki az esőerdőket és minden fát, betonozzanak le mindent szórjanak mérget és szemetet a tengerbe, stuxnet vírussal robbantsanak atomerőműveket és olajfúró tornyok kiömlő olajával árasszák el az óceánt.

Nem kellene ilyen egyszerűen gondolkodni, vagy ha mégis, akkor azzal nem kellene büszkélkedni és nyílvánosan hirdetni.

Két Trump anyázás között feltűnt valakinek, hogy a program 2014-ben szűnt meg Obama alatt ? Maga a program Bush adminisztráció alatt indult és Obama adminisztráció alatt szűnt meg. Nem beszélve arról, hogy a porviharos témának semmi köze a klímaegyezményhez, kizárólag a mezőgazdasági művelésnek köszönhető ? Ráadásul mint a fenti példa mutatja könnyen is orvosolható, csak pénz és a gazdák máris a prérit fogják ápolgatni .

Szerencsére azért van néhány ember, akinek feltűnt, pedig mennyivel könnyebb anyázni. ;)
 
Két Trump anyázás között feltűnt valakinek, hogy a program 2014-ben szűnt meg Obama alatt ? Maga a program Bush adminisztráció alatt indult és Obama adminisztráció alatt szűnt meg. Nem beszélve arról, hogy a porviharos témának semmi köze a klímaegyezményhez, kizárólag a mezőgazdasági művelésnek köszönhető ? Ráadásul mint a fenti példa mutatja könnyen is orvosolható, csak pénz és a gazdák máris a prérit fogják ápolgatni .
Ahhhhhhhhhh! Végre egy értelmes ember. Tényekkel, érvekkel hozakodik elő, nem pedig alantas érzelmekkel, frázisokkal.
 
Valamikor voltak , tudok az "öskorban" olyan mezövédö erdösávok , melynek pont ez volt a feladatuk a termöföldett véddeni az errozio ellen !! Tudom ez primitiv dolog , hiszen ma hatalmas területre van szükség melyett több száz lóerös traktorral meg repülögépröl lehessen megmüvelni és inkább monokulturát , nehogy már egy pipacs is legyen köztük . Aztán jönn a csodálkozás , müfelháborodás , a nagy szakértöktöl !:(
 
Sőt éppen az akácfa betelepítéssel köthető össze az alföldön.
Persze meghonosodott mert ellenálló fajta.
 
Két Trump anyázás között feltűnt valakinek, hogy a program 2014-ben szűnt meg Obama alatt ? Maga a program Bush adminisztráció alatt indult és Obama adminisztráció alatt szűnt meg. Nem beszélve arról, hogy a porviharos témának semmi köze a klímaegyezményhez, kizárólag a mezőgazdasági művelésnek köszönhető ? Ráadásul mint a fenti példa mutatja könnyen is orvosolható, csak pénz és a gazdák máris a prérit fogják ápolgatni .
Tetszik egy része.
De a klíma változáshoz lehet köze a művelésen keresztül.
Nem feltétlen az ózonlukhoz. és a jégtakaró vastagságához.
De ha már egy földrésznyi művelés változik meg, az már klímaváltozást eredményez.
Az esőerdőben se egy hektárnyi irtás a baj.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére