Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”

A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
nem. Nem most tették ingyenessé, eddig is "ingyenes" volt az első 3 próbálkozás.
Most államosították, hogy magáncégek ne végezhessék csak állami szervezet (akiknek eddig kvázi nullatapasztalatuk volt) , az összes levett minta, ps. hvs az államnál landolt.
Az államosított hat magánklinikán is ingyenes volt? Aki feltétlenul fizetni akar még maradt 3 fizetéses magánklinika is:
Róbert Magánkórház meddőségi centruma
Reprosys magánklinika
Versys magánklinika

a kvázi nulltapasztalattal kapcsolatban , azért megemlíteném a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Centrumának (ARC) 500 milliós eszközparkját, valamire csak használják ... gondolom
 
Utoljára módosítva:
Vallis tartomány hivatalos nyelve francia. Semmi köze Graubündenhez. Még csak nem is határosak egymással. Az ott élő németnyelvű kisebbség Aleman dialektet beszél.

Ui.
Graubündennek nincs szüksége Visp-re. Helyes fővárosa van, Chur.

Ne haragudj már, de én elég jártas vagyok szakmai okonál fogva Visp-ben. Frászt beszélnek ott franciául.Németül. Az már más kérdés, hogy a nyugati részen meg franciául.S csak franciául.
 
Mégegyszer: olyannyira beszélnek Vallisban retorománt - hogy a retoromán nyelvü rádiojuk szerkesztöségi központja is ott van.

Figyelj, ezen ne rugózz, mert ugyanabban a házban éltem egy ideig. Egy emelettel alattam volt a szerkesztöség.
S a svájciak nem hülyék, a helyek között nem lenne értelme távoli adótornyoknak - a meglátásod szerint szükségtelenül.

S mondanám: itt fejezzük is be.
 
Ez a leghelyesebb.
 
Kiváncsi fogok lenni , hogy a jövö évben tartandó katári foci VB is ugyan igy fognak majd mind a focisták meg a most hangot adó emberkék viselkedni ?? Lesz e a német kapusnak a karszallagja megint szivárvány szinü ?? Mert eddigi hirek szerint ott a homosexuálokra halálbüntetés vár .
Katarban 1971-ota, érvényben van a "szodomia" törvény ami egyneműek közötti szexualitást akár 5 évig terjedő börtönnel is súlythat.

Miután Katarnak megígérték a 2022-es világbajnokságot, Sepp Blatter, a FIFA elnöke elmondta, hogy arra kérte a homoszexuális rajongókat, hogy a világbajnokság alatt tartózkodjanak a szextől a fogadó ország tiszteletben tartása miatt.

A szabad világban ez azonban egy komoly kritikát váltott ki, mire föl Blatter elnézést kért ezért a kijelentésért.
A jelenlegi magyar kormányt biztos nem zavarná az ilyen, szerintük alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz.

Olvasom: Katar úgy döntött megengedi a Pride-Zászló használatát a WB-n még akkor is ha a magyar csapat e miatt otthon marad. :)
 
Utoljára módosítva:
A Magyarországon múlt héten megszavazott pedofiltörvény ellen szeretnének tiltakozni a müncheni stadion szivárványszínű kivilágításával.

Let the AllianzArena shine in rainbow colours - send a signal to Hungary!
A törvény csak hab a tortán.

Különösen felháborító volt amikor Ovi, nyíltan nyomást gyakorolt a magyar sportolókra, a hatalmára hivatkozva megparancsolva nekik, hogy letérdelhetnek vagy sem, hogy protestálhatnak vagy sem.

Ezt tetőzte, hogy a magyar szurkolok egy része undoritó módon diszkriminálta Ronaldót és a színes bőrű Francia játékosokat a mérközésen.

Gulácsi Péter kénytelen volt a mérkőzés után bocsánatot kérni a szurkolok és Ovi viselkedése miatt.
Kézenfekvö, hogy a sportvilág szolidaritást mutat Gulácsival mielőtt lecsap rá Ovi haragja.
Tudjuk mi történik Magyarországon azokkal akik nem sorolnak be a vezér mögé.
 
Érdekes hogy a németeknek először a szivárványszínű zászló jut az eszükbe ....
Talán a német zászló jobban illene hozzájuk.
 
A törvény csak hab a tortán.

Különösen felháborító volt amikor Ovi, nyíltan nyomást gyakorolt a magyar sportolókra, a hatalmára hivatkozva megparancsolva nekik, hogy letérdelhetnek vagy sem, hogy protestálhatnak vagy sem.

Ezt tetőzte, hogy a magyar szurkolok egy része undoritó módon diszkriminálta Ronaldót és a színes bőrű Francia játékosokat a mérközésen.

Gulácsi Péter kénytelen volt a mérkőzés után bocsánatot kérni a szurkolok és Ovi viselkedése miatt.
Kézenfekvö, hogy a sportvilág szolidaritást mutat Gulácsival mielőtt lecsap rá Ovi haragja.
Tudjuk mi történik Magyarországon azokkal akik nem sorolnak be a vezér mögé.
Ernő, Magyarország megtévesztésig hasonlít egy banánköztársaságra.
 
Utoljára módosítva:
Ernő, Magyarország megtévesztésig hasonlít egy banánköztársaságra.

Nem tuhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
 
(egy ország ami halálra ítélte művészeit is)
 
Gyönyörű vers.
A napi politikának semmi köze a hazáért való rajongáshoz.
 
(egy ország ami halálra ítélte művészeit is)
Akkor el kell menni! Hova is?

Anglia börtöbe zárta Oscar Wildet. Németország ? Az sem rossz! Lángba boritotta kétszer a világot, és sokmillio ember halálát okozta. Oroszok? Na az igen! Puskin, Dosztojevszkij, a legutolso idokben Szolzsenyicin, Paszternak... Vagy inkabb amerika? Igaz kozel 1 millio felszabaditott lengyel hadifoglyot adott át a szovjeteknek, akiknek a negy reszét azok rogton el is vittek kényszermunkara. Argentina? Az SS kedvelt buvohelye, nagyszeru hely! Jugoszlavia, Romania, Szlovakia? Hat igen ott imadjak a magyarokat. Franciaország? Ahol megvetettek Rimbaudot a szerelme miatt egy koltotarsa iránt...
Soroljam?
Mondj egy orszagto a foldon, ahol a politika, a kozombosseg, az eloiteletek nem csinaltak gyilkost az emberekbol!!!
Csak egyet!
 
Nem hasonlithato ossze a Holokauszttal egyik sem.
 
Egyet értek!
De azt se felejtsuk, hogy pl Lengyelország a második vilaghaboru alatt 3 millio lengyel és közel 3 millio lengyel zsido embert veszitett el! Mi ez ha nem holokauszt :(

Aki egy embert öl meg az egesz vilagot pusztitja el!

Az egesz emberiseg "kedvenc" szorakozasa a gyilkolas volt és meg mindig nem hagyta abba :(
Embereknek kell a hzazajuktol tavol élniuk, vegiggyalogolni a fel vilagon hogy a gyerekeiknek és maguknak biztonsagot tudjanak adni. Emberek éheznek, anyák nem tudnak kenyeret dugni a gyermekeik szájába...

Ehhhhhhh
 
Akkor el kell menni! Hova is?

Anglia börtöbe zárta Oscar Wildet. Németország ? Az sem rossz! Lángba boritotta kétszer a világot, és sokmillio ember halálát okozta. Oroszok? Na az igen! Puskin, Dosztojevszkij, a legutolso idokben Szolzsenyicin, Paszternak... Vagy inkabb amerika? Igaz kozel 1 millio felszabaditott lengyel hadifoglyot adott át a szovjeteknek, akiknek a negy reszét azok rogton el is vittek kényszermunkara. Argentina? Az SS kedvelt buvohelye, nagyszeru hely! Jugoszlavia, Romania, Szlovakia? Hat igen ott imadjak a magyarokat. Franciaország? Ahol megvetettek Rimbaudot a szerelme miatt egy koltotarsa iránt...
Soroljam?
Mondj egy orszagto a foldon, ahol a politika, a kozombosseg, az eloiteletek nem csinaltak gyilkost az emberekbol!!!
Csak egyet!
Mivel itt élek nem foglalkozom a más országok belső politikájával.
Természetesen lehet róla beszélni és van is róla véleményem.
De, ahogy az általad bemásolt vers is mutatja ˝nekem szülőhazám...˝
 
Akkor el kell menni! Hova is?

Anglia börtöbe zárta Oscar Wildet. Németország ? Az sem rossz! Lángba boritotta kétszer a világot, és sokmillio ember halálát okozta. Oroszok? Na az igen! Puskin, Dosztojevszkij, a legutolso idokben Szolzsenyicin, Paszternak... Vagy inkabb amerika? Igaz kozel 1 millio felszabaditott lengyel hadifoglyot adott át a szovjeteknek, akiknek a negy reszét azok rogton el is vittek kényszermunkara. Argentina? Az SS kedvelt buvohelye, nagyszeru hely! Jugoszlavia, Romania, Szlovakia? Hat igen ott imadjak a magyarokat. Franciaország? Ahol megvetettek Rimbaudot a szerelme miatt egy koltotarsa iránt...
Soroljam?
Mondj egy orszagto a foldon, ahol a politika, a kozombosseg, az eloiteletek nem csinaltak gyilkost az emberekbol!!!
Csak egyet!
Most azért fogadjam el és lelkesedjem a mostani kormányunk politikájáért mert máshol rosszabb, vagy rosszabb volt?
Egy szép vers nem vakíthat meg.
 
Számomra , ha tetszik-hanem az amerikai öslakosok tudatos kiirtása meg a majd 27 millió Szovjet ember meggyilkolása eggyenlö a Holokauszttal mert mindegyik egy bizonyos nép ellen irányult , sajnos ! Az ember az ember legnagyobb ellensége .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,869
Tagok
615,673
Legújabb tagunk
Hontalan1967
Oldal tetejére