Hírek Nagyon nehéz meggyőzni az oltatlanokat, hogy oltassák be magukat, még a delta variáns ellenére is

Ugyan vannak, akik a delta variáns megjelenésének hatására úgy döntöttek, mégis felveszik az oltásukat, lassú tempóban nő a számukra, még mindig sok az oltatlan.

Korábban sokkal nagyobb volt az oltási kedv Magyarországon, de mint arra a szakemberek is számítottak, egy bizonyos szám felett nehéz lesz nagyobb lépéseket megtenni rövid idő alatt.

Ennek tudható be az is, hogy lassabban haladnak az új oltások felvétele, legalábbis azoké, akik az első oltásra regisztrálnak.

Vakcinából rengeteg áll rendelkezésre, akár a negyedik oltás beadására is van kellő mennyiség, így csak az emberektől függ, hogy milyen lesz a járványhelyzet a folytatásban. Már több mint 5,7 millióan vették fel az oltásukat, ám még mindig jó páran vannak azok közül, akik ezt nem hajlandóak megtenni.

Szlávik Jánost az oltási kedvről is megkérdezték de nem tudott túlságosan pozitív hírekkel szolgálni, mert sokkal kevesebben jelentkeznek, mint hónapokkal ezelőtt, amikor például tömegével regisztráltak az oltásra.

„Picikét úgy látom, hogy a delta mutáns fenyegetettsége miatt az emberek talán egy picit jobban mennek oltást felvenni, de azért még mindig nagyon lassú.” – válaszolt a kérdésre a szakember, aki szintén figyeli a számokat.

„Az új oltások felvétele a lassú, a harmadik oltások felvétele elég komolyan zajlik, de azokat az embereket meggyőzni, akik nem akarják magukat beoltatni, az nagyon nehéz.” – tette egyértelművé Szlávik.

Hujber Dávid

oltasok.jpg
 
Mi senkit se le, se ra, nem beszelunk az oltasra, de az oltastagadok otthon nyomjak az iget, mert senkit nem szabad befolyasolni, mert ha megis elkapja es esetleg belehal , ki a felelos ? Hogy lehet elszamolni a "lelkiismerettel".
 
Beszelsz megint hulyesegeket ossze-vissza. NAgy % ban a halal esetek az oltatlanoknal van.
Az oltottaktol kapjak el a covidot es ok fertoznek le????...........nem artana ha egy kicsit utana olvasnal ha masnal nem KArinko Katalinnal nem fog megartani.
senki nem allitotta hogy nem kaphatjak el es adhatjak tovabb az oltottak de olyan minimalis % hogy egy gyogyszernal boven a turesi hataron belul van, es raadasul sokkal enyhebben zajlik az oltottaknal a covid lefolyasa.
Sajnos, a kollégáim fele már átesett rajta. Nekünk nem vigasz, hogy csak 1 került kórházba, a többi helyett is dolgoznunk kellett. Néha heti 60 órát is.
 
A kérdésem az volt, hogyan lehetséges, hogy az oltottak megfertőznek másokat?
Lehet, pontatlanul fogalmaztam. Telefonon nem nehéz melléütni.
Ezt az oltóanyagot több, mint egy éve használják, míg a vírus közben számtalan mutáción ment keresztül, az oltóanyag változatlan maradt. Kb ennyi lehet az oka.
 
A kérdésem az volt, hogyan lehetséges, hogy az oltottak megfertőznek másokat?
Lehet, pontatlanul fogalmaztam. Telefonon nem nehéz melléütni.
Ha az oltott elkapja a virust az tovabb is adhatja. Igy tudja lefertozni esetleg mas embert.
Oltas elott ahol en kaptam ott ki kellett otlteni egy papirt az egeszsegugyi allapotodrol. LAzad mikor volt, kohogsz-e, faj-e a hatad , kapsz rendesen levegot , voltal kint az orszagbol ha igen hol mikor, milyen oltasod van elsoknel volt problemad stb.
Kicsi az esely hogy valaki megfertozve megy oltasra.
 
A kérdésem az volt, hogyan lehetséges, hogy az oltottak megfertőznek másokat?
Lehet, pontatlanul fogalmaztam. Telefonon nem nehéz melléütni.
Ki tudja ezt?
Ha így van azt is meg kellene nézni mikor fertőznek hisz biztos nem azonnal hat ez a vakcina sem.
De,végül is mi a baj az oltással??
Csak ne a mellékhatásokkal gyere mert ha megnézel egy évek óta használt gyógyszert ott több a mellékhatás mint a hatás....és szedjük.
Nem vállalnak garanciát a mellékhatásokra , miért más gyógyszerek hatására vállalnak??
 
Beszelsz megint hulyesegeket ossze-vissza. NAgy % ban a halal esetek az oltatlanoknal van.
Az oltottaktol kapjak el a covidot es ok fertoznek le????...........nem artana ha egy kicsit utana olvasnal ha masnal nem KArinko Katalinnal nem fog megartani.
senki nem allitotta hogy nem kaphatjak el es adhatjak tovabb az oltottak de olyan minimalis % hogy egy gyogyszernal boven a turesi hataron belul van, es raadasul sokkal enyhebben zajlik az oltottaknal a covid lefolyasa.
Mocskos egy stilusod van. Tényed nincs, véleményed van, marad a mocskolódás.

"NAgy % ban a halal esetek az oltatlanoknal van.", irod.
S az adatok szerint a teljesen leoltottak között ez a halálozási szám még nagyobb.

Ha egy icipicit képes vagy gondolkozni: a gentechnologiai kezelés után maga a szervezet "kvázi-immunizál" - s egy tudatosan választott "multiplikátorként" terjeszt léguti vonalon át. Azt, amivel kezelték. S persze, az is hasznos lenne, ha mielött ocsmány stilusban beirogatsz, tán az oltás hatásmechanizmusának utána olvasnál, tájékozodnál.

Figyelj csak:

Ez meg itt Kariko volt fönöke:

Utoljára módosítva:
Karikó Katalin bejelentette az ÉV EGYIK LEGJOBB HÍRÉT! Ennek most végre minden magyar örülhet! Ez bizony Téged is érint!

Karikó Katalin tisztázta az omikronnal kapcsolatos tévhiteket – Az új variáns akár véget is vethet a járványnak
A világhírű kutató nagyon optimista.
Az internet különböző felületein, közösségi terekben számos hiedelem és álhír terjed a koronavírus elleni vakcinákról, megkérdőjelezve azok hatásosságát és biztonságosságát. Ezeket a tévhiteket igyekezett eloszlatni Karikó Katalin, akivel a Kossuth Rádió készített interjút.
A Portfolio szemlézte a beszélgetésben, melyben a világhírű több fontos dolgot is tisztázott:
Ha a vérben van ellenanyag, akkor van az orrnyálkahártyában is, ám az idő múlásával a vérben csökken az ellenanyag szintje, ahogy kevesebb antitest lesz az orrnyálkahártyában is, ezért tud megfertőződni, aki már régen volt beoltva.
Ha a vérben csökken az ellenanyag szintje, akkor megfertőződhetünk, de a szervezet akkor is védve van a súlyos megbetegedéssel szemben, mert amikor a vírus bejut a vérkeringésbe, az emlékező sejtek felismerik.
Nem csak az számít, hogy milyen ellenanyag van jelen, hanem az is, hogy milyen az adott személy egészségi állapota. Krónikus légzési betegségek különösen súlyosak lehetnek, de keringési- és vesebetegségek is hozzájárultak a megbetegedésekhez.

Az sem mindegy, mennyi vírust lélegez be valaki. Kórházakban fiatal orvosok is meghaltak azért, mert nagy mennyiségű vírus jutott be a szervezetükbe, és akármilyen gyors az immunrendszer, a szervezet nem tud olyan gyorsan válaszolni.
Azoknak az eseteknek a fele, ahol be voltak oltva és mégis kórházba kerültek, valamilyen háttérbetegség fennállt, a cukorbetegség is súlyosbítja a helyzetet.
A túlsúly is kockázati tényező, azok a gyerekek, akik az első hullámban például az Egyesült Államokban a philadelphiai gyerekkórházba kerültek és meghaltak, mind túlsúlyosak voltak. Nekik nem volt háttérbetegségük, kialakult cukorbetegségük, de túlsúllyal rendelkeztek.
Nyilvánvalóan nem igaz, hogy az oltás okozza a Covid-betegséget. A vírus maga tud szaporodni, a vakcinában lévő kis RNS-darab nem tud megsokszorozódni.
Oltás pandémia alatt: Karikó Katalin szerint az lett volna a legjobb, ha tudtuk volna, hogy jön a pandémia, és már akkor meglett volna a vakcina. A vírus viszont jelen van, nincs most annál jobb megoldás, mint hogy oltunk.

A gyerekek ugyanazt a vakcinát kapják, mint a felnőttek, csak kevesebbet.
Karikó Katalin szerint egyelőre még várnunk kell arra, hogy kiderüljön, az omikron variánssal szemben mennyire védenek a már meglévő vakcinák, mert nagyon kevés adat áll még rendelkezésre. A Dél-Afrikából érkező jelentések szerint exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, viszont a betegek állapota nem lett súlyosabb, mint a delta variáns esetén, a kórházba kerülők többsége pedig nem volt beoltva, és akik bekerültek az intenzív osztályokra, azoknak más légúti betegségük is volt.
Ha az omikron variánsról kiderülne, hogy jobban terjed, de kevésbé súlyos betegséget okoz, az jó lenne, mert elérhetnénk a nyájimmunitást.
Két hét alatt el lehet készíteni egy új készítményt az új variáns ellen, a kérdés inkább az, hogy mennyi idő alatt lehet legyártani és a megfelelő teszteket végrehajtani.
 
Mocskos egy stilusod van. Tényed nincs, véleményed van, marad a mocskolódás.

S az adatok szerint a teljesen leoltottak között ez a halálozási szám még nagyobb.

Ha egy icipicit képes vagy gondolkozni: a gentechnologiai kezelés után maga a szervezet "kvázi-immunizál" - s egy tudatosan választott "multiplikátorként" terjeszt léguti vonalon át. Azt, amivel kezelték. S persze, az is hasznos lenne, ha mielött ocsmány stilusban beirogatsz, tán az oltás hatásmechanizmusának utána olvasnál, tájékozodnál.

Figyelj csak:

Ez meg itt Kariko volt fönöke:

És te honnét szeded azt az ocsmány hazugságot, hogy több a beoltott halott mint az oltatlan?
 
Azoknak hozom, akik képesek komolyan venni bármely magyarországi székben ülőnek akár egy hangját is, nemhogy szavát. Nem is tudom, van-e köztük olyan, akinek a faék nem egy bonyolultan működő szerkezetet jelent. Jókor születtek és jó helyre, mert ilyen húzásokat a világ egyetlen más országában sem úsznának meg.

Utoljára módosítva:
Lehet olyan munkarendet előírni, hogy 4 óra se jusson naponta alvásra, lehet a szakembereket a hanyatló nyugatra üldözni ... stb.

Hat-hat adag vakcinát kapott 12 ember a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben az utóbbi napokban – számolt be a 24.hu, az információt az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette. A lap úgy tudja, hogy egy szakdolgozó tévedésből nem hígította fel az oltóanyagot, ez vezetett a túladagoláshoz.

Az oltópontok a vakcinákat ampullákban kapják meg, bizonyos vakcinák ampulláiban pedig több ember beoltásához elegendő oltóanyag található – a Pfizer által fejlesztettében például hat adag található. Ezt az előírásoknak megfelelően hígítani kell, csak azt követően szabad felhasználni. A minisztérium a 24.hu-nak azt írta, hogy a történtek hátterében emberi mulasztás áll, az intézmény pedig a szükséges lépéseket megtette. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem közölték.

A tárca a lap kérdésére közölte, hogy megítélésük szerint – ami az érintettek kétnapos utánkövetésén alapul – az általános oltási reakción kívül egészségkárosodás gyanúja nem vetődött fel. Azt is hozzátették, hogy a túloltottak állapotát a továbbiakban is figyelemmel kísérik.
 
Ez nem az első eset, pl. Németországban is megtörtént hasonló, még a kezdetekkor.
Elég szomorú, hogy 2 év nem volt elegendő a Pfizernak ahhoz, hogy átálljon az egy adagos kiszerelésre.
 
Karikó Katalin bejelentette az ÉV EGYIK LEGJOBB HÍRÉT! Ennek most végre minden magyar örülhet! Ez bizony Téged is érint!

Karikó Katalin tisztázta az omikronnal kapcsolatos tévhiteket – Az új variáns akár véget is vethet a járványnak
A világhírű kutató nagyon optimista.
Az internet különböző felületein, közösségi terekben számos hiedelem és álhír terjed a koronavírus elleni vakcinákról, megkérdőjelezve azok hatásosságát és biztonságosságát. Ezeket a tévhiteket igyekezett eloszlatni Karikó Katalin, akivel a Kossuth Rádió készített interjút.
A Portfolio szemlézte a beszélgetésben, melyben a világhírű több fontos dolgot is tisztázott:
Ha a vérben van ellenanyag, akkor van az orrnyálkahártyában is, ám az idő múlásával a vérben csökken az ellenanyag szintje, ahogy kevesebb antitest lesz az orrnyálkahártyában is, ezért tud megfertőződni, aki már régen volt beoltva.
Ha a vérben csökken az ellenanyag szintje, akkor megfertőződhetünk, de a szervezet akkor is védve van a súlyos megbetegedéssel szemben, mert amikor a vírus bejut a vérkeringésbe, az emlékező sejtek felismerik.
Nem csak az számít, hogy milyen ellenanyag van jelen, hanem az is, hogy milyen az adott személy egészségi állapota. Krónikus légzési betegségek különösen súlyosak lehetnek, de keringési- és vesebetegségek is hozzájárultak a megbetegedésekhez.

Az sem mindegy, mennyi vírust lélegez be valaki. Kórházakban fiatal orvosok is meghaltak azért, mert nagy mennyiségű vírus jutott be a szervezetükbe, és akármilyen gyors az immunrendszer, a szervezet nem tud olyan gyorsan válaszolni.
Azoknak az eseteknek a fele, ahol be voltak oltva és mégis kórházba kerültek, valamilyen háttérbetegség fennállt, a cukorbetegség is súlyosbítja a helyzetet.
A túlsúly is kockázati tényező, azok a gyerekek, akik az első hullámban például az Egyesült Államokban a philadelphiai gyerekkórházba kerültek és meghaltak, mind túlsúlyosak voltak. Nekik nem volt háttérbetegségük, kialakult cukorbetegségük, de túlsúllyal rendelkeztek.
Nyilvánvalóan nem igaz, hogy az oltás okozza a Covid-betegséget. A vírus maga tud szaporodni, a vakcinában lévő kis RNS-darab nem tud megsokszorozódni.
Oltás pandémia alatt: Karikó Katalin szerint az lett volna a legjobb, ha tudtuk volna, hogy jön a pandémia, és már akkor meglett volna a vakcina. A vírus viszont jelen van, nincs most annál jobb megoldás, mint hogy oltunk.

A gyerekek ugyanazt a vakcinát kapják, mint a felnőttek, csak kevesebbet.
Karikó Katalin szerint egyelőre még várnunk kell arra, hogy kiderüljön, az omikron variánssal szemben mennyire védenek a már meglévő vakcinák, mert nagyon kevés adat áll még rendelkezésre. A Dél-Afrikából érkező jelentések szerint exponenciálisan nőtt a fertőzöttek száma, viszont a betegek állapota nem lett súlyosabb, mint a delta variáns esetén, a kórházba kerülők többsége pedig nem volt beoltva, és akik bekerültek az intenzív osztályokra, azoknak más légúti betegségük is volt.
Ha az omikron variánsról kiderülne, hogy jobban terjed, de kevésbé súlyos betegséget okoz, az jó lenne, mert elérhetnénk a nyájimmunitást.
Két hét alatt el lehet készíteni egy új készítményt az új variáns ellen, a kérdés inkább az, hogy mennyi idő alatt lehet legyártani és a megfelelő teszteket végrehajtani.

Erre a bejegyzésre én reagáltam illöen.

Az hova lett amit irtam?
 
...Még 2020 augusztusában meghalt az a teljesen egészséges siklóernyős, akit a honvédségi helikopter balfék pilótája segített át a másvilágra. Ez nem mai hír, csak jelzem, hogy már annál az esetnél is többen jelezték, hogy bizonyos pozíciókhoz nem elég a párthűség.
A legőszintébben kérek elnézést a számomra ismeretlen pilótára aggatott jelzőm miatt. A helyzet viszont sokkal rosszabb, mint gondoltam.

Parancsot teljesített, mégis gyanúsított lett a halálos helikopteres mentőakció pilótája​

Hiába jelezte a pilóta is, hogy túl erős a rotor szele és veszélybe sodorhatja a mentésre egy faágon váró férfit, mégis parancsba kapta, hogy hajtsa végre a feladatot.
A fán landoló Oroszi Zsolt siklóernyős még ma is élne, ha a honvédség a józan észre hallgatva hátrébb lép, és nem csinál presztízskérdést a Mi-8-as helikopteres mentésből – írja az atv.hu. Az ügyben a helikopter pilótáját gyanúsítják.
2020 nyarán Vértesszőlősön, a fán landoló siklóernyős pilóta biztonságban várta a mentésére siető alpinista barátját, de a feladatot valamiért inkább a honvédség Mi-8-as helikopterére bízták.

Az atv.hu információja szerint a katonai helikopter pilótája észlelte és többször is jelezte a rádión, hogy a rotor szele túl erős, veszélyezteti a fán kapaszkodó férfit. Mindannyiszor azt az utasítást kapta, hogy végezze el a mentést. A lap szerint
a pilóta lehetetlen helyzetbe került, hiszen ha megtagadja a parancsot, azért, ha pedig végrehajtja, akkor meg azért találhatja magát a katonai bíróságon.
A cikk szerint a helikopter fedélzetén a pilótán kívül két ejtőernyős – közülük az egyik alpinista végzettséggel rendelkezett - és tűzoltó is ült. Az egyik ejtőernyős kérdezte tőlük, menni fog-e a mentés, azt válaszolták neki, hogy meg tudják oldani. Amikor felért a helikopter a tűzoltókkal a tisztásra, az alpinista ki akart szállni, de valaki szólt neki, hogy maradjon a gépen, mert nem kérik a segítségét.
A helikopter forgószárnya akkora szelet kavart, hogy a környéken parkoló motorokat felborította, majd kettétörte az ágat, amin Oroszi ült. A férfi 20 métert zuhant a mélybe és olyan súlyosan sérült, hogy egy hónappal később, augusztus 10-én a kórházban meghalt.

2021 novemberében a Központi Nyomozó Főügyészség a helikopter pilótáját halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel meggyanúsította. – Amikor megtudtam a hírt, zokogásban törtem ki, hogy végre történt valami az ügyben. De az is előrelépés volt, amikor Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, hogy hibáztak a mentés során, igaz, az áldozat rokonaitól azóta sem kért bocsánatot senki. Szerintem nem a helikopter pilótája az egyetlen, akinek a vádlottak padján volna a helye – fogalmazott Oroszi Angéla, a meghalt siklóernyős nővére.
Angéla családjának jogi képviselője többször is kérte a nyomozóktól, hogy meghallgathassák a helikopter pilóta és parancsnoka között rádión elhangzott beszélgetést. Azonban ezt minden alkalommal megtagadták.
A Központi Nyomozó Főügyészségnek a lapnak küldött válaszában azt írta: „A halált okozó légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő büntetőeljárásban a regionális nyomozó ügyészség a légi jármű parancsnokát, aki egyben a légi jármű pilótája is volt, hallgatta ki gyanúsítottként, aki nem tett vallomást. A bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.”
 
A legőszintébben kérek elnézést a számomra ismeretlen pilótára aggatott jelzőm miatt. A helyzet viszont sokkal rosszabb, mint gondoltam.

Parancsot teljesített, mégis gyanúsított lett a halálos helikopteres mentőakció pilótája​

Hiába jelezte a pilóta is, hogy túl erős a rotor szele és veszélybe sodorhatja a mentésre egy faágon váró férfit, mégis parancsba kapta, hogy hajtsa végre a feladatot.
A fán landoló Oroszi Zsolt siklóernyős még ma is élne, ha a honvédség a józan észre hallgatva hátrébb lép, és nem csinál presztízskérdést a Mi-8-as helikopteres mentésből – írja az atv.hu. Az ügyben a helikopter pilótáját gyanúsítják.
2020 nyarán Vértesszőlősön, a fán landoló siklóernyős pilóta biztonságban várta a mentésére siető alpinista barátját, de a feladatot valamiért inkább a honvédség Mi-8-as helikopterére bízták.

Az atv.hu információja szerint a katonai helikopter pilótája észlelte és többször is jelezte a rádión, hogy a rotor szele túl erős, veszélyezteti a fán kapaszkodó férfit. Mindannyiszor azt az utasítást kapta, hogy végezze el a mentést.
És ugye a parancsot +B-ni nem lehet...
A lap szerint

A cikk szerint a helikopter fedélzetén a pilótán kívül két ejtőernyős – közülük az egyik alpinista végzettséggel rendelkezett - és tűzoltó is ült. Az egyik ejtőernyős kérdezte tőlük, menni fog-e a mentés, azt válaszolták neki, hogy meg tudják oldani.
Na most itt jó lenne tudni, hogy ki adta ezt a választ. (Kötve hiszem, hogy a pilóta.)
Amikor felért a helikopter a tűzoltókkal a tisztásra, az alpinista ki akart szállni, de valaki szólt neki, hogy maradjon a gépen, mert nem kérik a segítségét.
Megintcsak valaki, gondolom a mentés vezető (a távolból).
A helikopter forgószárnya akkora szelet kavart, hogy a környéken parkoló motorokat felborította
Tekintve, hogy a Mi-8 ugy van kitalálva, hogy akár 30 embert is megemeljen felszereléssel együtt...
, majd kettétörte az ágat, amin Oroszi ült. A férfi 20 métert zuhant a mélybe és olyan súlyosan sérült, hogy egy hónappal később, augusztus 10-én a kórházban meghalt.

2021 novemberében a Központi Nyomozó Főügyészség a helikopter pilótáját halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel meggyanúsította. – Amikor megtudtam a hírt, zokogásban törtem ki, hogy végre történt valami az ügyben. De az is előrelépés volt, amikor Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, hogy hibáztak a mentés során, igaz, az áldozat rokonaitól azóta sem kért bocsánatot senki. Szerintem nem a helikopter pilótája az egyetlen, akinek a vádlottak padján volna a helye – fogalmazott Oroszi Angéla, a meghalt siklóernyős nővére.
Angéla családjának jogi képviselője többször is kérte a nyomozóktól, hogy meghallgathassák a helikopter pilóta és parancsnoka között rádión elhangzott beszélgetést. Azonban ezt minden alkalommal megtagadták.
Talán, ha kártérítési pert inditanak, a biró bekérte volna a hanganyagot es mar tudnák..
A Központi Nyomozó Főügyészségnek a lapnak küldött válaszában azt írta: „A halált okozó légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő büntetőeljárásban a regionális nyomozó ügyészség a légi jármű parancsnokát, aki egyben a légi jármű pilótája is volt, hallgatta ki gyanúsítottként, aki nem tett vallomást.
Meg jó. Mit mondott volna? Parancsot teljesítettem?
És így sikkyd el az igazi felelős...
A bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.”
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,828
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére