Hírek Nemzetközi botrány: kiderült mennyi pénz ment Magyarországról a szlovén jobboldali pártsajtójának

Nemcsak az eddig vélt négymillió, hanem legalább 12 millió eurót (mai árfolyamon durván 4,4 milliárd forintot) toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiacégekbe, amik az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják – írja a szlovén oknyomozó portál, a Necenzurirano.

A portál dokumentumokra hivatkozva azt írja, 2017 és 2020 között legalább 12 millió euró érkezett Magyarországról a szlovén SDS párthoz vagy a párthoz köthető cégekhez. Mint írják, a szlovén R-Post-R nevű médiacég főszerepet játszik a párt propagandájában. Ezt a céget Schatz Péter alapította, aki korábban az MTVA üzleti és termékfejlesztési igazgatója volt, és akinek korábban a Ripost is az érdekeltségébe tartozott. Az oknyomozó portál szerint az R-Post-R nevű céget Schatz vélhetően csak azért hozta létre, hogy a magyar pénzek ide folyhassanak be.

A portál szerint az R-Post-R több mint 700 ezer eurót kapott a Habony Árpád alapította Nouvelle Media nevű cégtől, és 160 ezer eurót a Yozzi Global Trade Kft.-től, ami mögött Bonyár Miklós, korábban MSZP-közelinek mondott vállalkozó áll. Ezen kívül a cég 2017 márciusa és 2019 januárja között több mint hatmillió eurót kapott két magyar cégtől, a Belfrytől és a Riposttól. Az R-Post-R ezt a pénzt teljes egészében az SDS propagandasajtójának utalta át – írják. A Ripost ma már a KESMA alá tartozik, az egy ideje Aczél Zoltán vezette Belfryről pedig a G7 írta azt korábban, hogy 2016 és 2018 között összesen mintegy 300 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, és több szálon is kapcsolódik a Mészáros-csoporthoz és Szíjj Lászlóhoz.

Schatz a fideszes üzleti körök balkáni médiatérfoglalásának egyik figurája, egy Habony-közeli céggel együtt vásárolta be magát saját érdekeltsége a Nova24tv-be, ami szintén a szlovén SDS párt médiabirodalmához tartozik. A Necenzurirano szerint a Nova24TV 2017 júliusa és 2020 márciusa között 3,5 millió eurót kapott Magyarországtól. Ebbe az az időszak is beletartozik, amikor Aleš Hojs volt a Nova24Tv ügyvezető igazgatója. Ma már ő Szlovénia belügyminisztere, így ő irányítja a rendőrséget is, ami 2018-ban, még egy másik belügyminiszter alatt vizsgálódni kezdett az SDS körüli gyanús pénzmozgásokban.


A portál szerint kérdéses, hogy Magyarország miért küldött ennyi pénzt az említett szlovén médiacégeknek, amikor ezeknek a sajtótermékeknek nincs nagy közönségük. Hozzáteszik azt is, hogy a dokumentumok alapján kijelenthető, ezeket a médiumokat a Magyarországról érkezett pénzek tartják el.

Azt is írják, a felsorolt médiumok a 2018-as választások előtt segítették is az SDS kampányát, fizették a párt Facebook-hirdetéseit. Szerintük ez azt jelenti, hogy a Magyarországról érkezett pénzek egyenesen az SDS kampányára mentek.

A portál szerint az ügyben egy független vizsgálatot kéne indítani, ami azt is kideríthetné, ezek a pénzek valóban magyar pénzek-e, vagy egy esetleges pénzmosásból származnak. Mint írják, a hatóságok annyit kiderítettek, hogy több alkalommal a magyar számlákról érkező pénzeket a szlovének továbbutalták Szlovákiának, ők azt továbbutalták Magyarországnak, majd innen megint Szlovéniába mentek az utalások.

Azt is írják, az R-Post-R tavaly októberben bezárta a szlovén bankszámláját, és csak a magyar MKB Bankban nyitott számláját használja – a bank a most formálódó gigabankba, a Magyar Bankholdingba tartozik, ami pedig Mészáros Lőrinc érdekeltségének számít.
1651250822532.png
 
Itt mi a botrány? Tengernyi magyar lap kap valamilyen formában pénzt külföldről és stb.
Közpénzből? Aligha. Ez a botrány. Közpénzből avatkoznak be egy másik állam politikai hatalmi viszonyaiba, ők meg állandóan kárálnak, hogy Brüsszel, Soros!
Amit az MKB fizetett Le Pen kampányához, az legalább visszajön valamikor a kasszánkba, de az sem Orbán pénz volt. Hanem ez is közpénz, ami elvesztette közpénz jellegét, hogy egy rohadék cinikus megjegyzést idézzek. Ahogy Habony, a KESMA, Lölö stb. mind ilyen közpénzből gazdagodott és avatkozik be. Ez mind a mi pénzünk, a magyaroké, amit gátlástalanul felhasználnak az illiberális rendszerük kiterjesztésére... Éljen a kétharmad! Újabb 4 év lopás, rablás, fosztogatás, gyurcsányozás, brüsszelezés, sorosozás! Hát, ha ez kell a népnek, kapják csak meg!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,421
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére