Nem fognak letérdelni Eb-meccseik előtt a magyar válogatott focistái

Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.

Hétfőn megjelent közleményében jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy a magyar válogatott tagjai nem fognak letérdelni a mérkőzéseik előtt, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat a kirekesztés és a rasszizmus bármilyen formája ellen.
A szövetség ezt a következőképpen magyarázta: „A sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb sportjává, mert mindenkié. A magyar válogatott nem csak minden esetben követi a nemzetközi szabályokat és normákat, hanem mindenkinek megadja a tiszteletet – legyen szó ellenfélről, szurkolóról vagy bárki másról. Az MLSZ A gyűlölet nem pálya kampány keretében harcol évek óta a gyűlölet minden formája ellen.

Az UEFA és a FIFA szabályai nem engedik a politizálást a pályán, és a stadionban sem, amit az MLSZ nem csak elfogad, de egyet is ért vele. A válogatott a mérkőzések előtt nem térdeléssel fogja kifejezni a gyűlölet bármilyen formájának elítélését.”


A himnusz alatt térdelni a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozásként 2016-ban kezdett Colin Kaepernick, aki akkor még a San Francisco 49ers amerikaifutball-csapatának irányítója volt. Újra és újra megismételt akciója, amelyhez mind többen csatlakoztak, végül oda vezetett, hogy gyakorlatilag kirekesztették az NFL-ből. Az általa indított tiltakozási hullám tavaly kapott új erőre, George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom megerősödésével. Az angol labdarúgó Premier League-ben például szerves része lett a térdelés a meccseknek, és tudható, hogy az angol válogatott játékosai az Eb-n is bemutatják majd a tiltakozásnak ezt a formáját.

foci.jpg
 
"Drámai pillanatok után igazán felemelő képek. Finnország történetének első Európa-bajnoki mérkőzésén, történetének első gólját nem ünnepelték meg a focisták. A játékosok a pályán, a szurkolók a lelátókon mutattak példát szolidaritásból." - irta Budapest főpolgármestere a szociális médiában.
valóban mostanában sok focista esik össze a pályan és meg is halnak. Pedig ezeket a rengeteg pénzbe kerülő sportolókat gondolom a sportorvosok állandó megfigyelés alatt tartanak ... remélhetőleg a doppingszereknek semmi köze az esetekhez.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
valóban mostanában sok focista esik össze a pályan és meg is halnak. Pedig ezeket a rengeteg pénzbe kerülő sportolókat gondolom a sportorvosok állandó megfigyelés alatt tartanak ... remélhetőleg a doppingszereknek semmi köze az esetekhez.
A mai élsportot nem a doppingszerek fenyegetik, haen maz hogy a vegsokig kihasznaljak a szervezetuket.
Iszanyatos terhelesnek vannak kiteve folyamatosan, és ez mar ide vezet...
 
A mai élsportot nem a doppingszerek fenyegetik, haen maz hogy a vegsokig kihasznaljak a szervezetuket.
Iszanyatos terhelesnek vannak kiteve folyamatosan, és ez mar ide vezet...
lehet, hogy igazad van és nem a doppingszerek okozzák, ez egy régebbi cikk, azóta a helyzet csak romlott:
https://www.origo.hu/sport/futball/20120414-szinte-minden-evre-jut-tragedia-a-focipalyakon.html
"az elmúlt két évtizedben legalább húsz labdarúgó veszette életét, miután rosszul lett a pályán. A legutóbbi áldozat a livornói Piermario Morosini, aki szombaton esett össze a Pescara elleni bajnokin, és a gyors segítségnyújtás ellenére sem tudták megmenteni az életét."
 
..és az alázaté, az alávetettségé.
Nem véletlen, hogy hajdna a főurak elvárták
Épp azt mondtam itt erről sincs szó

A mai élsportot nem a doppingszerek fenyegetik, haen maz hogy a vegsokig kihasznaljak a szervezetuket.
Iszanyatos terhelesnek vannak kiteve folyamatosan, és ez mar ide vezet...
Ennek már semmi köze a cikkhez

Gumelig: A Fidesznél mindig van valaki, aki rá tesz még egy lapáttal.
Ostoba és ízléstelen.
És igen a Hoppál Péter nem tudja már miként beszéljen a főnöke marhaságai alá
"Magyar ember nem térdel"

miért talán nem erról van szó, nem politikai eszmékről van szó? ... itt ebben a topikban is meg volt már vitatva ez az álláspont, még illusztációnak a korabeli képeket is lehet tanulmányozni
Nélküled is leírtam részben hitvallásról is szó van.
a rasszizmus ellenesség is hitvallás (nem politikai eszme) (aqz állatvédelem is hitvallás, nem politikai eszme) a rasszizmus tagadása is hitvallás
És ennek teátrális kifejezése a letérdelés.
Lehetne semlegesebb is például egy kék szalag(bár az foglalt)
Lahetne kék-fehér szalag
Lényeg bárhogy is de nem fütyüljük ki azt ki hitvallását leteszi valami mellé(kivéve az önkényuralom szimbólumai)
És nem adjuk parancsba a tiltást, békés de nem tetsző hitvallások iránt.
Nem üldözünk senkit azért mert teszem azt szivárvány csíkot szimbolikaként hord
1623594340332.png
 
A magyar büszke nép, így volt ez már Jókai idejében is és ma is!
Tudja, hogy ez keresztény szokás, mert a Jóistent is felsorolta, azok között akik előtt letérdepelnek a magyarok is! Istenért, hazájukért és a szerelmükért!

Nem tilos a térdepelni! Mindenkinek jogában áll a térdeplés.

Azt is harcolásnak mondják , ha valaki a pályán küzd a győzelemért! Nem kell sértegetni politikai okokból a focistákat, hosszú évek óta nem jutott el idáig a magyar foci. Most az világ 5 legjobb csapatában van mind a 3 csapat, akivel a magyarokat összesorsolták, biztos, nem fognak tovább jutni, de nem ez számít!

Most Isten előtt térdel, hiszen imádkozik!
Az adófizetők pénzéből Orbán eldöntötte, hogy a kedvtelésére költ.
Fizess adót, a nagyúr majd elkölti ... - modernkori feudalizmus.

S ezek eredmények?
Vitatom.
Egy kormánynak az ország érdekében kell lépéseket tennie, nem a kormányfő hobbiját kiszolgálni.

A járványban 30.000 ember halt meg - a poszt-covid szindrómások száma még nem is ismert.
Talán elkelt volna a focira költött iszonyatosan sok pénz az egészségügyre is - kórházak, felszerelések, orvosok, ápolók bérei, juttatásai, továbbképzések, digitalizálás, háziorvosi praxisok fejlesztése, stb.

Talán el lehetett volna költeni a sok száz milliárdot az országban tanuló gyerekekre is - mert nem egy anyanyúl-programmal lépünk előre, hanem okosan felépített gazdasággal, ahová képzett szakemberek kellenének.
S lehetőleg nem kínai vezetők keze alatt magyar beosztottakkal.

1623600469929.png

1623600524840.png
 
A magyar büszke nép,

Most Isten előtt térdel, hiszen imádkozik!
Melyik nép nem büszke?
A sikereikre is büszkék a népek.(De csendben és nem más érdemével akarnak ékeskedni)
A nem inkább büszke helyett már a dac az akuális szó?
Büszkének lenni elért eredményekre lehet.
Dacoskodni sikertelenségekkor is
És épp akkor lép be a "más babérja"

Jut eszembe a Horvát sikereket elorozta az isten felé se biztos hogy épp imádkozó.
A 2018 futball vb idején az alábbival próbálta áthúzni ide:
Megjegyezte, egy futballkultúrához, a Duna menti futballkultúrához tartozunk (mármint a horvátok és mi, magyarok), még ha most meg sem tudjuk közelíteni a 4,5 millió fős szomszéd focijának színvonalát.
a horvát foci „a mi kutyánk kölyke”, utalva ismét arra, hogy szerinte a horvátokkal egy futballkultúrához tartozunk.
Az elért siker a horvátoké és nem a mi kutyánké
------------------------
Hogy imádkozik e vagy csak bepózolt a fotózáshoz azt nem tudni.
kiss mari ennyit tudsz ugye a politikusok PR-kommunikáció-ról !?

A politikusok fotózkodnak gyerekkel kutyával mindenhogy búzakalásszal is
1623602800714.png


És gyerekkel

1623603256649.png

És térdelve lábatlannal ilyenek a politikusok, pózolnak
1623603693191.png

Hogy közben mire gondolnak azt jobb nem tudni.
A hülye választóik épp mit esznek meg
Mind megrendezett PR
A fehér kuvasz történet is
1623603865465.png

1623603996421.png

A gyerekkel fotózkodás a legrégebbi:
Itt épp Jakab teszi
1623604255026.png
 
Utoljára módosítva:
Fogadok, a vendégcsapat kifütyülését helyeslők többsége nem tudja, a listán állók mindannyian romák.
Nos még van akinek a családját is ismerem , volt köztük osztálytársam is..

Az állva halljon meg pátosszal.Teljesen eltévedt
Eltévedt?
Nos nem mivel jönnek a választások és ez pontosan a támogatóinak szólt.
Mivel ez kell a magyaroknak öntudat és lelkesedés.

Melyik nép nem büszke?
A sikereikre is büszkék a népek.(De csendben és nem más érdemével akarnak ékeskedni)
A nem inkább büszke helyett már a dac az akuális szó?
Büszkének lenni elért eredményekre lehet.
Dacoskodni sikertelenségekkor is
És épp akkor lép be a "más babérja"

Jut eszembe a Horvát sikereket elorozta az isten felé se biztos hogy épp imádkozó.
A 2018 futball vb idején az alábbival próbálta áthúzni ide:
Megjegyezte, egy futballkultúrához, a Duna menti futballkultúrához tartozunk (mármint a horvátok és mi, magyarok), még ha most meg sem tudjuk közelíteni a 4,5 millió fős szomszéd focijának színvonalát.
a horvát foci „a mi kutyánk kölyke”, utalva ismét arra, hogy szerinte a horvátokkal egy futballkultúrához tartozunk.
Az elért siker a horvátoké és nem a mi kutyánké
------------------------
Hogy imádkozik e vagy csak bepózolt a fotózáshoz azt nem tudni.
kiss mari ennyit tudsz ugye a politikusok PR-kommunikáció-ról !?

A politikusok fotózkodnak gyerekkel kutyával mindenhogy búzakalásszal is
Csatolás megtekintése 1800160

És gyerekkel

Csatolás megtekintése 1800161

És térdelve lábatlannal ilyenek a politikusok, pózolnak
Csatolás megtekintése 1800164
Hogy közben mire gondolnak azt jobb nem tudni.
A hülye választóik épp mit esznek meg
Mind megrendezett PR
A fehér kuvasz történet is
Csatolás megtekintése 1800165
Csatolás megtekintése 1800166
A gyerekkel fotózkodás a legrégebbi:
Itt épp Jakab teszi
Csatolás megtekintése 1800167
Nagyon szimpatikus a miniszterelnök úr.
Azt kell mondanom hogy a szívünkből szól.
Haza, család és nem idegen érdekek.
Tudja majd mindenki hogy kire kell szavazni jövőre.

Ennek már semmi köze a cikkhez
Már moderátor is vagy?
psszt
 
Eltévedt?
Nos nem mivel jönnek a választások és ez pontosan a támogatóinak szólt.
Mivel ez kell a magyaroknak öntudat és lelkesedés.
Igen eltéved a pátosszal de tudatosan És így a hazugsága, átváltott aljasságba
Visszaélni valódi és máskor, más helyzetben őszinte érzelmekkel.Merő aljasság lejáratódó ripacsúság.
És Ne általánosítsd:a választóinak esetleg de nem a "magyaroknak"
Az csak egy része
És igen választási szöveg és csupán a támogatóinak szó.
Teljesen hamis és nem odavaló szöveg.
Összetévesztette teszem azt Nándorfehérvárral már megint a harcot.
Átlátszok neked is hogy merő pátosz és háborús retorikát alkalmaz.
Még a szén-csatát is megnyerjük a végén
Egyik diktátori retorika nem különbözik a másiktól
"Halódó nyugat"
"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"

És hogy mennyire azonos Orbáni háborús retorikai pátosz mutatom:
(jellemző a korabeli politikára és politikai újságírásra, hogy háborús retorikával élve csatának nevezte az élet újraindításának nagy feladatait.
Így széncsata volt a lakosság tüzelővel, élelmiszercsata az élelemmel való ellátása, a hídcsata pedig hidak mielőbbi felújítását jelentette az egész ország területén).

Minden csatát akkor is megnyertünk és utána állva haltunk meg
Mert ugye magyar nem térdepel dumálják teleszájjal
Pátosz és hazugság, a focimeccset gólra játsszák és csúfosan is ki lehet kapni.
És olyan szégyenteljesen elvérezni!!!! de nem!!! üssek a számra
Nem elvérezés egy vesztes mérkőzés, mert ez is pátosz.
A hamis retorikát hagyjuk meg az autokrata diktátoroknak
 
Utoljára módosítva:
Konkrétan itt imádkoznak...
Beállított kép a sajtó számára és a Gyulai kolbászverseny jár az eszében talán.
Hány és hány színházat láttunk már.
Sose tudni a lehajtott fő mikor színház.
Te is csak feltételezted.
az imádkozó póz még nem más mint póz
Az imádkozó sáska is hasonlóról kapta a nevét
1623643785897.png

A térdelés sem imádkozás feltétlen a focicsapatnál
Konkrétan szolidaritás kifejezése.
És csak önkéntesség alapján lehet őszinte.
Különben is csak jelkép azt se keverd össze imádkozással
És az Orbáni mondat egy hülyeség illetve politikai lózung komolyan ne vedd már: "A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le"

És a angol királynő előtt Szakmány Tamás, mikor lovaggá ütik, pedig magyar ember
És Schiff András magyar zongoraművész is letérdelt
Ezek térdhajtások
De ne beszéljen Orbán politikai lózungokat mert nem igaz: "A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le"
1623644455484.png
 
Utoljára módosítva:
Igen eltéved a pátosszal de tudatosan És így a hazugsága, átváltott aljasságba
Visszaélni valódi és máskor, más helyzetben őszinte érzelmekkel.Merő aljasság lejáratódó ripacsúság.
És Ne általánosítsd:a választóinak esetleg de nem a "magyaroknak"
Az csak egy része
És igen választási szöveg és csupán a támogatóinak szó.
Teljesen hamis és nem odavaló szöveg.
Összetévesztette teszem azt Nándorfehérvárral már megint a harcot.
Átlátszok neked is hogy merő pátosz és háborús retorikát alkalmaz.
Még a szén-csatát is megnyerjük a végén
Egyik diktátori retorika nem különbözik a másiktól
"Halódó nyugat"
"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!"

És hogy mennyire azonos Orbáni háborús retorikai pátosz mutatom:
(jellemző a korabeli politikára és politikai újságírásra, hogy háborús retorikával élve csatának nevezte az élet újraindításának nagy feladatait.
Így széncsata volt a lakosság tüzelővel, élelmiszercsata az élelemmel való ellátása, a hídcsata pedig hidak mielőbbi felújítását jelentette az egész ország területén).

Minden csatát akkor is megnyertünk és utána állva haltunk meg
Mert ugye magyar nem térdepel dumálják teleszájjal
Pátosz és hazugság, a focimeccset gólra játsszák és csúfosan is ki lehet kapni.
És olyan szégyenteljesen elvérezni!!!! de nem!!! üssek a számra
Nem elvérezés egy vesztes mérkőzés, mert ez is pátosz.
A hamis retorikát hagyjuk meg az autokrata diktátoroknak
Megvan hagyva.
De, ez a sikeres . Láthatod hogy milyen lelkesek a támogatók!
Pontosan úgy beszél és azt a szófordulatokat használja amit elvárnak tőle.
Az erőt mutatja. Ami nagyon sok embereknek vonzó alternatíva a valósággal szemben.

De ne beszéljen Orbán politikai lózungokat mert nem igaz: "A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le"
Miért ne beszéljen?
Ez az ami összetartja a választóit és a tábort.
Furcsa lenne ha nem erről beszélne.
 
Már most is micsoda szégyen, hogy nem lehet rájukkényszeríteni az új térdelősdit.
Senki ne kényszerítsen és ne is tiltson meg semmit.
És szerintem a vendégcsapat és kialakult szokását méltósággal el kell fogadni.
Követni nem kell de kifütyülni meg hatalmas paraszti tahóság.
Az országot is lejáratják ki nem érti a hitet méltósággal kell szemlélni.
Követni nem muszáj de ez is egyéni döntés legyen.
Ha kimegy a magyar válogatott külföldre és ott tiszteleg valaki vagy valami előtt.
Minket sem fütyülnének ki
És ne pfújolnának.
Annyira otrombaság volt ez
 
akik nem hunyászkodnak meg az új módi előtt, akik nem térdelnek:
Horvátország
Csehország
Magyarország
Lengyelország
Oroszország
Szlovákia
Spanyolország
Ukrajna
Törökország
Svájc
Svédország
 
Utoljára módosítva:
Az erőt mutatja. Ami nagyon sok embereknek vonzó alternatíva a valósággal szemben.
Meddig vonzó a süketelő hazudozás?
És kinek? Konkrétan neked is?
Nekem hamis minden lózung, van rá fülem
A nagyon-sok ember mögé most elbújsz?
Van e már kiábrándulás sorozatos és állandó hazugságból?
Te itt épp bírálod: valósággal szembenit írsz
Már régóta megírták virtuális és alternatív valóságot épít fel a korlátlan médiája
Látszólagos valóság(hamis beállítás) a migrációtól sorosig a oltottságtól a védettségig
Mind hazug, virtuális és párhuzamos világ mi kizárólag a médiáján keresztül képes megetetni
 
Senki ne kényszerítsen és ne is tiltson meg semmit.
És szerintem a vendégcsapat és kialakult szokását méltósággal el kell fogadni.
Követni nem kell de kifütyülni meg hatalmas paraszti tahóság.
Az országot is lejáratják ki nem érti a hitet méltósággal kell szemlélni.
Követni nem muszáj de ez is egyéni döntés legyen.
Ha kimegy a magyar válogatott külföldre és ott tiszteleg valaki vagy valami előtt.
Minket sem fütyülnének ki
És ne pfújolnának.
Annyira otrombaság volt ez
Azt hiszik hogy mellettük áll a hatalom ezért is ilyen bátrak. Pedig a hatalom csak addig lesz mellettük amíg szükség lesz rájuk. Oly gyorsan fognak repülni hogy még hálásak is lesznek érte......
A fidesz támogatott mi hazánk társaság is csak addig vonulgat amíg lehet nekik.
Álomvilágban élnek.
Nem más ez mint a gőz kiengedése.

Meddig vonzó a süketelő hazudozás?
És kinek? Konkrétan neked is?
Nekem hamis minden lózung, van rá fülem
A nagyon-sok ember mögé most elbújsz?
Van e már kiábrándulás sorozatos és állandó hazugságból?
Te itt épp bírálod: valósággal szembenit írsz
Már régóta megírták virtuális és alternatív valóságot épít fel a korlátlan médiája
Látszólagos valóság(hamis beállítás) a migrációtól sorosig a oltottságtól a védettségig
Mind hazug, virtuális és párhuzamos világ mi kizárólag a médiáján keresztül képes megetetni
Meddig vonzó?
Lehet más???
Mivel TELJES elkötelezettséget vár a párt iránt így NINCS más alternatíva a kormánytámogatói számára vagy támogatják és addig fut a szekér vagy kihátrálnak de, akkor marad a szép elsüllyedés a hétköznapokban.
Vagy együtt mennek a mennyekbe vagy együtt szállnak le a pokolba.
Ennyi.
 
Sportolók akik nem hunyászkodnak meg az új módi előtt, akik nem térdelnek:
Horvátország, Csehország, Magyarország ,Lengyelország, Oroszország, Szlovákia, Spanyolország, Ukrajna, Törökország, Svájc, Svédország
Kerüld a gonosz megfogalmazásod.
Szó sincs meghunyászkodásról
Országok sportolói kik nem követik ezt a fajta jelképes kinyilvánítást
Így írd ha nem csupán egy hőbörgő vagy.
Lelkiismereti joguk és szabadságuk nem követni.
Ő dolguk.
De ezt ne emeljék kormányutasítási szintre
És ne fütyüljék ki, ha mégis megteszi egyik másik sportoló
 
És szerintem a vendégcsapat és kialakult szokását méltósággal el kell fogadni.
Követni nem kell de kifütyülni meg hatalmas paraszti tahóság.
Az országot is lejáratják ki nem érti a hitet méltósággal kell szemlélni.
Követni nem muszáj de ez is egyéni döntés legyen.
Ha kimegy a magyar válogatott külföldre és ott tiszteleg valaki vagy valami előtt.
Minket sem fütyülnének ki
És ne pfújolnának.
Annyira otrombaság volt ez
szerintem meg a vendégnek kell alkalmazkodni a vendéglátó szokásaihoz ... például leteszem a cipőm, mikor olyanhoz megyek vendégségbe akinél ez a szokás, vagy én nem engedem meg hogy nálam cigizzenek.
A szurkolók annak adtak hangot, hogy a focipályán nincs helye a politizálásnak.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére