Nem kapott állami akkreditációt a Prezi-alapító iskolája

Az alapító szerint nem sikerült megértetni a minisztériummal, hogy ugyanazt tanítják a gyerekeknek, csak máshogy, és ezért nem kapott akkreditációt a Budapest School.

Nem szerezte meg az akkreditációt a Budapest School erre a tanévre - írja a 24.hu.

A Halácsy Péter, a Prezi társalapítója által létrehozott alternatív iskolahálózat négy éve indult, és bár májusban az Emberi Erőforrások Minisztériuma elfogadta az intézmény kerettantervét, egy nyári törvénymódosítás új követelményeket határozott meg.

A lap azt írja, a Budapest School még a nyári törvénymódosításoknak is igyekezett megfelelni, de nem sikerült dűlőre jutniuk a minisztériummal és a kormányhivatallal, így nem sikerült államilag elismert iskolává válniuk.

Halácsy Péter a lapnak azt mondta, azért szorgalmazzák az akkreditációt, hogy saját bizonyítványt adhassanak ki, és hogy a diákoknak ne kelljen különböző iskolák vizsgakövetelményeinek megfelelniük, jelenleg ugyanis a Budapest Schoolban tanuló gyerekeknek félévente el kell mennie felmérőt írni egy államilag elismert iskolába. Halácsy elmondása szerint a diákok eddig sikeresen vizsgáztak, de az iskolahálózat növekedésével ez egyre macerásabb lett, a tanulás helyett pedig egyre inkább a vizsgamegfelelés került középpontba.

Az alternatív kerettanterv tantárgyainak ez év nyarától 70 százalékban meg kell egyezniük az állami kerettantervével, Halácsy elmondása szerint pedig a Budapest School nyáron frissített tanterve teljesen megegyezik az államival, csak kisebb darabokra, tanulási eredményekre bontva, a végeredmény azonban ugyanaz. Szerinte a gyerekek ugyanazt megtanulják, mint más gyerekek más iskolákban, csak más úton jutnak el a tudásig, viszont ezt nem sikerült megértetniük a minisztériummal.

Akkreditációs kérelmüket a következő tanévre is beadják, az elbírálásig pedig óvodás és egyéni munkarendes gyerekek tanulóközösségeként folytatják.

image.aspx
 
Kérvényezniük kell, hogy hadd nyissanak ki jövőre is, és egy teljesen mondvacsinált ....
Nem ártana ha egy picit dokumentálódnál, például elolvasnád az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményét amelyben azokra a sajtóhírekre reagál, miszerint jövőre bezárhatnak a Waldorf- és más magániskolák.
Olyan érdekességek is szerepelnek benne, hogy például a Waldorf intézményeket képviselő Szabó Zoltán sem jelzett kifogást, amikor 2019. október 30-án egyeztetésre hívta az EMMI az alternatív kerettanterveket alkalmazó iskolák illetékeseit.
 
Ezt kifejtenéd bővebben?
Nem ártana ha egy picit dokumentálódnál,
Ezt speciel nem is értem. (Tájékozódnál? Alátámasztanád dokumentumokkal?)
például elolvasnád az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményét amelyben azokra a sajtóhírekre reagál, miszerint jövőre bezárhatnak a Waldorf- és más magániskolák.
Olyan érdekességek is szerepelnek benne, hogy például a Waldorf intézményeket képviselő Szabó Zoltán sem jelzett kifogást, amikor 2019. október 30-án egyeztetésre hívta az EMMI az alternatív kerettanterveket alkalmazó iskolák illetékeseit.
És, ha jelzett volna? Min változtat?
Motyóka jól összefoglalta: az ÖSSZES (a NAT-tól valamelyest eltérő) alternatív tantervű iskolának évente újra kell engedélyeztetnie a működését.
Elmondanád hogyan lehet így oktatni? (Ez nem egy autó műszaki vizsgája.)
Meg, aztán, ha bezárnák ezeket az intézményeket, hol tanulnának az eddig ott tanulók? Lenne elég állami hely? Lenne elég állami oktat?ó
 
Ezt kifejtenéd bővebben?
Ezt speciel nem is értem.
Pedig egyszerü, el kellene olvasni az EMMI nyilatkozatát, amiben reagálnak a ballibbes sajtóhírekre. A jelenlegi módosítás hatályon kívül helyezi a nyáron sérelmesnek jelzett pontokat, nem lesz szükség a kerettantervek átdolgozására, és lényegesen nagyobb mozgásteret kap az egyéni pedagógiai megoldások engedélyezése terén a minisztérium.

A törvénymódosítás célja az egyszerűsítés.
Meg, aztán, ha bezárnák ezeket az intézményeket, hol tanulnának az eddig ott tanulók? Lenne elég állami hely? Lenne elég állami oktat?ó

Az alternatív fizetéses iskolákkal kapcsolatban nem tudom hány iskoláról lehet szó, de gondolom a számuk elenyésző ... utána kellene nézni százalékos arányban, például hány gyerek tanul alternatív tanterv szerint és hányan a nemzeti alaptanterv szerint
 
Utoljára módosítva:
Pedig egyszerü, el kellene olvasni az EMMI nyilatkozatát, amiben reagálnak a ballibbes sajtóhírekre. A jelenlegi módosítás hatályon kívül helyezi a nyáron sérelmesnek jelzett pontokat, nem lesz szükség a kerettantervek átdolgozására, és lényegesen nagyobb mozgásteret kap az egyéni pedagógiai megoldások engedélyezése terén a minisztérium.
Ha ez így lenne, akkor miért is tiltakoznak/aggódnak tucatjával az érintett pedagógusok? Elég fellépni a FB-ra és, ha nincs is ilyen iskolában tanító ismerősöd, 1o percen belül belebotlasz egy ezzel kapcsolatos hozzászólásba, melyben igencsak riasztónak írják le a jövőjüket.
(Netán ők sem értik?)
A törvénymódosítás célja az egyszerűsítés volt.
Egyszerűen megszabadulni az alternatív oktatástól, mint a CEU-tól?
Az alternatív fizetéses iskolákkal kapcsolatban nem tudom hány iskoláról lehet szó, de gondolom a számuk elenyésző.
Rosszul gondolod.
Tavaly előtt statisztika alapján csak a Waldorf jellegűekből 39 iskola és 53 óvoda működik Magyarországon (de van még Dalton, Montessori, Rogers,...).
 
Ha ez így lenne, akkor miért is tiltakoznak/aggódnak tucatjával az érintett pedagógusok?

Tavaly előtt statisztika alapján csak a Waldorf jellegűekből 39 iskola és 53 óvoda működik Magyarországon (de van még Dalton, Montessori, Rogers,...).
hogy miért aggódnak nem tudom, említetted a Montessori-, a Waldorf- és a Rogers-módszer alapján működő iskolákat, a szülői hozzájárulás összege nagyjából havi 30-150 ezer forint között mozog, vagyis egy tanévben 360 ezer és 1,8 millió forint közötti összeget fizethetnek az idejáró gyermekek szülei...talán ezt féltik. A Carl Rogers Személyközpontú Iskolában, a hozzájárulás összege havi 81 ezer forint vagyis az éves tandíj 891 ezer forintra jön ki ... ja és még vannak az államtól felvett pénzek.

a Budapest School, itt a tandíj összege 150 ezer forint havonta mivel még akkreditáció sincs, szóval az idejárók hivatalosan magántanulók, vizsgázni egy rendes iskolába kell menniük...így nem fognak tolongani a jelentkezők.
 
MI köze a fizetendő összegnek az engedélyhez? A magánorvos sem a díjazása alapján kapja az engedélyét.
 
MI köze a fizetendő összegnek az engedélyhez? A magánorvos sem a díjazása alapján kapja az engedélyét.
az engedélyeztetéshez semmi köze, Te kérdezted, hogy miért aggódnak tucatjával az érintett pedagógusok ... megjegyeztem, hogy mennyit kasszíroznak az általad felsorolt iskolák, gondolom azt féltik.

A másik téma, az akkreditáció megszerzésének a feltételeit nem ismerem, a Budapest School tulajdonosai sem írták le, hogy miknek nem feleltek meg, csak azt, hogy a tantervük teljesen megegyezik az államival, úgyhogy az nem lehet gond.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,834
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére