Napi 5000 eurót fizethet a volt belga király

Napi 5000 eurót fizethet a volt belga király, amíg nem veti alá magát egy apasági tesztnek

Egy most 51 éves nő II. Albert házasságon kívül született gyermekének mondja magát, de az egykori uralkodó eddig nem volt hajlandó DNS-vizsgálatot végeztetni.

II. Albert korábbi belga királynak napi 5000 eurót - napi 1,6 millió forintot - kell fizetnie, amíg nem hajlandó alávetni magát apasági tesztnek - döntött egy bíróság csütörtökön Delphine Boel keresete ügyében, aki az egykori uralkodó házasságon kívül született gyerekének mondja magát.

Boel már hosszú évek óta küzd azért, hogy jogi úton, DNS-vizsgálattal állapíttassa meg, valóban II. Albert a vér szerinti édesapja. A most 51 éves nő leszögezte korábban, hogy nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot.

Egy belga bíróság októberben apasági teszt elvégzésére kötelezte a most 84 éves korábbi királyt, aki a legfelsőbb bírósághoz fordult.

A fellebbezés ügyében ítélet idén már nem várható, az alacsonyabb rendű törvényszék addig is pénzbírságot írt elő számára, amennyiben nem tesz eleget a korábbi döntésnek - jelentette a helyi sajtó.

A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, szó szerint a törvények fölött áll. Ez a mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó, márpedig II. Albert egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott a trónról legidősebb fia, Fülöp javára.

II. Albert korábban félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén, Delphine Boel születése előtt, viszonya volt valakivel.

A király az 1999-es karácsonyi üdvözletében azt mondta, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.

albert-belga-kiraly.jpg
 
Persze.... "nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot". Bebizonyosodik, aztán jön a többi. Legalább öszinte lenne. Bár fene tudja, lehet én is igy csinálnám... aztán majd öfelsége lesz a nö is. ;)
 
Miért nem tudnak négyszemközt megegyezni a dns vizsgálatokról?
Ha nem kell neki semmi akkor le kell papírozni....és a nyilvánosságra nem tartozik.
 
Gondolom ez nem egy újkeletü dolog, valószinü már a mama is próbálkozott korábban, csak nem tudunk róla.
Szerintem amig törvényes lehetösége van a volt királynak, tagadni fogja a dolgot (a törvényen/házasságon kivüli lányát).
 
Napi 5000 eurót fizethet a volt belga király, amíg nem veti alá magát egy apasági tesztnek

Egy most 51 éves nő II. Albert házasságon kívül született gyermekének mondja magát, de az egykori uralkodó eddig nem volt hajlandó DNS-vizsgálatot végeztetni.

II. Albert korábbi belga királynak napi 5000 eurót - napi 1,6 millió forintot - kell fizetnie, amíg nem hajlandó alávetni magát apasági tesztnek - döntött egy bíróság csütörtökön Delphine Boel keresete ügyében, aki az egykori uralkodó házasságon kívül született gyerekének mondja magát.

Boel már hosszú évek óta küzd azért, hogy jogi úton, DNS-vizsgálattal állapíttassa meg, valóban II. Albert a vér szerinti édesapja. A most 51 éves nő leszögezte korábban, hogy nem pénzt vagy rangot akar, csak bizonyosságot.

Egy belga bíróság októberben apasági teszt elvégzésére kötelezte a most 84 éves korábbi királyt, aki a legfelsőbb bírósághoz fordult.

A fellebbezés ügyében ítélet idén már nem várható, az alacsonyabb rendű törvényszék addig is pénzbírságot írt elő számára, amennyiben nem tesz eleget a korábbi döntésnek - jelentette a helyi sajtó.

A belga alkotmány értelmében a király személye sérthetetlen, érinthetetlen, nemcsak büntetőjogi, hanem polgári jogi értelemben is: vele szemben semmilyen eljárás nem indítható, szó szerint a törvények fölött áll. Ez a mentelmi jog viszont csak addig illeti meg, amíg ő az uralkodó, márpedig II. Albert egészségügyi okok miatt 2013-ban lemondott a trónról legidősebb fia, Fülöp javára.

II. Albert korábban félig-meddig beismerte, hogy az 1960-as évek végén, Delphine Boel születése előtt, viszonya volt valakivel.

A király az 1999-es karácsonyi üdvözletében azt mondta, hogy több mint harminc évvel korábban házassága komoly válságba került, amelyen sikerült túljutniuk.

albert-belga-kiraly.jpg
*
Hű, ez kemény egy kör volt Király Uram! Most van a fekete levesnek ideje...
 
II. Albert, korábbi belga király leadta DNS-mintáját, így nem kell napi ötezer eurós bírságot fizetnie, amit addig kellett volna perkálnia, amíg alá nem veti magát egy apasági tesztnek.
Az ügyben az év végén várható bírósági határozat, addig a bíróság bizalmasan kezeli az eredményeket, a volt király ügyvédjei szerint ezért is ment bele abba a 84 éves II. Albert abba, hogy beadja a DNS-mintát, írjaa BBC.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,777
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére