Nem nyugszik Gődény: újabb tüntetést szervezett, a rendőrök az Andrássyn körülzárták őket

Újabb tüntetést szervezett dr. Gődény György, ma délben a Hősök terére invitálta a vírustagadók táborát.

Egyre több a koronavírus-fertőzött, napról napra több beteg hal bele a veszélyes vírusba, Gődény viszont még mindig nem áll le, folyamatosan szervezi a tüntetéseket, annak ellenére is, hogy tilos a gyülekezés.

Mint írta a felhívásban: “ma fontos napja lesz minden normális életre vágyó embernek.” Arra kérte a vele azonos véleményen lévőket, hogy ne felejtsék el magukkal vinni a nemzetiszínű zászlókat, sípokat, dobokat és dudákat.

A tüntetők a Kossuth térről haladnak a Hősök tere felé, ám közben több mint 50 rendőr sorfallal körülzárta őket.

godeny-hosok-tere-1024x431.jpg
A körülzárt tüntetőket elkezdték igazoltatni, pedig még oda sem értek a Hősök terére.
 
Ja es az a kozlemény amit emlitettem kiemeli, hogy a biztositasok nem csak haláleset esetén fizetnek, hanem a korhazi kezelést is téritik
 
Szerintem rosszuk olvastad :)
A napokban olvastam a biztositok orszagos szovetségének a kozleményét.
Természetes, hogy miutén megtudtad a covidot nem kothetsz biztositast, de kiterjed a biztositasok hatékya a covidrta is.
Nem szerepel egyetlen szerzodésben sem hogy covid esetén nem fizet, és a szerzodfes az szerzodes!
Igazából a sorok között olvastam:
KOCKÁZATI ÉLETBIZTOSÍTÁSAIBAN NEM TARTOZIK A KIZÁRÁSOK KÖZÉ A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉS.
Írják valahol, de:
A MABISZ ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az egészségbiztosításokban már lehetnek lényeges eltérések az egyes társaságok termékei között, előfordulhat, hogy a szerződési feltételek nem terjednek ki a koronavírussal kapcsolatos ellátásokra.
Azok a fránya apró betűs részek tartalmazhatnak meglepetést, ha ne adj' Isten ...
Szerintem termék függő is, de azért nem arról ismertek a biztosítók hogy csak úgy fizessenek.
 
A legtobb bizotsitast nem tavaly kotottek!
A biztositok igyekeznek megoldani, hog minel kevesebbet fizessenek, de a covid mint kockazati tényezo csak tavaly ota van jelen.
Ráadásul nem is minden biztositonal.
Ha nem bizonyithato hogy az ugyfel vetkes gondatlanságábol kovetkezett be a káresemény, akkor fizetni muszaj nekik.
ez egy egyszerű utas- és poggyászbiztosítás volt, hogy mégis legyen valami, baj esetére.
Hát, pont a legnagyobbra nem fizetett volna semmit.
 
Azok a fránya apró betűs részek tartalmazhatnak meglepetést, ha ne adj' Isten ...
Szerintem termék függő is, de azért nem arról ismertek a biztosítók hogy csak úgy fizessenek.
Ez igy van.
Deeee...
Ket kozeli ismerosom hunyt el az év elején covidban, és egyikuknel sem volt semmi probléma a biztositassal. Szerintem nagyreszt ez is a szokasos ujsagiroi szenzaciokereses.
 
Ez igy van.
Deeee...
Ket kozeli ismerosom hunyt el az év elején covidban, és egyikuknel sem volt semmi probléma a biztositassal. Szerintem nagyreszt ez is a szokasos ujsagiroi szenzaciokereses.
Szerintem meg nem annyira.
Lehet, hogy a nagy életbiztosításokat nem érinti, viszont az utasbiztosításokat igen. Utazni mindannyian szeretünk, de utasbiztosítás nélkül nem annyira.
 
Szerintem meg nem annyira.
Lehet, hogy a nagy életbiztosításokat nem érinti, viszont az utasbiztosításokat igen. Utazni mindannyian szeretünk, de utasbiztosítás nélkül nem annyira.
Az utazások kemeny kockazati tenyezok ma.
Ahogíy az emlitve is volt: a biztositok nem hulyek!
Igyekeznek levédeni magukat.
Csak egy egyszeru peldat mondok: az illeto szandekosan keresi covidos emberek társaságát azért, hogy aztan bezsebelje a pénzt.
Szoval a jarvany alatt - ahogy irtam is- a biztositok valtoztattak qa strategiajukon!
 
Kedves Melitta,

azért kiváncsi lennék, hogy kedvenc baloldald, mint a DK ha kiment volna,mit írtál volna? Ja ,nekik szabad stb. Ide koppizom a többség magyar véleményét : Kinyitni mindent ,visszatérni a normál életbe. Nem kötelezni senkit maszk viselésre, ha bármit is érne nem lenne ennyi fertőzött. az oltást tovább hatékonyabban folytatni, és visszaadni az életüket az embereknek. Hagyni kéne ezeket a halálozási számokat, mindenki tudja hogy nem fedik a valóságot.
Tévedsz. Az oltást sem támogatják sokan. "Aki megkapja az meghal vagy minimum kórházba kerül". Nem tudom, hogy lehetnek ennyire buták az emberek. :(
 
Ez igy van.
Deeee...
Ket kozeli ismerosom hunyt el az év elején covidban, és egyikuknel sem volt semmi probléma a biztositassal. Szerintem nagyreszt ez is a szokasos ujsagiroi szenzaciokereses.
Legyen neked igazad ! :)
Lehet én már túl pesszimista lettem az ilyen téren szerzett korábbi tapasztalataim alapján.
 
Legyen neked igazad ! :)
Lehet én már túl pesszimista lettem az ilyen téren szerzett korábbi tapasztalataim alapján.
En sem vagyok tul optimista sokszor, de ez divatos téma, jo kis remhireket lehet kelteni vele, ugy hogy nehany magat ujsagironak nevezo uszito kihasznalja:)
Ha oket olvasom Churchill jut eszembe: ujságirok azok a félirastudatlan kretének, akik kitoltik az ujsagokban a hirdetések kozti helyet...:)
 
Az utazások kemeny kockazati tenyezok ma.
Ahogíy az emlitve is volt: a biztositok nem hulyek!
Igyekeznek levédeni magukat.
Csak egy egyszeru peldat mondok: az illeto szandekosan keresi covidos emberek társaságát azért, hogy aztan bezsebelje a pénzt.
Szoval a jarvany alatt - ahogy irtam is- a biztositok valtoztattak qa strategiajukon!
Nem csak a járvánnyal indokolják, hanem hogy sok, előre nem látható kockázata van a fertőzésnek.
 
Olvasom itt az elmult pár óra bejegyzéseit. S végtelenül elszomorit. Hogy halálesetnél a biztosito igy meg ugy.

Annak a Covidos halálesetnek nem kell bekövetkeznie. Mindenesetre,akinek netán, esetleg, nem kizárhatóan ilyen Covid baja/nyügje/gondja lenne, keressen meg PM-ben.
 
Számomra érthetetlen,hogy ilyen világos magyarázatokat, érveket nem értenek meg az oltásellenes emberek. Csak a " nem" választ tudják ismételni.
Számomra -mint fekete báránynak - az az érthetetlen,hogy az okos,intelligens,művelt személyek miért félnek az oltatlanoktól??? Ennyire nem bíznak az oltásban??? A járványért az oltatlanok a felelősek??? Azt mondják az éremnek 2 oldala van vagy 3???miért nem szabad beszélni a másik oldalról??? Nem találtam világos magyarázatokat sehol,mint eü dolgozó,csak hazugságokat. Még ov által asszonyságnak nevezett Karikó Katalin is elismerte ,hogy a szervezetbe juttatot tüskefehérje milyen károkat okoz. Be kellene már fejezni ezt a másikra mutogatást és elismerni ,hogy nem az oltatlanok a felelősek és az oltáson kívül vannak alternatív th -k amik igen is jobban segítenek mint az oltás.De engedtessék már meg,hogy eldöntse mindenki,oltat vagy sem.Nem kell a nagymenőt megjátszani,rábeszélni embereket az oltásra és utánna ha meghal az oltásra rábeszélt személy mossa mindegyik kezeit mint az ujkori pilátus...hát így járt.Na ,ezért lettem az egyes emberek szemében fekete bárány,mert nem mentem a nyájjal.
 
Idezek Bertrand Russelltol, aki nem volt egy buta ember: "az a baj ezzel a vilaggal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg mindenben kételkednek"
Ez a személy egy angol főnemesi család sarja,ahogy a wiki írja. Volt ideje egész nap a semmiről gondolkodni addig míg a parasztok megtermelték nekik a betevőt. .......
 
Számomra érthetetlen,hogy ilyen világos magyarázatokat, érveket nem értenek meg az oltásellenes emberek. Csak a " nem" választ tudják ismételni.
Ha csak azt ismételgetnék. De kitalálnak mindenféle őrült teóriákat is. Pl. grafén részecskék, alumínium szálak, ebola vírus, HIV vírus, paraziták tojásai és egyéb mérgek vannak a vakcinákba. Ha megkérdezed hogy, hogy nem halt meg egyetlen ismerősöm sem tőle, sőt betegek sem lettek az a válasz, hogy te csak sós vizet kaptál. Sorolhatnám még az eszement baromságaikat. Nem értem felnőtt emberek, hogy tudják mindezt elhinni. Rettenetes. Az emberi sötétségen sajnos az oltás sem segít. :(
 
Számomra -mint fekete báránynak - az az érthetetlen,hogy az okos,intelligens,művelt személyek miért félnek az oltatlanoktól??? Ennyire nem bíznak az oltásban??? A járványért az oltatlanok a felelősek??? Azt mondják az éremnek 2 oldala van vagy 3???miért nem szabad beszélni a másik oldalról??? Nem találtam világos magyarázatokat sehol,mint eü dolgozó,csak hazugságokat. Még ov által asszonyságnak nevezett Karikó Katalin is elismerte ,hogy a szervezetbe juttatot tüskefehérje milyen károkat okoz. Be kellene már fejezni ezt a másikra mutogatást és elismerni ,hogy nem az oltatlanok a felelősek és az oltáson kívül vannak alternatív th -k amik igen is jobban segítenek mint az oltás.De engedtessék már meg,hogy eldöntse mindenki,oltat vagy sem.Nem kell a nagymenőt megjátszani,rábeszélni embereket az oltásra és utánna ha meghal az oltásra rábeszélt személy mossa mindegyik kezeit mint az ujkori pilátus...hát így járt.Na ,ezért lettem az egyes emberek szemében fekete bárány,mert nem mentem a nyájjal.
Akkor mi a megoldás az oltás helyett? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Ne tartsd magadban.
 
Ez a személy egy angol főnemesi család sarja,ahogy a wiki írja. Volt ideje egész nap a semmiről gondolkodni addig míg a parasztok megtermelték nekik a betevőt. .......
I(gaz, volt ideje egész nap, valoszinu ennek koszonheto, hogy nem olyan marhasagokat irt le, mint ez a válasz ami a pillanat hevében szuletett...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss üzenetek

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére