Hírek Nemrég még halálbüntetés járt érte, mostanra a kormány ingyen osztogatja a marihuánát Thaiföldön

Közel négy hónapja jelentették be Thaiföldön, hogy az ázsiai országok közül elsőként dekriminalizálják a marihuánát. A döntés most júniusban lépett érvénybe. Sokan azért is kapták fel rá a fejüket, mert bár a törvényhozók hivatalosan az orvosi használatra termesztett marihuánát akarták elérhetőbbé tenni, úgy tűnik, a törvény bőven hagy teret a rekreációs használatra, termesztésre és forgalmazásra is.

A BBC dél-ázsiai tudósítója a dekriminalizálás kapcsán visszaemlékszik a huszonegy évvel ezelőtti Thaiföldra, amikor még ötfős kivégzésre hívták dokumentálni. Négy foglyot kábítószer-csempészet miatt végeztek ki. A kivégzés része volt az akkori miniszterelnök, Thaksin Shinawatra kábítószerek ellen vívott háborújának. Több száz kábítószer-használattal gyanúsított embert végeztek ki abban az időben. A régió más országai is hasonló módszerekhez folyamodtak.


Sőt, a drogellenes őrület a mai napig kitart a régióban: Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek excentrikus populista elnöke 2016-ban kezdett brutális háborút a kábítószeripar, de valójában minden szerhasználó ellen. (Duterte lánya múlt hét vasárnap lett az ország alelnöke.) De ott van Szingapúr és Malajzia, ahol évtizedek óta a föld legszigorúbb drogtörvényei vannak érvényben.


Ennek fényében meghökkentő azt látni, hogy a törvény bevezetése óta kávézókban, standokon árulják a furábbnál furább kannabisztermékeket, marihuánavirágokkal teli üvegeket, kacarászó thai nagymamák állnak sorban a különböző kannabisz-italokért és a kormány által kiosztott egymillió ingyenes marihuánatő egyikéért.

Úgy tűnik, az új törvény a világ talán legliberálisabb marihuánaszabályozását eredményezte. Az emberek annyit termeszthetnek és fogyaszthatnak, amennyit csak akarnak, egyedül csak azt büntetik, ha valaki nyilvános helyen fogyaszt, vagy olyan kannabiszt árul, amelyre nem kapott engedélyt. „Számunkra ez olyan, mint egy álom. Sosem gondoltuk volna, hogy idáig eljutunk” – mondta Rattapon Sanrak, dekriminalizálásért küzdő aktivista, aki az Egyesült Államokban töltött tanulmányi ideje alatt tapasztalta meg a növény egészségügyi hatásait.


A dekriminalizáció nagy támogatója Anutin Charnvirakul egészségügyi miniszter volt. Pártja (Bhumjaithai) még 2019-ben programjába foglalta a marihuána legalizálását. Ez nem csak a füvesek között talált támogatásra. A párt azokat a szegény, északkeleti thai gazdálkodókat célozta meg, akik eddig csak rizs- és cukortermesztésből tudtak megélni. A marihuána termesztése új lehetőségeket teremthet nekik. Egyszóval üzleti okokból is megéri a növény legalizálása.


A kormány a gyors és teljes liberalizációtól azt is reméli, hogy versenyelőnybe kerülhet a környező országokkal szemben, ahol az efféle törekvések még nagyon az elején járnak.

A túlzsúfolt börtönök problémáját is megoldhatja a dekriminalizáció: Thaiföldön találhatóak a világ legzsúfoltabb börtönei, a rabok háromnegyede kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt ül. A rossz börtönkörülmények nemcsak az ország nemzetközi megítélését rontották, de rengeteg pénzbe is kerülnek a kormánynak. A törvénymódosítás eredményeképpen azonban kiszabadulhat több mint 4000 ember, akit kannabisz-használattal vádoltak.


Azonban még az új kormányt is meglepte az országos lelkesedés. A növényt mindenbe belekeverik a klasszikus thai ételektől kezdve a fagyikon át smoothie-kba és chipsekbe is, ami miatt már sokan aggódni is kezdtek. A kormány jelenleg korlátozó szabályokon dolgozik. (BBC)

Bódog Bálint

1655859293361.png
 
17 éves volt Zsuzska :(
Lehet az ő halala is hozzajarult, hogy egesz eletemben nem ittam, nem kabitoztam
Szerencsere olyan tarsasagom volt, amelyik ritkan volt jozan, de soha nem biztattak, hogy en is csinaljam.
Az volt az elvuk: mindenki azt csinalja, ami boldogga teszi

A zürichi a magyar emigránsok között sok volt az alkoholista. A közvetlen baráti kőrömből hármat temettünk el. Teljesen lerobbantak.
Végeredményben az itt élő két nagybáttyámat is a piálás okozta késöbbi betegség vitte el.
Szerencsére nálunk se volt ivásra kényszerítés.
 
Svájc a füvezők országa. Egy évvel ezelőtt a svájci egészségügyi hivatal a marihuána engedélyezezését ajánlotta a kormánynak.
Szerintük semmi értelme a tilalomnak. 120 millió frakba kerül évente a tilalom fenntartása (rendőrség, bíróság), de nem használ semmit.
220 ezerre saccolják a rendszeresen konzumálókat és 750 ezerre a naponta elszívott dzsointok számát. Szerintem jóval magasabb a konzumestek száma..
Amikor még dolgoztam, vállaltunknál közvélemény kutatást tartottam. A fiatalabbak között mindenki aki cigizett füvezett is.
A tanuló lánytól kezdve az egyik tulajdonos fiáig. Pedig a papa mindenkit kirúgással fenyegetett aki füvezik. :D
-----
Én a hippi mozgalom idején disszidáltam 19 évesen. A füvezés hozzá tartozott az Ibizai hippi szigeti, vagy a görögországi nyaralásokhoz és a koncertekhez.
Én sosem próbáltam ki mást. Már a halucinálás gondolata visszariasztott.
Egy idő után aztán meguntam és lassan abbahagytam.
Ha megérzem a szagát a tóparton ahogy a fiatalok füstölik, elszívnék egyet, de nem merek. 14 éve leszoktam a cigarettáról. Félek, hogy megint elkezdenék cigarettázni és azt semmi esetre sem akarom.

Ha már Thailand-ról beszélünk.
Ki nem látta a The Beach című filmet Leonardo DiCaprio-val? :)



Nálunk a 68-asok között van egy szállóige,
"Aki valamire is emlékszik abból az időből az valójában nem is vett rész benne!"

Ugy, hogy nem is szólok többet :)
 
Ha már Thailand-ról beszélünk.
Ki nem látta a The Beach című filmet Leonardo DiCaprio-val? :)



Nálunk a 68-asok között van egy szállóige,
"Aki valamire is emlékszik abból az időből az valójában nem is vett rész benne!"

Ugy, hogy nem is szólok többet :)
A filmet ugyan nem láttam, de több mint 20 x voltam már Thaiföldön.
Ko Phi Phin csak egyszer egy hónapot. Ko Samuin többször. Volt úgy, hogy két
hónapot is. Később Krabiba, majd Phuketra jártunk.

Thaiföldet "támaszpontnak" használtuk. Ott már nagyon olcsók voltak a repülőjegyek és hotelfoglalások a továbbutazáshoz.

A malajziai Penang szigete volt a nyozvanas években a repülőjegy paradicsom. Őtszáz márkába került az oda vissza jegy Frankfurtba. Tehát csak az első odaút volt drága.

Sokan a zürichi magyarok közül a nyugdíjazásuk után, az egész telet ott töltötték.

Nem füveztünk. Egyrészt a rizikó nagy volt, másrészt meg nekem azokon a gyönyörű strandokon egyáltalán nem is volt szükségem rá.
 
Utoljára módosítva:
Ha már Thailand-ról beszélünk.
Ki nem látta a The Beach című filmet Leonardo DiCaprio-val? :)



Nálunk a 68-asok között van egy szállóige,
"Aki valamire is emlékszik abból az időből az valójában nem is vett rész benne!"

Ugy, hogy nem is szólok többet :)
A filmet ugyan nem láttam, de több mint 20 x voltam már Thaiföldön.
Ko Phi Phin csak egyszer egy hónapot. Ko Samuin többször. Volt úgy, hogy két
hónapot is. Később Krabiba, majd Phuketra jártunk.

Thaiföldet "támaszpontnak" használtuk. Ott már nagyon olcsók voltak a repülőjegyek és hotelfoglalások a továbbutazáshoz.

A malajziai Penang szigete volt a nyozvanas években a repülőjegy paradicsom. Őtszáz márkába került az oda vissza jegy Frankfurtba. Tehát csak az első odaút volt drága.

Sokan a zürichi magyarok közül a nyugdíjazásuk után, az egész telet ott töltötték.

Nem füveztünk. Egyrészt a rizikó nagy volt, másrészt meg nekem azokon a gyönyörű strandokon egyáltalán nem is volt szükségem rá.
2018-ban készítettem ezt a felvételt a Karon Beach legjobb fekvésű vendéglőjéböl.
A strand 4 km hosszú. A homokja finom, elporladt korál.

 
Utoljára módosítva:
Nem :)
A technokol egy atlatszo vacak volt, azt nem lehetett szipuzni, de sokan azt hittek

A technokolt kinyomtak sokan az ujjukra, és mikor osszeállt rágcsálták mint a rágógumit.
Semmi hatasa nem volt

TEC01-500x500.jpg
Technokol Rapid.....mi óvatos duhajok kezünkre nyomtuk és meggyújtottuk...belenyomtuk a vízbe az ujjunkat kivéve újra lobbant...
---ennyi.
 
Ide általaban tabletták jutottak be a 60-70-es években.
Eleg sok barbniturat meg met .
A bolcseszek kozt volt divat, hogy tachnokolt ragcsaltak, 5-6 ember felbontott egy uveg sort, behuztak a fuggonyoket felhangositottak a magnot, aztan masnap buszken meseltek, hogy zullottek :)

A kemeny az az ital volt és a ragaszto(ritkabban parkán)

Akkoriban az volt a jelszo: az értelmiseg elott ket ut áll: az egyik az alkohol, a masik meg jarhatatlan
Perverz idők voltak.
Az akármilyen gyűléseken az előadó tudta, hogy én tudom, hogy ö hazudik és
én is tudtam, hogy ő ezt tudja. De mondta. Megőrjítettek a hazudozásaikkal.

Nálunk, a meggondolattlan húsz alattiaknál a szökés volt az állandó téma.
Akkoriban könnyítették meg az utazást Jugoszláviába. Három napos tartózkodási engedéllyel lehetett Szabadka és környékére utazni.
A jugo rendőrök nem győzték a Rijekai vonatokról a magyar fiatalokat leszedni.

Én is jugoból szöktem át Olaszországba és onnan Svájcba. Útlevél nélkül, mint a mai migráncsok.
Életem kalandja volt. Innét aztán már nem tudtam sehova se szökni.:)
 
Utoljára módosítva:
"Aki végig hallgatja a Beatles-ek kronologikusan összegyűjtött "diszkografiáját", az felismeri mikor ismerkedtek meg a fiuk a füvel.
Nem reklámnak szánom de itt van néhány Beatles dal ami állítólag kábítószerek hatására irtak:"
Az igazság viszont az, hogy a "fijúk" már Hamburgban is erősen szereztek, hisz a napi 12-16 órás munkaidőt nem bírták tabletták, szer nélkül.
Amiket te leírtál, azok már inkább az LSD-re vonatkoznak, teljesen más kávéház...
 
Nem "Cannabis" de mégis egy érdekes hir. :)

2096542441-c1b3443f-e791-4727-8314-18752e41ec95-2A70.jpg

Svájcban sok nyilvános WC-ben kék-szinü lámpák adják a világitást,
hogy a Junkies ne találják meg a vénájukat a kábítószer spriccelésnél.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

nagynezsoka wrote on sziporka78's profile.
Nagyon köszönöm a fordításaidat. A Mások harmadik részét főleg, mivel esély nincs rá magyarul, ahogy az Ilona Andrews könyvekre sem, amik fantasztikusan jó fordítások. Még egyszer nagyon hálás vagyok érte, köszi.
Sziasztok!

5. osztályos felmérő anyagokat keresek minden tantárgyból.
alezka0117 wrote on sziporka78's profile.
Ma láttam az Anne Bishop könyvet, már jól is indul így a hét. Annyira vártam a folytatást, először nem is akartam hinni a szememnek. Örök hála hogy felkaroltad!!!! :)
Imádom ezt a sorozatot, annyira szomorú voltam mikor közölték hogy nem adják ki a folytatást. De hála neked olvashatjuk! :))) Szóval nagy nagy KÖSZI :)
Szeretném, ha mélyen tisztelt moderátorok megszüntetnék a profilomat, mert ezt a néhány percet is felesleges volt itt eltöltenem!
Demeterné Nagy Erika wrote on sziporka78's profile.
Szia, nagyon köszönjük az újabb fordítást ! Fantasztikus vagy :)

Statisztikák

Témák
37,298
Üzenet
4,583,000
Tagok
601,404
Legújabb tagunk
Nyíregyháza
Oldal tetejére