NASA: a Marson léteztek az élethez szükséges alkotóelemek

Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Mars felszínén és a légköri metán szezonális változását észlelte az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárója, ami az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a Föld szomszédján élet létezhetett.

92000.jpg

A NASA tudósai azonban hangsúlyozzák, hogy nem biológiai magyarázatok is lehetségesek a két felfedezésre, amelyekre a Gale kráternél folyt kutatásai, mintavételei során bukkant a marsjáró. Szerves molekulák három különböző fajtájára bukkant a szerkezet mintegy öt centiméter mélyre ásott a Gale-kárter mintegy 3,5 millió éves agyagpalájában, amely nyilvánvalóan egy nagy tó lehetett akkor, amikor az ősi Mars melegebb és nedvesebb volt, mint a mostani sivár bolygó.

A Curiosity műszerei a légköri metán nagy szezonális váltakozásait mérték. A Föld légkörében a metán 95 százaléka biológiai tevékenységből származik, ennek ellenére a tudósok úgy vélik, túl korai megállapítani, hogy a marsi metán is az élethez kötődik.

A szerves molekulák az élet alkotórészei, de az élettel össze nem függő kémiai reakciók eredményei is lehetnek. A kutatók szerint túl korai kimondani, hogy biológiai folyamat révén jöttek létre.

"A szerves anyagnak három lehetséges forrása lehet. Az első maga az élet, amelyről nem tudunk. A második a meteoritok, és az utolsó a geológiai folyamatok, a kőzetek formálódásának folyamata"
- mondta Jennifer Eigenbrode, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának asztrobiológusa.

A Curiosity marjáró először 2014-ben észlelt szerves molekulákat a Gale-kráter kőzetében, de csak korlátozott mértékben. "A szerves molekulák észlelése a kőzetben az életképesség történetéhez járul hozzá. Arról beszél nekünk, hogy ez az ősi környezet a Marson életet tarthatott fenn. Minden, ami szükséges az élethez ott volt. Arról azonban nem szól nekünk, hogy az élet ott volt" - magyarázta Eigenbrode.

Christopher Webster, a NASA légköri kutatásainak tudományos munkatársa a kaliforniai Jet Propulsion Laboratóriumban közölte, lehetséges, hogy létező mikrobák járulnak hozzá a marsi légközi metánhoz. "Ezzel az új adattal, nem zárhatjuk ki a mikrobiális aktivitást, mint lehetséges forrást" - mondta.

A legnagyobb metánmennyiség nyár végén az északi féltekén 2,7-szer nagyobb volt a legkisebb szezonális mennyiségnél.

A tudósokat meglepte, hogy szerves vegyületeket találtak, különösen a mennyiségük, a Marson lévő rideg körülmények, köztük a bolygó felszínét bombázó napsugárzás miatt.
A felfedezések a Mars egy korábbi korára utalhatnak, amikor jelen volt a víz és primitív életformák létezése is lehetséges volt" - tette hozzá Webster. A szakemberek azt remélik, hogy találnak jobban megőrződött szerves vegyületeket a Curiosity vagy más roverek révén, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ellenőrizzék az élet kémiai lenyomatait.

A NASA tudósai a Science című folyóiratban közzétett tanulmányukban számoltak be felfedezéseikről.

atv./MTI
 
Tulajdonképpen a marsot simán lakhatóvá lehetne tenni. Kéne valami mesterséges Napot adni neki és kész. Egyik holdjára felszerelni egy nagy „melegsugárzót”, amit nyilván egy nukleáris erőmű működtethetne... Emellett kéne a légkörbe juttatni némi széndioxidot, mert annak a bolygónak kifejezetten nagy szüksége volna az üvegházhatásra... Persze ha felolvad a jégtakarója, a vízpára is üvegházhatású lesz. Meg lehetne oldani, persze nem két hónap alatt.
 
Egy Kanadai szerző is írt hasonló regényt ajánlom ha még nem olvastad volna.
https://moly.hu/konyvek/robert-charles-wilson-porges
 
Egy Kanadai szerző is írt hasonló regényt ajánlom ha még nem olvastad volna.
https://moly.hu/konyvek/robert-charles-wilson-porges
Tegnap este eszembe jutott könyvajánlatod. Olvastam pár kritikát róla és
úgy döntöttem megszerzem, de azonnal.:)
Egy helyen találtam meg feketén, de ahoz uTorrent kéne, amit az Apple nem enged meg az iPad-on.
A végén az Amazonnál vettem meg pénzért és töltöttem le.
Még csak 8%ot olvastam el, de jól írt érdekes történetnek igérkezik.
Köszi.:cool:
 
Utoljára módosítva:

A teljes trilógiát itt is megtalálod. :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére