Nem fogja elhinni kik szedik a szemetet ebben a szabadidőparkban

Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban.

b0000.jpg

A kép illusztráció!

A hat varjat megtanították arra, hogy szedjék fel a földről a csikkeket és más szemetet, és a jövő héttől kezdenek el dolgozni a nyugat-franciaországi Vendee térségben lévő Puyi de Fou történelmi témája parkban.
"Nemcsak az volt a célunk, hogy takarítsanak, mivel látogatóink általában ügyelnek a tisztaságra, hanem az is, hogy megmutassuk, a természet maga is megtaníthat minket a környezetünkről való gondoskodásra" - mondta Nicolas de Villiers, a park illetékese az AFP francia hírügynökségnek.

A vetési varjak a varjúfélék családjába tartoznak, csak úgy mint a csóka és a holló és különösen intelligens állatok, a megfelelő körülmények között "képesek az emberrel is kommunikálni és kapcsolatot építeni játékon keresztül" - tette hozzá Villiers.

Egy ízletes madáreledelt tartalmazó doboz segítségével ösztönzik a varjakat arra, hogy takarítsák a parkot, minden alkalommal, amikor elhelyeznek benne csikket vagy valamilyen kicsiny szemetet, kapnak az eleségből.

atv.hu/MTI
images
 
-
A kutyát, macskát, a riasztóberendezésként használható gúnárokat és a sör erjedését elősegítő mikroorganizmust már a "szolgálatunkba" állítottuk most jönnek a madarak. :)
-
A nikotin egy nagyon erős méreg. Nem ritkán olvassuk, hogy egy "csikk" megevése miatt meghal egy kisgyerek. A biológiai hatás miatt az eldobott cigaretta-vég a parkokban nem csak egy esztétikai probléma.
-
(A magyarban is használatos "csikk" szó egy osztrák cigaretta márka nevéből származik, és számos kiejtési variánsa ismert Bajorországban és Ausztriában. (Tschag, Tschaggo, Tschak, Tschuck, Tschick, Teschek, Tschako, Tschack, Descheck, Tschik... hogy az eleganciát kifejező "tod chick" kifejezésnek mi köze van ehhez annak utána kéne járni.)
-
1

-
Mielőtt elkalandoznék,
Régóta megfigyelt, hogy városi madarak szívesen gyűjtik a "csikket" a földről és ezzel párnázzák ki a fészküket.
-
Kezdetben arra gondoltak az ornitológusok, hogy hiányzó fészeképítő anyag miatt teszik ezt, a dohánylevelek nem nyomják annyira a fiókák tollatlan testét.
-
Mígnem Skóciai és Mexikói biológusok nagyító alá nem vették a fészkek tartalmát és meg nem állapították azt ami kézenfekvő: minél több cigaretta a fészekben annál kevesebb parazita.
-
Tehát az intelligens madarakat nem kellett különösképpen rábeszélni arra, hogy megragadjanak egy cigaretta-csikket.
-
Elképzelhető, hogy a jövőben nemcsak az fog állni a cigarettás dobozon, hogy:
"A dohányzás halált okozhat", hanem az is, hogy "A dohányzás megvédi a madár fiókákat" :rolleyes:
-
 
Utoljára módosítva:
-
A kutyát, macskát, a riasztóberendezésként használható gúnárokat és a sör erjedését elősegítő mikroorganizmust már a "szolgálatunkba" állítottuk most jönnek a madarak. :)
-
A nikotin egy nagyon erős méreg. Nem ritkán olvassuk, hogy egy "csikk" megevése miatt meghal egy kisgyerek. A biológiai hatás miatt az eldobott cigaretta-vég a parkokban nem csak egy esztétikai probléma.

-
Én még nem olvastam olyat, hogy gyerek meghalt volna attól, hogy megevett egy csikket. Nem mondom, hogy lehetetlen, de akkor valószínűbb, hogy nem a nikotinmérgezés lesz az oka, hanem, mondjuk megakad a torkán, vagy a hörgőjébe kerül vagy hasonlók. Egy csikk, amiben már nem sok dohány van, maximum rosszulléted tud okozni (ha észleli a szülő, azért érdemes orvoshoz vinni, bár nem tudom, hogy mezei háziorvos tudná-e, hogy hová kell utalni a gyereket, vagy, hogy a diszpécser küldene-e mentőt akkor, ha nincs drámai tünete a gyereknek). Ellenben az e-cigi folyadéka sokkal veszélesebb, mert jó ízű, jó illatú és a tartályt nem gyerekbiztosra gyártják. Ennek ivásából valóban történt már haláleset, de nem túl gyakori. Nem halálos mérgezés is csak évi 5-6 az USÁ-ban.
 
Én még nem olvastam olyat, hogy gyerek meghalt volna attól, hogy megevett egy csikket. Nem mondom, hogy lehetetlen, de akkor valószínűbb, hogy nem a nikotinmérgezés lesz az oka, hanem, mondjuk megakad a torkán, vagy a hörgőjébe kerül vagy hasonlók. Egy csikk, amiben már nem sok dohány van, maximum rosszulléted tud okozni (ha észleli a szülő, azért érdemes orvoshoz vinni, bár nem tudom, hogy mezei háziorvos tudná-e, hogy hová kell utalni a gyereket, vagy, hogy a diszpécser küldene-e mentőt akkor, ha nincs drámai tünete a gyereknek). Ellenben az e-cigi folyadéka sokkal veszélesebb, mert jó ízű, jó illatú és a tartályt nem gyerekbiztosra gyártják. Ennek ivásából valóban történt már haláleset, de nem túl gyakori. Nem halálos mérgezés is csak évi 5-6 az USÁ-ban.

Hogy a nikotin okozta halálos esetek száma alacsony az annak köszönhetö, hogy a hánytatási terápia nagyon elörehalodott. :(
-
Egy tanulmány szerint a mérgezési balesetek 20%-át gyerekeknél nikotin okozza, a gyerekek egyszerün megeszik a cigarettát.
-
A nikotinmérgezés ezzel a második leggyakoribb baleset-veszély a gyogyszerek után.
-
10 mg nikotin egy gyerek számára halálos lehet és a legtöbb cigaretta bizony tartalmaz enyit.
Hála a jo filtereknek ez a menyiség megtalálhato a cigaretta-csikkben nem kell sokat rágodni.
-
Ami az egyik gyerek számára szerencsés kimenetelü a másik halálát okozhatja.
Nemrég olvastam, hogy egy 2 és egy 3 éves gyerek belehalt a cigaretta evésbe.
 
Azt nem tudom, hogy Hitchock hogyan csinálta, de szerintem ki lehetne ezeket a varjakat arra is képezni, hogy minden valamilyen káros tevékenység során történjen egy attack.
A módszer a pavlovi elv szerint működne:
  1. Megfigyelő pont (játszótér, közterület, stb...) madarak.png
  2. Csikk/szemét eldobása, környezet szennyezés, fegyverkereskedelem, drog, stb... madarak 1.jpg
  3. Attack madarak 2.jpg
  4. Kaja...
Szerintem, ez tanulságos lehetne mindenki számára.Ez annál is könnyebb mert, mint tudjuk, egyik varjú nem vájja ki a másik szemét és ez csak rájuk vonatkozó szabály, tehát az ő esetükben együttműködés garantált. madarak hitc.JPG Ha neki sikerült, akkor ez másnak is menni fog...
A tanulási folyamat pedig egészen biztosan beindulna. jó indulat.jpg
 
Na igen ez tényleg meglep.
az alsó sarkítása és hisztérikussága pedig nem lep meg
Ami az egyik gyerek számára szerencsés kimenetelü a másik halálát okozhatja.
Nemrég olvastam, hogy egy 2 és egy 3 éves gyerek belehalt a cigaretta evésbe.
Hatja hetje túlzás
Mivan ha emberke
Ne olvass marhaságot.
Valami más volt az ok.
Én még nem olvastam olyat, hogy gyerek meghalt volna attól, hogy megevett egy csikket. Nem mondom, hogy lehetetlen, de akkor valószínűbb, hogy nem a nikotinmérgezés lesz az oka, hanem, mondjuk megakad a torkán, vagy a hörgőjébe kerül vagy hasonlók.
Neki lejárt az órája.
Belehalt a mértéktelen videójátékba egy tajvani tinédzser
Aki nem eszik meg évente egy marék port, nem is lesz egészséges immunrendszerű.Mondta egy gyermekorvos
 
Utoljára módosítva:
Saját tapasztalat, hogy a cigeretta csikk hatásosan mérgező tud lenni:
Három évvel ezelőtt a környékünkön is megjelent a selyemfényű puszpángmoly,
ami nagy szeretettel és nagyon gyorsan fogyassza a buxus bokrokat.
A közelben több helyen is borzasztó pusztítást végzett ez az alattomos kártevő,
többek között a mi jó tíz éve nevelgetett kerítés sövényünket is megtámadta.
Megpróbáltam a net-ről kiolvasni milyen permetszerek hatásosak ellene,
de nem sok jóval bíztattak és valóban nem is hatott rájuk egyik rovarirtó sem.
Pedig permeteztem, volt hogy hetente kétszer, már kevertem is a mérgeket,
de hatástalanok maradtak a nyári rajzással szemben.
Aztán eszembe jutott, hogy a szintén Amerikából érkező krumpli bogár ellen is
nikotinnal védekeztek anno.
No de hol vegyek nikotint ?
Kitaláltam, hogy a munkahelyem dohányzójában fogom gyűjteni.
Ott, jobb híján egy tíz literes műanyag vödröt használnak csikkes edényként,
amiben víz áll - tűzrendészetileg is megfelelve a követelményeknek.
Meghagytam mindenkinek hogy ki ne ürítsék a szemetesbe (amúgy se nagyon szokták)
A jól kiázott csikk levet hetente leszűrtem egy zárható műanyag kannába, és amikor összejött egy permetezőgépnyi adag, akkor azt (igaz rovaritóval spékelve) rányomtam a sövényre.
Két napig olyan büdös van a környéken, hogy az utca túlsó oldalán levő jádán
közlekedők is befogják az orrukat, de hatásos.
Már harmadik nyáron át így védekezem a rusnyák ellen, remélem idén is sikeres lesz.
Bár a nagy meleg még nem múlt el, addig a rajzás folyamatos, a veszély fenn áll.
Ja, és a csikk zaccát az udvari kukába borítottam - mintha azóta kerülnék a legyek :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,579
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére