Nagyon titkolózik az államkincstár, ha a külföldre postázott rezsiutalványokról kérdezzük

Kanadába is kiküldték a magyar rezsiutalványt, most küldik vissza a címzettek – írtuk tavaly novemberben. November 15-én kértük közadatigénylésben a Magyar Államkincstártól, hogy pontosan mennyi külföldön élő magyar nyugdíjasnak és milyen értékben küldtek rezsiutalványt. A kérdést megkapták, türelmet kértek. Többszöri érdeklődésre sem válaszoltak.

A kormány az önkormányzati választások előtt döntött arról, hogy 2,6 millió nyugdíjasnak 9 ezer forint gáz- és villanyszámla kifizetésére fordítható utalványt ad. Ez az adófizetőknek 24 milliárd forintba került, a rezsiutalványt 2020. március 31-ig lehet felhasználni villany- és gázszámla kiegyenlítésére.

Király József kecskeméti ellenzéki képviselő azt jelezte közösségi oldalán: “egy régi, kanadai-magyar nyugdíjas megkért, hogy küldjem el ezeket a rezsi-utalványokat azzal gondolattal, hogy valaki fogja tudni használni”.

Az MTI 2019. szeptemberi beszámolója szerint a posta a kézbesítést ütemezetten végezte. A kézbesítés Budapesten indult, majd folyamatosan terjesztették ki nagyobb városokra, más településekre szeptember 30-ig. A vonatkozó kormányrendelet szerint a Magyar Államkincstár intézkedett a rezsiutalványnak elküldéséről a jogosultaknak, a posta pedig kézbesített.

Ezért küldtünk közadatigénylést a Magyar Államkincstárnak, amit 2019. november 15-én meg is kaptak. A kincstár azt jelezte, “a válaszadásig türelmét kérjük!”.

A közadatigénylésre a törvény szerint 15 nap van, ezt az adatgazda kérésére 15 nappal meg lehet hosszabbítani. 2019. december 3-án az államkincstár azt jelezte, “tájékoztatom, hogy alábbi adatkérésével kapcsolatban az ügyintézési határidő hosszabbítása vált szükségessé az Infotv. 29. § (2) bekezdésében foglaltak alapján. A válaszadásig szíves türelmét kérem.”

Eltelt a december, a január, többször is kerestük a kincstárat, de már választ sem kaptunk. Ez pedig törvénysértő, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, onnan is várjuk a választ.

Korábbi cikkünkben az egykori Országos Nyugdíjfolyósító Intézet honlapján található 2015-ös statisztikai évkönyvből számoltunk. Ebben az áll, 2016 januárjában 32 ezer 724-en kaptak külföldön magyar nyugellátást. Öregségi nyugdíjas ebből 27 ezer 925 volt.

Tegyünk fel, nem változott érdemben a külföldi magyar nyugdíjasok száma, akkor több mint 251 millió forintnyi utalvány ment most külföldre.

Ennek a postaköltsége – ajánlott külföldi küldeményként a posta honlapja szerint – közel 50 millió forint volt.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely az állam működtetésében részt vesz, vagy közpénzt költ.

Segesvári Csaba

crop
 
El vagy tájolódva!
Ezt a magyar lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar nemzetiségieknek termtették...
pedig a külföldön keccsölők örülnek ennek a kicsinek is mint majom a ...

Az égiek látják, hogy nem sajnálom tőlük (hisz magam is többször adakoztam), de ezek a menekültek minden nélkül jöttek. Úgy kellett a ruhától a bútorokig (sőt sokaknak a lakhelyüket is) összeadakozni. Legalábbis a temesvári események után. Amikor pont csúcson járt a munkanélküliség.
A 2oo4 utáni "áttelepülők" meg a schengeni övezet miatt jöttek, azaz zömmel ugyanúgy továbbálltak nyugatra, mint az a 6-8oo ezer magyar állampolgár, akiktől most sajnálod a gyerekeik eü ellátását, .oktatását.

nagyon keverednek a dolgok, most ha jól értem az áttelepülőket segítették a letelepedéskor, tehát ott élnek és dolgoznak. Aztán egy évtized múlva jöttek a többiek, akiknek már csak ugródeszkának kellett Magyrország ... ezt a résztét nem értem, minek kellett volna ugródeszkának mikor vagy 4 millió román e nélkül az ugródeszka nélkül is vígan elvan a németeknél, spanyoloknál, olaszoknál.

Szóval ha szerinted is 600-800.000 külföldön adófizető boldogítja amagyarországi szociás meg az egészségügyi kasszát, akkor nincs is miről vtázni.

Tudod mit? Visszahozom Gyöngyöspatát a vitába.
Ahogy az ottani - nagy valószínűséggel munkanélküli, tehát adót nem fizető - cigány családok gyermekeit is köteles (lett volna) az állam tanítani, eü ellátni, úgy az általad fájlalt külföldön dolgozókét is.
ez nem vitás ... annyiban tévedsz, hogy nem kell feltételes módot használj, valóban mindent megtettek, most sem az állammal pereskedtek a cigányok az államtól nem is követelnek semmit.

A te gondolatmeneted alapján a külföldön 9o napnál nem hosszabb ideig szolgálatot teljesítők (rendőrök, katonák, orvosok,..) akik napidíjas ellátásban részesülnek, így ez után nem adóznak - tehát az ő gyermekeik sem lennének jogosultak igénybe venni.
ez gondolom a munkaszerződésükben van meghatározva, nem tudom a munkáltatójuk miket fizet az államkasszába utánuk. Szoktak adózni a külföldön szerzett jövedelem után is. Marad-e a magyarországi TAJ kártya, meg a lakcím ...
Ezeket a helyeket vajon miért hívják önköltséges helyeknek? Csak nem azért, mert nem az adónkból tanulnak a diákok, hanem mert fedezik az oktatás költségeit?
Mintha nem én keverném a szezont a fazonnal...
Tehát azt állítod, egy-egy tanfolyamon kizárt, hogy egymás mellet üljön egy tandíjat fizetö diák és egy másik, akinek semmibe sem kerül (állambácsi fizeti természtesen a beszedett adóból).
 
tehát azt gondolod, például a debreceni egyetemen, külön vannak szeparálva a külföldi diákok a magyaroktól és nekik hoznak spéci tanárokat a CEU -tól?


engem egyáltalán nem érdekel, hogy mit tudsz megfizetni, vagy nem ... csak azt kifogásoltam, hogy miért ajvékolsz szelektíven az adód elköltése miatt

Ki beszélt itt magyar vagy külföldi diákról, te ikunuku? Fizetős és nem fizetős, vagyis állami... kapizsgálod már?

Mert megbocsáss... de hadd ajvékoljak már - úgy látszik a plágium bevett fidesznyik szokás - ha a gazdád nem az oktatásra, eüre költi az adómat, hanem kitalicskázza fociakadémiákra, meg a sleppjére. Ez bizony szelektálás a javából, csak a neki politikai hasznot hozókra költ...
 
Ki beszélt itt magyar vagy külföldi diákról, te ikunuku? Fizetős és nem fizetős, vagyis állami... kapizsgálod már?

nehéz eset vagy ... azt állítottad, hogy nem jó a magyar oktatás.
Hoztam fel példát, hogy annyira rossz nem lehet ha külföldiek ezrével fizetnek komoly pénzeket, csak tanulhassanak a magyaroknál. Erre mondtad, hogy azok nem mérvadóak mert fizetős szakon vannak ... erre válaszoltam, hogy ne állíts már vadakat mert ugyanazt, ugyanzok a tanárok oktatják a fizetős vagy nem fizetős diákoknak ... capisce?
 
Utoljára módosítva:
pedig a külföldön keccsölők örülnek ennek a kicsinek is mint majom a ...
Na akkor még egyszer:
A külföldön dolgozó magyarokra nem vonatkozik, csak a külfüldön élő magyar nemzetiségűekre.
nagyon keverednek a dolgok, most ha jól értem az áttelepülőket segítették a letelepedéskor, tehát ott élnek és dolgoznak.
Átjöttek, menekültként (akkoriban még nem migránsoztak) segélyt kaptak amíg el nem tudtak helyezkedni, mert dúlt a munkanélküliség. Ez gyakran több hónapig is tartott. És nem fizettek adót, mert nem volt államilag kimutatott jövedelmük.
Aztán egy évtized múlva jöttek a többiek, akiknek már csak ugródeszkának kellett Magyrország ... ezt a résztét nem értem, minek kellett volna ugródeszkának mikor vagy 4 millió román e nélkül az ugródeszka nélkül is vígan elvan a németeknél, spanyoloknál, olaszoknál.
Talán ha rákeresnél arra, hogy schengeni övezet...
Mi tagjai vagyunk (és akik Romániából, Vajdaságból,...) magyar állampolgárságot igényeltek, majd kaptak, azok mindenféle korlát nélkül mozoghatnak/vállalhatnak munkát a schengeni övezeten belül bárhol. Ez pl a Románokra nem vonatkozik (még).
Szóval ha szerinted is 600-800.000 külföldön adófizető boldogítja amagyarországi szociás meg az egészségügyi kasszát, akkor nincs is miről vtázni.
Nem láttam statisztikát, de becslések alapján 1o-5o ezerre tehető azoknak a száma, akik kint dolgoznak, de a családjuk (még) nincs velük. Aki teheti ugyanis, a szállás megteremtése után rögtön viszi ki a családját is.
ez nem vitás ... annyiban tévedsz, hogy nem kell feltételes módot használj, valóban mindent megtettek, most sem az állammal pereskedtek a cigányok az államtól nem is követelnek semmit.
Dehogynem. Az iskola fenntartója 2o11 után a KLIK és nem az önkormányzat, tehát az államot is elmarasztalták. (mintegy 1/5-d arányban).
ez gondolom a munkaszerződésükben van meghatározva, nem tudom a munkáltatójuk miket fizet az államkasszába utánuk. Szoktak adózni a külföldön szerzett jövedelem után is. Marad-e a magyarországi TAJ kártya, meg a lakcím ...
Aki az EU-n (+ szerződést kötött államok) belül dolgozik, az a haza TB ellátásból ki kell jelentkezzen és az adott országéba jelentkezik be, ott fizet TB-t.
Ha hazajön Magyarországra olyan alapon kaphat eü ellátást, mint más EU-s állampolgárok.
Tehát azt állítod, egy-egy tanfolyamon kizárt, hogy egymás mellet üljön egy tandíjat fizetö diák és egy másik, akinek semmibe sem kerül (állambácsi fizeti természtesen a beszedett adóból).
Az, hogy hol ki ül mellékes. Az állam meghatározza az adott oktatási intézmény költségvetését, míg az intézmény a költségtérítéses helyek számát és a /fő költségeit.
Azt pedig, hogy "semmibe sem kerül" felejtsd el! Már az általános iskola költségei is jelentősek a szülők számára. Legfeljebb az 'iskolába járásért" nem kell fizetni (de a tanszer, tornafelszerelés,... már egy 6 éve esetén is több ezres költség).
 
nehéz eset vagy ... azt állítottad, hogy nem jó a magyr oktatás.
Hoztam fel példát, hogy annyira rosz nem lehet ha külföldiek ezrével fizetnek komoly pénzeket, csak tanulhassanak a magyaroknál. Erre mondtad, hogy azok nem mérvadóak mert fizetős szakon vannak ... erre válaszoltam, hogy ne állíts már vadakat mert ugyanazt, ugyanzok a tanárok oktatják a fizetős vagy nem fizetős diákoknak ... capisce?

Ja értem... szóval nem írtam oda, hogy az állami oktatás gyalázatos, ez már zavarokat okozott a fejedben... és bizony, egy-egy "tanfolyamon" nem ültetnek össze fizetős-nem fizetős diákokat... vannak államilag finanszírozott szakok és vannak fizetősek, ahol mindenki fizet, egy része legfeljebb ösztöndíjas, vagyis az állam fizet helyette, de ahhoz meg iszonyatosan jó tanulónak kell lenni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy bizony, zömében nem ugyanazok a tanárok tanítják őket...
 
nem akartam sivalkodást használni esetedben, nehogy megsértselek :)

Azért van annak valami bája, hogy te sivalkodhatsz az adód szelektív elköltése miat (79,84 hsz) mert ugye miért is kell fizetned a külföldön "keccsölők" gyerekeinek oktatását, én nem sivalkodhatok, hogy a gazdád a határon túlra talicskázza az adómat... értem...
 
Na akkor még egyszer:
A külföldön dolgozó magyarokra nem vonatkozik, csak a külfüldön élő magyar nemzetiségűekre.
A félreértések elkerülése végett ugye a Köldökzsinór Programról – a külhoni magyar családok támogatásáról van szó?
idézem neked, hogy ki jogosult a támogatásra: Magyarország területén kívül született és ott élő magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermek vér szerinti anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja "
így már remélem világos.

Átjöttek, menekültként (akkoriban még nem migránsoztak) segélyt kaptak amíg el nem tudtak helyezkedni, mert dúlt a munkanélküliség. Ez gyakran több hónapig is tartott. És nem fizettek adót, mert nem volt államilag kimutatott jövedelmük.
valóban ezelőtt 30 évvel így lehetett, da ha pár hónap alatt elkezdtek adót fizetni nem nevezhetők élősködőknek.

Talán ha rákeresnél arra, hogy schengeni övezet...
Mi tagjai vagyunk (és akik Romániából, Vajdaságból,...) magyar állampolgárságot igényeltek, majd kaptak, azok mindenféle korlát nélkül mozoghatnak/vállalhatnak munkát a schengeni övezeten belül bárhol. Ez pl a Románokra nem vonatkozik (még).
Tehát az előbb általam felsorolt országok ahol hivatalosan 4 millió román (nem schengeni) él és dolgozik mind schengeni tagállam ... talán ezt figyelembe kellene venned érveléskor.
 
nagyon keverednek a dolgok, most ha jól értem az áttelepülőket segítették a letelepedéskor, tehát ott élnek és dolgoznak. Aztán egy évtized múlva jöttek a többiek, akiknek már csak ugródeszkának kellett Magyrország ... ezt a résztét nem értem, minek kellett volna ugródeszkának mikor vagy 4 millió román e nélkül az ugródeszka nélkül is vígan elvan a németeknél, spanyoloknál, olaszoknál.

.

na igen, olyan jó fidesznyik szokás szerint csak épp a lényegen teccik elsiklani... a románok csak évekkel utánunk, 2007-ben csatlakoztak az unióhoz... úgyhogy bizony, 2004-2007 között mi csak ugródeszkának kellettünk... és mi a helyzet azoknak a külföldön "kecssölő" kettős állampolgárságú románoknak a gyerekeivel, akiket azok is ugyanúgy otthon hagytak, ráadásul nem a román állam, hanem mi fizetjük az eü ellátásukat, a kettős állampolgárságuk jogán? Azért nem sivalkodsz?
 
na igen, olyan jó fidesznyik szokás szerint csak épp a lényegen teccik elsiklani... a románok csak évekkel utánunk, 2007-ben csatlakoztak az unióhoz... úgyhogy bizony, 2004-2007 között mi csak ugródeszkának kellettünk.
Ennyi zagyvaságot összehordani nehéz? Tehát 2004-2007 között kb. 4 millió letelepedési kérelem, vagy honosítási kérelem érkezett a magyar kormányhoz, döntsd már el végre.
Ha képtelen vagy válaszolni akkor lásd be, hogy semmi szügség a magyarországi lakcímhez, vagy magyar állampolgárságra egy, például román állampolgárnak a külföldi munkavállaláshoz.

.. és mi a helyzet azoknak a külföldön "kecssölő" kettős állampolgárságú románoknak a gyerekeivel, akiket azok is ugyanúgy otthon hagytak, ráadásul nem a román állam, hanem mi fizetjük az eü ellátásukat, a kettős állampolgárságuk jogán? Azért nem sivalkodsz?
már miért fizené a magyar állam, ezt kifejtenéd hogyan képzeled, persze csak ha meg tudod fogalmazni.
 
Utoljára módosítva:
A félreértések elkerülése végett ugye a Köldökzsinór Programról – a külhoni magyar családok támogatásáról van szó?
idézem neked, hogy ki jogosult a támogatásra: Magyarország területén kívül született és ott élő magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermek vér szerinti anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja "
így már remélem világos.

Tehát azokra a külhoni magyar szülőkre, akik nem itt élnek, nem itt szülnek, de ide hozzák anyakönyveztetni a gyerekeiket... ugyanis egy külföldön "keccsölő" gyereke itt született és itt is él... vagyis azokra nem vonatkozik...ha pedig külföldön szül, azt bizony ott is anyakönyvezik először, épp azért, hogy megkapja az ottani állampolgárságot (is). Úgyhogy megint sikerült bekopiznod a nagy semmit... és jó lenne, ha a többit is idekopiznád, ahol kimondottan ukránokról és szlovákokról rendelkeznek...
 
Miből is indultunk ki?
A külföldön "keccsölő" magyarok itthonhagyottt gyermekei...
A félreértések elkerülése végett ugye a Köldökzsinór Programról – a külhoni magyar családok támogatásáról van szó?
idézem neked, hogy ki jogosult a támogatásra: Magyarország területén kívül született és ott élő magyar állampolgárságú, Magyarországon anyakönyvezett gyermek vér szerinti anyja, örökbefogadó szülője vagy gyámja "
így már remélem világos.

...
Világos, hogy csak az újmagyarokra vonatkozik.
Úgy tűnik nem mindent mondanak el a szabályokról a határon kívülieknek...
 
Világos, hogy csak az újmagyarokra vonatkozik.

szerintem ez páldául az UK -ban született gyerekekre vonatkozik ... pláne, ha jól emlékszem a ballibbek azt állítják annyi magyar fiatal hagyta el az országot, hogy most már külföldön születik meg minden hatodik magyar gyerek ... na ezekre vonatkozik.
 
Ennyi zagyvaságot összehordani nehéz? Tehát 2004-2007 között kb. 4 millió letelepedési kérelem, vagy honosítási kérelem érkezett a magyar kormányhoz, döntsd már el végre.
Ha képtelen vagy válaszolni akkor lásd be, hogy semmi szügség a magyarországi lakcímhez, vagy magyar állampolgárságnak egy például román állampolgárnak a külföldi munkavállaláshoz..

Milyen 4 millióról beszélsz te szerencsétlen? Még csak most avatta tömjén zsóti az egymilliomodik magyar állampolgárt. 2018-as adat szerint pedig kb 350 ezer román dolgozik németországban....https://g7.hu/vilag/20181012/mar-tobb-mint-100-ezer-magyar-dolgozik-nemetorszagban/

[/QUOTE]már miért fizené a magyar állam, ezt kifejtenéd hogyan képzeled, persze csak ha meg tudod fogalmazni.[/QUOTE]


A cikk első mondatát ajánlom szíves figyelmedbe... no komment....
https://nepszava.hu/1059438_magyar-korhaz-epul-erdelyben
 
szerintem ez páldául az UK -ban született gyerekekre vonatkozik ... pláne, ha jól emlékszem a ballibbek azt állítják annyi magyar fiatal hagyta el az országot, hogy most már külföldön születik meg minden hatodik magyar gyerek ... na ezekre vonatkozik.

Így van, pontosan, minden hatodik gyerek külföldön születik... ott anyakönyvezik őket és ott is fognak élni... azok nem is lesznek magyar állampolgárok sosem.... eszükbe sincs hazajönni olyanok közé, akik csak "ballibezni" meg komcsizni, meg migráncsozni tudnak... de azokra nem is lesz érvényes a köldökzsinór pgogram...
 
... ugyanis egy külföldön "keccsölő" gyereke itt született és itt is él... vagyis azokra nem vonatkozik...
pontosan, mert azok teljes ellátását fizeted az adódból

ha pedig külföldön szül, azt bizony ott is anyakönyvezik először, épp azért, hogy megkapja az ottani állampolgárságot (is)
ezt a témát kellene picit még tanulmányozd, csak a mesében, az istállóban született egérke képzeli magát lónak.
 
Milyen 4 millióról beszélsz te szerencsétlen? Még csak most avatta tömjén zsóti az egymilliomodik magyar állampolgárt. 2018-as adat szerint pedig kb 350 ezer román dolgozik németországban....https://g7.hu/vilag/20181012/mar-tobb-mint-100-ezer-magyar-dolgozik-nemetorszagban/
https://g7.hu/vilag/20181012/mar-tobb-mint-100-ezer-magyar-dolgozik-nemetorszagban/
kezdlek sajnálni, de megismétlem ... 4 millió románról írtam, akik a schengeni országokban élnek és dolgoznak és semmi szügségük a magyar államhoz, hogy ott dolgozzanak.

A cikk első mondatát ajánlom szíves figyelmedbe... no komment....
https://nepszava.hu/1059438_magyar-korhaz-epul-erdelyben
ahogy írod, nagyon szerencsétlen lehetsz ... olvasd tovább ezt a hét éves ujságcikket "A bukaresti egészségügyi minisztériumban nem hallottak a magyar államtitkár által bejelentett kórházról, amelyet állítólag közösen működtetne a két állam"
 
pontosan, mert azok teljes ellátását fizeted az adódból

Még a saját hozzászólásodat sem tudod értelmezni..Én ezt a köldökzsinór programról írtam... amire te írtad, hogy az a külföldön "keccsölők" gyerekeire is vonatkozik... akkor mégsem? mert azok teljes ellátását én fizetem? A köldökzsinór programot nem én fizetem az adómból? Akkor én kérek elnézést...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére