Nem minden muszlim terrorista – 60 imám kiállása a bűnözők ellen

Imámok a terror ellen.

60 imám gyűlt össze Európa országaiból Brüsszel központjában, hogy elítéljék az iszlám nevében elkövetett terrortámadásokat és leróják kegyeletüket az áldozatok előtt.

“Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk a halottakra és hogy nemet mondjuk a bűnözők barbárságára, amelyet a vallásunk nevében követnek el.”

muszlen.jpg
 
Anyira nektek sem unszinpatikus a multikulti hiszen lépten nyomon hallok magyar hangokat a német utcákon.

Ez egyénfüggő, hogy kinek, mit vesz be a gyomra, a jobb kereset, élet reményében.

Eszem ágában sincs ráderöltetni menekülteket mert nem lennének nállatok biztonságban.

Nem róluk beszélek, ők nem téma. Budapest utcáin már így is van éppen elég színes egyén. (persze minden nagyváros egy kulturális pöcegödör, ebben meglepő nincs) Szerencsére jó messze vagyok onnan, ezért ez nem érint. De a m.kulti csapból is folyó propagálását már nagyon unom.

Több identitással rendelkezö embereket nemcsak a TV-ben látok hanem a szomszédaim, munkatársak, barátaim, rokonaim, mindenki aki ebben az országban él egyedülállo és ez a számunkra fantasztikusan nagy kincs.

Hát ez nagyon szép, de engem max. a '90, ill. a '45 előtti No. érdekel. A mai nem.

Megvallom te nem vagy számomra egy typikus magyar állampolgár aki természetéböl kifolyolag egy kozmopolita.

Mert nem is.
 
Ez egyénfüggő, hogy kinek, mit vesz be a gyomra, a jobb kereset, élet reményében.

Nem róluk beszélek, ők nem téma. Budapest utcáin már így is van éppen elég színes egyén. (persze minden nagyváros egy kulturális pöcegödör, ebben meglepő nincs) Szerencsére jó messze vagyok onnan, ezért ez nem érint. De a m.kulti csapból is folyó propagálását már nagyon unom.

Hát ez nagyon szép, de engem max. a '90, ill. a '45 előtti No. érdekel. A mai nem.

Mert nem is.
Kedves zajusz
-
En mindig az oppositiobol voltam kénytelen a multikulturális társadalmakat dicsérni, soha nem gondoltam volna, hogy vannak emberek akik a sokféleséget "pöcegödörhöz" hasonlitják amihez "gyomor kell" hogy kilehessen birni.
-
A "Nagy Magyarország" egy mutikulturális terület volt, ahol a magyar nyelvet csak marginálisan tanitották a sok más nyelv melett. A gimnaziumban latin, és ogörög volt a fontos, németül, szlovakul, horvatul, ukránul... na és magyarul ugyis beszéltek a gyerekek a szülökkel..
-
Nagy homogenitás nem volt az Osztrák Magyar Monarhiába (az igazi neve a Nagy Mo.-nak), megsugom neked, hogy Magyarország a függetlenségét 1918-ban szerezte meg elöször.
-
Konkretan behatárolod a nationalszocializmus idelyét és ezt az eposzt nevezed számodra kivanatosnak. Hát ezzel valoszinüleg a kisebbségbe laviroztad magadat, a ma élö Németek ezt a történelmük legsötétebb idöszakának tekintik és boldogok, hogy elmult. Orbán barátja a nemrég elmult Helmut Kohl "Gnade der späten Geburt-nak" nevezte hogy akik 1930 után születtek nem tették magukat bünössé a nationálszocializmus alatt.
-
Nem muszály kozmopolitának lenni, idegen kulturákat is ismerni, mindenkinek joga van távoltartani magátol az álltalános müveltséget, a technikai eszközök utján ugyis eljut hozzád az idegen kultura.
-
Az embert az emeli ki a többi állat közül, hogy mi képesek vagyunk egymás tapasztalataibol tanulni és "egymás alatt" azokat is értem akikket nem az apánk, nagyapánk, dedapánk nemzett.
-
Internet, GPS, Handy nem lenne nemzetközi együttmüködés nélkül, még olyan hatalmas országok mind az USA, Oroszország, Kina sem lenn abban a helyzetben, hogy ezt létrehozza.
-
Látom egy elfásult ember vagy, rádférne egy tapétaváltás, megörjitenek téged az utcai plakátok, a sok konzultatio a kormánnyal. Kivánok neked minden jot.
 
soha nem gondoltam volna, hogy vannak emberek akik a sokféleséget "pöcegödörhöz" hasonlitják amihez "gyomor kell" hogy kilehessen birni.

Akkor most már tudod. Olyan dolgokkal veszem magam körül, ami érdekel, filmből, zenéből, könyvből, kajából, és bizony emberekből és kultúrából is. Nem olyan bonyolult ez.

A "Nagy Magyarország" egy mutikulturális terület volt, ahol a magyar nyelvet csak marginálisan tanitották a sok más nyelv melett. A gimnaziumban latin, és ogörög volt a fontos, németül, szlovakul, horvatul, ukránul... na és magyarul ugyis beszéltek a gyerekek a szülökkel..
-
Nagy homogenitás nem volt az Osztrák Magyar Monarhiába (az igazi neve a Nagy Mo.-nak), megsugom neked, hogy Magyarország a függetlenségét 1918-ban szerezte meg elöször.

Ez különösebben nem érdekel. Én nem sírok trianon miatt.

Konkretan behatárolod a nationalszocializmus idelyét és ezt az eposzt nevezed számodra kivanatosnak.

Nem kívánatosnak tartom, hanem számomra érdekesnek. És még valamennyire a '90-ig terjedő időszakot.

Látom egy elfásult ember vagy, rádférne egy tapétaváltás, megörjitenek téged az utcai plakátok, a sok konzultatio a kormánnyal. Kivánok neked minden jot.

Kösz, hogy tudod, mi őrjít meg, de nem szoktam plakátokat nézegetni, max. mozifilmekét. Konzultációt sem szoktam kapni. Ha valamilyen módon mégis bekerül a postaládámba, akkor bontatlanul a kandallóban végzi.
 
Belegondolok és úgy érzem csalódtam vagy átvertek mert hittem abban hogy Orbán rosszul tudja ezek az emberek háborús övezetből jönnek mert üldözik őket.
Felháborodtam azon hogy teleplakátolta az országot .
Lassan kiderül hogy neki lesz vagy lett igaza.
Akkor most ki is csapott be engem?
Fiatal vagy gondolom és az aktuális irányzatot hiszed el.
Az igazság félúton van és a mellett tarts ki.
  • Van embercsempészet ez nem vitás.
  • Van menekült, ez se kérdés.
  • Van migráció azért amiért.
  • Van a tömegek közé vegyülő fanatikus aki veszélyes lehet majdan.(A folyam hátán jön)
Eddig a migráció.
Van a teleplakátolt ország,

Igen kiszámított véleményformáló/gyűlöletkeltő céllal.
Ez az Orbáni véleményt elhitetni és támogatni szándékozás céljából van.
Ez világos.
Nem tudom miért érzed csalódottnak magad?
Ha kevesebb lelkesedéssel nézed és mindent hitetlen kételkedőként.
Objektívebben.
Nem leszel se erre se arra fanatizált.
Persze a cinikusság kerítheti az embert hatalmába.
A megtévesztettség és a lelkesedés bárkit elkérhet.
Voit szó Heller Ágnesről .Ő is lelkes meggyőződéses fiatal volt.
Tudta megtartani az emberi nézőpontját.
Te írtál Moldova Györgyről,
Nem változtatója véleményét.
Mert nem országos politikához igazodik.
Hanem az emberi sorsokhoz.
Ez az iránytűjük.
 
... megsugom neked, hogy Magyarország a függetlenségét 1918-ban szerezte meg elöször.

érdekesek az elméleteid, súgd már meg volt olyan, hogy magyar állam megalapítása? És ha lehet azt is súgd már meg mikortól korlátozódik Magyarország állami területe a Kárpát-medence középső részére? ... úgy hallottam, hogy csupán az utóbbi kb. 100 éve van így.
 
Marcius 15.-e egy nemzeti ünnep mert Kossuth Lajos 1849-ben a Debreceni reformatus templomban (magyar parlament) egy beszédében megfosztotta a tronjátol a Habsburgokat és kikiálltotta Magyarország függetlenségét. Röviddel utána 5000 kisérövel és a feleségével Törökországba emigrált, ahol menedékjogot kapot. Azota nem kocintanak a magyarok sörrel.
 
a magyar állam megalapításáról szólt a kérdés, az valamikor jóval 1849 előtt lehetett, mert Kossuth is valami ilyemit mondott:
"Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai státusok sorába iktatjuk .... "

Például Szulejmán szultán harcolt a Magyar Királyság ellen? Vagy Mathias Rex volt Magyarország királya?
 
Utoljára módosítva:
a magyar állam megalapításáról szólt a kérdés, az valamikor jóval 1849 előtt lehetett, mert Kossuth is valami ilyemit mondott:
"Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai státusok sorába iktatjuk .... "

Aztán egy hét mulva menekülnie kelett, megsem várta a vizumot Törörkországbol usgyi délre a zöld határon.
Még az sincs kizárva, hogy az 5000 kiséröjével itt-ott a bokorba kakált, vagy gyümölcsöt lopott.
Igaz vitt magával pénzt. A dédnagyapám aki minden pénzét Kossuthbankoba fektetette meg elszegényedet. :)
-
En magyarország függetlenségérül beszélek.
 
Utoljára módosítva:
En magyarország függetlenségérül beszélek.

szóval az Osztrák–Magyar Monarchia 1867 és 1918 között fennállt államszövetség volt, előtte nem létezett független Magyar Királyság? Magyarország tudtommal a királyság mint államforma megszüntetésével jött létre.
 
Utoljára módosítva:
aha igen, igen csak ennyit fűznék hozzá:

-
Afrikában több keresztény él, mind Europában.
Sziriában a lakoság 54%-a keresztény, németországba kezdetben csak keresztény Szireket vettek fel.
-
Továbbá az emberek többsége nem a vallás szerint definiálja magát.
A legtöbb ember onnan veszi, hogy keresztény mert állitolag vizet öntöttek a fejére és tudja mikor van a husvéti szünet.
Muszlem az akinek a fiutestvére körül van metélve és tudja mikor van ramadán.
-
Egyre többen forditanak hátat a vallásoknak, nemcsak azok közül akik nem tudnak meglenni a halottkultusz (kereszténység) nélkül.
-
Terroristák akik kabitoszert fogyasztanak, alkoholt és az összes általad felsorolt parancsot megszegik, nehezen hozhatok a kategoriádba.
-
Szeretnélek emlékeztetni, hogy az elmult idök nagy tömeggyilkosságait - két világháboru, népirtások - az apáink, nagyapáink, mind a moszlemek segitsége nélkül hajtotta végre. Minden eldobott gránátot megálldottak a keresztény papok.
-
A terroristák az én szememben egyszeren gyilkosok, a vallás csak arra jo, hogy megtudják magyarázni a tetteiket.
 
Hat ez igazan szep gesztus az imamok reszerol. Az en gondom az hogy 60-an gyultek Europa orszagaibol ahol mennyi imam lehet?
Tegyuk fel, hogy minden mosque-ra csak egy jut.
Francia orszagban tobb mint 2300 mosque van. Hollandiaban tobb mint 450.
A mosque-ok nagy tobbsege extremista befolyas alatt van.

Melitta, nem ertelek a muszlim patyolgatasoddal. Te mint jol nevelt zsido kislany nezz csak a sajat hatso udvarunkba ahol Junius 24-en az imam a nyilvanos gyulekezeten 2000 ember elott kijelentette, hogy a zsidokat es izraelieket el kell pusztitani (Toronto Sun, Julius 20-ikai cikk) es a hon szeretett kormanyunk ezt elnezi.:(
A sok iszlám-tudós hozzászólónak egy Korán idézet: "és a Könyv népeire, mint idősebb testvéreitekre tekintsetek"
 
Ne tekerd ki a szavaimat. Nem vagy te olyan értetlen.
-
Edes barátom, az 1970-es években a BRD-ben évente 16-20.000 ember halt meg az Autobahnon, mégsem vacogtak az emberek fogai. Keleteuropai betörök nem 16 évenként 400-szor hanem évente több tizezerszer hatolnak be német lakásokba mégsem huzok elö puskát ha magyar hangokat hallok az utcán. (evente 170.000 betörés van, ha csak 10% megy keleteuropaiak számára már megvan 17.000 betörés )
-
Még a kuplerájtol sem tartok vissza senkit pedig ott is nagy a magyar részvétel, gyilkosságok sem ritkák.
Magyar hangokra nem rántasz fegyvert? Azért egy kis óvatosság nem ártana...
 
A sok iszlám-tudós hozzászólónak egy Korán idézet: "és a Könyv népeire, mint idősebb testvéreitekre tekintsetek"

A többi rész is megvan? Amikor a zsidókat ha nem engedelmeskednek hogyan kell megkínozni? tudod ha csak kiragadsz egy fél mondatot pl a keresztényi Ne paráználkodjból akkor igen fura parancsot kapunk.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére