Nevessünk...Írj egy viccet!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Eszti.

Állandó Tag
Állandó Tag
A nagy titok a nőkről és a wc-kről


Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a wc deklit wc papírral, majd ezt követően kis darab wc papírkákat tett a wc dekli teljes felületére.


Végül megtanította: "Soha ne ülj rá a nyilvános vécékre".


Ezt követően megtanította "a pózt", azaz, hogy tartsd meg az egyensúlyodat a vécé felett úgy, hogy rá se ülj és ne is érj hozzá a felületéhez.


"A Póz" megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.


Amikor el "KELL" menned vécére nyilvános helyen azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz., mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a
kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy "behugyozom".


Végül rád kerül a sor de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy "ne haragudj, a kislányom nem bírja már tovább".


Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.


Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.


Bemész és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj. Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod majd a kilincsre, az sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre és látod, hogy gyanús meghatározhatatlan víz van a
földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogy himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal amiket szép lassan tettél bele, de a nagyrészét nem is használod, de mégis ott van hátha kelleni fog valamikor.


De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad "a pózba". Micsoda megkönnyebbülés!... Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni, mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed amely tartja az ajtót kinyújtva és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél nem volt időd letörölni a
vécédeklit és bevonni papírral. Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: "sose ülj rá a nyilvános vécékre", ezért úgy maradsz "a pózban" remegő lábakkal.


De jaj. Egy rossz kalkuláció miatt érzed ahogy egy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!
Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet ne érje, de hát óriási koncentrációt igényel megtalálni a helyes "pózt".


OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded keresni a wcpapírt, de . a k. életbe!


Üres, nincs papír (mindig üres)! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papírzsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd el kell engedned az ajtót.
Egy pillanatra kételkedsz hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni muszáj elengedni.


És persze, hogy amikor elengeded valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT! Viszont ekkor megbizonyodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben mi nők, nagyon tiszteljük egymást) és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papírzsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.


Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy a vádlid már majdnem szétrobbant.


Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.


És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem és hát valljuk be, "nem tudhatod milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen"... már teljesen ki vagy merülve, amire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a wc-t.


Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság és addig érintgeted amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a notre-dame-i toronyőr púposa lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.


A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni és kimész.


Ha szerencséd van nem húzol magaddal egy darab papírzsebkendőt a cipődön vagy ami még rosszabb nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.


Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfi vécébe, kijött és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.


"Miért voltál bent ilyen sokáig?" -kérdezi az idióta.


És csak ennyit válaszolsz: "Sokan voltak".


Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papírzsebkendőt az ajtó alatt és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a "pózt" és a méltóságodat.


Köszönöm mindazoknak akik, voltatok velem mosdóban és voltatok fogasok vagy tartottátok az ajtót!...


De ez minden olyan férfinak is szól aki eddig nem értette, miért mennek a nők egyszerre vécére. íme a válasz.
 

Eszti.

Állandó Tag
Állandó Tag
még mindig csajok és WC... xD

Két barátnő elhatározza, hogy rendeznek egy görbe estét a férjeik nélkül. Az este jól sikerül, pompásan érzik magukat, kicsit iszogatnak is. Ahogy hazafelé botladoznak részegen, hirtelen mindkettejükre rájön a pisilhetnék.Mivel éppen egy temető mellett vannak, bemennek a sírokhoz, bokrok közé. Mikor végeznek, azzal a problémával szembesülnek, hogy nincs semmi, amivel megtörölhetnék magukat.
- Egyikük lehúzza a bugyiját és megtörölközik vele, majd eldobja a ruhadarabot.
- A másiknak jobb ötlete támad, a mellette lévő síron találhato virágokról leszakít egy nagyobb levelet.
Másnap az egyikük férje szomorúan mondja a haverjának:
- Te, komám, nem tudom hol voltak a lányok, de az én feleségem bugyi nélkül jött haza!
- Az semmi! - mondja a másik.- Te még szerencsés vagy, az enyémnek a seggén egy szalag volt azzal a felirattal, hogy "Sosem felejtünk el: a helyi tűzoltó örs!"
 

papi313

Állandó Tag
Állandó Tag
Patkó

A cigány egy lovat vezet az utcán. Találkozik egy rendőrrel, aki ezt mondja: Te cigány nekem gyanús vagy, loptad ezt a lovat. A cigány erre: dehogy is loptam a lovat. Így történt. Vettem négy patkót, ráállt ez a büdös ló, és azóta nem tudom lezavarni róla.
 

papi313

Állandó Tag
Állandó Tag
Két rendőr találkozik. Az egyik lelkendezve mondja a másiknak.
- Képzeld öregem, tegnap az asszony vett egy WC-kefét.
- Na és milyen? kérdezi a másik?
- Őszintén? A papír jobb volt.
 

papi313

Állandó Tag
Állandó Tag
Székely gyerek megkérdezi az apjától:
- Idesapám, látott már maga bojlert?
- Láttam is meg ettem is, feleli az öreg.
- De hát idesapám a bojlert nem lehet megenni!
- Erre az öreg hosszan elgondolkodik és ezt mondja. Akko csak láttam.
 

koopee

Állandó Tag
Állandó Tag
A főnök meglátogatja kórházban fekvő beosztottját, aki hamuszürke arccal hever a párnákon, egy oxigénpalack és egy infúziós készülék társaságában. Nézi a főnök, majd megszólal:
- Hát ez igazán megnyugtató. Én mindig azt hittem, hogy maga csak szimulál, de most örömmel látom, hogy valóban beteg.
 

koopee

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy ember elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy egész éjjel nyitott szájjal alszik. Az orvos megvizsgálja, majd így szól:
- Kérem, magának az a baja, hogy szűk az arcbőre. Ha a szemét behunyja, a szája kinyílik.
 

koopee

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy afrikai ország sebészeti klinikájára egy magyar orvost szerződtetnek. Az új orvos végignézi a kórtermeket, és a műtőbe érve meglepetten tapasztalja, hogy az asztalon fekvő páciens egyik lábán zokni van, míg a másikon semmi.
- Miért van ez így? - kérdezi.
- Az egyik lábáról azért húztuk le mert azt fogjuk operálni, a másikon meg azért hagytuk fent, mert azzal fogjuk altatni a pácienst - felelik az ottani orvosok.
 

Picur.

Állandó Tag
Állandó Tag
Két béka beszélget az erdőben.
-Képzeld, nekem minden lány megvolt a faluban! - dicsekszik az egyik.
-Azért a varázsló lányát kihagyhattad volna!
 

Picur.

Állandó Tag
Állandó Tag
Székely házaspár ül este a lócán.
- Szeretsz-e még? - kérdi az asszony. - Sosem mondod.
- Egyszer megmondtam - feleli a férj. - Ha változás lesz szólok.
 

Synerel

Állandó Tag
Állandó Tag
Az iskolában a tanár megkérdezi egy diáktól:
- Hány lakosa van a legnagyobb japán szigetnek és mi a neve?
- Sok lakosa van, és Kovács Pistikének hívnak.
 

Synerel

Állandó Tag
Állandó Tag
Két barátnő beszélget. Azt mondja az egyik:
- Én már minden férfiben csalódtam, azóta csak a vibrátoromban bízom.
- És mi van, ha kimerül az elem?
- Akkor színlelem az orgazmust.
 

Synerel

Állandó Tag
Állandó Tag
Old Shatterhand megismerkedik a híres Sólyomszem főnökkel. Elszívják a békepipát, aztán azt kérdezi Old Shutterhand:
- Mondd, te vagy az a nagyfőnök, aki száz lépésről egyetlen nyílvesszővel leteríti a rohanó bizonbikát?
- Én vagyok.
- És te vagy az, aki egyetlen lasszódobással kifogja száz vágtázó musztáng közül a legszebb csődört?
- Én vagyok.
- És te vagy az, aki puszta kézzel legyőzöd a Sziklás-hegység oroszlánját, a pumát?
- Én vagyok.
- És te vagy az, aki reggeltől estig megállás nélkül tud kefélni?
- Nem, az a nővérem.
 

Synerel

Állandó Tag
Állandó Tag
Közmondások a modern kor emberei számára:
- Amit felinstalláltak estig, összeomlott reggelig...
- Egy több ezer oldalas szörfözés is egy egyszerű kattintással kezdődik.
- Aki másnak vermet ás, az a Stack Pointer.
- Ép hardverben ép szoftver.
- Krisztus koporsóját se őrizték tűzfalak.
- Bízzál Gatesben, de tartsd készenlétben az install CD-t.
- Nem halat kell adni az eszkimónak, hanem megtanítani, hogyan használja a Hálót.
- Játszik vele, mint internetező az egérrel.
- Ember tervez, Windows lefagy.
 

Synerel

Állandó Tag
Állandó Tag
Én elmentem a vásárba fél pénzzel,
Windowst vettem másolt CD-n fél pénzzel,
Windows mondja Kék Halál,
Kárikittyom büdös windows, mégis van egy fél pénzem.
Visszamentem a vásárba fél pénzzel,
Megkerestem a zugárust fél pénzzel,
Árus mondja: "Kell ápdét!"
Kárikittyom édes ápdét, mégis van egy fél pénzem
Hazamentem a vásárból ápdéttel,
Telepítek, installálok két kézzel,
Windows mondja 0E,
Kárikittyom a jó anyád, de még van egy fél pénzem.
En elmentem szám. tech. boltba fél pénzzel,
Hardvert vettem szám. tech. boltban fél pénzzel,
Hardver mondja krr-krr-bumm,
Kárikittyom drága hardver, nem bírom ezt ép ésszel.
Lecseréltem az egészet, részletre,
Gatyám ráment, már nem eszek 2 éve,
A gépem már elavult,
Kárikittyom sörre költöm, ha lesz megint fél pénzem.
 

LeoMarco

Új tag
Mi az; kicsi, zold es hatrafele tolat?
- Fika

Mi az; kicsi, zold, hatrafele tolat és copfos?
- Zsofika

Miert piros a kek szilva?

- Mert meg zold.

Mi az; kicsi, piros es nem latod?
- Paradicsom a haz mogott.

Mi az; kicsi, sarga es kapar?
- Kinai nogyogyasz.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére