NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK?!

Kilopták a győri múzeum éremgyűjteményét és hamisra cserélték az egészet.

Hónapokig hamis gyűjteményt állíthatott ki az egyik győri múzeum, a tárlat eredetei darabjait ugyanis kilopták az épületből, erősítette meg az Index információit a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A hatóság tájékoztatása szerint különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanújának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A lap azt írja, egyelőre nem tudni, hogy mikor cserélhették ki a hamis darabokra a műkincseket.

Gál Katalin, a Győri Főügyészség szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy

maga a nyomozás fél éve tart, és az ügyészség jogsegély kapcsolatban áll az uniós országokkal.

A lap úgy tudja, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének eredeti darabjai ugyanis már több külföldi aukción is megfordultak. Egyes aukciókon több tízmillió forintos tételek is szerepeltek, tették hozzá.

Ebből pedig az következik, hogy akár már évekkel ezelőtt is hamisra cserélhették az aranyat.

A rendőrség a nyomozás során már lefoglalta a múzeum egyébként 500 millió forint értékű hamis éremgyűjteményét.

upload_2019-11-12_20-28-14.jpeg


 
Semmit sem tudnak ...
Valaki itt nem ért a munkájához. Vagy gyorstalpalón szerezte a numizmatikai végzettségét...habár lehet hogy más kellett hozzá.
 
Félreértés ne essék, nem a tolvajok védelmében szólok, de a világ nagy múzeumaiban a kiállított festmények, egyéb műkincsek elég nagy hányada hamis.... de ezt zsenánt nekik bevallani.
 
Boztos inne vette az ötletet az ocean's 8 film is. Veszel egy jó 3d nyomtatót, kinyomtatsz egy több százezret értő érmét és már busásan meg is térült a dolog, ha sikerül kicserélned valamelyik múzeumban. Tény a múzeumok javát nem épp erődként védik. Egy esetleges betörés után, senki sem ellenőrzi le az összes tárgyat, hogy eredeti, vagy kicserélték. A valódi szakértők nem két forintért melóznak. A "szépséges" 20 században rengeteg érmegyűjtemény veszett el, hisz viszonylag könnyen szállítható és nem érzékeny, mint a képek. A román és orosz hadsereg sok levéltári érmegyűjteményt meg múzeumit eltüntetett anno.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére